Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-14 / 132. szám

1992. május 14., csütörtök üj Dunántúli napló 3 A szakmai tudás a fogódzó Mohácsi tanulságok Csökkentett költségvetés májusra a JPTE-n és a Pollackon Mohács kulturális élete az elmúlt hat-nyolc évben nem produkált zajos sikerű esemé­nyeket, ám szinte minden hét­köznapra jutott valami olyan esemény, amely nemcsak meg­célozta, hanem el is érte a húsz­ezres város lakosságának va­lamely rétegét. Úgy látszik, a rendszerváltás sem okozott eb­ben zökkenőt, viszont hozott új színeket, új formákat. Erről be­szélgettünk Lehel Györggyel, a Bartók Béla Művelődési Köz­pont igazgatójával és Köveskuti Péter népművelővel. Ők 12 ill. 15 éve dolgoznak itt a házban, amely a mohácsi kulturális élet­nek nem egyetlen színtere, de mindenesetre legfőbb szerve­zője. És erről beszélgettünk Lajdi Antalnéval, az önkor­mányzat kulturális bizottságá­nak vezetőjével is. Lajdi An- talné magyar-történelem sza­kos, az idei az első nyugdíjas éve, korábban a Marek Mező- gazdasági Szakközépiskolában tanított.- Mint mohácsi állampol­gárnak milyen emlékei vannak a város kulturális életéről? L. A.: -Óhatatlanul vissza kell menni a gyerekkorig.Én a gyerekkoromat a régi rendszer­ben éltem le, akkor eszmélked- tem, 1948-ban, ahhoz képest úgy érzem, hogy valamelyest visszaesett a kultúra. Azért, mert megszűntek a kisközössé­gek, márpedig ezek olyan színt adtak a városnak, amelyeket nem tudott pótolni egyetlen kul- túrház sem. A kultúrházak ki­nőtték magukat egy mamuttá, így kézben tarthatók lettek, ez a diktatúrában így természetes. Nekünk viszonylag szerencsés a helyzetünk, hogy a kultúrház olyan jól csinálja a dolgát, és mondhatom, hogy az utóbbi négy-öt évben változások is zaj­lottak le. A kiállítások, hang­versenyek rendkívül színvona­lasak, a múzeumi tanórák szin­tén, azt is mondhatnám, hogy a könyvtári órák sok segítséget adtak a pedagógusoknak. A színházi rendezvényekre nekem bérletem nem volt, nem sokat reméltem tőle. Most, hogy a ta­nítványaim jártak és nagyon elégedettek, legközelebb én is meg fogom váltani a bérletet.- Kikre lehet számítani a kul­turális rendezvények közönsé­geként: kik a rendszeres nézők, hallgatók foglalkozás, korosz­tály szerint? L. Gy.: - Tapasztalataink szerint elsősorban az értelmisé­giek, alkalmazottak, a 40-50 évesek, a nyugdíjasok és a fiata­lok közül a diákok. Az utóbbi évben azt tapasztaljuk, hogy a fő „fogyasztó”, a magát eddigi szinten tartani akaró értelmisé­giek száma csökkent, különösen a 30-40-eseké. És a nyugdíja­soké, akiknek drága a kulturális szolgáltatás. Változatlanul ér­deklődnek viszont a speciális programok iránt: cukorbetegek klubja, magányosok, mozgás­korlátozottak klubja stb. A „gazdagok”, a gazdagodok, a vállalkozók még alig jelentek meg a közönség körében. L. A.: - A kultúra nagy részét az iskolák cipelik, pl. a zeneis­kola. A közönség az odajáró gyerekek rokonsága foglalko­zásra való tekintet nélkül. És a pedagógusok, értelmiségiek ál­talában, akiket rendszeresen le­het látni az előadásokon. És ér- dekekes, hogy a nyugdíjasok el-eljámak a színházba. De hiá­nyoznak a kisközösségek. Pél­dául visszagondolok a régi le­gényegyletekre, micsoda jó dolgok voltak ott! Valami ilyesmi kellene, hogy az azono­san gondolkodó emberek meg­találják egymást. Például most alakult meg egy keresztény ér­telmiségi közösség, ahol fiata­lok is tartottak előadást. Eddig ők legfeljebb diszkóban vagy koncerten fordultak elő, de kife­jezetten kulturális eseményen, ami a műveltségüket gyarapí­totta volna, nemigen vettek részt. Nagyon fontos, hogy tud­junk nekik adni valamit, mert a szekták elszipkázzák a fogé­kony gyerekeket. A kisközös­ségek alakulásának most jött el az ideje. Nagyon jó ötletnek tar­tom például a Párizs Kávéházat, amely művészeti társasággá alakult, itt van a városvédők egyesülete, létrejött a Szenthá­romság Szobor Társaság stb.- Mohácson számos kiváló amatőr csoport működik. K. P.: - A fúvószenekar az európai ifjúsági fesztiválon első helyet nyert, vegyeskarunk a fesztiválkórus címet viseli, a Zora nevű délszláv csoport nemrég jött meg Franciaország­ból, a német asszonykórusnak németországi meghívása van. Régóta működik színjátszó együttesünk, nem régóta két ci­gány tánccsoport. Négy szak­körnek és öt klubnak adunk he­lyet, tavaly 18 tanfolyamot szerveztünk.-Azt hallani, a színházba Pécsről is el-eljámak. L. Gy.: - Nem jellemző, de előfordul. Telt házaink vannak, pedig 300 forintot is elkérünk a jobb jegyekért. Megadják. Ez is, akárcsak a kiállítás (büszkék vagyunk arra, ki mindenki for­dult meg nálunk Asszonyi Ta­mástól kezdve Udvardi Erzsé­betig) társadalmi eseménynek számít: ahová érdemes felöl­tözni, találkozni lehet emberek­kel, ügyeket lehet elintézni.- Hogy a művelődési ház „mamuttá nőtt”, azt jelenti, van valami terv az átalakításra? L. A.: - Nincs. Egy jól mű­ködő intézményt szétszedni bo­torság lenne. Az ott dolgozók jól végzik a dolgukat. Okosan gazdálkodnak az önkormányzat pénzével, és azt is tudják, hon­nan lehet pénzt szerezni még. L. Gy.: - Már a régi MSZMP idejében ideszoktak hozzánk a pártok, többnek itt volt az iro­dája, a frakciókkal ma is meg­van a kapcsolatunk. Tartott ná­lunk Solt Ottilia is előadást ak­koriban, amikor még ez nem számított jó pontnak. Nem vol­tunk mi ellenzékiek, de éreztük a mélyben a változás jeleit. A szakmai tudásunk volt a fogó­dzónk, semmi inás. Igyekeztünk reagálni abban, ami a mi dol­gunk. A fiatal munkanélküliek­nek számítógépes tanfolyamo­kat szerveztünk, amikor megje­lent a rendelet, hogy csak szak­képzett dajka dolgozhat bölcső­dében, elindítottuk a képzést. Motorcsónakvezetés csak vizs­gával? Megszerveztük a tanfo­lyamot. Utazási irodákkal szer­vezünk közös programot és ru­tinosan, eredményei pályázunk különböző alapítványoknál.- Új varázsszó bukkant fel a közművelődésben: helyi ha­gyományok. . . L. Gy.: - Nem olyan új, de mostanában nagyobb hangsúlyt kap. Ilyenek nálunk a busójárás, az emlékparkbeli rendezvé­nyek, a Csele patak melletti ko­szorúzás. Vagy az újabb keletű népünnepélyek: a sörfesztivál, amelyet a német testvérváros­ban látottak alapján szerveztünk meg évről évre növekvő sikerrel - vagy a Nepomuki Szent János napja. Nepomuki a halászok, molnárok, hajósok védő­szentje. Egy időben élő kultu­sza volt, amit mi most, a hét végén halászléfőző versennyel és más érdekességekkel dú­sítva tovább ápolunk - szintén nem először. És népművelők számára tudományos konfe­renciát is rendezünk a téma­körben.-A politika, á pártok meny­nyire szólnak bele a művelődés ügyébe? L. A.: - Nem érzek semmi­féle problémát. Amikor a város életéről van szó, mindenki félre­teszi a pártja érdekeit.- Ahogy így beszélgetünk, mintha túl szép lenne a meny­asszony. Nincs semmi gond, semmi hiány? L. A.: - Ha visszamegyek a régmúltba, egyetlen nagy hiá­nyosságot látok a város kulturá­lis életében, és mindent meg­próbálok megtenni, hogy az egyensúly helyreálljon. A nyári kulturális élet az én gyerekko­romban pezsgő volt, Mohács fürdővárosban nyári színházzal, hangversenyekkel. Ezt kellene visszahozni. Ha lenne ilyen nyári program, annak lenne lá­togatottsága, és kerülne rá pénz is valahonnan. Gárdonyi Tamás Koncertet tartottak tegnap este Pécsett, a Liszt-teremben. A műsor első részében egy-egy Enescu-, Saint-Saens- és Iean-Jean-mű hangzott fel Tamás János, Herpay Ágnes és Arnóth Zoltán előadá­sában (km. A. Varga Mária - zongora), a második részben Howard Williams vezényletével Sztra­vinszkij A katona története c. művét játszotta Gergely László, ifj. Szabó Ferenc, Nagy Péter, Tamás János, Bencze Zsolt, Herpay Ágnes és Arnóth Zoltán. Läufer László felvétele Körlevélben értesítették a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium felügyelete alá tar­tozó költségvetési intézmények gazdasági vezetőit arról, hogy „a központi költségvetés bevé­teleinek elégtelen teljesülése miatt az állami költségvetés hi­ányainak ellensúlyozására a kormány a központi fejezetek és alapok költségvetésének V. havi esedékes támogatási ösz- szegét 30%-kal csökkentette”. A levél ígérete szerint a hiányok „rendezésére a második félév­ben történik intézkedés.” Az intézkedés a művélődési tárcához közvetlenül tartozó in­tézményeket érintette, így Pé­csen a Janus Pannonius Tudo­mányegyetemet és a Pollack Mihály Műszaki Főiskolát. A JPTE gazdasági főigazga­tója dr. Szilovics Márk a követ­kező tájékoztatást adta lapunk­nak:- A csökkentés után pár nap­pal 7,2 millió forintot kaptunk külön a minisztériumtól, ame­lyet a hallgatói juttatások finan­szírozására tudtunk fordítani. Összehívtunk egy válságstábot, és megállapodtunk arról, ho­gyan tudjuk átvészelni ezt a hó­napot. A béreket, a bérjellegű kiadásokat, a hallgatók pénzeit ki tudjuk fizetni, és rendezni tudjuk a szorosan az oktatáshoz kötött dologi kiadásokat. A to­vábbi három hétre viszont min­den egyéb kiadást, megrende­lést leállítottunk. Kicsit bizonytalannak érez­zük a második félévre szóló rendezés ígéretét, de reméljük, majd mielőbb megkapjuk. Most a szigorú belső korlátozásokkal, amely az egyetemnek az összes egységét érinti, és csekély tarta­lékaink felhasználásával fenn­akadás nélkül áthidaljuk az in­tézkedés miatti költségvetés csökkentést, ám az biztos, hogy még egy ilyen eset működés- képtelenné tenné az egyetemet, annak minden részét. A Pollack Mihály Műszaki Főiskola pénzügyi, számviteli osztályának vezetője, Fehér Jó­zsef né a JPTE-hez hasonló helyzetről számolt be:-Mi is igen szigorú gazdál­kodást vezettünk be májusra, mert a hiányzó tizenötmillió fo­rintot csak így tudjuk ellensú­lyozni. Igaz, kaptunk hárommil­lió forintot a hallgatói juttatások kiegészítésére. A béreket, az ösztöndíjakat, az energia szám­lákat ki tudjuk fizetni, minden más soronkövetkező megrende­lésünket, visszafogtuk, és na­gyon várjuk a hiányzó összeg rendezését. A JPTE 2.sz. Gyakorló Iskola igazgatónője elmondta, mint az egyetem minden egységét, őket is érinti az intézkedés, erről őt szóban értesítette az egyetem. Bővebb kommentárt nem kívánt fűzni az ügyhöz, kérte fordul­junk az egyetem gazdasági ve­zetőihez. A Művelődési és Közoktatási Minisztériumban Péterné Ha­szon Márta főmunkatárs tájé­koztatása szerint a kényszerin­tézkedésről az elmúlt heti kor­mányülésen döntöttek, és csakis a májusi hónapot érinti. A tár­cáknak kevesebb pénzt juttat­tak, tőlük is megértést és türel­met kértek a nehéz gazdasági helyzet miatt előállt ideiglenes gondok miatt. A visszapótlásra, valamikor a második félévben, ígéretet kap­tak. B. A. Két ember közt a fényképezőgép Simon világa A képen egy megnyerő, mar­káns arcú fiatalember. A hely­szín Santiago de Compostela, Spanyolország. Két évvel ez­előtt, éppen. Ez az egyetlen, elmosódott kép van csak róla. Inkább ő fényképez. Simon Wintermans, ez a 27 éves holland fiú már be­járta a világot. Közgazdaság- tant, nyelveket tanult, s a fotó­zás csak hobbi volt, míg végül 1985-ben a szükség úgy nem hozta, hogy utcán kezdte árulni képeit. Es sikerült! Azon az őszön megpróbálkozott- azzal, hogy szakmai gyakorlatként a saját képeivel kezdjen üzletet. Húzódoztak. az egyetemen, majd belementek a dologba.. Simon egy kis összegzésben így ír erről: „Mentem Franciaor­szágba, mert úgy is a nyelveket gyakorolni tudtam. A kezdő na­gyon nehéz volt, mentem egy Párizsi galleriából a másikba, amely természetesen nem sike­res volt. Akkor mentem egy vi­déki városba, Chartresbe, ahol véletlenül beléptem a városi színházba. Nagy szerencsém volt, mert az igazgatónak tet­szett is a fotókalandom. A leg­fontosabb volt, hogy azzal a kiá- lítással indultam a fényképi úton...” Amíg olvasom pécsi kiállí­tása elé írt ismertetőjét, mo­solygok a kedves bakikon. A stílus persze így is magával ra­gad, ahogyan a képek is. Még nem is találkoztunk, de már tu­dom, egyéniség. Valaki, aki eredeti, aki nyitott szemmel jár a világban, nem fél közel menni az emberekhez, hogy elkapjon egy-egy pillanatot. Témái mind meghatóan emberiek. Gyerekek Törökországban, munkásfiú Kairóból, gondterhelt gyermek­arcok 1988 Szovjetúniójából. Vak kislány Tanzániában. A 'fény felé néz, és eltakaija a szemét. Egy római focirajongó csapat, a győzelem és a bukás pillanatában. Szerelmesek, jól- tápláltan és magabiztosan Ho- landiában, majd mások, össze­bújva, a világ elől elrejtőzve Kínában. Állatok és emberek, sárkányröptetés és játékpisz­toly, laredói gipszindiánok náj- lonzsákban. Részeg nő egy kecskeméti utca kövén, és egy mámorát alvó férfi a mexikói Mitlában. Ez Simon-világa. Beszél németül, angolul, franciául, spanyolul, magyarul és egy kicsit olaszul. Azt vi­szont húsz nyelven tudja el­mondani: „Szép szemed van ...” Magyarul egyébként Afriká­ban tanult meg. Ez pedig így történt: „A nyáron, 1986-ban, mentem először Magyaror­szágra, ahol ismertem két Gö­döllői diákot, egy korábbi utá- zástól. Ők rendeztek nekem egy kiálitást az Egeri Művélődési Házban... A kiálitáson talál­koztam egy fiúval, aki a Teleki Expéditió csoportban volt. Ne­kik pont még egy fényképészre szükségük volt, akkor meghívták engem.” Végül a Teleki útját végigkövető expedíciót a ki­lencből csak ketten tudták befe­jezni, ő és egy másik társa. Most Magyarországon az ELTÉ-n tanul, Pécsett pedig ta­nít a JPTE-n. Hollandul tanuló csoportjával nemrég jártak a szülőföldjén. Jóformán úgy, mint a barátok.-Nagyon szeretem-az embe­reket - mondja - de nagyon sze­retek egyedül is lenni. Sokakat ismerek, és nagyon jól érzem magam itt, Magyarországon. Még akkor is, ha nem működik a telefon. Mindenki nagyon ven­dégszerető. Nálunk már nem annyira fontos a másik, mint itt. Az anyagiasság miatt alig aka­runk már segíteni másokon. Hogy mi tetszik másokban ? Az, ha valakinek van fantáziája, és ha csinál valamit az életével. Sokan csak úgy léteznek, de nem élnek igazán. Magáról azt mondja, alaptu­lajdonsága, hogy kíváncsi, s az, hogy sok energiája van. Később egy magyar barátját kérdezem róla, ő egy szóban válaszol: lel­kes. Aztán negyed órán át me­séli, mit ér Simon és a hozzá ha­sonlók lelkessége egy kiégett világban. A pécsi válogatás, mely még látható a Néprajzi Múzeumban, az utolsó öt év termése. „Azért fontos nekem a kiálitás, mert mutatni fogok mit csináltam ab­ban az öt évben a sok utazáson. Fontos is, mert most csak em­bert fényképészek, ami valami újf’ És hogy mit jelent fényké­pezni?-Figyelni — állítja Simon. - Látni valamit, nézni és megér­teni. Néha nagyon hosszú ideig ülök csak egy helyben, és várok. Sokszor látok olyan szomorú dolgokat is, amit mások nem vesznek észre. Többet lehet így tapasztalni. És többet lehet így élni is. Odafigyelve. Igazán látva, aho­gyan nem a szemével lát az em­ber. Hodnik Ildikó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents