Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1992-03-21 / 80. szám

2 üj Dunántúli napló 1992. március 21., szombat Törvényjavaslat a nemzeti jelképekről Kormányszóvivői tájékoztató Horvátország számít a magyar kereskedőkre (Folytatás az 1. oldalról) kén a gázszivárgás nyomán végzett intézkedéseket. Pa- pácsy Edit igazságügyi minisz­tériumi államtitkár-helyettes ezután részletesen szólt a nem­zeti jelképek tárgyában kidol­gozott törvényjavaslatról, amelynek elfogadásához a Par­lamentben kétharmados több­ségre van szükség. Hangsú­lyozta: a dokumentum az al­kotmányban meghatározott nemzeti jelképekre, a Magyar Köztársaság címerének és zász­lajának használatára vonatko­zik. A javaslat általában tiltja ezen nemzeti jelképek használa­tát a gazdasági élet szereplői számára. A védjegyek esetében azonban az Ipari és Kereske­delmi Minisztérium, illetve a Nemzetközi Gazdasági Kapcso­latok Minisztériumának enge­délyéhez köti ezen szimbólu­mok használatát. Mint a nem­zeti érzés kinyilvánításának jel­vényei, ezek a jelképek szaba­don használhatók pártok és tár­sadalmi szervezetek megemlé­kezéseikor, a jelképeket azon­ban nem építhetik bele saját jel­vényeikbe például a pártok sem. Egy kérdésre válaszolva Pa- pácsy Edit megerősítette, hogy ez a törvény hatályba lépése után mindenkire, tehát az FKGP-re is vonatkozik, amely­nek hivatalos emblémájában tudvalevőleg szerepel a magyar zászló is. Egy éven belül kicse­rélendők mindazok a nyomtat­ványok és okiratok is, amelyek a Magyar Népköztársaság cím­erét tartalmazzák. Kivételt ké­peznek az útlevelek és a szemé­lyi igazolványok, amelyek csak érvényességük lejárta után cse­rélendők ki. Az új törvény nem vonatkozik majd a pénzcserére Még egy halálos áldozata van annak a különös ügynek, amely Tatabányán a Komárom-Esz- tergom Megyei Kórházban tör­tént. Több mint egyhetes kómás állapot után elhunyt az a nőbe­teg, akinél szintén gerincfestés után lépett fel a görcsös állapot. Mint a sajtó közölte, a tata­bányai kórházban különös halá­leset történt: egy rutinvizsgálat nyomán rosszul lett öt beteg. Valamennyiüknél gerincfestést végeztek sérv gyanúja miatt, s hat órával a vizsgálatokat köve­tően mindannyiuknál görcsös Ők félmillióan Hivatalos statisztikai adatok szerint március végére elérheti a félmilliót a munkanélküliek száma hazánkban. Ahhoz, hogy nehéz helyzetükben ál­lami segítséget vehessenek igénybe, jó, ha ismernek né­hány alapfogalmat. A munkanélküli ellátások szempontjából kulcskérdés a munkaviszony fogalma, tar­talma. A Házi Jogtanácsadóban is ismertetett, módosított törvény a Parlament által elfogadott, il­letve az elfogadás előtt álló jogszabályokhoz igazítva adja meg a munkaviszony jelenté­sét. Eszerint munkaviszonyon a magyar jog hatálya alá tartozó munkaviszonyt, a biztosított bedolgozói és az e téren vele azonos elbírálás alá eső bedol­A kormány csütörtöki ülésén ezenkívül foglalkozott az Euró­pai együttműködés a tudomá­nyos és műszaki kutatások terü­letén című előteijesztéssel is. A kormányzat kihasználva hazánk jó nemzetközi megítélését, kez­deményezte Magyarország be­lépését több műszaki tudomá­nyos fejlesztésre specializáló­dott szervezetbe, így az úgyne­vezett COST-hoz, azaz az elő- terterjesztés témájával azonos nevű európai fórumhoz, vala­mint a csatlakozást az EU­REKA, az EK tudományos fej­lesztéseivel és a NATO polgári célú fejlesztési programjaihoz. A kormányülésen Boross Pé­ter belügyminiszter számolt be a mátraderecskei gázszivárgás kapcsán elvégzett vizsgálatok­ról, amelyeket az előzetes ter­vek szerint április 15-éig zárnak le, valamint a tervezett intézke­désekről. A kormány úgy dön­tött: a vizsgálat költségeire 7 millió forint értékben azonnali rendkívüli állami hozzájárulást kell nyújtani. Az állam és a vasút kapcsola­tának újraszabályozásáról szóló tájékoztató meghallgatása után a kabinet tudomásul vette, hogy 1993-tól az éves költségvetési törvényben meghatározott mér­tékben az állami költségvetés hozzájárul az állami tulajdon­ban lévő országos közforgalmú vasutakhoz tartozó pályahálózat építéséhez és fenntartásához, és úgy foglalt állást, hogy a sze­mélyszállítás támogatása állami feladat. Egy kérdésre válaszolva Ju­hász Judit szóvivő közölte: a kormányülés napirendjén sze­repelt a lakástörvény módosí­tása is, de a kialakult vita miatt a dokumentumot az illetékes tárca átdolgozásra visszavonta. roham jelentkezett. Egyikükön, egy 34 éves fiatalemberen már nem tudtak segíteni, halálának közvetlen oka szívműködés le­állása volt. A most elhunyt be­teget a kórház intenzív osztá­lyán kezelték. A többiek álla­pota szerencsére rendeződött. Mivel a vizsgálatokat három orvos végezte egymás után a gerincfestésnél alkalmazott kontrasztanyag vált gyanússá. A kórház orvos-igazgatójának bejelentésére a rendőrség még vizsgálja a különös haláleset körülményeit. gozói jogviszonyt, a szövetke­zeti tag munkaviszony jellegű munkavégzésre irányuló jogvi­szonyát, a köztisztviselői jog­viszonyt, a fegyveres erőknél és a fegyveres testületeknél tel­jesített hivatásos és tovább­szolgáló szolgálati viszonyt kell érteni. A módosítás pontosítja a másik alapfogalom, a munka- nélküli személy jelentését is. A törvény előírása szerint munkanélkülinek kell tekinteni azt a személyt, aki a munkavi­szony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, okta­tási intézmény nappali tagoza­tán nem folytat tanulmányokat, büntetőjogi felelőssége tudatá­ban nyilatkozik arról, hogy nem áll munkaviszonyban és egyéb kereső tevékenységet sem folytat, valamint a munka­Április 21-26. között rende­zik meg az idén a Zágrábi Vá­sárt, mégpedig az újjáépítés je­gyében. Juraj Centner, a Zágrábi Vá­sár reklámfőnöke pénteki buda­pesti sajtótájékoztatón elmon­dotta: a 12 szakkiállítást tartal­mazó vásárt 60 ezer négyzetmé­teren rendezik meg. A horvátok abban bíznak, hogy sok ország képviselteti magát, mert egy or­szágon úgy lehet segíteni, ha kereskednek vele. A magyar-horvát gazdasági Megnyitották a görög határokat Péntek estére megnyíltak a görög határok, tájékoztatta az MTI-t, Almos László az athéni magyar nagykövetség sajtóatta­séja. Megegyezés ugyan még nem született a görög kormány és a sztrájkolok között, de a vámhivatalnokok 10 százaléka felvette a munkát, így, ha meg­lehetősen lassan is, de megin­dulhatott a határforgalom. Reg­gelre várhatóan zavartalan lesz a személyforgalom. A sztrájk következtében előállt üzem- anyaghiány valószínűleg szom­baton tetőzik, de az ígéretek szerint hétfőre feltöltik a ben­zinkutakat. O Washington: George Bush és Borisz Jelcin csütörtök este félórás telefonbeszélgetést foly­tatott, egyebek között megvi­tatva a Karabah felföldön kiala­kult helyzetet, valamint általá­ban is az oroszországi refor­mokkal összefüggő nemzetközi kérdéseket, így Moszkva kilá­tásba helyezett IMF-tagságát - közölte Washingtonban a Fehér Ház. Értesülések szerint a be­szélgetést - az Államközösség kijevi csúcstalálkozójának elő­estéjén - az orosz elnök kezde­ményezte. O Moszkva: Moldova szükség esetén Romániához fog segítsé­gért fordulni, amennyiben biz­tonságát veszélyeztetve érzi. Erről Chisinauban a moldovai elnök beszélt csütörtökön a Magyar Televíziónak és a BBC brit televíziónak adott nyilatko­zatában. A Dyeszter mentén a helyi erőkön kívül mintegy ezer kozák van jelen. ügyi központ munkanélküli­ként nyilvántartásba vette. A munkanélküli igazoló lap Az új Munka Törvény- könyve hatályba lépését köve­tően megszűnik a munkakönyv használata. Ennek hiánya - a munkanéküliséggel kapcsola­tos adatok nyilvántartása miatt - komoly gondokat okozhat a munkaügyi irodák számára, ezért igazoló lap bevezetéséről döntött az Országgyűlés. En­nek alapján történik a munka­nélküli-ellátások megállapí­tása. Az igazolólap tartalmazza:- a munkáltató és a munka- vállaló azonosító adatait,- a munkavállaló utolsó munkaviszonyára vonatkozó adatokat (munkakör, a munka- viszony kezdete, vége, a meg­kapcsolatokról Slavko Begic, a Horvát Gazdasági Kamara kép­viselője elmondta, hogy az áru­csereforgalom 1991-ben meg­haladta a 100 millió dollárt, de ez egyáltalán nem tükrözi a le­hetőségeket. Aláírás előtt áll a kishatármenti forgalmat érintő egyezmény, amely a határtól 50 kilométeres sávban termelt áruk szabad mozgását biztosítja. Ugyancsak megszületik a kor­mányközi kereskedelmi megál­lapodás, illetve a két ország kö­zötti közlekedési egyezmény. A A magyar Külügyminiszté­rium értesülései szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa a kö­zeljövőben tárgyalja egy olyan határozat elfogadását, amely szankciók bevezetését jelentené Libia vonatkozásában, amiért vonakodik eleget tenni egy ko­rábbi ENSZ határozat rendelke­zéseinek - közölte péntek dél­után az MTI-vel a Külügymi­nisztérium sajtóosztálya. Az ENSZ szankciók - egye­bek között - Libia és a külvilág légi összeköttetésének megsza­kadását eredményezhetik. Ez nagyban megnehezítené a kül­földi állampolgárok számára Líbia elhagyását, és a líbiai ha­O Washington: George Bush amerikai elnök a keddi elővá- lasztási forduló után bejelen­tette, hogy biztosra veszi újraje- lölését. Egyidejűleg még való­színűbb, hogy Bili Clinton lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje. Michiganben és Illinoisban volt ezúttal előválasztás. szűnés módja, a megszűnéskori átlagkereset, a végkielégítés mértéke stb.)- a munkanélküli-járulék fi­zetésének időtartamát és mér­tékét (a járulékfizetés kezdete, vége, szüneteltetése). Az igazoló lap rendszeresí­tése és vezetése a munkaadó feladata. Az igazoló lapnak a munkavállalói járulékfizetés szüneteltetésére vonatkozó ré­szét a munkaviszony fennállása alatt folyamatosan kell kitöl­teni. A munkaviszony megszű­nése esetén az igazoló lapot a munkavállalónak át kell adni. Munkanélküli-ellátás csak ab­ban az esetben állapítható meg, ha a munkanélküli az igazoló lapot a munkaügyi központnak átadta. (MTl-Press) külkereskedelmi mérleg a hor­vátok részére kiegyenlítetlen, hiszen jóval többet vásárolnak Magyarországtól, mint ameny- nyit eladnak. A Zágrábi Vásár jó alkalom lehet arra, hogy a magyar üzletfelek tájékozód­hassanak a horvát importlehető­ségekről. Az újságírókat leginkább az érdekelte, hogy miként tud a magyar építőipar a horvátor­szági újjáépítésbe bekapcso­lódni. Slavko Begic elmondta, hogy bizonyos épületeket csak tóságok maguk is bevezethetik a Líbiában tartózkodó külföldi állampolgárok bizonyos fokú mozgáskorlátozását. A kialakult helyzetre való te­kintettel a magyar Külügymi­nisztérium - számos európai ál­lam, valamint az Egyesült Ál­lamok hasonló tartalmú felszólí­tásával összhangban - felhívja a Líbiában tartózkodó, vagy oda kiutazni készülő magyar állam­polgárok figyelmét, hogy saját érdekükben, különösképpen a családtagok és gyermekek ese­tében, fontolják meg kinntar- tózkodásuk legalábbis átmeneti jellegű megszakítását, vagy ki­utazásuk elhalasztását. O Washington: Az Egyeesült Államokban tartózkodó Göncz Árpád pénteken egy megnyilat­kozásában foglalkozott a nyu­gati segélypolitika bizonyos ki­hatásaival. Aggasztó jelei van­nak annak, hogy a Nyugat szempontjából a kelet-kö- zép-európai térség gazdaságilag és politikailag leértékelődik, s a fejlett országok, a nagyobb ve­szély kiküszöbölése végett, Oroszország és a FÁK többi ál­lama felé fordulnak - jelentette ki pénteki beszédében az ohioi állami egyetem évzáró ünnep­ségén a magyar köztársasági el­nök. O Párizs: Magyarországnak, - Mexikóval és a Koreai Köztár­sasággal együtt - komoly esélye van arra, hogy viszonylag rövid időn belül teljes jogú tagja le­gyen a Gazdasági Együttműkö­dési és Fejlesztési Szervezet­nek, az OECD-nek - mondotta Kádár Béla, a nemzetközi gaz­dasági kapcsolatok minisztere. A miniszter Párizsban részt vett a gazdasagilag legfejlettebb 24 országot egyesítő szervezet fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett tanácsko­záson. O Varsó: Bőd Péter Ákossal, a Magyar Nemzeti Bank elnöké­vel közölt interjút a Rzeczpos- polita című lengyel lap. felújítani kell, míg egyes váro­soknál szükség lesz az újjáépí­tésre. A munkák felett a horvát kormány vállalt fővédnökséget. A külföldiek segítségére min­denféleképpen szükség lesz, hi­szen Horvátország építőipara je­lentősen károsodott. A felújítás első lépése könnyű-szerkezetes létesítmények építését jelenti, ugyanis 500 ezer menekültnek kell gyorsan lakásmegoldást ta­lálni. A munkák értékének el­számolására többféle lehetőség is nyílik a két ország között. Baranyai összefogás a vállalkozásokért A február 28-i, pécsváradi tanácskozásuk után tegnap is­mét összeültek „A vidéki kis- és középvállalkozások fejlesztésé­ért” alapítvány létrehozói. A baranya megyei vállalko­zói központ létrehozásán mun­kálkodó szakemberek Pécsett, a Szigetvár és Vidéke Takarék- szövetkezet uránvárosi kiren­deltségén találkoztak, ahol a ku­ratórium elnökévé dr. Szűcs Jó­zsefet, a Baranya Megyei Köz­gyűlés elnökét, alelnökévé pe­dig dr. Páva Zsoltot, Pécs al­polgármesterét és dr. Kiss End­rét a szigetvári takarékszövet­kezet elnökét választották. A megyei vállalkozás fejlesz­tésben érintett erők között végre létrejött az összefogás, így az alapítványi tervek megvalósí­tása elérhető közelségbe került. Dr. Szűcs József kifejtette, hogy világos célokra és struktúrára lesz szükség, hogy meg kell te­remteni a nemzetközi vállalko­zás fejlesztési programokhoz való csatlakozás lehetőségét. A kuratóriumi tagok munka­csoportokat alkotnak, amelyek az ország hat megyéjében már létrehozott vállalkozói közpon­tok tapasztalatait tanulmányoz­zák. Á kuratóriumi elnök fel­ajánlotta, hogy az alapítvány ré­szére irodát, technikai felszere­lést és személyi segítséget biz­tosítanak a Megyei Közgyűlés épületében. (Balog) Jótékony célú ruhavásár Pécsett A dániai Landsforeningen Ungdomaringen, a ,-,Rácz Ala­dár” Közösségi Ház és a pécsi Ifjúságért Egyesület jótékony célú ruhavásárt rendez március 23. és 27. között Pécsett a Jó­zsef utca 4. szám alatti Közös­ségi Házban. A Dániából szár­mazó gyermek- és felnőtt ruhá­kat, cipőket, iskolatáskákat 20 forintos átlagáron értékesítik napponta 9 és 17 óra között. A vásár bevételét a horvátországi, vajdasági menekültek megsegí­tésére fordítják. Elfogadták a Malév vezérigazgató­jának lemondását Siklós Csaba, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter elfogadta Déri Tamás lemondá­sát a Malév vezérigazgatói posztjáról - tájékoztatta Várhe­lyi András, a minisztérium szó­vivője pénteken az MTI-t. Déri Tamás munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg péntektől. A vezérigazgatói feladatok ellátásával a miniszter Pákay Andrást bízta meg, aki eddig vezérigazgató-helyettesi posz­tot töltött be a Malév-nál. sem. Újabb áldozat Tatabányán A rendőrség még vizsgálja a különös halálesetek körülményeit Ki számít munkanélkülinek? © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Michael Legge, a NATO főtitkárhelyettese magyarországi tar­tózkodása során, március 20-án hivatalos tárgyalást folytatott Raffay Ernővel, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtit­kárával MTI TELEFOTO A Külügyminisztérium közleménye

Next

/
Thumbnails
Contents