Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)

1992-04-03 / 93. szám

1992. április 3., péntek uj Dunántúli napló 13 Itáliai régiók bemutatkozása Veneto és Friuli-Venezia-Gi­­ulia, a két hozzánk legközelebb eső olaszországi régió termé­szeti szépségeivel, kulturális ér­tékeivel és idegenforgalmi lehe­tőségeivel ismerkedhetnek az érdeklődők a pécsi Művészetek Házában, a Dante Alighieri Társaság és a hasonnevű alapít­vány április 4-én, szombaton 18 órakor kezdődő nyilvános ren­dezvényén. A magukkal hozott videofilmeket bemutatják és kommentálják: dr. Danuta Tarczynska Velencéből, illetve dr. Alessandra Trampus Tri­esztből. A vendégek tartomá­nyuk képviseletében érkeztek Pécsre, hogy részt vegyenek az Alpok-Adria Munkaközösség „Turizmus” munkacsoportjának ülésén. Eredményes pályázat A szigetvári I. számú Általá­nos Iskola az idei évi kettős Kodály évforduló megünneplé­sére tervezett éves programjával elnyerte a Pro Renovanda Cul­ture Hungarie alapítvány „Ko­dály Zoltán emlékére” szakala­pítvány támogatást. A prog­ramnyitó rendezvényt, a népda­léneklési versenyt március vé-r gén tartották az iskolában. Korcsoportjukban első lett: Nagy Boglárka, Batka Berna­dett, Varga Mónika, Hipp Judit és Tolnay Mária. A Felső­­szentmártoni horvát nemzeti­ségi csoport a zsűri dicsérő ok­levelét kapta, míg Hipp Judit és Varga Mónika meghívást kap­tak a „Magyar népdal napján” Pécsett megrendezendő hang­versenyre. 35 éves a Művészeti Szakközépiskola A Múzsák szolgálatában Nevéhez méltó két napos programmal, tanárok-tanítvá­nyok találkozójával ünnepli 35. évfordulóját a pécsi Művészeti Szakközépiskola. Az esemény tegnap emléke­zéssel, video-programokkal, vette kezdetét, délután a Kép­csarnok Vállalat Király utcai bemutatótermében a képzőmű­vész-szakos diákok munkáiból nyílt kiállítás Bükkösdi Lász­lónak, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója munkatársának kö­szöntő szavaival. Az eseményen a zene- és tánctagozat diákjai is felléptek, este a szakközépiskolában a bécsi és salzburgi zeneakadé­mián tanuló volt növendékek adtak koncertet. Az iskola - Antal György irányításával még zenegimná­zium - később képző- és ipar­művész majd tánctagozattal bővült. Hírneves tanítványok sora indult a Múzsákat testvérré avató falak közül Jandó Jenő zongoraművésztől Ligeti And­rásig, fiatalok közt Várnai Beá­tától Balogh Józsefig, olyan művészek irányításával, mint a most Németh László-díjjal el­ismert Polgár Mariann zon­gora-tanszak vezető vagy Pa­­láncz Tamás klarinétművész. Itt tanult Pilaszanovich Irén mű­vészettörténész, Pócs Péter, Pinczehelyi Sándor, Kismá­­nyoki Károly, Kertészfy Agnes, Jegenyés János, itt oktat ma is Valkó László, Erdős János, az igazgatóhelyettes Knoll Eva képzőművészek, nem szólva Eck Imre és Végvári Zsuzsa ba­­lettagozatáról. Ma a szavalóversenyt 10 órá­tól jubileumi koncert és a régi tanárok köszöntése követi. Fél­­tizenkettőkor tárlat nyílik a volt tanítványok iskolának ajándé­kozott munkáiból, 15 órától a táncosok majd a Fagyöngy együttes ad műsort. A napot az After Child Bird Big Band koncertje záija. B. R. Dr. Herta Heidinger kiállítása Fotó: Läufer László Textilképek Grazból Szeretnének önálló múzeumot létrehozni Bosnyák ünnep Szigetváron A szigetvári Bosnyák Ha­gyományőrző Klub Húsvét hét­főn bosnyák szokásokat felele­venítő programokat szervez. „Bosnyák portrék” címmel a Helytörténeti Múzeumban Pálffy Cézár közel 60 képből álló fotókiállítása nyílik, majd a bosnyákok közt húsvétkor ha­gyományos tojásütést, naran­csütést elevenítik fel. Bosnyák ételek és sütemények bemuta­tója is lesz, valamint turbéki bo­rok kóstolója. Este az Oroszlán étteremben bál zárja a rendez­vényeket. Mint Kapronczai János, a klub vezetője elmondta, a bos­­nyákokról Kapronczai József helytörténetkutató írt könyvet „Bosnyákok Szigetváron” címmel. Ő kezdeményezte az elmúlt évben azt a kiállítást is, amely alapja, elindítója volt a klub működésének, melynek célja a még fellelhető tárgyi em­lékek, hagyományok felkuta­tása. A Klub tagjai egyébiránt alapítványt szeretnének létre­hozni „Bosnyákokért” címmel, önálló múzeumot létesítenek, s talán egy tájházat is sikerül megvásárolniuk. S. M. Vento — ■M.A1 / Új szél tört be az autópiacra. Éppen abban a gépkocsi-kate­góriában, amely ma Magyarországon a legkedveltebb. A Vento a jövő szele. A középkategória csúcsa. Új normákat testesít meg a komfortban, a sportosságban, a biztonságban és a kör­nyezetvédelemben. Mindezt meghökkentően kedvező áron, már 1,3 millió forinttól. Vento. A jövő szele. A középkategória csúcsán. Megtekinthető: Autó Profi Kft. Új Centrum Áruház Pécs, Légszeszgyáru. 17. Pécs, Bajcsy-Zs. u. 4. Tel.: 72/33-777 Volkswagen. Biztos lehet benne. Vörös Autóház Pécs, Csillag u. 4. Tel.: 72/31-400 Előadások Pécsett a tőzsdéről Két napos tőzsde-szeminári­umot rendez a Dél-Dunántúli Gazdasági Kamara és a GOLDMARK Kft. április 25-26-án a pécsi Palatínus szál­lóban.- Az előadásokat olyan neves személyiségek tartják majd többek között, mint a ma­gyar származású francia tőzsde­szakember, André Kostolany, valamint Surányi György, Bőd Péter Ákos elődje a Magyar Nemzeti Banknál -, jelenleg a CIB elnöke, és Bokros Lajos, a Budapest Bank RT. elnöke. A szakmai fórumon való részvé­telre a gazdasági kamaránál a (72)13-040, 10-878 és 11-073 telefonszámokon lehet jelent­kezni. A Stájer Hét negyedik napján a történelem és a művészet ka­pott hangsúlyt a programokban. A csütörtöki nap a JPTE törté­nelem tanszékén tartott előadá­sokkal kezdődött. A történelem iránt érdeklődők dr. Othmar Pickl egyetemi professzortól hallhattak az 1686-1687-es évek hadjárataival kapcsolatos előadásokat. Délután a stájer kultúrális napok résztvevői, előadói, sze­replői a BASTEI Kultúrális Egyesület szervezésében város­nézésen vettek részt. A nap egyik érdekessége a Megyei Könyvtárban nyílott stájer tex­tilképek kiállítása. A Mendl Zsuzsa művészettörténész által megnyitott tárlaton dr. Herta Heidinger textilkollázsait láthat­ják a meglepő, modern formák iránt érdeklődők. A grazi alko­tónő 15 kiállított darabja között az ágytakarótól a képekig min­den megtalálható. A tegnapi napon mutatkozott be a Forum Stadtpark színház is a Leőwey Gimnáziumban és a Lenau Házban tartott, Hödlmo­­ser életéből című előadásukkal. Az előadást követően Alfred Stingl, Graz tartományi főváros polgármestere nevében Hubert Heuberger, udvari tanácsos, tar­tományi tanfelügyelő adott át a pécsi Lenau Háznak számos német nyelvű könyvet. A nap zárásaként a történelem tanszé­ken dr. Götz Pochat professzor beszélt a barokk kor művészeté­ről. P. V. A stájer hét mai programja Délelőtt 10 órakor a Hotel Hunyorban az Alpok-Adria idegenforgalmi munkacsoport ülésével folytatódik a Stájer hét Pécsett. Este 17 órakor az Ifjú­sági Házban „Steiermark és la­kói” címmel nyílik a Gösta Pongratz grazi fotóklub kiállí­tása, majd 19 órakor a Hotel Pa­latínusban ünnepi koncert és dr. Franz Schmid osztrák nagykö­vet fogadása zárja a napot. REMITEL EZ NEM „OLYAN” MINT A TÖBBI! EZ NEM „OLYAN” MINT AZ IGAZI! EZ AZ IGAZI! A TELEFUNKEN electronic GmbH licence alapján a REMITEL eiectionik Kft. által gyártott, Hali-jeladóval vezérelt környezetkímélő elektronikus GYÚJTÓMODUL A REMITEL gyújtómodul milíószorosan bevált konstrukciói Minden darab -40 C°-tól + 110 C°-ig lepróbált és bevizsgált! LEGLÉNYEGESEBB ELŐNYEI: környezetkímélő, a CO 40-50%-kai csökken, csökken az üzemanyag-fogyasztás, hidegindftási képesség javul, gyújtás-utánálltási igény megszűnik, szikraenergia-növekedés: 100% Használható LADA SAMARA. VOLKSWAGEN, OPEL, WARTBURG, TRABANT (négyütemű) AUDI, PORSCHE és egyéb gépkocsikban, melyek HALL-szenzoros gyújtáselosztófejjel és nagyteljesítményű gyújtótrafóval rendelkeznek. Ragaszkodjon a REMITEL minőséghez! REMITEL a gyújtómodul előnyeit biztosító komplett átszerelő szettel kínál SKODA 120L, DACIA, LADA, ZUK és ARO gépkocsikhoz. Legújabb termékünk a hagyományos vezérlésű, négyütemű, négyhengeres, benzinüzemű gépkocsikba beszerelhető, az elektronikus gyújtás tulajdonságait biztosító gyújtómodul (trafóval és csatlakozó kábellel). KÖRNYEZETVÉDELMI VIZSGÁN BIZTOSABB A SIKER, HA GYÚJTÁSA REMITELI REMITEL electronic Kft. 1102 Budapest, Szent László tér 20. (volt Pataky István tér) Telefon: 157-37-34 Fax: 157-13-74. Bsszsrszhstő: Magyar Autóklub 7400 Kaposvár, Április 4. u. 14. I2045] A Ferroglobus Vas- és Acél TEK V. VISZONTELADÓ telepei megtalálhatók az ország minden pontján! Időt, energiát takarít meg, ha az általunk ajánlott telepek közül az Önhöz LEGKÖZELEBBIT keresi fel! Ferroglobus TEK Vállalat 7600 Pécs, Mecsekalja-Cserkút Telefon: (72) 13-571 Ferroker-Ker. Kft 2400 Dunaújváros, Verebély u. 4. Telefon: (25) 10-046

Next

/
Thumbnails
Contents