Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1992-03-28 / 87. szám

6 aj Dunántúli napló 1992. március 28., szombat Leukémiás gyerekek - kórházlakó szülők Hónapokig tart a versenyfutás Bevásárló kocsik a Konzum Áruházban Fotó: Koródi Bevásárló kocsik Néhány héttel ezelőtt öt ITT Nokia színes televíziót kapott a Pécsi Gyermekklinika. A készü­lékek az onkohematológiai osz­tály kórtermeibe kerültek. Itt fekszenek azok a gyermekek, akik leukémia, vagy daganatos megbetegedés miatt hónapokat töltenek ágyhoz kötve. A tele­víziókat egy alapítvány vásá­rolta nekik. Jelentős árkedvez­ménnyel segítette őket ehhez a gyártó cég és a Konzum Rt. A leukémiás és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért nevű alapítványt olyan emberek hozták létre, akiket megcsapott a rémület szele. Aki még nem élte át, ne­hezen tudja elképzelni, milyen érzés az, amikor egy diagnózis hallatán kicsúszik az ember lába alól a talaj. A Pécsi Gyermekklinikán a hetvenes évektől kezelnek leu­kémiás, tumoros gyermekeke­ket. Az onkohematológiai osz­tály dél-dunántúli decentrum- ként működik, vannak itt gyer­mekek Tolna, Somogy, Zala, s elvétve más megyékből is. A kezdethez viszonyítva, amikor sajnos még sok gyermeken nem tudtak segíteni, óriási a válto­zás. Napjainkban 276 olyan gyermek, illetve felnőtt jár ide ellenőrzésre, akik egykor hóna­pokig az osztály valamelyik ágyához voltak kötve infúzió­val, gyógyszerekkel, műtétek­kel.-Vannak olyan régi. isme­rőseink, akik már családos emberekként járnak hozzánk kontrollra - mondja dr. Szűcs Rozália főorvos. - Közülük többnek kisgyermekei vannak, akiket magukkal hoznak, bemu­tatni. Ők már abba az udvari házba térnek vissza, amely 1990-ben számos pécsi, baranyai üzem támogatásával létesült. Nagyon sokat jelent ez a kis épület, hisz lelkileg sem mindegy a vissza­járó betegeknek, hogy az osz­tályon - ahol egykor ők is fe­küdtek - vagy egy derűsebb környezetben zajlik az ellen­őrző vizsgálat. Mint ahogy az sem mindegy, hogy azoknak a gyermekeknek, akik ma még az osztályon fek­szenek, hogy telnek a napjaik. Mindenekelőtt rájuk gondolva szövetkeztek azok a szülők, akik 1990 novemberében létre­hozták az alapítványt. Azt akar­ják, hogy minden tőlük telhetőt megadjanak az ide kerülő gye­rekeknek és támogassák a szüle­iket. Lehet, hogy szokatlanul hangzik, de az utóbbira is egyre nagyobb szükség van.- Én éveken át ültem a kislá­nyom betegágya mellett itt a klinikán - mondja Lovas Mar­git, aki az alapítvány kuratóri­umának tagja - Sokkolt állapo­tot jelent ide bekerülni. Aztán ahogy múlik a rémület, minden más, korábban fontosnak vélt dolog elveszti a jelentőségét, csak egy marad, gyógyuljon meg a gyerek. Ez az a cél, amiért mindent fölvállalnak a szülők. Még olyasmit is, ami messze megha­ladja a lehetőségeiket. Gondol­juk csak el, mit jelent mondjuk egy Somogy megyei faluban élő családnak, minden héten lega­lább két-három napot Pécsett tölteni. Igaz, általában az édes­anyák jönnek, akik meghosz- szabbított táppénzt, vagy ápo­lási díjat kapnak. _ Szerencséjük van, ha rokon­nál tudnak lakni, ha nem, akkor marad az bérelt szoba. Minden létező finomságot, játékot meg­vesznek a gyerekeknek, hisz örülnek, ha egyáltalán esznek, ha valamivel elterelhetik a fi­gyelmüket a kezelésekről, a be­tegségükről.-Nemcsak lelkileg omlanak össze, anyagilag is tönkremen­nek a családok - teszi hozzá Ré- der István, az alapítvány Bony- hádon lakó, ügyvezető titkára, aki mint könyvvizsgáló elvál­lalta az alapítvány pénzügyei­nek intézését.-Mi egyrészt abban szeret­nénk segíteni, hogy az anyagi gondokkal küszködő családok ne kerülhessenek olyan hely­zetbe, hogy pénz hiányában ne tudják rendszeresen látogatni a Pécsett fekvő gyermeküket. Ko­rábban abban gondolkodtunk, hogy albérletet rendszeresítünk a más megyékből ide járóknak, de momentán nincs annyi pén­zünk, hogy ezt felvállaljuk. így legalább alkalmankénti összeg­gel szeretnénk segíteni. Jó lenne, ha pszichológust foglal­koztathatnánk, aki nem csak a gyerekekkel, hanem a szülőkkel is rendszeresen találkozna, át­segítve őket azokon a lelki hul­lámvölgyeken, amelyek itt kivé­tel nélkül mindenkit utolérnek.- Azt is tudjuk, hogy nagy örömet jelentene a gyerekek­nek, ha ki tudnánk alakítani egy videoláncot. Ugyanakkor az osztályt is szeretnénk támogatni abban, hogy minden olyan kor­szerű műszert, eszközt besze­rezhessen, amire szükség van a gyerekek eredményes gyógyke­zeléséhez. Az Országos Kereskedelmi és Hitel Bank által vezetett 242 - 13529-es számú csekkszámlá­jukra befizetett összeg tavaly év végén haladta meg először az 500 000 forintot. Ennek azért örültek nagyon, mert az alapító okiratukban foglaltak szerint csak a félmillió forinton felüli összeget, illetve ennek kamatait használják fel a különböző cél­jaikra. Bár lehet, hogy nagyobb eredménnyel járna, eddig ritkán kerestek meg cégeket szemé­lyesen, támogatást kérve. Az alapítványhoz tartozók több­sége ugyanis személyesen érin­tett. Nem könnyű elmondaniuk, mit jelent ez. Török Éva Tagadhatatlan: nem igazán szokhattunk hozzá az önkiszol­gálás eddigi évtizedeiben az ún. bevásárló kocsikhoz. Egyrészt azért, mert a boltokban - első­sorban természetesen az ABC-kben - néhány rozoga ko­csi szokott lézengeni, s helyet­tük mindenképpen bizalomkel­tőbb volt az olykor nem éppen tiszta műanyag bevásárló kosár. Másrészt - és ez a fontosabb - azért, mert ABC-ink nem éppen a kocsikázásra termettek. Min­dig is a helytakarékosság, alap- területtakarékosság, vagyis az olcsóság volt az elsődleges szempont, s nem a vásárlók jó kiszolgálása. Nézzük csak meg ABC-ink zömét! Alig másfél méternyire vannak egymásra a gondolasorok, s még ezt a kevés helyet is elrabolják a földre ra­kott árutornyok. Aztán a pénz­tárak szinte ráülnek a gondo­lákra, a fizetésre várakozók te­hát beszorulnak a gondolasorok közé, minek következtében az árúk jórésze a még vásárolni szándékozók számára kisebb forgalom esetén is szinte meg­közelíthetetlen. Tessék már mondani: hát ilyen körülmé­nyek között lehet-e bevásárló­kocsival közlekedni? Ugye hogy nem? Pécsett elsőként a FEMA törte át a „hagyományok” ko­nok falát. Az élelmiszeráruház- bar\ olyan körülményeket te­remtettek, hogy száműzni lehe­tett a kosarakat, megteremtve a bevásárló kocsik egyeduralmát. Itt bizonyo igazán kényelmesen lehet kocsikáznü És - tegyük hozzá - nem is hiányzik a kosár. Érdekes, hogy végre egyszer már a vásárlók kényelmére is gondoltak, félretéve a pragma­tikusnak tűnő beruházási taka­rékosságot. Bizonyára úgy vél­ték: ez a tagadhatatlan többlet- költség bőven megtérül majd a kényelmes - tehát vevőket vonzó - vásárlási körülmények révén. Nehezebb volt a helyet a Konzum átalakításánál. A nép­szerű városközponti élelmisze- rárúház - mitagadás - a régi szempontok szerint épült: minél többet bezsúfolni a nem tágít­ható alap területre. Még jól em­lékezhetünk a sok kényelmet­lenségre, ami nap mint nap fo­gadta itt a vásárlókat. Ezen az áldatlan helyzeten (is) akartak változtatni a nagy korszerűsí­téssel, melynek során - a hely­nyerés érdekében - az alagsorba „száműzték” a háztartási vegyi­árúkat, és szemlátomást szelek­táltak a kínált árúféleségek kö­zött is. Tágas előterük van a pénztáraknak, egymástól távo­labb kerültek a gondolasorok is. Úgy vélték mindezek alapján, hogy a Konzumban is általá­nossá tehető a kocsik haszná­lata. Rengeteg 20 forintos be­tétdíjú kocsi áll a vásárlók ren­delkezésére, ám valami mégis történt itt. Nem igen kedvelik a kocsikat a Konzum vásárlói. Talán mégsincs elegendő hely a kocsikázáshoz? Ügy tűnik, hogy nincs. Talán az eredendő helyszűkösséget a többmilliós bűvészmutatvánnyal sem sike­rült kiküszöbölni? Persze nem csak erről van szó. Hanem arról is: még igencsak tanuljuk a ko­csizást. Tessék csak megfi­gyelni: olykor két-három egy­más mellett megállított kocsi torlaszolja el a vásárlói folya­mot, máskor egyetlen kereszt­ben hagyobb kocsi teszi ugyan­ezt. Lökdösés, tolakodás, egy­más akadályozása ... Nem vé­letlen, hogy vissza kellett hozni a kosarakat. Igaz, a korábban megszokottnál jóval kisebbeket és kevesebbet. így aztán szinte állandósult a közelharc a kosa­rakért, a pénztáraknál sorok áll­nak, várakozván a megürülő kosarakra. Azokban pedig sok­szor annyi minden van, amihez bizony már kocsi kellene. És mégsem ... Azaz: és mégis ... A Jó & friss - úgy tűnik - a mindkét említetthez képest visszalépést jelent. Az élelmi- szerárúház nagy alapterületű, ám mégis túlzsúfolt (viszonylag közel kerültek egymáshoz a maximális helykihasználás ér­dekében a gondolasorok, me­lyeknek sajátos és szokatlan el­helyezési módja révén - közel a pénztársorhoz - „fal” emelke­dik), ahol a körülmények nem igazán kedveznek a kocsizás­nak. Nem is erre alapozták a vá­sárlást, itt elég sok kosár áll a vásárlók rendelkezésére. Persze mindez csak az első benyomá­sokat próbálja összefoglalni a Jó & frisst illetően. Az idő nyil­ván megalapozottabb tapaszta­latokat hozhat majd. Három példa részletes elem­zésével kerestük a bevásárló kocsik - mint a napi bevásárlá­sok alkalmas eszköze - hasz­nálhatóságának az esélyeit. Összevetésük szerint a FEMA lehet a példaadó nemcsak a na­gyobb bevásárlóközpontok épí­tésénél, hanem - az alapterület vevőbarát kihasználása révén - a kisebb ABC-k építésénél is. Hársfai István Az ajándékba kapott televíziót nézik a gyerekek a kórházban Fotó: Koródi Gábor Szálkák Reklámszöveg Nehéz manapság a reklám­szövegírók dolga. Röviden, tö­mören, közérthetően kell meg­írniuk a megrendelők kívánsá­gának megfelelő szöveget, hogy az fedje a tényeket, netán úgy, hogy egy icipicit szépítsen, esetleg tartson be a konkurenci­ának. Bizonyára találkoztak már szándékosan megtévesztő, vagy más, azonos terméket (szolgáltatást stb.) kínáló céget lehetetlenné tevő, tehát lénye­gében lejárató reklámszöveggel is a nyomtatott és az elektroni­kus sajtóban. A reklámozó célja csakis az lehet: engem, az én termékemet, szolgáltatásomat válassza min­denki, és ne a másét. A jó rek­lám vevőket fog, tehát meg­hozza a ráfordított tengernyi pénzt. Ezért is dúl az egyre el­keseredettebb és könyörtele­nebb reklám-háború. A minap egyik fővárosi napi­lapunk egész oldalas hirdetése úgy hatott rám, mint sivatagi vándorra a végre elért oázis. A szövege telitalálat. Ha jól em­lékszem, a kedves (Opel) Ast- rának születése alkalmából kí­ván sok boldogságot a (Volks­wagen) Golf. A szöveg, egész oldalon mindössze ennyi. Nem kis összegért. Én a golfos hirdetőnek fair play díjat adnék. Pedig tulaj­donképpen önmagát, a Golfot hirdette. És mégis! Csak halkan kérdezem: nem lehetne ezt a stílust kötelezővé tenni a reklámszakmában, sőt a mindennapi politikiai gyakor­latban is?! Kétszer ad, ... ... aki gyorsan, legalábbis időben ad szociális segélyt és tejjegyet. Levélírónk azt pana­szolja, hogy amióta a régi ügy­intéző elment az önkormányzat­tól, azóta senki sem törődik vele és sorstársaival. Azelőtt a hónap első napjaiban mindig megkap­ták, most két hetet is várniuk kell, mire hozzájutnak az éltető pénzecskéhez. Ha érdeklődnek az új ügyintézőnél, az csak any- nyit mond: postázták. A postás viszont már restelli örökösen azt mondani, hogy nem hozta a várva várt pénzt. A korábban megszokott időpontok után két héttel aztán végre üzenetet kap­nak az önkormányzattól: me­hetnek a pénzükért. Levélírónk hiába tudja úgy, hogy a szociális segélyben ré­szesülőknek jár a tejutalvány, idén még nem kapott. „Ha jár, akkor miért nem adják, ha nem jár, akkor legalább mondanák meg” - írja. Magam is kiváncsi lennék, nemtörődömség, felelőtlenség, avagy pénzhiány okozza-e az önkormányzat rendszeressé vált késlekedését? Egy biztos: a rá­szorulók talán a pénznél is job­ban vágynak az emberségre. Elkeseredett olvasónk levél­záró mondatait érdemes idézni: „Minden irigység nélkül írom, hogy dicséret illeti a .. .-i ön- kormányzatot, hogy a menekül­tek ügyét maradéktalanul ellát­ják. Becsülöm őket érte, de azért a falubeli rászorultak ügyét is ugyanúgy lássák el be­csülettel.” Osztom a véleményét. Határidő A személyi jövedelemadó ha­tárideje előtt vagy két héttel még mindig nem készíthette el barátom a bevallását, mert az egyik kifizetőtől a többszöri un­szolás ellenére sem kapta meg a szükséges igazolást.- Szerencsémre tudtam, hogy mennyi bruttót számfejtettek, mennyi adót vontak le, így eze­ket beállítva elkészítettem az egészet és feladtam a pénzzel együtt. Letudtam végre, határ­időn belül! - meséli. Az önfeledt mosolyt hiába is vártam mondandója végén, he­lyette dühös hangon mesélte el az utójátékot:- Másnap este levél várt ott­hon, abban egy fővárosi cég igazolása egy tavalyi, már elfe­ledett bevételecskémről szóló igazolással, amit legkésőbb ja­nuár végéig meg kellett volna kapnom. Elborult az agyam, s amint kitisztult, elővettem a nyomtatványokat, elölről szá­moltam mindent az új tétel mi­att. Másnap aztán személyesen módosítottam bevallásomat az APEH-nél, nehogy késedelmi kamatot, egyebet kelljen fizet­nem, s nehogy adócsalás vádja érhessen. Már-már vigasztalni kezd­tem, de megelőzött:- Tudod mit kívánok az ilyen ügyintézőnek? Kapjon mondjuk április közepén ilyen igazolást az elmúlt évi valamelyik bevé­teléről, s aztán ő magyarázkod­jon, idegeskedjen, rohangáljon. Megérdemelné! - fakad ki. S ahogy őt ismerem, igencsak visszafogta átkait. Megalázás Ismerősöm magából kikelve meséli az idős, nyugdíjas édes­anyjával a napokban megtörtént esetet:- Anyukám a szokott élelmi­szer boltjában érdeklődött, hol, melyik polcon találja meg a tv-ben reklámozott Uncle Ben’s csodarizst. Az eladó végig­mérte, majd metsző gúnnyal a hangjában közölte: az nem ma­gának való! Anyám ott állt le­forrázva, megalázva, mert a kis nyugdíjából szeretett volna „dőzsölni” az új rizs kipróbálá­sával ... Ismerősöm könnyeivel küsz­ködve mesélt gyerekkori bolti élményeiről, amikor a falusi szatócsboltban a kereskedő még a szemmel láthatóan nem gazdag kuncsaftjainak is aján­lott, és nem le, hanem rábe­szélte a vevőt, akár az olcsóbb portékára is. S tette mindezt kedvesen, udvariasan, véletle­nül se sértő módon, megalázón. A piacgazdaság küszöbén tö­retlenül hiszek abban, hogy is­mét eljön a vérbeli kereskedők ideje! Csak pénzünk legyen a tömeges próbatételre . . . Murányi László

Next

/
Thumbnails
Contents