Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-28 / 87. szám
6 aj Dunántúli napló 1992. március 28., szombat Leukémiás gyerekek - kórházlakó szülők Hónapokig tart a versenyfutás Bevásárló kocsik a Konzum Áruházban Fotó: Koródi Bevásárló kocsik Néhány héttel ezelőtt öt ITT Nokia színes televíziót kapott a Pécsi Gyermekklinika. A készülékek az onkohematológiai osztály kórtermeibe kerültek. Itt fekszenek azok a gyermekek, akik leukémia, vagy daganatos megbetegedés miatt hónapokat töltenek ágyhoz kötve. A televíziókat egy alapítvány vásárolta nekik. Jelentős árkedvezménnyel segítette őket ehhez a gyártó cég és a Konzum Rt. A leukémiás és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért nevű alapítványt olyan emberek hozták létre, akiket megcsapott a rémület szele. Aki még nem élte át, nehezen tudja elképzelni, milyen érzés az, amikor egy diagnózis hallatán kicsúszik az ember lába alól a talaj. A Pécsi Gyermekklinikán a hetvenes évektől kezelnek leukémiás, tumoros gyermekekeket. Az onkohematológiai osztály dél-dunántúli decentrum- ként működik, vannak itt gyermekek Tolna, Somogy, Zala, s elvétve más megyékből is. A kezdethez viszonyítva, amikor sajnos még sok gyermeken nem tudtak segíteni, óriási a változás. Napjainkban 276 olyan gyermek, illetve felnőtt jár ide ellenőrzésre, akik egykor hónapokig az osztály valamelyik ágyához voltak kötve infúzióval, gyógyszerekkel, műtétekkel.-Vannak olyan régi. ismerőseink, akik már családos emberekként járnak hozzánk kontrollra - mondja dr. Szűcs Rozália főorvos. - Közülük többnek kisgyermekei vannak, akiket magukkal hoznak, bemutatni. Ők már abba az udvari házba térnek vissza, amely 1990-ben számos pécsi, baranyai üzem támogatásával létesült. Nagyon sokat jelent ez a kis épület, hisz lelkileg sem mindegy a visszajáró betegeknek, hogy az osztályon - ahol egykor ők is feküdtek - vagy egy derűsebb környezetben zajlik az ellenőrző vizsgálat. Mint ahogy az sem mindegy, hogy azoknak a gyermekeknek, akik ma még az osztályon fekszenek, hogy telnek a napjaik. Mindenekelőtt rájuk gondolva szövetkeztek azok a szülők, akik 1990 novemberében létrehozták az alapítványt. Azt akarják, hogy minden tőlük telhetőt megadjanak az ide kerülő gyerekeknek és támogassák a szüleiket. Lehet, hogy szokatlanul hangzik, de az utóbbira is egyre nagyobb szükség van.- Én éveken át ültem a kislányom betegágya mellett itt a klinikán - mondja Lovas Margit, aki az alapítvány kuratóriumának tagja - Sokkolt állapotot jelent ide bekerülni. Aztán ahogy múlik a rémület, minden más, korábban fontosnak vélt dolog elveszti a jelentőségét, csak egy marad, gyógyuljon meg a gyerek. Ez az a cél, amiért mindent fölvállalnak a szülők. Még olyasmit is, ami messze meghaladja a lehetőségeiket. Gondoljuk csak el, mit jelent mondjuk egy Somogy megyei faluban élő családnak, minden héten legalább két-három napot Pécsett tölteni. Igaz, általában az édesanyák jönnek, akik meghosz- szabbított táppénzt, vagy ápolási díjat kapnak. _ Szerencséjük van, ha rokonnál tudnak lakni, ha nem, akkor marad az bérelt szoba. Minden létező finomságot, játékot megvesznek a gyerekeknek, hisz örülnek, ha egyáltalán esznek, ha valamivel elterelhetik a figyelmüket a kezelésekről, a betegségükről.-Nemcsak lelkileg omlanak össze, anyagilag is tönkremennek a családok - teszi hozzá Ré- der István, az alapítvány Bony- hádon lakó, ügyvezető titkára, aki mint könyvvizsgáló elvállalta az alapítvány pénzügyeinek intézését.-Mi egyrészt abban szeretnénk segíteni, hogy az anyagi gondokkal küszködő családok ne kerülhessenek olyan helyzetbe, hogy pénz hiányában ne tudják rendszeresen látogatni a Pécsett fekvő gyermeküket. Korábban abban gondolkodtunk, hogy albérletet rendszeresítünk a más megyékből ide járóknak, de momentán nincs annyi pénzünk, hogy ezt felvállaljuk. így legalább alkalmankénti összeggel szeretnénk segíteni. Jó lenne, ha pszichológust foglalkoztathatnánk, aki nem csak a gyerekekkel, hanem a szülőkkel is rendszeresen találkozna, átsegítve őket azokon a lelki hullámvölgyeken, amelyek itt kivétel nélkül mindenkit utolérnek.- Azt is tudjuk, hogy nagy örömet jelentene a gyerekeknek, ha ki tudnánk alakítani egy videoláncot. Ugyanakkor az osztályt is szeretnénk támogatni abban, hogy minden olyan korszerű műszert, eszközt beszerezhessen, amire szükség van a gyerekek eredményes gyógykezeléséhez. Az Országos Kereskedelmi és Hitel Bank által vezetett 242 - 13529-es számú csekkszámlájukra befizetett összeg tavaly év végén haladta meg először az 500 000 forintot. Ennek azért örültek nagyon, mert az alapító okiratukban foglaltak szerint csak a félmillió forinton felüli összeget, illetve ennek kamatait használják fel a különböző céljaikra. Bár lehet, hogy nagyobb eredménnyel járna, eddig ritkán kerestek meg cégeket személyesen, támogatást kérve. Az alapítványhoz tartozók többsége ugyanis személyesen érintett. Nem könnyű elmondaniuk, mit jelent ez. Török Éva Tagadhatatlan: nem igazán szokhattunk hozzá az önkiszolgálás eddigi évtizedeiben az ún. bevásárló kocsikhoz. Egyrészt azért, mert a boltokban - elsősorban természetesen az ABC-kben - néhány rozoga kocsi szokott lézengeni, s helyettük mindenképpen bizalomkeltőbb volt az olykor nem éppen tiszta műanyag bevásárló kosár. Másrészt - és ez a fontosabb - azért, mert ABC-ink nem éppen a kocsikázásra termettek. Mindig is a helytakarékosság, alap- területtakarékosság, vagyis az olcsóság volt az elsődleges szempont, s nem a vásárlók jó kiszolgálása. Nézzük csak meg ABC-ink zömét! Alig másfél méternyire vannak egymásra a gondolasorok, s még ezt a kevés helyet is elrabolják a földre rakott árutornyok. Aztán a pénztárak szinte ráülnek a gondolákra, a fizetésre várakozók tehát beszorulnak a gondolasorok közé, minek következtében az árúk jórésze a még vásárolni szándékozók számára kisebb forgalom esetén is szinte megközelíthetetlen. Tessék már mondani: hát ilyen körülmények között lehet-e bevásárlókocsival közlekedni? Ugye hogy nem? Pécsett elsőként a FEMA törte át a „hagyományok” konok falát. Az élelmiszeráruház- bar\ olyan körülményeket teremtettek, hogy száműzni lehetett a kosarakat, megteremtve a bevásárló kocsik egyeduralmát. Itt bizonyo igazán kényelmesen lehet kocsikáznü És - tegyük hozzá - nem is hiányzik a kosár. Érdekes, hogy végre egyszer már a vásárlók kényelmére is gondoltak, félretéve a pragmatikusnak tűnő beruházási takarékosságot. Bizonyára úgy vélték: ez a tagadhatatlan többlet- költség bőven megtérül majd a kényelmes - tehát vevőket vonzó - vásárlási körülmények révén. Nehezebb volt a helyet a Konzum átalakításánál. A népszerű városközponti élelmisze- rárúház - mitagadás - a régi szempontok szerint épült: minél többet bezsúfolni a nem tágítható alap területre. Még jól emlékezhetünk a sok kényelmetlenségre, ami nap mint nap fogadta itt a vásárlókat. Ezen az áldatlan helyzeten (is) akartak változtatni a nagy korszerűsítéssel, melynek során - a helynyerés érdekében - az alagsorba „száműzték” a háztartási vegyiárúkat, és szemlátomást szelektáltak a kínált árúféleségek között is. Tágas előterük van a pénztáraknak, egymástól távolabb kerültek a gondolasorok is. Úgy vélték mindezek alapján, hogy a Konzumban is általánossá tehető a kocsik használata. Rengeteg 20 forintos betétdíjú kocsi áll a vásárlók rendelkezésére, ám valami mégis történt itt. Nem igen kedvelik a kocsikat a Konzum vásárlói. Talán mégsincs elegendő hely a kocsikázáshoz? Ügy tűnik, hogy nincs. Talán az eredendő helyszűkösséget a többmilliós bűvészmutatvánnyal sem sikerült kiküszöbölni? Persze nem csak erről van szó. Hanem arról is: még igencsak tanuljuk a kocsizást. Tessék csak megfigyelni: olykor két-három egymás mellett megállított kocsi torlaszolja el a vásárlói folyamot, máskor egyetlen keresztben hagyobb kocsi teszi ugyanezt. Lökdösés, tolakodás, egymás akadályozása ... Nem véletlen, hogy vissza kellett hozni a kosarakat. Igaz, a korábban megszokottnál jóval kisebbeket és kevesebbet. így aztán szinte állandósult a közelharc a kosarakért, a pénztáraknál sorok állnak, várakozván a megürülő kosarakra. Azokban pedig sokszor annyi minden van, amihez bizony már kocsi kellene. És mégsem ... Azaz: és mégis ... A Jó & friss - úgy tűnik - a mindkét említetthez képest visszalépést jelent. Az élelmi- szerárúház nagy alapterületű, ám mégis túlzsúfolt (viszonylag közel kerültek egymáshoz a maximális helykihasználás érdekében a gondolasorok, melyeknek sajátos és szokatlan elhelyezési módja révén - közel a pénztársorhoz - „fal” emelkedik), ahol a körülmények nem igazán kedveznek a kocsizásnak. Nem is erre alapozták a vásárlást, itt elég sok kosár áll a vásárlók rendelkezésére. Persze mindez csak az első benyomásokat próbálja összefoglalni a Jó & frisst illetően. Az idő nyilván megalapozottabb tapasztalatokat hozhat majd. Három példa részletes elemzésével kerestük a bevásárló kocsik - mint a napi bevásárlások alkalmas eszköze - használhatóságának az esélyeit. Összevetésük szerint a FEMA lehet a példaadó nemcsak a nagyobb bevásárlóközpontok építésénél, hanem - az alapterület vevőbarát kihasználása révén - a kisebb ABC-k építésénél is. Hársfai István Az ajándékba kapott televíziót nézik a gyerekek a kórházban Fotó: Koródi Gábor Szálkák Reklámszöveg Nehéz manapság a reklámszövegírók dolga. Röviden, tömören, közérthetően kell megírniuk a megrendelők kívánságának megfelelő szöveget, hogy az fedje a tényeket, netán úgy, hogy egy icipicit szépítsen, esetleg tartson be a konkurenciának. Bizonyára találkoztak már szándékosan megtévesztő, vagy más, azonos terméket (szolgáltatást stb.) kínáló céget lehetetlenné tevő, tehát lényegében lejárató reklámszöveggel is a nyomtatott és az elektronikus sajtóban. A reklámozó célja csakis az lehet: engem, az én termékemet, szolgáltatásomat válassza mindenki, és ne a másét. A jó reklám vevőket fog, tehát meghozza a ráfordított tengernyi pénzt. Ezért is dúl az egyre elkeseredettebb és könyörtelenebb reklám-háború. A minap egyik fővárosi napilapunk egész oldalas hirdetése úgy hatott rám, mint sivatagi vándorra a végre elért oázis. A szövege telitalálat. Ha jól emlékszem, a kedves (Opel) Ast- rának születése alkalmából kíván sok boldogságot a (Volkswagen) Golf. A szöveg, egész oldalon mindössze ennyi. Nem kis összegért. Én a golfos hirdetőnek fair play díjat adnék. Pedig tulajdonképpen önmagát, a Golfot hirdette. És mégis! Csak halkan kérdezem: nem lehetne ezt a stílust kötelezővé tenni a reklámszakmában, sőt a mindennapi politikiai gyakorlatban is?! Kétszer ad, ... ... aki gyorsan, legalábbis időben ad szociális segélyt és tejjegyet. Levélírónk azt panaszolja, hogy amióta a régi ügyintéző elment az önkormányzattól, azóta senki sem törődik vele és sorstársaival. Azelőtt a hónap első napjaiban mindig megkapták, most két hetet is várniuk kell, mire hozzájutnak az éltető pénzecskéhez. Ha érdeklődnek az új ügyintézőnél, az csak any- nyit mond: postázták. A postás viszont már restelli örökösen azt mondani, hogy nem hozta a várva várt pénzt. A korábban megszokott időpontok után két héttel aztán végre üzenetet kapnak az önkormányzattól: mehetnek a pénzükért. Levélírónk hiába tudja úgy, hogy a szociális segélyben részesülőknek jár a tejutalvány, idén még nem kapott. „Ha jár, akkor miért nem adják, ha nem jár, akkor legalább mondanák meg” - írja. Magam is kiváncsi lennék, nemtörődömség, felelőtlenség, avagy pénzhiány okozza-e az önkormányzat rendszeressé vált késlekedését? Egy biztos: a rászorulók talán a pénznél is jobban vágynak az emberségre. Elkeseredett olvasónk levélzáró mondatait érdemes idézni: „Minden irigység nélkül írom, hogy dicséret illeti a .. .-i ön- kormányzatot, hogy a menekültek ügyét maradéktalanul ellátják. Becsülöm őket érte, de azért a falubeli rászorultak ügyét is ugyanúgy lássák el becsülettel.” Osztom a véleményét. Határidő A személyi jövedelemadó határideje előtt vagy két héttel még mindig nem készíthette el barátom a bevallását, mert az egyik kifizetőtől a többszöri unszolás ellenére sem kapta meg a szükséges igazolást.- Szerencsémre tudtam, hogy mennyi bruttót számfejtettek, mennyi adót vontak le, így ezeket beállítva elkészítettem az egészet és feladtam a pénzzel együtt. Letudtam végre, határidőn belül! - meséli. Az önfeledt mosolyt hiába is vártam mondandója végén, helyette dühös hangon mesélte el az utójátékot:- Másnap este levél várt otthon, abban egy fővárosi cég igazolása egy tavalyi, már elfeledett bevételecskémről szóló igazolással, amit legkésőbb január végéig meg kellett volna kapnom. Elborult az agyam, s amint kitisztult, elővettem a nyomtatványokat, elölről számoltam mindent az új tétel miatt. Másnap aztán személyesen módosítottam bevallásomat az APEH-nél, nehogy késedelmi kamatot, egyebet kelljen fizetnem, s nehogy adócsalás vádja érhessen. Már-már vigasztalni kezdtem, de megelőzött:- Tudod mit kívánok az ilyen ügyintézőnek? Kapjon mondjuk április közepén ilyen igazolást az elmúlt évi valamelyik bevételéről, s aztán ő magyarázkodjon, idegeskedjen, rohangáljon. Megérdemelné! - fakad ki. S ahogy őt ismerem, igencsak visszafogta átkait. Megalázás Ismerősöm magából kikelve meséli az idős, nyugdíjas édesanyjával a napokban megtörtént esetet:- Anyukám a szokott élelmiszer boltjában érdeklődött, hol, melyik polcon találja meg a tv-ben reklámozott Uncle Ben’s csodarizst. Az eladó végigmérte, majd metsző gúnnyal a hangjában közölte: az nem magának való! Anyám ott állt leforrázva, megalázva, mert a kis nyugdíjából szeretett volna „dőzsölni” az új rizs kipróbálásával ... Ismerősöm könnyeivel küszködve mesélt gyerekkori bolti élményeiről, amikor a falusi szatócsboltban a kereskedő még a szemmel láthatóan nem gazdag kuncsaftjainak is ajánlott, és nem le, hanem rábeszélte a vevőt, akár az olcsóbb portékára is. S tette mindezt kedvesen, udvariasan, véletlenül se sértő módon, megalázón. A piacgazdaság küszöbén töretlenül hiszek abban, hogy ismét eljön a vérbeli kereskedők ideje! Csak pénzünk legyen a tömeges próbatételre . . . Murányi László
