Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-25 / 114. szám
1992. április 25., szombat aj Dunántúli napló 3 A történelem nem más, mint a hatalmon lévők és éppen nem lévők közötti folyamatos párbeszéd Boldog vagyok, mert teljesítettem Interjú dr. Ormos Máriával, a Janus Pannonius Tudományegyetem rektorával- Annak idején úgy kezdtem ennek az egyetemnek a vezetését, hogy tisztában voltam azzal: nem tudok túl sokat róla. A menedzser szakmában sem volt jártasságom. Azért említem ezeket, mert utólag jöttem rá, hogy egy ilyen nagyságrendű intézmény vezetésében elsősorban ilyen tulajdonságok kellenek. Nyitott szemmel ballagtam a vadidegenben, a vaksötét erdő felé, amiről aztán kiderült, hogy nem is oly sötét, legfeljebb erdő csupán. - Mondja beszélgetésünk elején, kérdés nélkül Ormos Mária, a Janus Pannonius Tudományegyetem júniusban búcsúzó rektora.- Rektorasszony, ha most visszatekintünk erre a nyolc évre. . .-Alapvetően boldog embernek érzem magam egyetemi szempontból, mert megcsináltam az a vállalkozást, amelyről az elején nem sok fogalmam volt, ebben segítettek közvetlen vezető munkatársaim is, akik közül egyre nagyobb számban ismertem rá ambiciózus szakemberekre. Akkoriban már egyébként egy fejlődőben lévő egyetemet vettem át, három karral. És itt kezdődött az én feladatom, hiszen ennek ellenére egyetemszerte rengeteg súlyos viszahúzóerő volt akkoriban.- Kérhetek egy példát?- Sokan, a maguk területén egyébként kiváló szakemberek, hozzászoktak korábban ahhoz, hogy semmiféle tudományos munkát nem kívántak meg tőlük. Most, röviden szólva, azt merem állítani, hogy a hangulat alapvetően megváltozott, és közben kialakult egy elfogadható, autonóm bölcsészkar, és leraktuk az alapját egy továbbra is jól szervezhető természettudományi karnak is. így elértük, hogy az ország „leginkább tudományegyeteme” lettünk. Hozzáteszem: a pécsi az egyetlen egyetem, ahol kivételes szakokat is oktatnak ezen a szinten, testnevelést és sportot, ének-zenét és rajz-mesteriskolai képzést. Ezt az erényt pedig elkezdhetjük majd kamatoztatni.- Rektorsága idején sok minden történi az országban. . .- Az egyetemekre ránehezedő ideológiai-politikai nyomás évről-évre csökkent...- Érdekes ellentmondásnak látszik, hogy éppen ebben az időszakban vállalt politikai közszereplést. Parlamenti képviselő volt az MSZP színeiben, aztán lemondott mandátumáról. . .-Elképzelhető, hogy ez ellentmondás, ám azt figyelembe kell venni, hogy ez a tettem olyan időszakban történt, amikor világossá vált Magyarországon, hogy lehetséges a váltás, amelynek megteremtésében az akkori MSZMP-n belül különböző csoportok játszottak főszerepet, mostanában ezeket az embereket nemes egyszerűséggel reformkommunistaként szokták összefoglalni, a valóságban azonban ez számos , egymástól teljesen eltérő áramlatot tartalmazott. Grószt, Bereczet...- Pozsgayt...- Nem, őt nem. Az ő irányvonala nemzeti-megújulás párti volt, erős szociális töltettel, szoros kapcsolatot az MDF akkori nézeteivel tartott, ám létezett egy erősen pragmatikus fiatal garnitúra, Németh Miklós köré csoportosulva. Sokféle volt ez akkoriban. Magam pedig közben rájöttem, hogy alkatilag alkalmatlan vagyok a napi politikai munkára, sokkal inkább kötődöm a szakmámhoz, történész vagyok, ezért is vonultam viszsza.- Persze, lehetett alkalma arra is, hogy mindezt már a választási időszakban átgondolja. ..-Tudja, az csak később derűit ki, hogy mennyi feladattal jár a képviselői munka, és akkor még itt volt az egyetem. Előre jeleztem, hogy nem sokáig vállalom, de korábban a párt vezetése arra kért, hogy engedjem magam jelölni listán, és én belementem ebbe. Egyébként korábban semmiféle pártfunkcióm nem volt, ám az afganisztáni kivonulástól láttam lehetőséget a magyar kibontakozásra, és ezért vállaltam a feladatot.- Közben más ügyekben is igényelték a segítségét?- Ezután vállaltam olyan felkéréseket is, mint például az MSZMP KB által kiküldött történeti bizottságban betöltött szerepem. Gondolom, emlékszik, ez volt az a bizottság, amely az 1956-os események jellegével foglalkozott, kimondván, hogy abban az évben Magyarországon nem ellenforradalom, hanem népfelkelés történt.-És mentek tovább a változások az egyetemen is.- Megemlítem, hogy az egyetemen ma is vannak olyan munkatársaim, akikkel remekül együtműködöm, rriert jól dolgoznak, viszont politikai nézeteink különbözőek. Integráló szerepet próbáltam betölteni, szükségszerűen, mert érdekegyeztető hajlam nélkül tönkre ment volna ez az egyetem.- Politikai nézeteit tekintve ma ellenzékinek számít.- Soha emberi haladás nem ment végbe anélkül, hogy bizonyos emberek, azt mondják, uraim, ma sincs minden rendben. Ezt a szerepet a fasizmus és a sztálinizmus próbálta kiiktatni. Az emberi történelem nem más, mint állandó párbeszéd a hatalmon lévők és a hatalmon nem lévők között, azok között, akik kormányoznak, és, akiket éppen kormányoznak. Ez a viszony jelenik meg a legkülönbözőbb formákban a történelem folyamán.- Visszatérve az egyetemi dolgokra, mire a legbüszkébb?- Létrejött két új kar, hallatlanul megerősödött a közgazdaságtudományi kar is, megszerveztük a pécsi Universitast, amely igen szoros szakmai együttműködést jelent a pécsi felsőoktatási intézmények között.- Tovább tart a rekonstrukció a tanárképző karon, az Egyetemi Könyvtár is ezen időszak alatt készült el, megszereztük a Damjanich úti házat is, a Szántó Kovács János úti kollégiumunkban nívós kulturális központ is kialakult. Mindezek alapját adhatják a további hallgatói létszámbővítésnek, ám a tervezett nagy emelés nem fér bele. Harminc százalékot tudok elképzelni.- Két gyereke, öt unokája van. Július elsejétől milyen tervekkel válik meg a rektorságtól?- Szép számmal vannak terveim, inkább ezeken gondolkozom, mint korábbi esetleges hibáimon. Látom, hogy nagyon sok jó oktatónk elmegy , mert nincs rendesen megfizetve, mindenesetre. Minden vágyam, hogy hosszú évek után újra oktathassak, és ne csak lopott idő jusson arra, hogy könyveket is írjak. Pécsett szeretnék maradni, nem búcsúzom. Vén fejjel abba a kalandba bocsájtkoztam, hogy pesti lakásomat is eladtam. Megszerettem ezt a várost, mit csináljak?! Bozsik László Dr. Németh Antal emlékkiállítás A magyar színjátszás egyik legjelentősebb alakja, aki célként tűzte ki a magyar dráma klasszikusainak és jelentős kortársai darabjainak bemutatását, ugyanakkor nagy figyelmet fordított az európai színházművészet modem törekvéseire, de vonzódott a keleti színház hagyományaihoz is, dr. Németh Antal volt. Dr. Németh Antal Pécsen is rendezett 1959-67-ig. Életének korábbi szakaszában, 1935-től kilenc éven át a budapesti Nemzeti Színház igazgató rendezője volt, akit a Sztójay-kormány menesztett a színházból, és bár 1947-ben megszűntették vele szemben az igazoló eljárást, tíz évig nem jutott rendezéshez. Dr. Németh Antal (1903 - 1968) pályája alatt száznál több darabot rendezett, szerkesztett lexikont, lapot, volt egyetemi tanár, és „A színjátszás esztétikájának vázlata” címmel készítette disszertációját. Gazdag munkásságára, újszerű elképzeléseire emlékeztek tegnap az .Állomások, motívumok” című kiállítással, amely a pécsi Művészetek Házában nyílt meg, és május közepéig tekinthető meg. Dr. Németh Antalról először Lengyel György, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója beszélt, majd Varga Mátyás Kossuth-díjas díszlettervező elevenítette fel személyes emlékeit a sokoldalú rendezőről. A megnyitón megjelent dr. Németh Antalné is. A kiállítás fotók, díszlettervek, plakátok, rajzos vázlatok és makettek valamint dr. Németh Antal feljegyzéseinek bemutatója, amelynek áttekintésével képet alkothatunk újszerű színházi törekvéseiről. b. a. Futnak a képek Papírtelihold Ahogy peregtek előttem John Hughes Huncutka (Curly Sue) című filmjének jelenetei, egyre inkább úgy éreztem, hogy ezeket a képeket mintha már láttam volna. Amikor aztán a címszereplő, a kilencéves hősnő csöves nevelőapjával, Bill-lel megrendezett egy műbalesetet, s ezzel a trükkel egy vacsora erejéig megfejték a „gázoló” ügyvédnőt, már tudtam: Peter Bogdanovich örökszép filmjét, a Papírhold-íil idézi ez a mostani történet. Bárcsak ne tenné! Mert a szorgos John Hughes körülbelül úgy van a zseniális Bogdanovich-csal, mint az igyekvő fegyverhordozó, aki egy alkalmasnak látszó pillanatban megpróbálta magára ölteni urának páncélját, ám erőtlen karjai nem bírták el annak súlyos fegyvereit. A Papírhold egyszerre volt korfestés és lélekrajz. A furcsa párról, egy kedves szélhámosról és talpraesett kislányáról szóló elbeszélés révén hiteles és kritikus körképet kaptunk a harmincas évek Amerikájáról, de a hol kedves, hol szomorkás kalandok során átélhettük két kitaszított ember egymás iránti szeretetének elmélyülését, miközben összetartozásuk tudatosulását is nyomon követhettük. Egymásba kapaszkodásuk védekezés volt egy önző és rideg világgal szemben, melyben nem óhajtottak beilleszkedni. Ezért dacos kívülállásuk minden nyomorúságuk és kóklerségük ellenére is különb volt, mint az a konszolidált életforma, mely a tárgyi gazdagodásért lelki elszegényedéssel fizetett. Felejthetetlen film, melyhez foghatót manapság csak ritkán vetítenek. A Huncutka alaphelyzete nagyon hasonló. Csakhogy itt minden ,jóra” fordul, kikerkedik a világ, mint a telihold. A hajléktalan csavargó öntudatos dolgozóvá szelídül, s jutalmul beköltözhet egy előkelőén modem (mit modem, posztmodem!) lakásba, s a kezdetben fagyos, ám mindvégig kellemdús ügyvédnő személyében aszszonyra is szert tesz, cserében viszont a hölgy felismeri, hogy a dúsgazdag, de unalmas felső középosztálybeli életnél mégiscsak kellemesebb a kevésbé dúsgazdag s bizonyára nem annyira unalmas középső középosztálybeli élet. Egyszóval hasonlóan alakulnak a dolgok, bár a nemi szerepeket tekintve az ellenkező oldalról, mint Leacock Gertrúd, a nevelőnő című, fanyar humorú művében. „A szerelmesek felváltva estek egymás karjába ... A kelő nap fényében mindenki elragadtatva gratulált egymásnak ... Jöjj, Gertrúd! - mondta Ronald gyöngéden. Távozzunk egymás ölében.” Változnak az idők, s velük változunk mi is. A Papírhold az emberi szabadság példázata volt, a farkasok dala, a Huncutka a középszer és a beilleszkedés dicsérete, a derék házőrzők farkcsóválgatása, akiknek kosztja és kvártélya már nem olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Mindez, persze, ízléstörténeti dokumentumként is felfogható. S ha Bogdanovich szelleme hagyta volna, helyenként még derültem volna is a göndörhajú kislány kalandjain, például a térhatású mozi valóban ötletes jelenetén, vagy Bili búcsúlevelén („Itt vagyok a nappaliban,”), melyben mintha még önirónia is felcsillanna. De a megoldás, sajnos, túl sok, jót” kínál. Nem a hősök boldogságát sokallom. Távozzanak egymás ölében, vagy úgy, ahogy jólesik nekik. Csak Huncutkát sajnálom, akit a tehetséges, bár kissé máris modoros Alisán Porter játszik. Nem elég, hogy levágják a haját, de később még iskolába is beadják. Vége a gyöngyéletnek! Hiába, a konszolidációnak ára van. Se feleselés, se csúnya beszéd, se rúgás, se pofozkodás, inti őt megjámborodott apukája. A mai filmek zömére gondolva el kell ismernünk, hogy ez azért nem semmi. Nagy Imre Mohácsi önkormányzat: Lemond-e a polgármester? Tíz nappal ezelőtt rendkívüli, nyilvános ülésen indítványozta Mohács tizenegy képviselője Kuti István polgármester (és dr. Grünfelder Lőrinc alpolgármester) lemondását. A közel három órás tanácskozásról készült videofelvételt a városban a kábeltelevíziós rendszerbe bekötött házak lakói még aznap végignézhették. A végeredményről az Új Dunántúli Napló is beszámolt: a két vezető a képviselőtestületi többség felszólításának nem tett eleget, így a 11 képviselő azzal állt föl, hogy mindaddig nem óhajtanak részt venni az üléseken és a testületi munkában, amíg a polgármester és az alpolgármester tisztségében marad. Elhatározásuk várható következményéről is szó esett, vagyis arról, hogy távolmaradásuk határozatképtelenné teszi a tanácskozásokat és egy idő után - új választások kiírását követően - új testület veszi át a város irányítását. Közeleg az éves munkatervben meghatározott következő testületi ülés időpontja, s olyan híreket hallani a városban, hogy all képviselő akaratával szembenálló testületi tagok szeretnének meggyőzni maguknak legalább egyet az aláírók közül és ezzel megtörni az ellenállást. Hogy van-e ennek alapja, arról dr. Heim Gáspár képviselőt, a 11-ek egyikét kérdeztük. Mint elmondta, a Kuti Istvánék maradása mellett lévők tettek kísérletet, és reális esély van rá, hogy a későbbiekben is kísérleteket tesznek emberek leválasztására. Viszont a szerdán tartott megbeszélés alkalmával újra valamennyien kinyilvánították, hogy eredeti szándékuktól nem állnak el, a csapat együtt marad és mindaddig távol tartják magukat a tanácskozásoktól, amíg a két vezető le nem mond. Hogy ne érje szó a ház elejét, a pénzügyi osztályra írásban eljuttatták a kérésüket: a hivatal függessze föl költségtérítésük folyósítását. Nem értenek egyet a velük szemben ülők és a polgármester azon véleményével, miszerint az elhatározásuk miatt működésképtelenné lesz a város. Mohácsnak elfogadott költségvetése van, az apparátus adott - tehát semmi nem gátolja az intézmények üzemelését és a tervezett egyéb feladatok elvégzését. Megemlítette továbbá, számoltak a választások következményeivel is, nevezetesen azzal, hogy az új testületben esetleg - a jelenlegi képviselők egy részével együtt - ők sem kapnak helyet mint képviselők. Ennek ellenére úgy érzik, hogy a KDNP jelöltjeként, de az ő, vagyis a tizenegyek javaslatára (is) polgármesterré választott Kuti Istvánt erkölcsi kötelességük most távozásra szólítani, mert felkészületlenségével, az ügyek indokolatlanul késedelmes intézésével, az ígérgetéseivel és italozásával nem szolgálja a város javát, a Mohácsról a külvilág által alkotott képet. Felelősséget éreznek a kialakult helyzet miatt, de úgy vélik, a következményekért nem őket terheli a felelősség, minden választott, illetve listán bejutott képviselő a ciklus végéig a helyén maradhatna, ha a polgármester és az-alpolgármester a többség akaratának megfelelően távozna. Elmondta továbbá, hogy a város leendő vezetőinek személyére még nincs jelöltjük, de lesz. Berta Mária
