Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-23 / 112. szám
Megyebajnokság Arra nem számítottak a sellyeiek, hogy egy hetest kapnak a Porcelángy ár-pályán. És még több gól is kerülhetett volna a hálójukba, a képen sötét mezben látható hazaiaknak ugy anis további helyzeteik voltak. Fotó: Läufer László. Komáromi: „Elszánt vagyok, de .. Röviden Tenisz. Várakozásnak megfelelően jól szerepelt a Pécsett tanuló Nagy Zoltán 16 és fél éves teniszező a Firenzében megrendezett 18 évesek ITF világranglista pontszerző versenyén. A 64-es főtáblán két olasz és csehszlovák versenyző legyőzésével a legjobb nyolc közé került. A négy közé jutás sajnos már nem sikerült, marokkói ellenfele 6-4, 6,3 arányban legyőzte őt. Ezzel az eredménnyel az ifjúsági világranglista 100. helye körül helyezkedik el. A Nyíregyházán megrendezett I.o. versenyen férfi egyéniben Gyenis A. (PVTC) bronzérmes lett. A Bolyban rendezett II. o. férfi egyéni versenyt Gyenis A. nyerte, 2. Solti, 3. Spitl. Felnőtt III. o.: 3. Simon (mind PVTC). Asztalitenisz. NB I férfiak: PEAC-Zöldért - Nagykálló 16-2. A pécsi győztesek: Gyén 4, Bocz 4, Diófási 3, Túri 3 és a Bocz-Gyén, Turi-Diófási páros. A csapat ezzel a győzelmével az utolsó forduló előtt a 4. helyen áll. Kézilabda. NB I B nők: Bp. Goldberger - PEAC-Babits 23-21 (12-10). PEAC: Kanizsai - Gyöngyösi, Fekete 9, Varga 5, Stix 1, Sütő 1, Pető. Csere: Kovács (kapus), Sarlósi, Sebestyén 1, Palai, Szilágyi 4. Edző: Tóth János. NB II nők: Siófok - Pécsi BTC 22-14 (11-7). A pécsi góllövők: Óvári 8, Somogyvári 3, Hegedűs 3. ÓIK lányok: PEAC-Babits - Tatabánya 28-23 (15-9). Legjobb pécsi dobók: Szilágyi 11, Fekete 4, Peringer 4, Gyöngyösi. 'Labdarúgás. A Pécsett, június 20-21-én sorra kerülő Vertikor Kupa tornára április 24-ig lehet jelentkezni a 7621 Pécs, Megye u. 21. szám alatt, Pf.: 58 Városi Labdarúgó Szövetség címén. Birkózás. A Szegeden rendezett ifjúsági szabadfogású magyar bajnokságon 50 kg-ban: 6. Eder, 74 kg-ban: 4. Kern (mindketten a Pécsi Húsos versenyzői). Természetjárás. A vasárnap indítandó túra útvonala: Singödör-Cigányhegy-Hosszúhetény. Találkozás: a pécsi buszpályaudvaron, a 11-es kocsiállásnál 8.45-kor. Túravezető: Köntis Katalin. Duatlon. A Nyíregyházán rendezett nemzetközi, hosszútávú versenyen a junior fiúknál Tóth az 1., abszolútban 4. helyen végzett, a junioroknál Kiss 3. lett (Pécsi Tritex). Súlyemelés. A Szombathelyen rendezett Savaria Kupán Berecz (PSE) súlycsoportjában 3". lett. Somberek - Beremend 2-0 (2-0) Somberek, 300 néző. V.: Bata. Somberek: Szabó A. - Szabó Z„ Újvári, Hell, Jakab - Tábori, Szeitz, Illés, Bemáth - Márton, Várda. Edző: Kajtár Antal. Beremend: Bosnyák - Bábli, Óbert, Torna, Mim - Müller K. (Borsos), Illés (Sztipánovics), Dárdai - Jekl, Fülöp, Ónodi (Müller G.) Edző: Dárdai Pál. A tavasszal még veretlen somberekiek lendületes játékkal nyertek a bajnokesélyes ellen. G: Bemáth, Várda. Jók: Bernáth, Jakab, Újvári, Várda, ill. Toma, Jekl. Vasasi Bányász - Harkány 3-1 (1-0) Vasas, 100 néző. V.: Tóth J. A végig lelkesen és jól játszó Vasasi B. magabiztos győzelmet aratott. G.: Varga (2), Srankó, ill. Visnyovszki (öngól). P. Kinizsi - Hidas 2-1 (1-0) Hidas, 150 néző. V.: Balajti. A jobb helyzetkihasználás dön-Több szempontból is azonosan alakult a sorsuk. Mindhárman NB I-es labdarúgók voltak, évekig a PMSC-ben játszottak, később Finnországba szerződtek. Ahova játékosként már egyikük sem tér vissza. Kiss Sándor (35 éves, kétszeres válogatott) négy évig futballozott Finnországban. Két ottani második ligás csapatban, a HANKO HIK-ben és az EBK-ban szerepelt. Háromszor a másodosztály gólkirálya volt, egyszer pedig a góllövőlista második helyezettje.- A finn labdarúgóknak igazán nincs érzékük a góllövéshez. Technikailag eléggé képzetlenek, ezért gyakran hibáznak, amit sokszor ki tudtam használni. Nagyon jól éreztem magam ott, még maradhattam volna, mert marasztaltak, de már nem akartam visszamenni. Nyitottam egy sörözőt, Gól a neve, ez a jövő szempontjából nagyobb lehetőség számomra, mint tovább futballozni odakinn. Azért persze még játszom, levezetésképpen az NB III-as PEAC-ban - mondja. Két szezont játszott kinn Gallon a vendégcsapat javára. G.: Szomor (2), ill. Daradics. Sásd - Szajk 2-0 (1-0) Sásd, 100 néző. V: Zákányi. A hazai együttes jól játszott és megérdemelten győzött. G.: Béres, Czár. Szigetvár - Töttös 3-0 (0-0) Szigetvár, 200 néző. V.: Szőke. A több helyzetet kidolgozó hazaiak megérdemelten tartották otthon a két pontot. G.: Kardos, Bálint, Bódó. P. Zsolnay - Sellye 7-1 (3-0) Zsolnay-pálya, 300 néző. V.: Berki. A hazai csapat még nagyobb arányban is győzhetett volna a második félidőben szétesőben játszó vendégek ellen. G.: Nagy (2), Krézmanovics (2), Suvák, Foral, Vonó, ill. Goják. PPTSE - PBTC 4-2 (1-1) Postás pálya, 150 néző. V.: Kovács N. Küzdelmes mérkőzésen győzött a PPTSE az igen lelkesen játszó BTC ellen. G.: Balázs, Havasi, Vajda, Szabó, ill. Bánhegyi, Harsányi. lai István (34 éves). Az elsőt a második ligás Vasa-ban, a másodikat az egy osztállyal lejjebb szereplő Oravais-ban, ahová a Vasa kölcsönadta. Söprögetőként és középpályásként vették figyelembe.- Már nem térek vissza Finnországba, bár jó helyem volt mindkét klubnál. Szerettek a szurkolók is, akik mértéktartóbbak, mint a magyar drukkerek. Akkor sem türelmetlenkedtek, ha nem nyert a csapat, igaz, vastaps sem volt, bár már 3-0-ra vezettünk. Még érvényes szerződésem volt, amit januárban közös megegyezéssel felbontottunk. Most egy finn-magyar vegyesvállalat, a Backlund ügyvezetőjeként dolgozom. Ha megjön a játékengedélyem, akkor szívesen folytatnám a pályafutásomat a PVSK-ban. __ Nem megy oda vissza Torna Árpád (34 esztendős, ötszörös válogatott) sem. Az ok: sem az eddigi klubjának, a második ligás Keps-nek, sem más ottani csapatnak nincs pénze arra, hogy szerződtesse. A hátvéd másfél szezont töltött kint, szívesen folytatta volna odakinn, Szászvár - Felsőszentmárton 0-0 Szászvár, 100 néző. V.: Ábrahám A. Igazságos döntetlen született. Újpetre - Bicsérd 1-0 (0-0) Bicsérd, 150 néző. V.: Hajdú. A helyzeteit kihagyta a hazai csapat. G.: Zoltai. A megyei I. osztály állása 1. Beremend 26 20 3 3 69-16 43 2. Szigetvár 26 19 5 2 61-27 43 3. P.Kinizsi 26 15 4 7 50-29 34 4. Harkány 26 12 10 4 34-18 34 5. PPTSE 26 13 7 6 43-28 33 6. Sellye 26 14 4 8 54-43 32 7. Szászvár 26 12 4 10 51-40 28 8. Újpetre 26 12 4 10 29-28 28 9. P. Zsolnay 26 11 5 10 40-29 27 10. Fsztmárton26 6 11 9 29-30 23 11. Vasasi B. 26 7 9 10 33-47 23 12. Somberek 26 8 6 12 22-49 22 13. Sásd 26 5 11 10 22-39 21 14. Töttös 26 5 9 12 32-44 19 15. P.Bicsérd 26 5 7 14 22-43 17 16. PBTC 26 4 7 15 26-54 15 17. Szajk 26 4 6 16 21-46 14 18. Hidas 26 4 4 18 24-52 12 mert jól érezte magát Finnországban. Toma most Ausztria felé kacsintgat, egy alacsonyabb osztályú együttesben még lehúzna néhány évet. Mivel azonban a sógoréknál már lejárt az átigazolási időszak, legközelebb csak a nyáron igazolna oda.-Addig is hívott Beremend, játszani da hívott egykori csapattársam, Dárdai Pál, ott játszom néhány meccset a bajnokság végégig. Edzésben vagyok, a PMSC-vel alapoztam, most is lejárok hozzájuk edzeni. Tornának van edzői papája, kétszer jelentkezett a szakedzőire is (válogatottként még felvételeznie sem kellett), ám mindkétszer létszám felettinek minősítették, és „visszatapsolták". Miközben persze olyanokat vettek fel, akik labdát csak messziről láttak.- Akkor elvették a kedvemet, megfogadtam, hogy nem jelentkezem többé. Azóta változtak az idők, a haragom is elszállt már. Úgyhogy még az is lehetséges, hogy egyszer edző leszek. De egyelőre még nem tudom, hogyan tovább. Horváth László Társai, edzői mondják: évek óta nem volt ilyen kirobbanó erőben a háromszoros világbajnok, egy alkalommal Európabajnoki aranyérmes, olimpiai ezüstmedállal is rendelkező Komáromi Tibor. Érthető, hogy az FTC-MŰFÉMSZER 90 kgos kötöttfogású kiválósága erőteljesen készül.- Talán az „ utolsó dobása ” következik. . .-Ez így van - ismerte el Komáromi Tibor. - A héten, péntektől vasárnapig komoly a tét. Ha nem kvalifikálom magam a barcelonai olimpiára a koppenhágai EB-n, akkor nem is tudom, mihez kezdek. Megfordult a fejemben, hogy akkor elég, vége.-Nem feltétlenül kell döntőbe jutnia, hátrébb is végezhet ahhoz, hogy utazhasson az olimpiára!- Nem számolgatok. Teljes összpontosítással az a cél, hogy nyerjek. Csakhogy igen erős a mezőny. Akad vagy hat bir-Alig érkezett Szekszárdra a bolgár súlyemelő válogatott, szinte minden érdeklődő azonnal a vezetőedzőt, Norair Nurikjant kereste. Nem véletlenül. Az Eb előtti utolsó nagy szenzáció hat versenyző, közte Sztefanov és Bratoicsev világbajnokok dopping-ügye volt. Mindketten a bolgáok esélyeseiként készültek Magyarországra, de miután tiltott szerek használatát állapították meg náluk, otthon maradtak. Nurikjan a Gemenc szállóban nagyon határozottan nyilatkozott:- Meggyőződésem, hogy valami krimibe illő dolog történt. Egyik súlyemelőnek sem volt szüksége tiltott szerekre, mindketten normálisan a súlyúknál voltak. Már otthon is felháborodottan tiltakoztam a gyanúsítás ellen, ezt teszem most is.- Mit szól hozzá, hogy már 1. Haladás - Vasas 2. Rába ETO-FTC 3. ZTE-Vác 4. W. Bremen - l.FC Köln 5. Duisburg - Hamburg 6. Karlsruhe - K.-slautern 7. Leverkusen - Frankfurt 8. M.-gladbach - Bayern M. 9. Schalke 04 - S. Kickers 10. VfB Stuttgart - Dortmund 11. Atalanta - Roma »12. Cagliari - Napoli 13. Torino-Milan +1 14. Verona - Fiorentina kózó, aki velem egyenrangú tudású manapság. Ha csütörtök este olyan sorsolást fogok ki, hogy közülük többen is az én ágamra kerülnek, az nehéz jövőt sejtet.- Kívülről egyszerű állítani: le kell mindenkit győzni, és akkor minden rendben lesz! Mert tudása alapján képes bármilyen bravúrra. . .- Ilyesmit állítani lehetséges. Ám a mostani szabályok lehetővé teszik, hogy akció nélküli mérkőzésekkel egyszerűen „kipöccintsenek” valakit az olimpiai mezőnyből a vetélytársak. Számítok rá, hogy lesz ilyesfajta „összeesküvés” ellenem. Igaz, bátor támadásokkal elejét lehet venni a bajnak.- Százalékosan mennyi esélyt ad saját barcelonai rajtjára?- Nem foglalkozom esélylatolgatással, gőzerővel edzek. Csak ne jöjjön közbe most, a finisben valamilyen sérülés. Öszszegezve? Elszánt vagyok, de „hidegre” tehetnek ... az ítélet is megszületett: Bratoicsevet és Sztefanovot - a többiekkel együtt - két-két évre eltiltották?- Számítottam rá, már az elutazásunk előtt szót ejtettek róla. Szilárd meggyőződésem, hogy nem ez az utolsó szó ebben az ügyben. Ki fog derülni a pontos igazság és mindkét versenyzőnk emelt fővel tér vissza a dobogóra. Ami a gyorsaságot illeti, ott a nyilvánosságra hozatal késett. Á dopping-vizsgálat két hete zajlott le, eredményét magam is ismerem majdnem tíz napja. Tehát nem húsvét hétfőjén tárgyalták az ügyet.- Mit vár azoktól, akik eljöttek Szekszárdra?-Nagyon kevesen vagyunk, de szeretnénk jó eredményeket elérni. Mincsev, Ivanov és Jotov aranyérmes lehet és a többiek is a dobogón végezhetnek. [. Hírlap N.szava Új DN x2 x X X 2 12 2 1 2 lx X 12 lx 1 1 x2 2" x2 X 2 1 lx X X 1 1 X 1 1 x2 X X 1 2x 2 X • x2 1 x2 Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli napló \ x I ISSSKiaSgBISgiSgBBBg&giggBBiSaSiSSgaiBS&ag^^ A Baranya ZÖLDÉRT Rt. meghirdeti ELADÁSRA (vagy BÉRBE ADÁSRA) az alábbi kiskereskedelmi egységeit: O 14. sz. bolt Siklós, Felszabadulás u. 76. Terület. 245m épület + 897nv föld. © 2 l.sz. bolt Pécs, Gyulai Pál u. 19. Terület: 93m:. Érdeklődni: Baranya ZÖLDÉRT Rt. Pécs, Megyeri u. 66. Telefon: 72/26-711 Szántó Ferenc ov. Kiss S., Gallai és Torna nem megy már vissza Itthon a finn különítmény Nurikjan felháborodott és három aranyérmet vár T otó tippek