Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-21 / 80. szám
8 uj Dunántúlt napló 1992. március 21., szombat A Pécsi Kisszínház új igazgatója Pákolitz István Föloldozlak Nehéz lecke vár rám holnap Nem átkozlak föloldozlak Benne van az Örök Tervben Ma éjjel elárulsz engem Súnyiságod gyötrő fájó Hogyan jutsz ki a hínárból Harminc pénzért vérem ontod így akartad tedd a dolgod Acsolója keresztfámnak Iskariot szánva szánlak Képzelegtél szegény balog Megmenekszem majd valahogy Vásárra nem viszem bőröm Varázslattal bírom-győzöm Emberarcú Istenségem Nem végződhet vereséggel Itt vetetted el a sulykot Azzal együtt ki fölbujtott Világ vétkét fölvállaltam Részesedsz a megváltásban Nehéz lecke vár rám holnap Nem átkozlak föloldozlak Mikuli János Fotó: Kóródi Gábor Sárosi István Csendes ügyelet, anno ... Összerezzentek. Az éles pattanással bevágódó ablakszárnyak mint tárt karok nyújtóztak a szoba belseje felé. utat nyitva a szélnek és jeges esőnek. Az idősebb orvos a következő pillanatban már újra a könyve fölé hajolt, Zádor, a cselédkönyves pedig felállt, elterelte a befelé dagadó kosz-szürke függönyt, és kizárta a szobából a késő ősz megvadult betolakodóit.- Reggelre havazni fog ... - motyogta könyvébe merülve Bállá, de úgy, hogy az utolsó szótagot már csak épphogy sejteni lehetett. Kövér, lelkileg is megfáradt ember volt, negyven éve dolgozott a kórházban, s személye ugyanúgy hozzátartozott az épülethez, mint a magas kőfallal körülvett park vagy az a két hatalmas platán ott elől, a bejárat felőli oldalon.- Még csak november van.-Na és? Itt északabbra vagyunk. És különben is. Tavalyelőtt már október végén fehér volt minden, 42-ben pedig ... - érdes, kissé fulladós hangján már a háború előtti őszök elemzésénél tartott, amikor újra bevágódott az ablak.- A frászt hozza rám ... - dörmögte Zádori, miközben felkelt.- Legalább nem unatkozik. - Bállá még jobban maga alá húzta a széket. - Ez az első éjszaka?-Az első. Egyedül legalábbis.- Nincs egyedül.- Na igen - helyesbített nagyon gyorsan, s zavarában, mintha hirtelen ötletnek engedelmeskedne, felpattant, és a könyvespolchoz lépett.- Kilenckor vizitelünk ... Én fönt, maga meg a földszinten néz körül. Ha meg éjszaka van valami, szól. Rendben? - Bállá hatalmas, kövér kaijai az asztalon pihentek, keresztbe fonva a könyv előtt, homlokdudorjai most erőteljesebbnek látszottak széles koponyáján. Talán a fény teszi, gondolta Zádori, s úgy érzte, hogy valakire emlékezteti ez a kép, ez a furcsa, kövér ember ott az asztal mögött, ez több, mint deja vu, de mielőtt megfejthette volna a rejtélyt, Bállá felpillantott.- Mondja! - eltolta magától a könyvet, mintegy jelezve, rendben van, feladom, nem olvasok tovább, folytassa nyugodtan. - Mit akart még kérdezni?-... csak azt akartam ... a háború alatt is ilyen nyugodt volt minden éjszaka? Bállá hátradőlt a széken, újra elmosolyodott.- Húsz kilométerre volt a front. Mit mondjak többet?- Oroszok?- Oroszok, németek, magyarok, senki nem nézte, sebesült volt és kész.- S ez a nő?- Melyik?- Ez az orosz ...- Két napja jött. Vagyis hozták. Szerencsétlen ... - egy pillanatra maga elé meredt, majd hirtelen mozdulattal becsapta a könyv fedelét. - Evett már valamit? — a sarokban álló, valamikor műszeres asztalnak használt bútor-torzóhoz döcögött. — Ez a magáé is. A nővérek minden délután bekészítik. - Odahúzta a székét, lerogyott, s egy pillanat alatt, kikapcsolva környezetének valamennyi ingerét, belemerült az előtte lévő szalonna és túró élvezetébe. Hangosan, majdnem visszataszítóan evett, de olyan természetes ön- feledtséggel, hogy különös, nem tűnt gusztustalannak. Zádori mozdulatlanul állt, megint zavarban volt, aztán merev, kissé félszeg mozdulattal felemelte a másik széket, s halkan, szinte lábujjhegyen járva, nehogy megzavarja az öreg ízorgiáját, odavitte az asztalhoz, és ő is leült. És úgy maradt. Mozdulatlanul, egyenes háttal, mint egy stréber diák az első padban.- Maga nem éhes? - legalábbis ezt értette kibuggyanni a falattal, mint óriás dugóval lezárt száj üregből.- De igen ... Percekig ettek, némán, ZáA Pécsi Kisszínház átélt néhány vihart az utóbbi időben. Bagossy László korábbi igazgató lemondása után egy ideig a színház gazdasági vezetője, majd az ő lemondása után megbízott igazgatóként újra Bagossy László állt a színház élére. A meghirdetett igazgatói állást többen megpályázták, ám eltérő volt az.önkormányzat és a kulturális bizottság véleménye a kinevezendő személyt illetően. Végül is Mikuli János kapott három évre lehetőséget, hogy vigye tovább a Kisszínház ügyeit. Miért volt ez fontos a számára, kérdeztem az intézdori mind felszabadultabban, mind fesztelenebbül érezve magát.- A fenének kellett idejönnie! - tört ki váratlanul Bállá, mire Zádori szapora pislogásba kezdett, - Még ha az ura is hívta! Aki állapotos, maradjon otthon! Kijevből! Hát csoda?! Hat napig utazott! Zádori kapcsolt, megnyugodott, gyorsabban kezdett rágni, aztán türelmetlenül, félig meg- dolgozatlanul nyelte le a falatot.- Hónapok óta nem látta a férjét.- Na és aztán! A férje katona, ő terhes. Kész a beosztás. Ha nem utazik, karácsonyig kibírta volna, és lenne egy fia!- A férje tudja már?- Értesítették, de odavan mindenki. Aknákat szednek.- S a boncolást?- Nem tudja. De meg kellett csinálni! Boncolás nélkül nem lehet lezárni exitet. A koraszülés még nem diagnózis.- Csakhogy ezeknél...- Tegyen panaszt! Miért hívta ide? Ismerem őket. Még az élőkhöz sem engednek szikével hozzányúlni! Csakhogy itt most a mi rendeleteink az érvényesek ...- S az asszony?- Nem beszél, csak sír ...- S mi lesz, ha ...-Semmi! - indulatosan magától a tányért és hátradőlt. - Koraszülés, dysmaturitás! Eny- nyi! Zádori is abbahagyta az evést, ő is eltolta magától a tányért, de nem úgy, mint Bállá, lassan, óvatosan, és nem is any- nyira, fél centire, amúgy jelzésszerűen mindössze, majd halkan, minden nesz nélkül, baljával jobb markába belesöpörte a széthullatott kenyérmorzság- kat. Az öreg előhúzta a zsebóráját, nézte hosszan, aztán kinyújtott karját távolabb majd még távolabb vitte, rossz a szeme, gondolta Zádori, Mióp, aztán Bállá lekattintotta az ezüst fedelet, s visszasüllyesztette az órát a zsebébe. Megint sóhajtott mény két hete kinevezett igazgatóját.- A színház, a színjátszás, akármilyen sablonos kijelentésnek tűnik, gyerekkorom óta közel áll hozzám. Sárbogárdon a középiskolában remek színjátszó csoportnak voltam a tagja, itt Pécsen pedig Vincié János alternatív színházában dolgozhattam. Az Örkény trilógiában olyan szerepeket játszottam, amelyek egy életre szóló élményt nyújtottak. Később megpróbálkoztam a rendezéssel is, és ezek után talán nem is kérdéses, miért szerettem volna a színház-csinálásnak ezzel az oldalával is megismerkedni - válaszolta Mikuli János. egyet, ez van, majd a kövér emberek oldalkilengéseivel a fogashoz kacsázott, s a többi között a saját köpenyét kezdte keresni. A nővér viszi magával a vizitfüzetet, s amit maga mond, rendel, azt felírja és végrehajtja. Ugyanúgy, mint a nappali viziten. - Röpke kísérletet tett, hogy köpenyének lebegő szárnyait fedésbe hozza, de nem sikerült nek.-Az injekciókat előtte vagy utána?- Ahogy akarja - vonta meg a vállát, majd háta mögött ösz- szekulcsolta pámás kezeit, és ringó léptekkel távozott a szobából. Zádori is belebújt a köpenyébe, s a tükörhöz lépett. A szoba visszképe most egy szerzetescellára emlékeztette, a hosszú eresztéken lógó lámpa mint egy zárt kört, csak a középső asztalt világította meg, s ettől az egész még meghittebbnek, barátságosabbnak látszott. Ha visszajön élete első, önálló vizitjéről, gondolta, nekiáll a Fometnak, azért sem fog aludni, majd megmutatja, reggelig fog tanulni, s már indult volna, amikor a folyosó vége felől rohanó léptek döngését hallotta közeledni. Hátrafordult, de rögtön meg is torpant, mert az ajtó olyan durván szakadt be a szobába, hogy képtelen volt eldönteni, most berúgták vagy csak egyszerűen betaszították. Három orosz állt az ajtóban, legelői egy magas, borostás tiszt, zilált hajjal, sapka nélkül, hosszú kabátja s alatta a zubbonya is kigombolva. Mögötte, kissé balra egy csizmás suhanc, jobb válláról lövésre tartott géppisztoly lógott alá, bal kezével pedig egy idős, apró, ráncos férfit tóolt be, akin civil nadrág, papucs és egy sebtében magára terített zubbony volt.- Ggye moj szün? Kudá nyeszli jivó ... ggye ... Zádori értetlensége pánikszerű riadalomra váltott, Baliára- Tíz évi tanítás áll Ön mögött. Nem volt nehéz a pálya- módosítás?-Három osztályban tanítok most is, akiket, természetesen, nem hagyok cserben az érettségi előtt, hanem megosztom az időmet az iskola és a színház között. Ám a tanítást a későbbiekben sem szeretném teljesen abbahagyni, mert azt is szívesen csinálom.- Igazgatóként mik a tervei?- Szeretném, ha a Kisszínház működőképesebb lenne, ha nem merülne fel az a kérdés, le- gyen-e egyáltalán vagy sem. A pécsi színházi műhelyek közötti régebbi jó viszonyt, amely a nevezetes színházi vitában megromlott, szeretném helyreállítani. Én mindhárom társulatnál dolgoztam, s mindegyikben jól éreztem magam. Ügy látom, van rá remény, hogy ez a kapcsolat rendeződjön. Felvetődött, hogy esetleg a Pécsi Nemzeti Színházzal is rendezünk közös produkciót, és a színművészek kölcsönös foglalakoztatásának elképzelése is biztató. A másik jelentős tervünk, hogy a JPTE-vel erősítsük a kapcsolatunkat.- Az irodalomelméleti tanszékkel C-szak formájában szeretnénk színházi képzést indítani. Az elméletet ők tanítanák, a gyakorlatot mi. „Hátsó gondolatunk”, hátha találunk tehetséges gyerekeket, akik színészként, rendezőként a későbbiekben talán dolgoznának is nálunk. gondolt, aztán kaotikus képsor villant át az agyán, az anyja arcképe, az Édesé, a kórház udvarának platánjai, egy iskolai térkép, eltűnő női alak a lépcső- fordulóban, tátogni és zihálni kezdett. Az aszott arcú civilnad- rágos fordítani akart, de a tiszt nem hagyott időt neki, üvöltött, aztán hatalmas, erős markával megragadta Zádori mellén a ruhát, nekilökte a falnak, s ingét is kitépve öklét a torkának szorította. - Kudá nyeszli... Já znáju on zgyesz ... ggye!? A tolmács már mellettük volt, minden igyekezetével megpróbálta túlkiabálni a tajtékzó tisztet, Zádori egyiküket sem értette, csak szófoszlányok jutottak el hozzá.-Jészli tolká adnim pálcem tronuli...-... ha csak egy kézzel valaki ...- ... ubju, jészli tolká adnim pálcem . . . ubju. . . A kéz bilincsszorítása enyhült, de csak azért, hogy a következő pillanatban előrerántsa. Érezte a hátának szegezett fegyver csövét, s végre először jutott el az agyáig az apró termetű tolmács recsegő sivítása:- Hol van? Mutassa meg! Hol van? a gyerek! Vezessen oda! Mozgás! többet nem értett, a halálközelségben ismét az anyjára gondolt, a pisztoly csöve tolta előre, irányította, szédelegve lépett ki a folyosóra, jobbra fordult, nem gondolkodott, a lábai vitték, viszolygást érzett, félelme a mellét égette, Baliának akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán, dülöngélve ment a folyosó legtávolabbi ajtaja felé, fémpengésű léptek követték, Bállá sehol, nyomorult szemét!, s már ott volt, ott állt az ajtó előtt, amelyet az egyetemen is mindig elkerült, gyűlölte a boncolást, az ajtón visz- szataszítóan élénk betűkkel virított,^,,Kérem mindig becsukni!”, az Édes arcát függöny takarta el, a konyhai, az a fehér, csipkés ...-Hol van? Látni akarom! Azonnal! - Az üvöltés minden eddiginél erőszakosabb volt, sírás, hisztérikus dühvei ve- Szeretne önálló társulatot is kialakítani?- Most mérem föl ennek a lehetőségét, de bizony, jó lenne egy 6-8 fős állandó tagságot létrehozni. Ennek viszont anyagi feltételei vannak, az önkormányzatjóváhagyásától is függ. Most egyébként húszmillió forintot kaptunk az önkormányzattól. Arra is gondoltunk, hogy kialakítunk egy horvát tagozatot, amely a nemzetiségi színjátszásban jelentős előrelépés lenne.- Miként alakul a Kisszínház arculata?- Eddig is otthont adott a kísérletező, alternatív próbálkozásoknak, és ezentúl is. Eddig is mutattunk be gyerekdarabokat, és ezután sem kívánunk erről a szép lehetőségről lemondani. E tekintetben nem változik semmi.- Azt mondta, gyerekkora óta vonzza a színház. Mit jelent ma a színház Önnek?- Gyerekfejjel már azért is fontos a színjátszás, mert a puszta együttlét a többiekkel örömet jelent. Ahogy idősödik az ember, a megmutatkozás igénye erősödik föl, a teljesítmény lép előtérbe, később pedig az a vágy, hogy ő is megteremtse másoknak a játszás lehetőségét.- Amatőr vagy profi színházat szeretne?- Profi színházat, főként a színvonal tekintetében. De nem olyat, ahol az amatőrök, a fiatalok nem kapnak helyet. B. A. gyítve, belépett, a levegő hideg volt és nyirkos, semmi mással össze nem téveszthető szag vágódott az orrába, a parányi csecsemőhulla valószínűtlen fehérségével szinte világított a fal melletti kőasztalon, a tiszt nem követte, az ajtóban állt és suttogott, Zádori érezte, hogy vége, a konyhai függöny fehér volt és mozdulatlan, tudta, hogy a lövések döreje felriasztja az egész épületet, mert látni fogják, meglátják a kereszt alakú metszést, a parányi testet átöltő durva spárga-varratokat, a nyomot, hogy megtörtént, hogy hozzányúltak, s ekkor észrevett a kis tetem mellett egy másikat, egy nyitott koponyájút, sötéten kék szájjal, szedeijes bőrrel, torzsá- gán is áttűnő mongol-keskeny szemmel, aztán fordult, felé, öntudatlan mohdulattal nyúlt a hideg test alá, könnyű volt, súlytalan, s már fogta és emelte, amikor a tiszt odaugrott és félretaszította ... Nem esett el, megkapaszkodott, de az orosz akkor már az ajtóban volt, háttal neki, szinte menekült, aztán hirtelen megállt, megfordult, Zádori megpillantotta a nyitott fejű tor- zat a kabát szárnyai között, a tiszt kaiján, a férfi mint egy eszelős, elindult vissza, Zádori felé, megállt, hátrált egy lépést, majd kettőt, szeme zavaros volt, a fájdalom súlyos cseppek formájában gördült végig a zubbonyán, és csak nézte, nézte az apró gyereket, pilleként tartva hatalmas kezében, gyengéden, finoman, válla egyenletesen rázkódott, a függöny már riasztó volt, hol vagy?, Édes, ne bújj el!, ő még csak ötéves volt akkor, a tiszt most ránézett, arca vörös volt és csúnya, nyakához szorította az áttetsző bőrű madárfiókát, Zádori gépiesen indult, egész testében remegett, a minden érzés és félelem nélkül maradt emberek kínzó remegésével, az ügyeletes szoba ajtaja nyitva volt, sárgás fény vetült a folyosó cementlapjára, motyogott valamit, amit maga sem értett, tovább ment, végig a folyosón, aztán kilépett a borzongatóan hideg, tiszta levegőre, és nyitva hagyta maga mögött az ajtót... *
