Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1992-03-31 / 90. szám

8 aj Dunántúli napiö Külpolitika Kínai űripar Az Iszlám kardja - de melyik? (2.) A Musa Dagh sok-sok napja hogy a sikertelen indítási kísér­let visszavetheti a kínai kor­mánynak azt a törekvéset, hogy a kínai űripar kereskedelmi szolgáltatásairól az olcsó és megbízható szolgáltatások ké­pét alakítsa ki külföldön. A kí­nai űrszállítások valóban ol- csóak a nyugatiakhoz képest: Kína 30 millió dollárt számít fel egy-egy hordozórakéta igénybe vételéért, a hasonló amerikai és nyugat-európai szolgáltatások ellenben 50 millió dollárba ke­rülnek. Ebből egyébként nagy vita is kerekedett: a nyugati űr­ipar tisztességtelen versennyel vádolta a kínait. Állítása szerint a kínai konkurencia az állami támogatásnak köszönhetően tud olcsóbb lenni. A másik fél érve­lése szerint viszont az olcsóbb kínai munkaerő és alapanyag okozza az árkülönbözetet. A kínai űripar az ötvenes évek végén alakult ki, akkor hozták létre az első űrtechnoló­giai kutatóközpontokat, űripari üzemeket és az ország három űrrepülőterét. 1964-ben bocsá­tották fel a világűrbe az első kí­nai rakétát. Kína 1987 óta kí­nálja fel szolgáltatásait a nem­zetközi űrpiacon, először a francia „Matra” cég egy megbí­zását teljesítette. A „Hosszú menetelés” egész rakétacsalád elnevezése. A most kudarcot vallott rakéta e család legkorszerűbb, 2-e típu­sához tartozik. A 2-e típus első darabját 1990-ben sikeresen jut­tatták fel az űrbe. A kínai rakétaipar, katonai célokra termel, de nem ismere­tes, hogy termelésének mekkora hányadát teszi ki a katonai meg­rendelések teljesítése. Amerikai hírszerzési adatok szerint Kína rakétákat, illetőleg rakétatech- nológiat ad el „megbízhatatlan rendszereknek". Egyebek kö­zött Algériáról és Szíriáról volt szó a titkosszolglati jelentések­ben, tehát arab országokról. Már csak ezért is meghökkentő az az újabb amerikai hírszerzői jelentés, amely szerint Izrael, az arabok első számú ellensége ál­lítólag átadta Kínának a birto­kában lévő amerikai Patriot-ra- kéták technológiáját. Barta György Amikor a minap hírek terjed­tek el arról, hogy a török hadse­reg hadgyakorlatot tart az ör­mény határ mentén, Ankara azonnal és szinte riadt sietség­gel cáfolt. Akik olvasnak újsá­got és akik olvasták Franz Wer­fel világhírű regényét, a „Musa Dagh negyven napját”, megér­tik, miért. Törökország 1915-ben és 1916-ban - arra hi­vatkozva, hogy az örmények az 1876-78-as orosz-török hábo­rúban a cár mellé álltak - az első világháború miatt „érzé­kennyé” vált zónákból kitelepí­tette ezt a népcsoportot - de • úgy, hogy az másfél millió ör­mény életébe került. A NATO-tag és a nyugati támogatástól nagymértékben függő ország kormánya tisztá­ban van azzal, hogy milyen visszhangja lenne egy esetleges mai török-örmény vérfürdőnek, különösen az Egyesült Álla­mokban és Franciaországban, ahol örmény kisebbség él. Ez az érem egyik oldala. A másik: Ankarának súlyos bél­és részben külpolitikai gondo­kat okoz az a dilemma, hogyan reagáljon a karabahi konflik­tusra, ami mindinkább hábo­rúvá szélesedik Örményország és Azerbajdzsán között. Szu- lejman Demirel kabinetje eddig semlegességét hangoztatta. De amikor a minap Özal államfő kijelentette, hogy a Nyugat a konfliktusban „természetesen a keresztény Örményországot” támogatja, bebizonyosodott, hogy az országot megosztó el­lentét elérte a hatalmi piramis csúcsait is. A semlegesség folytatása több okból is nehéz. Törökor­szágban is erősödik az iszlám fundamentalizmus és a kabinet számára veszélyes támadási felület az a vád, hogy „tétlenül szemléli muzulmánok pusztulá­sát”. De a vallásin kívül létezik etnikai motívum is. A széthul­lott Szovjetunió valamennyi népe közül az azerbajdzsán áll mind néprajzi, mind nyelvi érte­lemben a legközelebb a törö­kökhöz és ez még akkor is igaz, ha a két országnak nincs közös határa. Mindez komoly belpolitikai támadások kereszttüzének teszi ki Ankarát, méghozzá valóban több irányból is. Miközben isz­lám körökben az azeri testvérek cserbenhagy ásával vádolják, Isztambul örmény pátriárkája „azoknak a felelőtlen erőknek a támogatásával” gyanúsítja, amelyek Hegyi Karabah véres konfliktusából vallásháborút csiholnának. A hűvös távolságtartást nem­csak a Demirel-kormány belső, de külső ellenfelei is könnyen kihasználhatják. A „karabahi közöny” könnyen a rivális Irán javára billenti annak a küzde­lemnek a mérlegét, ami az egy­kori Szovjet Közép-Ázsia isz­lám régiójának megnyeréséért Teherán és Ankara között fo­lyik. Nemcsak azért, mert Irán - Törökországgal ellentétben - határos Azerbajdzsánnal, de azért is, mert az azerik síiták, Khomeini vallását követik. Nem véletlen, hogy Velajati iráni külügyminiszter a közel­múltban kétszer is Bakuban járt. (FEB) Salam Rushdie, amerikai villámlátogatása alkalmával meghirdette, hogy a Sátáni versek című műve néhány héten belül új kiadásban ismét kapható lesz Nagy-Britanniában. Az Angliában élő iráni író a néhai Khomeini Ajatollah iráni vallási vezető három évvel ezelőtt halálra ítélte könyvé­ért, mert istenkáromlónak minősítette azt Nyitott égbolt Vancouvertől Vlagyivosztokig Mennyire nyitott? Marshall módra? Egy európai a Kaukázusban Eduard Sevardnadze hétéves távoliét után Moszkvából visz- szatért szülőföldjére, Grúziába, hogy átvegye az ideiglenes ál­lamtanács ideiglenes elnöki posztját. Hét év nagy idő, külö­nösen mostanában. Sem a haza­térő nem ugyanaz többé, sem a haza, ahová visszatér. Az az ember, aki tizenhárom eszten­dőn keresztül - a párt helyi első titkáraként - a Birodalom grúz tartományának csak Moszkvá­nak felelősséggel tartozó hely­tartója volt, most a repülőtérről először II. Iljához, az ország legfőbb egyházi méltóságához, a Pátriárkához hajtatott. Visszatérése Tbiliszibe fan­tasztikus történelmi és személyi vargabetű. Olyan ember he­lyébe hívták haza, akit tavaly májusban a szavazatok 86,5 százalékával választottak az or­szág elnökévé, aki „a grúz Wal­ter Scott, és külföldön is ismert antikommunistaként járta meg - Eduard Sevardnadze börtöneit. Az élet bonyolult. A tavaly eufórikusán ünnepelt antikom- munistát elűzték. Visszahívták egykori fogvatartóját és - Zviad Gamszahurdia hívei szerint - megkínoztatóját. Mert Eduard Sevardnadze útja az első titkári szék, tehát a legfőbb helyi hata­lom felé a belügyminiszteri poszton és a KGB-tábomoki rangon keresztül vezetett, e mi­nőségében pedig nyilvánvalóan ő volt minden grúz politikai disszidens legfőbb üldözője. Ez az érem egyik oldala. A másik: viszonylag nagy moz­gásteret vívott ki a birodalmon belül Grúziának és Grúzián be­lül a valóban újat akaró, véle­ményüket nyílt fórumon dekla­ráló „másként” gondolkodók­nak. Az, hogy Grúziának miért jó Sevardnadze visszatérése, nyil­vánvaló. Gamszahurdia ország- lása nemzetközi elszigetelt­ségbe taszította az országot, amely mellesleg nem tagja a Független Államok Közösségé­nek, és nemzetközi jogi elisme­rése is késik. A nagy nemzet­közi tekintélyt és rokonszenvet élvező honfitárstól Tbilisziben nem alaptalanul várják, hogy kivezeti őket az izoláció vadon­jából. De vajon jelent-e valamit a világnak az, hogy ilyen ismert- ségű és formátumú államférfi él ismét Grúziában? Alighanem igen. Nem véletlen, hogy a volt kolléga és mai barát, Genscher német külügyminiszter „erőt és sikert” kívánt a hazatérőnek. Az, hogy a Kaukázusban meg­jelent egy európai, segíthet le­csendesíteni a világ egyik leg­veszélyesebb térségében az in­dulatok viharát. (FEB) Nyitott égbolt - ezt a szemlé­letes nevet viseli az a dokumen­tum, amelyet 25 állam képvise­lője a helsinki utókonferencián írt alá. Ez az egyezség az elmúlt 1-2 év bíztató próbálkozásai után immár több kontinensre ki­terjedően szabályozza az egy­más országai felett végezhető katonai légi ellenőrzéseket. Legalizált kémkedés? Hrus­csov annak idején, az ötvenes évek derekán, amikor Eisenho­wer amerikai elnök először állt elő hasonló javaslattal, ezzel a kifejezéssel söpörte le az asztal­ról a kezdeményezést. Csak a nyolcvanas évtized legvégén került újra a tárgyalások napi­Az elnevezés találó, magam is összeborzadtam, amikor be­léptem a nagy vasajtón. Ami az ajtó mögött van, az ma mú­zeum, öt márkáért bárki beme­het. Két és fél éve még jól tette az egyszerű járókelő, ha a környé­ket is elkerülte: könnyen gya­nússá vált, aki az NDK Állam­biztonsági Minisztériuma, a Stasi épülettömbje körül ólál­kodott. Nem is minisztérium volt ez, hanem állam az állam­ban, az épületegyüttes is inkább egy laktanyára hasonlít. A főépület, amely a minisz­ternek és a hírszerző szolgálat­nak adott otthont, a „laktanya” közepén áll, kintről még a tekin­rendjére a bizalomerősítésnek e lényeges lehetősége, hogy töb­béves megbeszéléssorozat a Kanadában, Romániában és Magyarországon végzett próba­repülések után most végre el­jusson az ünnepélyes aláírásig. Mennyire nyitott valójában az égbolt? Ki választja meg a repülőgépet és ki ellenőrzi a légi fényképezéshez, s más vizsgálatokhoz felhasznált mű­szereket? Ki lehet-e zárni egyes körzeteket a megállapodás hatá­lya alól és milyen gyakorisággal lehet sort keríteni kölcsönös vi­zitekre? S főként: elég-e a köl­csönös bizalmatlanságok csök­kentéséhez egy ilyen katonai tét sem érte el falait. De biztos, ami biztos, Erich Mielke, élet és halál ura 32 éven át, rezidenci­ája elé hatalmas betonfalat is emeltetett, nehogy saját minisz­tériumának munkatársai a kör­nyező épületekből esetleg bepil­lanthassanak szobájának abla­kán. A ma letartóztatásban lévő 83 éves miniszter hivatali szobájá­nak berendezése egyszerű, a szekrényen ma is ott áll ked­venc tranzisztoros rádiója. A szerkezetet valamikor a negy­venes évek végén készítették, egyike volt a munkás-paraszt ál­lam első szocialista rádióinak. A dolgozószoba asztaláról ter­mészetesen nem hiányozhat megállapodás? Látható, számta­lan nehéz kérdést kellett megol­dani, míg a finn fővárosban fel­kerülhetett a pont erre az i-re. Ám a lényeg az, hogy Vancou­vertől Vlagyivosztokig, vagyis Kanada túlfelétől Szibéria vé­géig egy újabb, hatékony ellen­őrzési és bizalomerősítési mód­szert alkalmazhatnak a szakem­berek, elősegítve ezzel az im­már három kontinest átfogó, bár „csak” európainak nevezett biz­tonsági folyamat előrevitelét. Márpedig ez olyan üdvös fejle­mény, mire a sok válság köze­pette mind nagyobb a szükség, történjék bárhol. Szegő Gábor Lenin, és a nagy példakép, Felix Dzserzsinszki, az NKVD véres kezű megalapítójának mell­szobra. A telefonkészülékek is ősréginek tűnnek, ezeket a mi­niszter még a hatvanas években használta. És hogy hová lettek az újabbak? A fordulat napjai­ban máig ismeretlen Stasi-tiszt „privatizálta” őket. A magnóból Erich Mielke hangja szól, akitől minden kedves látogató meg­tudhatja, hogy az „Állambiz­tonsági Minisztérium a párt paj­zsa és kardja, amely mindig ké­szen áll a burzsoá imperializ­mus és a neokolonializmus tá­madásának megakadályozá­sára.” A következő ajtó a „tábor­Peresztrojkára ösztönzi a Nyugatot az Európa Bank alel- nöke, a rendszerváltás ex-mi- niszterelnöke Németh Miklós. Vagyis: szemléletváltást sze­retne velünk kapacsolatban a vi­lág gazdagabbik felében. Mi Németh „receptje"? Egy­szerű. A Nyugat mutasson készséget a keleti termékek megvételére, amivel lehetővé teszi a keleti gazdaságoknak, hogy exportjuk révén nyereség­hez jussanak. Tehát: odaát érté­kesített áruk, itt munkalehető­ség, ezzel együtt bővülő piac. A kiszámítható eredmény: na­gyobb gazdasági, társadalmi és katonai stabilitás - nemcsak Eu­rópa keleti felében. nők” magánszobájába vezet, ahol egy heverő, egy tévékészü­lék és egy sakktábla fogadja a vendéget. A teremőr, lehet, hogy Mielke rádiójával együtt felejtették itt, elmondja, hogy a miniszter elvtárs magán- és dolgozószobájába nők egyálta­lán nem léphettek be, takarí­tásra is csak a Stasi férfi alkal­mazottjai voltak jogosultak. Rögtön meg is kérdeztük, vajon volt-e valaha felesége Miciké­nek. Volt. És hogy miért volt ki­fogása akkor a nők ellen? Talán éppen ezért ... A szocialista eszme a létező szocializmus bukása után sem halott. Sőt, aktuálisabb, mint valaha - bizonygatta még aznap este egy nyugat-berlini talk show-ban Günter Grass, író, és Gregor Gysi, az egykori kom­munista állampárt maradvá- nyána, a PDS elnöke. Bejutni ugyan nehéz volt, de megérte: Lehetséges a megvalósítás? Gerald Kaufman, a választások elé néző brit Munkáspárt kül­ügyminiszter-jelöltje már a „pe­resztrojka javaslat” elhangzása után indítványozta: „Strukturá­lis tervet kell készíteni a ke­let-európai országok támogatá­sára, mert a rögtönzés és kap­kodás nem célravezető”. Éppen ezért mégis csak kell a sokak ál­tal vitatott új Marshall-terv. Vajon tudjuk-e, hogy a pe­resztrojka Marshall-terv módra csak külső támogatója lehet an­nak a változás sorozatnak, amit nekünk belül kell végigvinnünk - rögtönzés és kapkodás nélkül? Kocsis Tamás Gysi remek szónok, szokott önmagát adta, s Günther Grass is kitett magáért: ő is ugyanaz a mérges öregúr volt, akit olva- sói-ismerői vártak. Amikor a magáétól eltérő véleményt hal­lott, magából kikelve gyújtott pipára és pöfékelte tele a termet füsttel: Amikor ezt aztán valaki megelégelte, és azt ajánlotta, hogy pipázás helyett egyék meg inkább egy narancsot, nem ma­radt el a várt reakció: az író az asztalt csapkodta dühében, s hozzátette, akinek ez nem tet­szik, fel is út, le is út. Elvégre demokráciában élünk, ott pedig a pipázáshoz mindenkinek joga van. Ez bizony igaz. Csak elfelej­tette hozzátenni: ez a jog csupán addig terjed, míg másoknak nem válik kárára. S ezt a gondo­latot - ha úgy tetszik - nevez­hetjük akár szocialistának is. L. Könczöl Imre Múzeumi kitérő Kelet-Berlinben A „Borzalmak Háza” (MTl-Panoráma) - A kínai televízió izgalmas premiert kí­nált vasárnap este a hazai né­zőknek: most először egyenes adásban közvetítette egy kínai gyártmányú hordozórakéta indí­tási kísérletét. Egy „Hosszú menetelés 2-e” típusú rakétá­nak kellett volna geostacioná- rius pályára juttatnia egy auszt­ráliai magáncég „Aussat” nevű távközlési műholdját. Kellett volna, ám amikor az indító­gombot megnyomták, láng­nyelvek csaptak ki a rakéta haj­tóművéből, tűzkígyók kúsztak fel az űrjármű 50 méter magas törzsére, de a rakéta csak állt, mint a cövek. Hétfőn illetékes helyről közölték, hogy üzem­anyagszivárgás okozta a balsi­kert, a probléma nem súlyos. Szakértők mégis úgy vélik,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents