Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-22 / 111. szám
6 aj Dunántúli napló 1992. április 22., szerda Külpolitika Kapunyitás a sevillai expón Rizskov emlékezik Radikális reformok, mérsékelt megvalósítás Adenauer (MTI-Panoráma) Negyedszázada, 1967. április 19-én hunyt el Konrad Adenauer, az egykori nyugatnémet kancellár. Újságírók és fotóriporterek százai egy álló héten át ostromolták a 91 éves politikus rhöndorfi házát, de semmit nem sikerült megtudniuk egészségi állapotáról. Mint azelőtt oly gyakran Adenauer 14 éves kancellárságának ideje alatt, ezúttal is teljes titoktartás övezte betegségének lefolyását. Csak sok évvel később írta meg Adenauer titkárnője, Anneliese Poppinga és életrajzírója, Hans Peter Schwarz, hogy az agg ex-kancellár 1967. március 29-én infarktust kapott, immár a másodikat. Az első infarktusa 1962. januárban, tehát még kancellársága alatt volt. Tekintve, hogy Adenauer egész életében érzékeny volt a meghűléses betegségekre, ezért kezdetben nem keltett feltűnést sajtókörökben, hogy a CDU április 12-i közleménye szerint „a volt kancellár influenzás jellegű hörghurutban megbetegedett, amely az egész szervezetét megterheli”. Az azonban már nagy riadalmat keltett, hogy Adenauer háziorvosa, Ella Bebber-Buch aszszony bevonta a gyógykezelésbe Adolf Heymer professzort és a bonni egyetemi klinika több más kiválóságát. Adenauer, aki négy évvel korábban kénytelen volt átadni a kancellárságot az általa éppenséggel nem kedvelt Ludwig Erhardnak, már 1967 eleje óta meghűléssel bajlódott. Utolsó külföldi útján, Madridban hozzáfázott amúgy, is meglevő meghűléséhez. Nem tett jót állapotának a Párizsban Charles de Gaulle-nál tett rövid látogatása. A DPA 1967. április 19-én 13 óra 42 perckor röpítette világgá gyorshírben Adenauer halálának hírét. A gyászszertartás koreogáfiáját Churchill temetésének mintájára készítették. Április 25-én a Bundestag üléstermében felravatalozott ex-kancellártól számos államférfi vett búcsút.A koporsót a nyugatnémet haditengerészet egyik hajóján a Rajnán szállították Rhöndorfba. (DPA) (MTI-Panoráma) Kolumbusz Kristóf imádkozott a Guadalquivir folyó által övezett Cartuján, a karthauziak szigetén, a kis kolostorban, mielőtt nekivágott volna az ismeretlen világnak - nem tudva, hogy ezzel megnyitotta azt a korszakot, amelyet ma a történészek a felfedezések korának neveznek. Akkor a világ még nagy volt - mára alaposan összeszűkült. Aki akarja, negyed óra alatt körbejárhatja a Cartuján az egysínű vasúttal, s a nétfőn megnyílt sevillai világkiállításon képet alkothat magának a mai világról. Szinte hihetetlen Kolumbusz útjának 500. évfordulóján Sevilla a felfedezéseket köszönti expójával, s bemutatja azt a világot, amelynek megismerését a karthauziak templomából útnak induló hajós kezdte meg. Alig több mint 200 hektáron 110 ország, 23 nemzetközi szervezet, Spanyolország 17 autonóm területe, hat nagy nemzetközi vállalat mutatkozik be annak a 18-20 millió látogatónak, akit október 12-éig, a zárás napjáig idevárnak. Ez az évezred utolsó egyetemes, úgynevezett „A kategóriás” világkiállítása - a budapesti expó szakosított, „B kategóriás” kiállítás lesz. II. János Károly spanyol király 1976-ban jelentette be a kiállítás megrendezésének szándékát, a kiállítások nemzetközi irodája 1983-ban hagyta jóvá az elgondolást. Két évvel később jelölték ki az expó színhelyéül a szigetet, de a generálterv csupán 1987-ben készült el: vagyis öt esztendőnél is rövidebb idő állt rendelkezésre a kivitelezésre Spanyolország egyik gazdaságilag leginkább elmaradott körzetében, Andalúziában. Ami azóta történt, szinte hihetetlen, Madridtól csaknem 500 kilométeres hosszúságban kiépítették a spanyol szuperexpressz, az Ave első pályáját - a szerelvények már közlekednek rajta, óránként 300 kilométeres sebességgel, egészen az expó bejáratáig. Sevilla gyönyörű új repülőtéri csarnokot kapott - a repülőtér fogadóképességét négyszeresére növelték. Nyolc új hidat építettek a Guadalquivir fölött, a helyi közlekedés hálózatát 30 kilométeres autópályával korszerűsítették, s közben a Madridba vezető autóút is kibővült. A szállodai kapacitás kétszeresére nőtt: Sevillában ma egyszerre 24 ezer ember éjszakázhat szállodákban, s 25 ezres befogadóképességű kemping is létesült (igaz, az expó idejére nemcsak a szállodai kapacitás, hanem a szállodai szobák ára is kétszeresére emelkedett), és közben persze felépült a világkiállítás is. Honnan a pénz? 1996-ra gondolva érdemes áttekinteni, hogyan teremtették meg az óriási kiadások fedezetét. A beruházások összege együttvéve mintegy 800 milliárd peseta, s ennek csak töredéke a tulajdonképpeni expó létesítése (ennek kiadásait egyébként várhatólag fedezni tudják a bevételekből). A többi az infrastruktúrális beruházás, amelyet a spanyol kormány, az andalúziai tartomány, részben az Európai Közösség és a magánberuházók fedezték. Mindez helyben marad akkor is, amikor már az utolsó látogató is elment, s a pavilonok jórészét lebontották. Megmaradnak az új lakóházak, amelyeket a kiállítók részére építettek, megmarad a vasúti pálya, az autóút, az új erőmű, amely kétszeresére növelte a sevillai hálózatba juttatott elektromos energiát, megmarad a legkorszerűbb spanyolországi távközlési hálózat: regionális centrum lesz belőle. S várhatóan azok a nagyvállalatok, amelyek hivatalos közreműködők voltak, ugyancsak helyben maradnak. 11 olyan nagyvállalat van, amely legalább egymilliárd pesetás beruházást hajtott végre, olyan világcégek, mint a Panasonic, a Philips, a Xerox, az Olivetti, vagy a Sony. Két vállalat, az IBM és Telefonica szállította a távközlési és az informatikai berendezéseket - ők is helyben maradnak. A kiállítások De a látogatót nyilván nem a gazdasági kérdések érdeklik. Üljön tehát fel a kötélpálya kabinjába, amely átrepíti a folyó felett a kiállítás közepére és induljon el sétára - persze csak akkor, ha megvette négyezer pesetás belépőjegyét. Utazhat autóvonattal, autóbusszal, egysínű vasúttal - ezek mindegyike légkondicionált, amire nyilván szükség is lesz, hiszen júliusban és augusztusban itt nem ritkaság a 45 fokos meleg sem napközben. Az expón azonban - a szervezők szerint garantáltan - legalább öt fokkal lesz hűvösebb, mint a városban, erről valóságos, mesterséges klímával gondoskodtak: 350 ezer bokrot és fát ültettek, rengeteg szökőkutat, külön vízpárologtatót építettek - a kiállítás központjában magasodó 22 méteres óriásgömb is ilyen párologtató — a legtöbb sétálóutat befedték, árnyékos, de levegős pihenőket készítettek, sőt még bizonyos fokú mesterséges légáramlatra is lehet számítani. A pavilonok túlnyomó része amúgy is légkondicionált. A fő téma természetesen a felfedezések témája, ennek anyagát a kiállítás főútvonala mellett mutatják be külön pavilonokban. Sajnos a legérdekesebben, a felfedezések korát bemutató pavilonban nemrég tűzvész pusztított, s ezt nem sikerült újjáépíteni. Egy pavilon Kolumbusz korának művészetét, kultúráját mutatja be, mégpedig mind az ó-, mind az újvilágot. Egy másik pavilonban a hajózás történetével ismerkedhet meg a látogató, a harmadikban a világ flórájával és faunájával, s külön pavilon mutatja be a jövő képét. 55 000 produkció Aligha akad látogató, aki végig tudja majd járni valamennyi nemzeti pavilont, de azok még kívülről is élményt adó látványt nyújtanak - a legmodernebb építészeti csodáktól az olyan mesebeli templomig, mint a magyar pavilon. Ha elfárad, éttermek, büfék tucatjai közül válogathat, s érdemes felkészülnie az éjszakázásra: bár a pavilonok este tízkor bezárnak, a kiállítás hajnali négyig tart nyitva, hiszen a nappali Torróság után az éjszaka hűvöse pihentet. Ám pihenésre nem lesz idő: egyszerre tucatnyi színpadon folyik majd előadás - a világhírű vendégművészek és társulatok rangos vendégfelléptétől a vásári bábjátékig rengeteg féle szórakozás közül lehet választani, hiszen októberig nem kevesebb mint 55 ezer különféle produkciónak ad helyet az expó. Minden este lesz parádés felvonulás és tűzijáték, lehet csónakázni a tavon és beülni a vendéglőkbe. Azért aki eljut az expó-ra, csodálja meg Sevillát is - a világ egyik legszebb gótikus katedrálisát, a mórok és a spanyol uralkodók emlékeit az Alhambrában, a Szent Kereszt negyed szűk sikátorait, csodás kis palotácskád, bennük a zöldellő „patio”-kat, - vagy keresse fel a jellegzetes spanyol kocsmákat. A nagyvilág kicsinyített képe óriási élmény, de érdemes időt szánni arra a Sevillára is, amely még látta Kolumbuszt a Cartuja szigetén. Kis Csaba Mihail Gorbacsov már az első népképviselő kongresszus után megbánta, hogy kitalálta a testületet. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy működésképtelen, nem állami szervként, hanem valamiféle gyűlésként működött - állította vasárnap az orosz tévének adott nyilatkozatában Nyikolaj Rizskov. A volt szovjet kormányfő közel egy órán át idézte fel emlékeit a peresztrojka 1985-ös kezdete óta eltelt időszakról. Rizskov egyebek között kijelentette: ha a mai állapotokat, a jelen helyzetet veszi alapul, akkor nem mondhatja el, hogy Mihail Gorbacsov, mint államfő nem követett el hibákat. A volt szovjet főtitkár-államfő egykori jobbkeze elmondta, hogy 1983-ban Jurij Andropov, akkori pártfőtitkár hozta össze a Gorbacsov-Rizskov párost azzal a feladattal, hogy hozzálásson a reformokhoz. Gorbacsovhoz fűződő viszonyát úgy értékelte, hogy bár az nem nyúlt át a magánélet területére, mindig is lojálisán viseltetett a főtitkár, majd államfő iránt, olajozottan és egymást megértve tudtak együttműködni. Rizskov ma úgy látja, hogy mindezek ellenére 1990-ben Gorbacsov a saját elnöki székéért kapaszkodva áldozta fel őt. A kormányzat átalakításáról, pontosabban távozásáról 10 perccel azelőtt szerzett tudomást, hogy az elnök a kongreszszus elé terjesztette volna javaslatát. Gorbacsov a Kreml felé menet, autójából hívta fel és közölte, hogy a kormány szerkezeti átalakítására tesz javaslatot. Megjegyezte, hogy Mihail Gorbacsov éppen egy évvel később, ugyanazon a napon mondott le az államfői tisztről, mint ő a kormányfői funkcióról. A Politikai Bizottságról és annak összetételéről Rizskov elmesélte, hogy Jegor Ligacsovot, aki Gorbacsov konzervatív mumusaként tett szert hírnévre, nem a főtitkár-államfő, hanem egyik elődje, Andropov vette be a testületbe. Ligacsovnak az volt a feladata akkoriban, hogy a személyi ügyek kezelőjeként tegyen rendet a pártvezetők soraiban és fékezze meg az apparátusban elharapódzó korrupciót. Rizskov szerint egy ütőképes Politikai Bizottság alakult ki 1986-1987-ben, amely lényegében kézben tartotta az ország irányítását. Mint mondta, ekkoriban föl sem merült, hogy Gorbacsovot esetleg eltávolítsák a párt és az állam éléről. Úgy vélekedett, hogy a PB csupa befolyásos személyiségből állt, és egyik legfőbb érdeme az volt a korábbi időszakhoz képest, hogy ellent mert mondani a főtitkárnak. Rizskov nem hiszi, hogy a PB-tagoknak a párt és az állami irányítás terén saját maffiájuk, klánjuk lett volna, ahogy ezt sokan még ma is állítják. A volt miniszterelnök beszámolt arról is, hogy lemondása és infarktusa után betegágyán meglepetéssel értesült Gennagyij Janajev alelnökké történt megválasztásáról, mint ahogy Valentyin Pavlov, a későbbi puccs másik főszereplőjének jelöléséről a kormányfői tisztre. Utóbbiról elárulta: Pavlov nem vetette meg az italt, ez köztudott volt, s ez ügyben több ízben próbáltak a lelkére beszélni, de nem volt foganatja. Noha a puccsisták alkotmányellenes módszereit elfogadhatatlannak nevezte, szavaiból kiderült, hogy a céllal egyetértett, mivel maga is válságosnak ítélte a Szovjetunió helyzetét. Saját szerepéről szólva nem bánta meg, hogy kormányfőként dolgozhatott. Mint mondotta, a radikális reformok mérsékelt megvalósítását tekintette feladatának, s ezért titulálták őt később konzervatívnak. Ha azonban akkoriban nem fogtak volna hozzá a peresztrojkához, akkor ma még minden a régi kerékvágásban menne. Úgy értékelte, hogy miniszterelnöksége idején a korábbiaktól eltérően a kormány valóban önálló hatalom volt. Az oroszországi elnökválasztásba azért szállt be, mert mint mondotta, biztos volt benne: ha rajta kívül más nyer, akkor előbb-utóbb bekövetkezik az a káosz, válság, ami ma tapasztalható az országban, noha tisztában volt azzal, hogy Jelcin az esélyesebb. Megengedhetetlennek nevezte a mai orosz gazdaságpolitikát, amely a lakosság X0 százalékát szegényíti el. Hangoztatta: a kormánynak valódi cselekvési programra van szüksége, amelynek kidolgozásában politikai hovatartozástól függetlenül a legszélesebb szakértői réteg közreműködést kellene igénybe venni. Dorogi Sándor Politikai kislexikon Az európai jobboldal Németországban mind több helyi választás végződik azzal, hogy különböző jobboldali pártok képviselői bevonulnak a tartományi parlamentekbe. Franciaországban a szélsőjobb a tavaszi helyi választásokon minden korábbinál jobb eredményt produkált, megszerezte a szavazatok 13,9 százalékát. Az olaszországi választásokon a szélsőségesen jobboldali pártok és mozgalmak a szavazatok 15 százalékának birtokába jutottak. A jobboldal jelenléte az európai politikai életben - tény. Kiknek a személyéhez fűződnek a mind nagyobb befolyásra törő szervezetek? Ausztria: Jörg Haider. A 42 éves jogász Szabadság Párt-ja (FPÖ) a bécsi választásokon megszerezte a szavazatok 22,6 százalékát, s így tavaly november óta a szakértők nem kételkednek abban, hogy többet kell foglalkozni Haider esetleges jövőjével, mint a múltjával. 1991-ig egyébként Kärnten szövetségi tartomány kormányfője volt, ahol liberálisnak hirdette magát. Ausztriát nyíltan „torzszülöttnek” nevezi, amely életképtelen Németország nélkül. Beszédeinek fő témái: erőszak az utcán, államadósság, idegengyűlölet. Franciaország: Jean-Marie Le Pen. 63 éves ügyvéd, milliós örökség birtokosa, egykori algériai harcos. Elváltán él, három lány apja. Nemzeti Front-ja Le Pen jelszavával - „Franciaország a franciáké” - a márciusi helyi választásokon elnyerte a szavazatok 13,9 százalékát, s a jövő pártjának számít az egy év múlva esedékes általános választásokon. Szavazótáborát 3 millió munkanélkülire építi. „Aki az egész világottestvérének tekinti, senkinek sem testvére” hirdeti, amit "Franciaországban egyértelműin így értenek: ki a külföldiekkel. Nagy-Britannia: John Tyndall, Alex Salmond. Az 58 éves Tyndall a Brit Nemzeti Párt (BNP) vezére, akinek jelöltjei azért nem indultak a mostani parlamenti választásokon, mert hiányzott a jelöltenként 500 fontos startpénz. A nős, gyermektelen, elbocsátott tőzsdeügynököt 1986-ban fajgyűlölet szítása miatt egy év börtönre is elítélték. Politikai célja azonban változatlanul az, hogy „Anglia a fehéreké”. Skóciai versenytársának, a 38 éves Alex Salmondnak viszont az angolok is külföldiek. Míg Tyndall programjának gyakorlatilag nincsenek támogatói sehol a szigetországban, Salmond skót nemzeti törekvéseinek - az 1707-es angol-skót egyesülés felmondásának - egyre több a támogatója a brit sziget északi részén, a skótok körében. Németország: F. Schönhuber, Gerhard Frey. A 69 éves egykori SS-katona, Schönhuber republikánusnak nevezett párthívei az áprilisi baden-württembergi tartományi választások „nagy győzteseinek” számítottak: megszerezték a szavazatok 10,9 százalékát. Az egykori tv-újságíró „megújítóként” lép fel, és azt hirdeti céljaként, hogy „németek akarunk lenni”. Gerhard Frey a Német Népi Szövetség (DVU) élén, nem titkoltan „barna” színeiben, Schönhuber sikerével egy napon, a szavazatok 6,3 százalékával bevonult a schleswig-holsteini tartományi parlamentbe. Két mondatával vált ismertté. 1. „Németországot nem terheli semmilyen felelősség a második világháborúélj.” 2. „Németesítjük az itt élő nem német lakosságot.” Mindkettőjüknek jövőt jósolnak. Olaszország: Umberto Bossi. Az olasz szélsőjobb sztárja a legutóbbi választások óta az 50 éves, második házasságában élő orvostanhallgatói!), 3 gyermek apja. Az általa vezényelt Északi Liga úgy szerzett 9 százalékot, hogy délen is indult, s ezzel messze maga mögött hagyta az újfasisztákat a maguk 6 százalékával. Olaszországot három részre akarja osztani, mivel „a pénzt, amit észak megkeres, Róma rosszul eligazgatja, a maffia pedig zsebrevágja”, vagyis „a többiek az észak-olaszok pénzén élnek”. Bossi jövőjéről pillanatnyilag nem mernek jósolgatni. Oroszország: Vlagyimir Sirinkovszki. Bár ma nehéz megmondani, ki számít Oroszországban szélsőjobboldalinak, a 45 éves jogászt (négy nyelven beszél) annak tekintik. Nagyorosznak mondja önmagát, s azt vallja: „Van bennem valami Hitlerből és Bismarckból, de nem fogom megismételni Hitler hibáit.” Az orosz elnök választásokon azonban ködös „liberáldemokratikus” programmal 5,8 százalékot kapott.
