Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-19 / 109. szám
A Jelenkor Kiadó kínálatából Nem középiskolás fokon (Nemcsak) puszi a Csóközöntől Lemezlovaglás Pécsett Igényes, lassan épülgető, de minden elismerést és támogatást megérdemlő tradíciónak a folytatását üdvözölhetjük a pécsi Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó legújabb, az Ünnepi Könyvhétre várt köteteiben. Már a tavaszi kínálat is kielégíthette mindazok igényét, akik az ’igazi’ könyveket keresik ma is, a szennyet felszínre dobó könyvtengerben. A közelmúltban négy verseskötetet is kínált a kiadó, Gállos Orsolya, Csordás Gábor illetve Hoós Agnes szerkesztésében: Károlyi Amy „Mindenért egészen”, Somlyó György „Nem titok”, Takács Zsuzsa „Viszonyok könnye” és Tolnai Ottó „Wilhelm-dalok” című, két-kétezer példányban megjelent kötetét. Mit kíiíál a nyári, föltehetően könyvnapi ráadás? Lengyel Péter nevét megismerhettük a „Rondó”-ból - s most ismét egy sajátos, életrajzi ihletésű ötvözettel lep meg bennünket a „Holnapelőtt” című esszéregényében. Nádas Pétert, akit talán nem kell külön bemutatni olvasóinknak, Richard Swartz-al beszélget „Négy nap ezerkilencszáznyolcvankilencben” címmel, egy fiatal tehetség, Kaszás Máté pedig az első regényével, a „Lázregénnyel” mutatkozik be olvasóinak. A hírek, és „fülesek” szerint Márton László „Átkelés az üvegen” című új regénye irodalmi szenzációt ígér, részint az alkotói módszer eredetisége miatt, de főként azért, mert talán éppilyen eredeti módon ismerhetjük föl benne a hatvanas évek Magyarországát s abban önmagunkat. B. R. Valljuk be, nem olyan sikerrel zajlott a pécsi Doktor Sándor Művelődési Központban tett látogatás, föllépése kollégájával, Ihos Józseffel, mint ahogyan azt Bajor Imre kvalitásai megérdemelnék ... De ki is az a Bajor Imre? Ja úgy, ő az Öli úr! így már mindenki ismeri, ugye az „igazi magyar” Szomszédokból... Felgördül a függöny. Csíkos, sötétkék ing, monstruózus barna-tarka nyakkendő. A már-már belénkkövesedő képmáson, az „Öli úron” ékelődő, pezsgő irónia. Az előadás egy dallal kezdődik a pécsi DOZSÓ-ban. Majd egy-egy vicc, anekdota a most kissé fáradtra gyűrt varázscilinderből. — Ki tulajdonképppen Bajor Imre, aki most váratlanul nagylemezzel jelentkezik? Igen, egy bohém alkatú ember vagyok, aki most nagyon sokat dolgozik, nagy intenzitással - és aki kötődik a munkájához, a barátaihoz ... Egyébként XIII. kerületi, új-lipótvárosi születésű.- A közönség önkéntelenül is azonosít legsikeresebb szerepeddel, az „Öli úrral”, mert főként csak abban lát.- Pedig fellépek rendszeresen a Játékszínben, önálló esttel a Mikroszkóp Színpadon, rendszeresen a rádiókabaréban, rövidesen újabb lemezem jelenik meg. Természetesen olyan szerepeket vállalok, amelyek megfelelnek az alkatomnak. Nyugodt lélekkel mondhatnék Ady-verset, eljátszathatnám mondjuk a Hamletet is, de a közönség is derűt várja el tőlem, és a színház, amely felkér engem munkára, az is többnyire olyan produkciót vár, ami nekem és a közönségnek is a legjobban megfelel. De egyébként is annyi tragédia, szomorúság van a világon, hogy legalább azt a rövid időt próbáljuk meg kitölteni egy kicsit több örömmel, amit leélhetünk. Sokan vannak persze, akik tőlük idegen jellemek megformálásával próbálkoznak, talán ezért is olyan kevés ma a nagy színészegyéniség.- Te magad is legalább anynyira optimista vagy, mint amilyen derűt sugározni tudsz?- Ha a kérdés a világra, például annak megítélésére vonatkozik, hogy miképpen menetelünk Európába, akkor nem vagyok optimista. Ha magamra kell vennem, mondhatom, hogy az vagyok.-Említetted, ma kevesebb a nagy egyéniség, de pályád során bizonyára voltak olyanok, akiktől sokat tanultál.- Főként a régebbiek, Pécsi Sándor, Kiss Manyi korosztálya, vagy még korábbról Dajka Margit... Hogy a maiak közül kik tesznek rám mély benyomást, azoknak a nevét nem említem, mert elvből sem reklámozhatom. B. R. Szakmunkástanulókat várnak Ausztriába Az Alsó-Ausztriai Kereskedelmi Kamara különleges felajánlással kereste meg a Dél-dunántúli Gazdasági Kamarát. Az osztrák közjogi szervezet szívesen látná, ha szeptembertől Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyékből mintegy hatvan 15-20 év közötti németül tudó magyar fiatal kezdené meg szakmunkás tanulmányait a szomszédos ország Magyarországhoz közel eső részén. Az oktatás feltételeit teljes egészében az osztrák fél biztosítja. A hazaihoz hasonló osztrák duális képzési rendszer következtében a jelentkezőket kollégiumokban, illetve a gyakorlati munkalehetőséget biztosító mestereknél szállásolják el. A tanulók a 2,5-3,5 éves képzési idő alatt választott szakmától (az osztrák kamara közel 100 lehetőséget jelölt meg) függően havi 2000-6000 schilling ösztöndíjat kapnak. Az Alsó-Ausztriai Kereskedelmi Kamara a felajánlását abban a reményben teszi, hogy a végzős növendékek vállalkozóként osztrák partnereket választanak majd maguknak későbbi munkájuk során. Gesztus - autóval Egy magát megnevezni nem kívánó pécsi férfi szokatlan felajánlást tett közzé tegnap a rádióban: a saját tulajdonában lévő személygépkocsiját a húsvéti ünnepekre kölcsönadná pedagógus családnak - természetesen térítésmentesen. A megadott telefonszámon felhívtam az ajánlattevőt, aki elmondta, négy napja vásárolta a Daihatsu Charade típusú személygépkocsit, amely kifogástalan állapotban van. ő most ezekben a napokban nem használja, így gondolt egyet, s megtette ezt a gesztust. Miért? Egyszerűen azért, mert örömöt akart szerezni másoknak. Ennyi. Mit tetszenek gondolni, hányán jelentkeztek az „ingyenautóért”? Egyetlenegyen sem! De rajtam kívül még csak érdeklődő sem volt. Lehetséges, kevesen hallgatták a rádiót, illetve'nem figyeltek oda, lehet, hogy talán tréfának vették a dolgot és senki nem vállalta a beugratás kockázatát. Gyanítom azonban, egyszerűen elszoktunk a nemes gesztusoktól, az élet ma más történetekről szól. Még a jótékonykodást is óvatosan, fenntartással fogadjuk... R. N. Elüzletiesedett a műfaj Manapság kevés az igazán jó zene Legalább is Dunántúl egyik legismertebb és legnevesebb zeneértője, a Nagykanizsán élőDani Zoltán szerint, akinek elképesztően sokszínű hanglemez, audió- és videókazetta, valamint CD hanghordozó gyűjteményébe betekintést nyerhettem. És akkor még nem is beszéltem a szenzációs hangzásról__ Vendéglátóm a kortárs zene szinte minden vállfáját, stílusirányzatát beszerezte. És ez nem csak zenei élményt nyújt; a szebbnél csodálatosabb lemezborítók a kortárs képzőművészet keresztmetszetét is adják.- Mióta ez a hobbija?- Tulajdonképpen tanulóként ragadott meg a zene, 1973-ban kezdtem a lemezgyűjtést.- Késői időszak ez, ha a gyűjtemény egészét nézem.- Lehet, hogy azért, mert nem a mostani '40-es korosztály útját jártam végig, akik a Beatles hatása nyomán jutottak egyre tovább. Elsősorban a rádióműsorok ragadták meg a figyelmem, főként az értékteremtő rockzene, majd jött a dzsessz és talán ebből értelemszerűen adódóan a klasszikusok. Tehát visszamenőleg jutottam el a gyökerekhez.- Felfogásomban nincs jó vagy rossz zenei stílus, csak jó vagy rossz zene létezik.-Egyetétek ezzel a nézettel, és éppen ezért lettem úgyszólván „mindenevő”. Attól függetlenül, hogy kezdetben az egyes szerzők és előadók valamennyi kiadott művét igyekeztem megszerezni. Ez manapság már nem megy, így a mennyiségi nézetet feladva áttértem a minőségire.-Jónéhány itt látott és még külföldön is szinte beszerezhetetlen ritkaságot véve alapul önként adódik a kérdés: a környéken működő médiák ezeket nem tudják hasznosítani?-Nagykanizsán nincs rádióadó, a többitől pedig visszatart a távolság. És be kell vallanom, egy esetleges zenei szerkesztői feladat nem vonzana igazából, mert elszomorítónak tartom, hogy mindaz, ami a rádióból árad, nem jó irányba vezeti a fiatalságot. Elüzletiesedett a műfaj. Akiket ma a csúcson találhatunk, jó ha a '70-es évek elején a második, harmadik vonalba beférhettek, némi jóindulattal. Eddig szerveztem igencsak jó hangulatú zenei vetélkedőket a városban, de szponzorok híján már ezt sem tudom vállalni.- De remélem, manapság már nem kell a „ Bécsi út túlsó oldalára” utazni, ha valaki a 3t-vel jellemzett politika, a tiltás, tűrés, támogatás ellenére is az éppen hogy elviselt zenei műfaj szerelmese.- Szerencsére nem. Immár minden beszerezhető az országban. Persze az árakról jobb szót sem ejteni. De nem ez a lényeg, hanem a gyűjtemény előnyei. Az angol nyelv megismerése, az ország jónéhány városában kialakított ismeretségi kör, igazán korrekt és jó kapcsolatokkal, valamint a zene által adott aktív pihenés Ruzsinszky Tibor Rádió mellett. A mindig is sikeres író - akinek megjelent regényeihez, riportköteteihez ha az ember nem igyekezett, bizony nehezen jutott hozzá - azt nyilatkozta a rádiónak a tőle megszokott könynyed csevegéssel, hogy ő soha nem volt baloldali, csupán a dolgok mentek el tőle jobbra és ő maradt. Hát így is lehet mondani. De azért én korábbi nyilatkozatait ismerve és elsősorban műveit, baloldalinak tartottam és ezért tiszteltem is, ha ez számít egyáltalán. Most viszont hajdani baloldaliságát tagadja, holott ez „vádként” sem merült fel a riporterrel folytatott beszélgetése során. Magyarán: nem kérdezte tőle senki. Akkor sem, amikor a közeli években megkapta a Kossuth-díjat. Joggal. Pontosan bátor hangú írásaiért. Most igyekszik magát bebiztosítani, de mi ellen? Tisztelet és megbecsülés övezi nevét ma is. Még akkor is, ha nyilatkozatában elhangzott még egy meghökkentő megjegyzés: „Ä mai kormány szélső jobboldali .. .’’Jőmagarmenlapsikolok örömömben a kormányoknak (vagyis az előbbieknek sem) de azért ez nem igaz. Hála annak az akárminek. Tudnék persze egy-két politikust fölhozni, akik ma éppen azon munkálkodnak, hogy egy szélsőjobb kormány vegye kézbe az ország ügyeit - természetesen a legdemagógabb véresszájú szónokkal az élen - de feltehetően a szándék realizálásától megmenti a népet a magyarok istene. A kutyavilágtól. Én például ennek reményében vagyok változatlanul baloldali. Még akkor is, ha senki sem kérdezett. Ági - a rokonszenves képviselőnő - méltatlankodott a parlamenti ülésen, hogy ez a Magyar Televízió már megint mit művelt! Eléggé el nem ítélhető módon, éppen virágvasámapon, mit gondolnak, mit tűztek este műsorra?! A Keresztapa című filmet. Ha a hazai papság emelt volna szót, azt mondanám, rendben van, ez az ő véleményük, és még azt is mondanám, hogy nevetséges dolog az „ölős filmek” káros hatását unos-untalan emlegetni, mondjuk az ifjúság erkölcse, vagy a zűrös közbiztonsági állapotok tányéré hivatkozva. Ezt már az átkosban is megtették. Eredménytelenül. A bűnt, a bosszút, a gyűlölködést nem a tévéből és a mozifilmekből tanuljuk el, elegendő csak felfigyelni a világ híreire, amelyek, valós vérengzésekről, gyűlölködésekről tudósítanak, s amelyeknek forgatókönyvét nem írók és rendezők íiják, hanem terroristák, fanatikusok, politikusok és egyebek. Tartok tőle, a képviselőnő kisiskolás bejelentését nem más diktálta, mint a felismerés: „Én még nem tettem le a voksot a tévé ellen, hát most megteszem.” És megtette. Nem ez volt az első pitiáner téma, ami a parlament elé került... Igaz, a képviselők sem tépték meg ruhájukat bánatukban. Néha az az érzésem, hogy némely újsággyártó kolléga nagyot hall. Még a tavasz elején valamelyik lap fölröppentette a Nyilatkozatok... 4vasárnapi „hírt”: az egyház igényt tart a Gellérthegyre. Már az elején gyanakodtam, ilyen nincs, mit is kezdenének a sziklákkal, meg a szép sétányokkal ott a piszkos, sárga Duna fölött? A tévében - egy fehér reverendás pap - akkoriban nyilatkozott, és azt mondotta, nekik csak a sziklakápolnára van szükségük, ami - melleséig korábban is - tulajdonukban volt. A hivatalos szervekkel egyébként már meg is állapodtak a kápolna tulajdonjogát illetően, még 1989-ben. De a „hír” - mintha a cáfolat el sem hangzott volna - továbbra is felkerült némely lapok hasábjára. Aztán csend lett. Aztán megint szóba került, legutóbb pénteken, amikor is az ügyben a Pálos-rendiek kénytelenek voltak külön már sajtótájékoztatót összehívni, hogy bejelentsék: nem kell nekik a hegy! A nyilatkozat feltehetően végre kimosott fülekre talált. Lomtalanítás Fonyódon Lomtalanítási akciót tartanak Fonyódon április 22-30 között. Ezen a héten térítés nélkül elszállítják a lakossági limlomokat, amiket az utcák mentén, a házak elé kémek összerakni úgy, hogy a közúti forgalmat ne akadályozzák. A városgondnokság egy vállakozóval kötött szerződést, aki két teherautóval gyűjti össze és fuvarozza el a portákon feleslegessé váló holfcmikat. R. N. Diaporáma-díj ak F ranciaországból A közelmúltban két rangos franciaországi nemzetközi diaporáma-fesztivál meghívottja volt Mánfai György, a pécsi AFIAP-címmel elismert fotóművész. A St. Etienne-i fesztiválon a „Fuji” cég díját, az Angoluene-i „Festirámán” pedig a Kodak cég díját nyerte el a „História 1526” című alkotásával. Emellett a nemzetközi fotószövetség, a FIAP „Mention d’ Honneur” díjjal ismerte el munkásságát. — Nekem teccik Hát, ez a kis japán, hogy milyen aranyos volt, amikor meghajolva belemondta a képernyőbe, hogy „nekem tetszik”. Emlékeznek rá, valami kis képernyőn jelent meg, és a csoda sem tudja pontosan, hogy végülis mit akart reklámozni. Mindenesetre ... Mindenesetre most kiderült, hogy hiába tetszett neki, hiába japán, mostanában nem szerepelhet az a reklám, amelyet ő is népszerűvé tett, mert a termék, amit ily módon is el kívántak adni, nem esett át a kötelező műszaki vizsgálatokon. Hm. Nekem nem teccik, hogy ez ennyi idő után derül ki csupán, tetszik viszont, hogy végre megtudhattuk. Fel sem merem, hogy úgy mondjam, tételezni, hogy a vizsgálatokat végző cég is a sajtóból értesült az egészről. Mily furcsa is az élet: ha nem reklámozott volna, le sem bukott volna... És hány darab olyan cég van, amely nem is reklámoz?! Bozsik
