Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1992-03-20 / 79. szám

Kulturális ajánló Rádió A szombati „Jó pihenést!” magazin, mely­nek szerkesztője ezúttal Somogy vári Valéria aktualitások és örök témák jegyében is nyitott még. Az azonban már biztos, hogy a hétfőn át­adott új Centrum áruház és Jó és Friss élelmi­szer áruház hangzó bemutatására is vállalkozik a 9-től 11 óráig a Petőfi középhullámú és a Kossuth URH sávokon jelentkező magazin. Természetesen a hétvége sportkínálatáról is szó lesz, és remélhetőleg sok-sok kellemes ze­nét is kínál majd a hallgatóknak. Ki a rokonszenvesebb? A hangoskodó vagy a szerény, szorgalmas ember? A kérdésre nem nehéz válaszolni, ám az elhatárolódás mégsem egyszerű. Vasárnapi magazinunkban a tájéko­zódást igyekszünk segíteni - mondja László Lajos szerkesztő. Jegyzetünkben is e témáról lesz szó: nagyböjt harmadik vasárnap lévén, Peterdi Dániel pécsi református lelkész az ön- feláldozás értékéről beszél. Dombóvár emberi arcát keresve, történelmi emlékekről ejtünk szót és arról, hogyan óvják-védik ezeket a nehéz időkben is. A Jelenkor Könyvkiadó közeli és távoli terveiről az értékek megbe­csülése jegyében szól annak vezetője, Csor­dás Gábor költő és műfordító. Szóba kerül a Révay Lexikon 9. kötete, amely most kerül az olvasók kezébe és megismerkedhetünk egy 200 esztendős műemlék orgonával, sőt meg is szólaltatjuk a szekszárdi evangélikus temp­lom értékes hangszerét. Emellett megemlé­kezünk Janus Pannonius halálának 520. év­fordulójáról is. E fél 10-ig tartó program ze­nei szerkesztője Kovács Attila. Utána 10 óráig dr. Nádor Tamás színes műsora követ­kezik. A Szigetvári „Tinódi” Művelődési Központ indiai festményekből rendez kiállítást, melyek megtekinthe­tőek a Helytörténeti Múzeumban. Múzeum Március 21 -én, szomba­ton 15 órakor a Várostör­téneti Múzeumban „Jövő­belátó művészetek: a kár­tyajóslás” címmel Hodnik Ildikó tart bemutatóval egybekötött előadást a Kártyatörténeti kiállítás keretében. Március 22-én, vasárnap 10 órakor a Magyarlukafai Faluházban kézműves hét­végét rendeznek, az eheti program: nemezelés. Pécsi Kisszínház Ivó Bresan: Paraszt Hamlet - groteszk tragédia öt képben. Előadások: március 21., 25., 27., 30., este 19 óreakor. Mert engem szeretsz - zenés irodalomi összeállí­tás a szerelemről. Előadá­sok: március 20., 22., 31., 17 órakor. Művészetek Háza Március 21-én, 16 óra­kor a Játékteremben: Sinon T. Wintermans holland fo­tóművész kiállításának megnyitója. Március 24-én, 18 óra­kor a Kisteremben: „Visz- szatémek-e a hadifogoly műtárgyak?” Beszélgetés Mravik László művészet- történésszel, a Magyaror­szágról elszármazott mű­kincsek sorsának kutatójá­val. A beszélgetést Várko- nyi György művészettör­ténész vezeti. Nevelők Háza Március 21-én, szomba­ton színházbusz indul a Madách Színházba. Prog­ram: Rice-Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát - musical. Részvételi díj: 860,-Ft. In­dulás 14 órakor a Nevelők Háza elől. A szereposztás­ból: Paudits Béla, Vikidál Gyula, Hűvösvölgyi Il­dikó, Komár László. Március 24-én, kedden 14 órakor: Tanítók Klubja. May Gyuláné előadása: Az olvasástechnika és a szö­vegértés fejlesztésének gyakorlatai. Március 25-én, szerdán 18 órakor: Alkotó Pedagó­gusok Műhelye. Tóth László vetítettképes elő­adása: Párizs a műemlékek tükrében. Szivárvány Gyermekház Március 20-30-ig te­kinthető meg a „Veszély­ben a Föld” című országos gyermekrajzpályázat válo­gatott anyaga. Az AREA Kollégium és a Smaragd Környezetvédelmi Egye­sület tavaly meghirdetett pályázatára több, mint 1700 kép érkezett. A Szi­várvány Gyermekházban látható kis kiállítás jól il­lusztrálja, hogy a gyerme­kek milyen élesen látják azokat a veszélyeket, ame­lyek a Földünkön több, mint három milliárd évvel ezelőtt kialakult életre, a természetre, környeze­tünkre leselkednek. Március 21-én, szomba­ton 10 órától: Boboval a varázserdőben kalando­zunk. Süthetsz, főzhetsz Patkanyóval, Szőrmókot készíthetsz magadnak, megfejheted Róka Rudi csalafintaságait. Belépő: 40 forint. Március 26-án, kivétele­sen csütörtökön: Német Klubdélután. Program: német nyelvű városnézés. Találkozás: 14 órakor az Építők útja 4. sz. előtt, a belváros felé induló 2-es busz megállójában, vagy á 14.15-kor a Hal téren, a Baranya Bisztró előtt. Ugyanezen a napon: 16-19 óráig számítógépes börze, programok cseréje, játék, programozás. Belé­pődíj: 30 forint. Makettverseny: bármi­lyen kész makettal lehet nevezni. Kategóriák: I. 10-14 év; II. 15-19 év; III. 20 éves kor felett. Jel­igét és életkort kell feltün­tetni. Beadási határidő: március 26. Olvasókör A József Attila Nép- fősikola a Baranya Me­gyei Levéltárral közösen Helytörténeti Olvasókört indított azzal a céllal, hogy neves előadóktól Ba­ranya híres családjairól, orvos- és jogászprofesszo­rairól, polgármesterektől és polgárcsaládokról. A legközelebbi rendezvény március 20-án lesz, 14 órakor, a Levéltár I. eme­leti kutatótermében lesz. Előadó: Nagy Imre Gábor, aki Hatos Gusztávról, az 1848-as politikusról fog beszélni. Ifjúsági Ház Március 20-án 19 óra­kor: BOP ART együttes koncertje. Az együttes ál­tal játszott zene műfaját nehéz meghatározni. Rock? Jazz? Kortárs zene? Nem valószínű, hogy ez a lényeg. Ma divatos szóval „world-music”-nek, világ­zenének lehetne nevezni. Vendégként fellép a híres lengyel basszusgitáros: Krzysztof Scieranski. Március 21-én, 19-23 órakor: Diák Disco. Ve­zeti: Tuczai József. Március 21-22-én, 9-18 órakor: íriszdiagnosztika tanfolyam (elmélet + gya­korlat). Vezeti: Fencsik István. 10 órakor „Szín­házi frucsaságok” címmel kiállítás nyílik Húros An­namária díszlet és jelmez- tervező tervei alapján. A kiállítást megnyitja: Uh- rick Dóra táncművész. Március 23-án 20 óra­kor: Holló Klub. Házi­gazda: Galla Miklós és a Holló Színház. Március 26-án nDél- szláv Táncház. Gyerkek­nek: 17.30-18.30; felnőt­teknek 19.30-23. Tán­cházvezető: Szávai József. Házigazda: a Vízin zene­kar. Március 29-én 10 óra­kor az IH-vonószenekar koncertje a Csontváry Mú­zeumban. Dozso Március 20-án 16 órá­tól: a Zöld Klub vendége dr. Sántha Attila. Előadása témája: „Agrártermelés és. környezetvédelem”. 19 órától: A „Madarak” tánc­színház Szín-fónia c. elő­adása. Március 21-én 10-18 óráig: A „Közelítés” kép­zőművészeti önképzőkör következő foglalkozása. Szintén e nap, 18 órától: a Pécsi Iapros Színkör aján­dékműsora a ’’Pampák bi­kája” címmel, Rudolf Gyula 80. születésnapjára. Március 26-án 19 óra­kor a Sziámi Együttes koncertje. Március 27-én 19 órától indiai est keretében teaház, videóvetítés, koncert. Há­zigazda a Calcutta trió. Ro vatszerkesztő: Méhes Károly MAGAZIN A bolondgyógyász Totó, a népszerű olasz komikus főszereplésével sorozat kezdődik a TV2 programján VASÁRNAP, 16.50 ® A skorpió gyűrűje Az ausztrál tévéfilmsorozat befejező epizódjában kide­rül, a három, sok kalandot átélt lánynak sikerül-e bosz- szút állnia sorsuk megrontóján. A képen jelenet a filmből HÉTFŐ, 19.00 Karajan-müsor A berlini és a bécsi filharmonikusok Herbert von Karajan vezényletével Mozart-, Csajkovszkij-, Strauss- és Vival- di-műveket szólaltatnak meg _____ 1 ®J KEDD, 21.25 A költészet percei Cserhalmi György régi magyar költők, Balassi, Csoko­nai, Kisfaludy Sándor és Berzsenyi verseit adja elő SZERDA, 19.00 N. N., a halál angyala Herskó János filmrendezői munkásságának legizgalma­sabb terméke ez az 1970-ben forgatott produkció. A ké­pen látható jelenetben Vitray Tamás és Gábor Miklós CSÜTÖRTÖK, 22.50 Spikings felügyelő (Ray Smith) évek óta nyomoz a talán leghírhedtebb kábítószer-kereskedő után. A Ragadozó madár rímfi fr»l\/tatáchan fnntnc m/nmra talál Átejtettek m nemei KrimiKomeaiaoan minaenKi, a nezo is ejtve” SZOMBAT, 22.30 ®

Next

/
Thumbnails
Contents