Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1992-03-31 / 90. szám

2 új Dunántúlt napló 1992. március 31., kedd Az Európa Bank tájékoztatója 427 millió ECU értékű hitel és tőkebefektetés © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 1991-ben 427 millió ECU értékű hitelről és tőkebefektetésről döntött. Ez összesen 11 hitelt jelent és 3 tő­kebefektetést. Idén januártól márciusig további 4 hitelt és 2 tőkebefektetést hagyott jóvá a bank igazgatótanácsa. Ezek a kihelyezések 194 millió ECU-t tesznek ki. Minderről Németh Miklós, az Európai Újjáépítési és Fejlesz­tési Bank alelnöke számolt be a Budapesten tartott sajtótájékoz­tatón hétfőn. A nemzetközi pénzintézet első 12 hónapi te­vékenységének eredményeit egyszerre hozták nyilvános­ságra Londonban, Washington­ban és Budapesten. Az alelnök elmondta: a projektek a gazda­ság széles területeit ölelik fel. Az Európa Bank különböző- kö­telezettségvállalásai eddig 621 millió ECU-t értek el, ezek ösz- szesen további 2,1 milliárd ECU értékű beruházást ered­ményeztek. Németh Miklós hangoztatta, hogy a bank nem­csak megkezdte működését, ha­nem kialakította politikáját, pri­oritásait, elfogadta a működési stratégiáját is. Olcsóbb lesz a gázolaj Literenként 2 forinttal csök­kenti a gázolaj árát április 1-jé- től a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. (MÓL). A háztartási tüzelő­olaj szerdától literenként három forinttal kerül kevesebbe, mint eddig. Az új árak bevezetését a csökkenő világpiaci árak tették lehetővé - közölték a MÓL Rt.- nél az MTI érdeklődésére hét­főn. Elmondták azt is: ugyan­erre nem lehet számítani a ben­zin esetében. A gázolaj és a ház­tartási tüzelőolaj olyan szezoná­lis árucikk, amelynek világpiaci ára a nyári hónapokban alacso­nyabb, ugyanakkor a benzinár viszont ezt nem követi, sőt a már említett időszakban növek­szik a fogyasztás és emelkedik a világpiaci ár is. Ennek ellenére a következő napokban, hetek­ben nem várható benzináreme­lés. Május 1-jétől viszont a vi­lágpiaci ártól független árnöve­kedésre kell számítaniuk az au­tósoknak. Akkortól lépnek ér­vénybe a Parlament által már korábban elfogadott megemelt adók. A fogyasztási adó ösz- szege ólmozatlan benzin eseté­ben 42,40-et tesz majd ki, tehát 4 forint 10 fillérrel lesz maga­sabb, mint jelenleg. Az ólom­mentes benzin fogyasztási adója 37,50 lesz május 1-től. Ez 3 fo­rint 90 filléres növekedést je­lent. Az ólmozatlan benzint nem terheli környezetvédelmi díj, az ólmozott üzemanyagot azonban literenként további 50 fillérrel drágítja. Május 1-jétől egy forinttal drágább lesz a gázolaj ára is, mert a jelenlegi 19,40 forintról 20,40 forintra módosul a fogyasztási adó. A MÓL Rt.-nél elmondták azt is, a május 1-jei áremelkedés követ­keztében nem számítanak a benzinfogyasztás jelentős csök­kenésére. Megjavul a gyerek, ha diétázik A hiperaktív gyerekek több­ségének magaviseleté megfe­lelő étrenddel javítható - ezt ál­lapította meg egy hosszantartó kísérletsorozat a londoni Great Ormond Streeti gyermekkór­házban.- Még sokat kell kutatni az okokat, de az máris megállapít­ható, hogy a közismerten aller­giára hajlamosító tápanyagok mellőzésével a hiperaktív gye­rekek több mint 80 százaléká­nak mániákus viselkedése nor­mális társaik szokásos rossza­ságának szintjére csökkenthető - mondta Stephen Strobel im­munológus specialista, a kísér­let vezetője, a hétfőn nyilvános­ságra hozott eredményekről. A hiperaktivitás átlagosan minden 200 gyerekből egyet sújt, főleg fiúkat. Robbanékony, fékezhetetlen, kiszámíthatatlan magatartás, összpontosításra való képtelenség, agresszió és a veszélyérzet hiánya a tünete­gyüttes néhány fő eleme. Ha a környezet sem semlegesítő, ak­kor az ilyen gyerekekből rövid idő alatt erőszakos bűnözők válhatnak. E „narancs óraművek” tudo­mányos megfékezésére tej-, to­jás-, citrusgyűmölcs-, ételszí­nező-, konzerválószer-, csoko­ládé- és búzaszármazék-mentes étrendet próbáltak ki az angol orvosok. A kísérletet tevéke­nyen támogatta a Nyu­gat-Yorkshire-i rendőrkapi­tányság. Moszkva: Francesco Loss iga az olasz Köztársaság elnöke és Borisz Jelcin orosz elnök március 30-án a Kremlben folytatott megbeszéléseik előtt. MTI TELEFOTO James Baker javaslata James Baker amerikai kül­ügyminiszter azt javasolta, hogy a közel-keleti béke- konferencia következő for­dulóját - az előzőhöz ha­sonlóan - az amerikai fővá­rosban rendezzék meg, a kezdés időpontja pedig ápri­lis 27-e legyen. Az AP hí­rügynökség meg nem neve­zett diplomáciai forrásokra támaszkodó vasárnapi je­lentése szerint Baker az el­múlt héten már elküldte erre vonatkozó javaslatát az előző fordulóban részt vett országoknak, vagyis Izrael­nek, Jordániának, Szíriának, Libanonnak és a paleszti­noknak. O Kairó: Iraki kormánycsapa­tok tüzérségi tüzet zúdítottak a kurd felkelők utánpótlási útvo­nalán fekvő két kulcsfontosságú hídra a Nagy-Záb folyón, az or­szág északi részében. A körzet­ben tartózkodó kurd fegyveres egyégek parancsnokára hivat­kozva az egyik kairói lap azt írta, hogy február eleje óta ez volt a kormánycsapatok részé­ről a leghevesebb tüzérségi tá­madás a kurd állások ellen. O Moszkva: A csernobili ka­tasztrófa után kiszabadult atom­szennyeződés még mindig a föld felszínén van, a nehézfémek ra- dionukleidjei a korábban vártnál lassabban szivárognak le a föld­felszín mélyebb rétegeibe. Erre a következtetésre jutottak a Fe­hérorosz Tudományos Akadé­mia Sugárbiológiai Intézetének tudósai az érintett részecskék mozgásának vizsgálata után. O Tbiliszi: A Grúz Államta­nács felszólította Zviad Gam- szahurdia volt elnöknek a köz­társaság nyugati kerületeiben tartózkodó híveit: haladéktala­nul adják át fegyvereiket és osz­lassák fel fegyveres alakulatai­kat. Az ultimátum hétfő éjfélkor jár le. Ammenyiben e követelé­seket nem teljesítik - olvasható a dokumentumban - rendkívüli intézkedéseket, így katonaiakat is - léptetnek életbe. O Tirana: Az albán demokra­tikus ellenzék a választások má­sodik fordulójában megszilárdí­totta egy héttel ezelőtti győzel­mét. Az albán Demokrata Párt szóvivője az AFP-vel közölte, hogy a párt tizenegy választó- körzetben hat parlamenti képvi­selői helyet szerzett. A maradék öt választókörzetben született eredmények ma még nem isme­retesek. Bronzino-festményre bukkantak A római San Luca Aka­démián restaurátori munka közben rábukkantak Angelo Torri (Bronzino) firenzei festő 1555-ben alkotott, két külön fatáblára festett ké­pére. A két fatábla mind­egyike 1,90 méter magas és 1,60 méter széles, Szent Andrást és Szent Bartholo- meust ábrázolják imádság közben a Kereszt tövében. A kétrészes képet a San Luca Akadémián állították ki. A képet eddig a firenzei festő egyik tanítványának, Ales­sandro Aliorinak tulajdoní­tották. Az eredeti alkotóra restaurálás közben jött rá a francia Anthony Pontabry, aki a Szent Andrást ábrázoló kép egyik alsó sarkában rá­akadt Bronzino kézjegyére. Angelo Torri 1554-ben kapott megbízást a kép elké­szítésére a pisai katedrális részére. Néhány évvel később azonban tűzvész rongálta meg a katedrálist és Bronz­ino festményét másolatokkal helyettesítették. Ezek 1595-ben elpusztultak. A most fellelt két fatáblát - az eredeti képet - 1821-ben a San Luca Akadémia vásá­rolta meg és annak egyik melléképületében állították ki. Az 1503-ban Firenzében született Bronzinót a XVI. századi olasz festészet egyik mesterének tartják. 3 Sydney: Vajon mit tehetünk, ha egy kis repülőgépen utazunk, a pilóta elájul és a gép nem haj­landó fennmaradni? Természe­tesen a kényelmes utasülésről felpattanunk és megragadjuk a kormányrudat- gondolták és cselekedték is hétfőn Ausztráli­ában a rettegés perceit átélő lé­giutasok. A négy utast szállító kisgép Melbourne-ből indult el és már majdnem egy órája volt a levegőben, amikor a pilóta hirtelen elkezdett rángatózni: az epileptikus roham végén ájultan esett össze. Halálfélelmükben az utasok közül az egyik a kor­mányt ragadta meg, a másik a pilótát élesztgette, a harmadik rémült légiutazó pedig rádión próbált segítséget kérni. A pi­lóta végül 20 perc után feléledt, és kényszerleszállást hajtott végre egy új-dél-walesi kifutó­pálya közelében. O Belfast: Gyilkolásban az emberiség találékonysága - úgy látszik - felülmúlhatatlan: fut­ball-labdába rejtett pokolgépet hatástalanított az észak-íror­szági rendőrség vasárnap. Hiva­talos rendőrségi közlés szerint a tartomány északkeleti részén, Sión Millsben egy rendőrállo­más kerítésén belül figyeltek fel a gyanús játékszerre. A hadse­reg tűzszerészei egy kilogramm Semtex robbanóanyagot és rob­banólövedékeket találtak a lab­dában -jelentette a Reuter. O Párizs: Több mint 90 darab, folyékony üzemanyaggal mű­ködő rakéta-meghajtóegység maradt hátra a hatvanas és het­venes évek sikertelenül végző­dött szovjet holdrakéta-prog- ramjából. Ezek most megvásá­rolhatók - adja hírül hétfői számában egy tudományos ma­gazin. Az Aviation Week and Space beszámolt arról, hogy az úgynevezett NI-es holdprog­ramból 94 első, második és ha- ramadik fokozatú hajtómű ma­radt raktáron, és most eladásra kínálja őket a Trud-Szamara nevű állami vállalat. O Moszkva: Számozott tévesz­tését kezdi meg hamarosan egy doni orosz cég. A Szentírást azonban csak azok vehetik meg, akik nem kevesebb, mint egy­millió rubelt (hivatalos árfo­lyamon számítva kb. 10 ezer dollár) fizetnek érte. Borisz Jel­cin orosz elnöknek és II. Alek- szijnek, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának in­gyen adják a kötetet. A tervek szerint száz példányt nyomnak, s néhány darabot nulladik sor­számmal látnak el, ezeket az oroszországi közjogi méltósá­gok eskütételéhez használják. RENDKÍVÜLI AKCIÓ ASZEIFERT AUTÓNÁL! Vissza nem térő alkalom' Autósboltunk teljes választékát 30-40%-os engedménnyel kínáljuk április 2-án és 3-án. Szeifert Autó Pécs, Alkotmány u. 65. Eredeti HÖRMANN GARÁZSAJTÓK és ipari kapuk nagy választéka Forgalmazás, szerelés, szervizelés. MESTERLIFT KFT. 7624 Pécs, Rókus u. 3/b. Tel./fax: 72/28-094 (46467) MEGYER AUTÓ KÍNÁLATÁBÓL! DÍZEL AUTÓK Opel Ascona 1.6 ’83-as 297.00 Ft Fiat Unó 1.7 ’88-as 525.000 Ft Fiat Regata2.0 '85-ös 455.000 Ft Ford Fiesta 1.6'87-es 399.000 Ft Részletfizetés, csere beszámítás. Cím: Megyeri út 115/A Tel.: 72/14-427 (2246) Április 6-án, 1 éves a Dong Fang kínai étterem Pécs, Geisler E. u. 2. Tel.: 11-622/22 Április 4-én, szombaton este születésnapi buli zenével, tánccal. Asztalfoglalás: személyesen. Ételáraink: A menü 2-3 főre 2000 Ft B menü 4-5 főre 4000 Ft C menü 8-10 főre 8000 Ft Egész héten 10% kedvezmény. Szeretettel várjuk! Ez bárkit érinthet, ezzel számolni kell! CSŐD FELSZÁMOLÁS-VÉGELSZÁMOLÁS Gyakorlati szakmai fórum Pécsett, az IPAROSHÁZBAN 1992. április 3-án, pénteken 10 órától. Előadók: Dr. Keresztfalvy Andrásnó cégbíró Baranya Megyei Bíróság Dr. Veszeley Józsefné bhi, Baranya Megyei Bíróság, Gazdasági toll. Horváthné Dr. Huzik Veronika APEH Baranya Megyei lg. Csődelj. oszt Megnyitót mond: Dr. Monorí Ferenc cégbkó, a Magyar Jogász Egylet megyei titkára Részvételi díj: 3900 Ft amely magában foglalja Dr. Danes Mária Csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás c. kiadványát iratmintát valamint büfészolgál tatást További információk és jelentkezés: DOMINA Kft Pécs, Jókai u. 21. Tel.: 36-036 Fax: 18-739 (22S2)

Next

/
Thumbnails
Contents