Új Dunántúli Napló, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)
1992-05-11 / 129. szám
1992. május 11., hétfő aj Dunántúli napló 9 Külpolitika Kulcs a kábítószer (MTI-Panoráma) - A több milliárd dolláros afganisztáni ópiumkereskedelem feletti ellenőrzés a mu- dzsahedek Kabulért folytatott hatalmi harcának kulcskérdése - állítják afgán diplomaták és indiai Afganisz- tán-szakértők. Egy magát megnevezni nem kívánó afgán diplomata szerint a kábítószer-kereskedelem arra ösztönözheti a Hezbi-i-Iszlami vezetőjét, Gulbuddin Hekmatjart, hogy megpróbálja kettészakítani az országot. A diplomata úgy véli: a gerillavezér tudja, hogy a drogkereskedelem ellenőrzése jelentős tényező a jövőbeni tárgyalásokon. A pastun származású Hekmatjar állítólag azért nem fogadja el a kabuli hatalomátvételre felállított mudzsahed tanácsot, mivel az ópiumüzlet nagy része a pastun törzs felügyelete alatt áll. A brit külügyminisztérium becslései szerint a pas- tunok ellenőrzése alatt álló - az afgán-pakisztáni határ mentén fekvő - területeken az 1979-es szovjet bevonulást követően jelentősen növekedett az ópium előállítása: az 1977-es 250 tonnáról 1989-re több mint kétszeresére, 585 tonnára emelkedett. A brit jelentés szerint a pastun területeken mintegy 200 ópiumlaboratórium működik, amelyek afganisztáni és pakisztáni szállítmányokat egyaránt feldolgoznak. A Reuter szerint kabuli kommunista kormáűyzat korábban gyakran vádolta a mudzsahedeket a kábítószer-kereskedelemben való részvétellel. Az indiai szakértők egyébként úgy vélik, hogy az Egyesült Államok és néhány nyugat-európai ország, amely korábban segítette a mudzsahadek harcát, most Gulbuddin Hekmatjar ellen fordul az állítólagos drogkapcsolatok miatt. Szerintük nem elképzelhetetlen az sem, hogy ha a Hezbi-i-Isz- lami vezetője az Egyesült Államokba történő heroinszállítással fenyegetőzik, összeütközésbe kerül Washingtonnal. Az Európa-közeli iszlám Tunéziai mozaik Róma és a törökországi Anti- ochia után Didó királyné országában és fővárosában találhatók a legszebb mozaikok. Az 1300 kilométer hosszú, bársonyos fövenyű, kristálytiszta vizű tengerparton Odisseus, Hannibal és Rommel marsall kötöttek ki. A francia gyarmatosítók után az Afrika Hadsereg parancsnokának nyomába a honfitársai léptek. Csak a D-Mark tekintélyével „felfegyverkezve” és avval a tisztelettel fogadva, mellyel itt a Wehrmacht katonáinak adóztak a Légion Etrangére embereinek laza viselkedése után. A turistákkal kapcsolatban állók már korábban is tudtak németül. Legutóbb a fiatal bazárosok és tevehajcsárfiúk is gyorsan megtanulták ezt a nyelvet. Hamarabb és jobban talán, mint a második „hivatalosat”, a franciát. 0 Idetévedő magyarok tehát ne csüggedjenek, hogy el vannak veszve, ha nem bírják a Grande Nation nyelvét, megszólalhatnak nyugodtan közép-európaiul. Itt mindent megcsodálnak és tisztelnek, ami onnét jön. Megnyílnak előttük a szállodák, az éttermek, a discok, melyek a hazaiak előtt sokszor zártak. „Interdit” - ezt az ajtónálló mondja oda olyanoknak, akik női kíséret vagy tagsági jegy nélkül kémek bebocsátást. Például a Venus, a Les Orangers, vagy a Hammamet hotelekbe. A helybeli fiatalság számára tehát alig marad más ismerkedési terep, mint a strand-korzó. Ez az egyetlen „semleges” övezet 3 méterrel beljebb a vízvonaltól. Amennyiben előbbre merészkedik a gavallér, elkergeti őket a „gardien” - kivéve, ha ismeri a fiút, vagy ha előzetes borravalót zsebelt be a kidobó ember. Miután a házasságon kívüli pásztoróráért bennszülött lánnyal két évi börtön jár, azaz kényszerházasság, az általában csinos és forróvérű fiúk állandóan külföldi lányokon járatják az eszüket és a szemüket. A Korán „szent hónapja” alatti szüzességi parancsolatot - titokban, mert itt általában minden alamuszi és mindennek az ellenkezője igaz - a férfi fiatalság nem veszi túl komolyan. Éppoly kevéssé, mint a randevúkat vagy egyéb megállapodásokat. Kiváltképpen az anyagiakat, kölcsönkért pénzek vagy használati tárgyak ritkán kerülnek vissza azokhoz, akiktől származnak. Az idő értékének és a tulajdonjognak a fogalma, tekintélye itt éppoly ritka, mint amilyen gyakori a játszókedv, a labdázás és az udvarlási vágy. Az itteni „tinik” remekül fociznak, kosaraznak, teniszeznek és táncolnak. Hazai ügyekben általában kevésbé jártasak - például a komoly munkában - mint a legújabb diszkószámokban vagy divatban. Az állandóan emelkedő árak mellett - ezek az európai turista számára viszonylagosan még mindig alacsonyak, amennyiben a mindennapi életre vonatkoznak - a kereseti lehetőségek szerények. A havi fizetésből olykor csak négy-öt közepes minőségű ing kerül ki. Egy belföldi gyártmányú kismotorért több mint fél évig kell dolgozni. Erős szélnél mozognak a fax-antennák, és homályos a tudósítás. Ha túl sokat esik az eső, nincs közlekedés és leáll a posta. A francia protektorátus alóli felszabadulás óta (1956) a lakosság hárommillióról majdnem megháromszorozódott anélkül, hogy ezt az infrastruktúra követte volna. Ez általában minden nem olajtermelő arab állam átka. Na meg az, hogy Allah csodatevő képességeiben jobban bíznak és hisznek, mintsem a saját munkájukban, illetve ennek gyümölcseiben. Túl sok a macska. Egyiknek sincs neve úgy, mint nálunk. Szívesebben játszanak is velük, mintsem hogy ápolnák, és etetnék őket. A mese Ezer és egy éjszakájának ez a népe kedves, mókás, szórakoztató. Saját magát sem veszi komolyan és nem sértődik meg, ha mások is így tartják. Örökös nyárral, azúrkék égbolttal és tengerrel, bámulatosan szép növényzettel olyat kínál Tunézia, amit Európa már alig tud nyújtani. J. F. Balvany Izetbegovics, a muzulmán elnök A 66 éves, kistermetű Alija Izetbegovics, a vérző Bosznia-Hercegovina államfője, egyike azoknak a régi jugoszlá- voknak, akiknek a múltja szinte meghatározza szerepüket az új délszláv államok megteremtésében. A mai elnök családját a szerbek a 19. száazdban azon a címen telepítették ki otthonából, Belgrádból, hogy muzulmánoknak, zsidóknak és cigányoknak nincs helyük az akkori szerb fővárosban. így ő maga már a Száva mentén fekvő bos- nyák Samac-ban született. Demokratának tekinti magát, mivel már 20 évesen - 1946-ban - azért került bíróság elé, s ítélték el 3 évi börtönre, mivel a demokráciát másként értelmezte, mint ahogyan Tito Jugoszláviájában szokásos volt. Politikai nézeteit később, amikor már jogtanácsosként működött, finomította ugyan, de nem módosította. 1983-ban megírta az „Iszlám nyilatkozat” című művét, amelyben olyan demokráciáért szállt síkra, amely ösz- szehangolja a sunnita iszlám tanokat az európai demokratizmus elveivel. Példaként a világi Törökországot emlegette. Ez az állás- foglalás 14 évi börtönbüntetést hozott számára. 1988-ban szabadon engedték, Izetbegovics politikai karrierje azóta megállíthatatlan. Pártja, a Demokratikus Akció 1990 novemberében fölényesen megnyerte Bosznia-Hercegovinában a választásokat, Alija Izetbegovics beköltözött a szarajevói elnöki palotába. Belgrádban ennek nem igazán örültek, s ezt nem is titkolták. Politikai feladatának azóta mindenekelőtt azt tekinti, hogy biztosítsa az új, független délszláv állam önálló létét, s a lehető legkisebb vérveszteséggel vezesse ki Bosznia-Hercegovinát a polgárháborúból. Újabban pedig minden eszközzel szeretné elkerülni a nyílt háborút a Szerbia és Montenegro szövetségéből megszületett új, „harmadik” Jugoszláviával. Szarajevói átmeneti őrizetbe vétele a szövetségi hadsereg által hitelesen jelezte: mennyire bonyolult feladatot vállalt magára. Szíve szerint megteremtené Európa első muzulmán köztársaságát, „amelyben azonban fundamentalistáknak nincs mit keresniük”, s az ország „irányultságának európainak kell lennie”. Ez a program még egy Svájchoz hasonlóan „kantoni- zált” Bosznia-Hercegovinában is nehezen valósítható meg, hi-_ szén a 4,3 millió lakos 44 százaléka muzulmán, 33 százaléka azonban szerb és 17 százaléka- horvát. De a helyzet és az elnök ismerői zömmel úgy vélik: ha valaki, akkor Izetbegovics képes arra, hogy igazi államot kovácsoljon össze Szarajevóban, még a romok tetején is. A kiegyezések embereként ismerték eddig is, aki nemcsak keresi a párbeszédet, hanem szót is ért mindenkivel, akivel csak lehet. Nemcsak született taktikus, hanem a kompromisszumok elfogadtatásának rutinos gyakorlója is. Még abban is bízik, hogy meg tudja győzni a szerb vezetést: „nincs értelme folytatni az értelmetlen vérontást”. Ehhez remél európai partnereket. Sokan viszont éppen e „megegyezési hajlandósága” miatt kritizálják, s tekintik vezető posztra alkalmatlannak a kemény kéz politikájának világában. Kiknek lesz igazuk? A „csákányos” elnök félreállt (MTI-Panoráma) - Francesco Cossiga lemondása „utolsó szolgálat az államnak” vagy pedig vereség? Félreállás vagy bukás? - ez egyelőre nehezen dönthető el, s majd a következő fejlemények világíthatják meg igazán. Egy biztos: Cossiga után az olasz köztársasági elnöki hivatal nem ugyanaz többé, mint eddig. Nem az állam „első köztisztviselője” - afféle közjegyzője - többé, akinek szereplése alig több, mint formális reprezentáció, hiszen minden politikai felelősség a parlamenté és a miniszterelnöké. De nem is az elnöki rendszerekben élvezett elnöki hatalom. Cossiga úgy vonul be a történelembe, mint a „csákányos elnök”. Ő maga használta először ezt a jelképes kifejezést: „csákánnyal igyekszem szétbontani az olasz politikai rendszer elavult építményét.” Minden egyes közszereplése, sajtónyilatkozata, televíziós megnyilatkozása másfél éve megannyi csákányütés. Elsősorban saját volt pártját, a kereszténydemok- ráciát célozták ezek az ütések, mint a „hatalmi posztokat osztogató, alkukra épülő párturalom ” fő felelősét. De kijutott belőlük jócskán az igazi változásra képtelen volt kommunistáknak is, az alkuk részeseinek az elmúlt negyven évben kialakult sajátos olasz rendszeren belül. És a többi pártnak, amely szintén rátelepedett az intézményekre. A Berlini Fal leomlása után, a kétpólusú Európa megszűntével Cossiga szerint megszűnt a létalapja ennek az olasz rendszernek is. Eljött a „második köztársaság” ideje: korszerű, alternatív politikai váltógazdaságot kellene itt is kialakítani - hirdette. Erős és szilárd kormányzattal, amely képes megbirkózni a krónikus olasz bajokkal, a költségvetés túlköltekezésével (amely a pártok osztogató kedvének és hatalmának következménye) és a szervezett bűnözéssel, a maffiával, amely szintén összefonódik a politikával. Cossiga „csákányütései” alapjaiban rengették meg ezt a rendszert. A kormánykoalíció és az intézmények hitelvesztése tükröződött a legutóbbi választási eredményeken is. Cossiga megfosztotta hitelüktől és legitimitásuktól a pártokat, de nem eléggé ahhoz, hogy az új parlamentben ne folyathassák még egy ideig az alkukra épülő politikát. A két házelnök megválasztása a DC körül kialakított „szedett-vedett, alkalmi többséggel” ezt mutatta. Ezért az államfő, aki igazi változásokat sürget, és úgy értelmezte az április 5-i szavazást, mint változás akarását a választók részéről is, most felállt, hogy „erős elnök” ülhessen a helyébe, és megpróbálja kikényszeríteni ezeket a változásokat. Ugyanis Cossiga, aki elnöki megbízatása első éveiben „szürke közjegyzőként” írogatta alá a hivatalos iratokat, majd kilépett a köztársasági elnökök hagyományos szerepköréből, kiterjesztően értelmezve az alkotmányt, nem „erős elnök” többé. Megbízatása végéhez érkezett. Június 3-án, alig négy-öt hét múlva összeült volna az utódját megválasztó testület. Négy-öt hét nem elegendő az új kormánytöbbség kialakítására, erős kormányfő kijelölésére, s esetleg - ha nincs formálódó új többség - az új parlament feloszlatására. Cossiga másodszor már nem oszlathatja fel a parlamentet. „In- tézményileg gyenge elnökké” vált, aki egyet tehetett még, hogy sürgesse az általa szükségesnek tartott változásokat: azt, hogy félreáll. Cossiga tehát hosszas vívódás és töprengés után félreállt, s ezzel szembesítette felelősségükkel az új parlament tagjait és a pártokat. Nem hagyott időt számukra a folyosói alkuk lassú megkötésére: „Tied a miniszterelnökség, ha támogatod az én elnökségemet... Bevonjuk a pártot, átadva a minisztériumot ...” Nem hagyott időt „szedett-vedett többség” kialakítására, ami megőrizné a DC központi szerepét és hatalmi súlyát a választási vereség ellenére is. Persze egyáltalán nem biztos, hogy Cossiga lemondása a kívánt hatással jár. Az ország most államfő és kormány nélkül maradt. A választói testületben azonban a pártok még megköthetik az új alkut, elosztva ismét a kormányzat hitbizományait. Cossiga talán jobban tette volna saját célja érdekében, ha kihasználja a még rendelkezésére álló utolsó heteket, és ő ad kormányalakítási megbízást valakinek. Ám az is lehet, hogy ez az alkurendszer nem működik többé. Váratlan és „outsider” elnök kerül ki a választásból, aki új irányokba fordíthat mindent - ahogyan Cossiga szeretné. A „csákányos elnököt” a közvélemény eléggé megszerette. Népszerűsége nőtt, miközben a pártpolitikusok egyre jobban haragudtak rá. A Baloldali Demokrata Párt egyenesen vád alá akarta helyeztetni alkotmány- sértés címén. Ő otthagyta volt pártját, a DC-t, amely most valósággal fellélegzik, hogy megszabadult tőle. A „Cossiga-ha- tással” azonban számolnia kell. Sőt, magával a volt elnökkel is, aki örökös szenátorként ott ül majd a törvényhozás padsoraiban. S akkor válik végül el, si- ker-e vagy bukás a mostani félreállás. Mennyit hagytak meg a „csákányütések” a régi építményből? Magyar Péter
