Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-17 / 76. szám
6 üj Dunántúli napló 1992. március 17., kedd Hogyan temették újra Sztálint? 1961 októberét írták. Szürke, ködös és hideg napok voltak. A Kongresszusi Palotában az SZKP XXII. kongresszusa ülésezett. Október 30-án a leningrádi pártszervezet nevében I. Szpiridonov' javaslatot tett arra, hogy Sztálin holttestét távolítsák el a mauzóleumból. A döntés meg is született. De úgy látszik, hogy a végleges döntést az SZKP Központi Bizottságának 1961. október 31-én megtartott plénumán hozták. Amint a plénum megkezdték munkáját, V. Csekalov ezredes, a testőri hivatal vezetőjének helyettese a kormányépületbe hívatott és megparancsolta, hogy egy szakaszt készítsek föl Sztálin újratemetésére a Novogye- vicsi temetőben. Majd telefonon hívott V. Csekalov és azt közölte, hogy a temetésre a Le- nin-mauzóleum mögött, a Kreml falánál kerül sor. Esteledett. A Vörös téren igen sokan gyűltek össze. Az emberek csoportosan jártak, a mauzóleum körül ólálkodtak, hogy kilessék, mi történik a mauzóleum mögött. 18 órakor a milicisták kiterelték az embereket a Vörös térről. Azzal az ürüggyel zárták le az oda vezető utcákat, hogy a moszkvai helyőrség csapatai a díszszemlére gyakorolnak. Amikor beesteledett, azt a helyet, ahol a sírt kellett megásni, furnérlapokkal kerítették be és fényszóróval világították meg. Kb. 21 órára a katonák kiásták a sírt, és tíz darab vasbetonlapot helyeztek el mellette. A mauzóleum parancsnokságának munkatársai és a tudományos dolgozók segítségével Sztálin testét kiemelték a szarkofágból, és egy vörös vászonnal bevont koporsóba helyezték. Egyenruháján az aranygombokat rézgombokra cserélték. A testét sötét fátyolkelmével takarták le, csupán arcát és fél mellkasát hagyták szabadon. A koporsót a mauzóleum egyik oldalsó helyiségében állították fel. N. Svemyik vezetésével 22 órakor megérkezett a Sztálin újratemetésére alakított bizottság. A rokonok közül senki nem volt jelen. Amikor lezárták a koporsót, kiderült, hogy nincs mivel leszögezni. B. Taraszov ezredes, a gazdasági osztály vezetője ezt a mulasztást gyorsan helyrehozta. Ezután az ezred nyolc tisztje az egyik oldalsó kijáraton kézben vitte ki a mauzóleumból a koporsót. . Ez idő alatt pedig a Vörös téren egyenes sorokban haladtak a díszszemlére készülő gépkocsik. 22 óra 15 perckor a koporsót a sírhelyhez vitték. A sír mélyén nyolc vasbetonlapból sajátos szarkofágot alakítottak ki. Egy-két perces hallgatás után a. koporsót óvatosan leeresztették. A sírra helyezett lapon, amely hosszú éveken át, egészen a mellszobor felállításáig maradt ott, csupán Sztálin születésének és halálának éve volt feltüntetve. F. Konyev (a Kreml őrezredének volt parancsnoka) A föníciaiaktól a vikingekig Amerika felfedezése Sárkányfejes viking hajó-Nézd, anyjuk, fel vagyunk fedezve! - kiáltott feleségének a viccbéli indián, amikor megpillantotta hajóikon a spanyol tengerészeket. A blődliben - mint általában — van egy szemernyi igazság. Amerika felfedezése igen furcsa volt, s korántsem olyan egyértelmű, ahogyan azt később a tankönyvek leegyszerűsítették. Az majdnem természetes, hogy a nagy felfedezéseknek, találmányoknak utólag sok „gazdájuk” van. „Kiderült” már, hogy nem Homérosz írta az Odüsszeiát, nem Shakespeare a Hamlet szerzője, nem Marconi találta fel a rádiót. Nincs ez másként Amerikával sem. Történelmi korszakot kötöttek régebben Kolumbusz nevéhez, Amerika felfedezőjeként A Minnesotáhan talált kő ruhaírással a legzseniálisabb utazónak számitott. Igaz, nem járt a kontinensen, amit - tudtán kívül - megtalált... Az idén őt, Kolumbuszt ünnepli Amerika, fél évezrede lesz, hogy merészen elindult nyugatra, hogy keletre jusson - s új földet talált... Hamisított (?) ékírás a magasban A múlt feneketlen kútjából egyre-másra kerülnek elő az emlékek arról, hogy Amerikát már az ókortól ismerték a Föl- ddközi-tenger környékén élők, az európaiak. A régi föníciaiak, akik igen bátor, szakavatott hajósok voltak, biztos, hogy kimerészkedtek az Atlanti-óceánra, s egyes feltételezések szerint Amerikába is eljuthattak. Például a brazíliai Rio de Janeiro közelében, egy fürdőhelyen, magas sziklára vésve állítólag föniciai ékírással ezt a szöveget találták: „Badesir, a föniciai Türoszból, Jethbaal fiainak elseje”. A nevek azonosíthatók, ha a felirat hiteles, huszonkilenc évszázada véshették. Szakkönyvek szerint Brazíliában több száz, ehhez hasonló régi felirat van. Egy másik: „Szidonból vagyunk ... A kereskedés erre a távoli partra vetett tennünket, a hegyek országába.” A feljegyzés szerint tíz hajó indult el egykor a föniciai Akaba-öbölből. A dokumentum 1872 óta ismert, de hamisítványnak tartják. A közelmúltban egy amerikai professzor, Cyrus Gordon megállapította: a hamisító akkoriban nem ismerhette, nem használhatta a föniciai írásmód néhány sajátságát, mert a filológusok csak jóval később jöttek rá. Föníciát a makedón Nagy Sándor tette tönkre, elpusztít- tatta igen kiteijedt gyarmat- és kereskedőtelepeit. Megparancsolta egyiptomi „alkirályá- nak”, hogy rombolja le a Gibraltáron túli városaikat is. A flotta elindult... Dél-Ameri- kában, Uruguayban a múlt században sírboltot talált egy paraszt, görög írás volt rajta, egy pap ennyit betűzött ki belőle: „Alexandrosz, Philippos fia, Makedonia királya volt a 113. olimpiád idején. Itt, Ptolemai- osz ...” Egy kardon görögös rajzokat is felismertek. A lelet azóta eltűnt. Lehet, hogy csak élénk fantáziájú ponyvaíró elméjében létezett? A kérdést nem zárhatjuk le ilyen fölényesen, mert Észak- és Dél-Amerikában nagyon sok ismeretlen eredetű épület, település, kultuszhely, műalkotás, írás kelt gyanút, többnyire azért, mert nem illenek az őshonos kultúrába. Thor Heyerdahl bizonyította, hogy viszonylag egyszerű vizi járműveken is irdatlan távolságokat győzhetnek le merész hajósok ... „Mária, szabadíts meg! ” Ma úgy mondják: szolgálati titok, ipari titok, államtitok. Volt ilyesmi az ókorban, a középkorban is: a térképek tökéletlensége miatt igazi kincset birtokolt, aki ismerte a hajózó-, a kereskedelmi útvonalakat, netán új, nyersanyagokkal kecsegtető földek megközelítéséről volt tudomása. Ezekről a hajóu- takról érthető, hogy nem készültek leírások, vázlatok, de nem jelenti azt, hogy nem voltak ilyen vállalkozások. Nem titkolóztak ennyire a középkori normannok, a vikingek. Róluk biztosan tudjuk, hogy jártak Amerikában, csak az bizonytalan, meddig jutottak. E dúló, harcos nép egyik jelese. Vörös Erik Izlandról indulva elérte Grönlandot, települést hozott ott létre. Éppen 1000-ben Leif Eriksson hajózott dél felé a mai Kanadánál, szőlőtermő vidékre ért (talán Labradorba, bár egyesek Floridára gyanksza- nak), s Vinlandnak nevezte. Később a grönlandi normannok még jó pár expedíciót indítottak Vinlandba, ezek során állítólag a mai Minnesota államba (USA) is eljutottak. Legalább is erről látszik tanúskodni egy kő, amit egy nagy fa gyökerei között találtak, ezzel a felirattal: „8 gót (svéd) és 22 norvég felfedező úton Vinlandból nyugat felé. Volt egy táborunk két sziklán, ettől a kőtől néhány napi járóföldre, északra. Egyik nap halásztunk. Utána hazamentünk, 10 embert vérbe fagyva, holtan találtunk. Üdvözlégy Mária, szabadíts meg a gonosztól.” Ott a dátum is, 1362. Ezt a runairá- sos követ sem tartják eredetinek tudományos körökben. Viszont izlandi évkönyvek kétségtelenné teszik, hogy voltak ilyen utazások Észak-Amerika belsejébe -jóval Kolumbusz előtt. A nagyszerű tévedés Ilyen-olyan Írott emlékekből, legendákból gyanítható, hogy más európaiak is jártak a genovai hajós előtt az újvilágban. Michael Bowen angolul megjelent könyvében (Ők mind felfedezték Amerikát) összegyűjtötte, kik jöhetnek számításba. A XII. században egy grönlandi püspök - pápai megbízásból, aztán egy walesi herceg, később egy-egy skandináv, velencei és portugál hajós. Szakértők szerint ezeknek az óceáni utaknak szerfölött kedveznek az atlanti áramlások, tehát a kor hajózási ismeretei elegendőek voltak az átjutáshoz. A mérföldkő azonban mégis csak Kolumbusz volt. Ő szerezte meg a spanyol uralkodói pár bizalmát, az ő útjai nyomán indult meg Amerika felé a felfedezők és kincskeresők serege. Jól jellemzi egy anekdota. Felvillanyozták őt a római Se- necának, Krisztus kortársának látnoki sorai: „A századok teltével eljő majd az a kor, amikor az óceánok meglazítják azokat a kötelékeket, amelyek a dolgokat összetartják, a Föld nagy része elszabadul, Thétisz új földeket tár majd fel, s Thule nem lesz több a világ vége.” (Thule valószínűleg Izlandot jelentette.) Kolumbusz Thétisz (a tenger) helyett Tiphüszt olvasott, ez egy legendás ókori hajókormányos volt. Önmagával azonosította, ez talán lelki indítékot adott vállalkozásához. Ő maga nem tudta befejezni, amit elkezdett. Balszerencséjére az Újvilágot sem őróla nevezték el. De talán az idei megemlékezések kárpótolják ezért a világ- történelem egyik legtöbbet emlegetett alakját. K. T. Tito Pécsett? (MTI-Panoráma) - Titót eredetileg nem Titónak hívták, a később marsallá előlépett egykori jugoszláviai vezető Jo- szip Ambroz néven Magyarországon látta meg a napvilágot, szabadkőműves volt, 1912-ben az osztrák-magyar hadsereg felderítője lett, 1913-ban Pécsett járt a K.U.K. felderítő iskolájába - ezt állítja „Joszip Broz titkos dossziéja” című könyvében Momcsilo Jokics szerb történész. A könyvet a közelmúltban mutatta be a bolgár olvasóknak a szófiai sajtó, annak kapcsán, hogy Jokics abban nem kevesebbet állít, mint hogy Tito mérgeztette meg Georgi Dimitrov bolgár vezetőt, mert veszélyes ellenfelet látott benne a balkáni népek megálmodott konföderációja elnöki posztjáért indított állítólagos versengésben. A „168 csasza” című bolgár hetilap legfrissebb számának egy terjedelmes írása „Tito mérgeztette meg Dimitrovot, de hiányoznak a bizonyítékok” címmel hangot adott a szerb történész állításaival szembeni kételyeinek. A bolgár kritika szerint ugyan Jokics azt állítja, hogy könyvéhez három évtizeden át gyűjtötte az adatokat Párizs, Róma, a Vatikán, Szófia, Moszkva, Prága és Varsó archívumaiban, de a mérgezéssel kapcsolatos hipotézisét mindössze egy egymondatos feljegyzésre alapozza. A feljegyzés Anton Jugovtól származik, aki Georgi Dimitrov közvetlen környezetéhez tartozott, s 1956-tól 1958-ig a BKP Központi Bizottságának a titkára volt. Jugov Todor Zsivkovnak csak annyit írt egy feljegyzésben, hogy „Dimitrovot Belgrádbari intézték el.” Jokics azt állítja, hogy Dimitrov egy bolgár küldöttség élén Belgrádon keresztül Moszkvába tartott. Belgrád egyik pályaudvarán Titóval az élén fogadást adtak az átutazó bolgár küldöttség tiszteletére, s ekkor ■ került méreg Dimitrov szervezetébe. A bolgár küldöttség már román területen járt, amikor Georgi Dimitrov eszméletlenül zuhant vagonjának padlójára, majd néhány nap múlva egy Moszkva környéki szanatóriumban hunyt el 1949. július 2-án. A „168 csasza” szerint viszont Dimitrov már 1949. március 7-től gyógykezelésen tartózkodott a Szovjetunióban, s haláláig nem is mozdult ki onnan. A bolgár hetilap felhívta a figyelmet arra, hogy Jokics is szeretné, ha állításaival kapcsolatban megszólalnának Tito egykori munkatársai, második felesége. A könyv kiadója ingyenpéldányt küldött ezért az érintetteknek, várva az esetleges reakciókat. Vonatkozik ez Jokics könyvének Tito életrajzával foglalkozó részére is. A szerb történész szerint nem igaz, hogy Joszip Broz Kurmo- vácon született volna, mivel az ott fellelhető születési bizonylatok ezt nem támasztják alá. Jokics szerint nem véletlen, hogy Tito csak 1967-ben látogatott el először a háború után Kurmo- vácra, miután ott elhunyt „az igazi Broz” fivére. Jokics szerint az igazi Joszip Broz 1892-ben Bécsben született horvát nemzetiségűként és 1913-ban Pécsett hunyt el. A szerb történész szerint az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege felderítőiskolát működtetett itt, s erről adatok lelhetők fel a bécsi katonai archívumban. Jokics azt állítja, hogy az iskolának három évfolyama volt, az első listáján állítólag Adolf Hitler neve is szerepelt. A második évfolyamra járt a bécsi születésű Joszip Broz és a szerb történész szerint magyar- országi származású Joszip Ambroz. Joszip Broz meghalt, s ekkor az iskola parancsnoka felszólította Joszip Ambrozt, hogy szolgálati érdekből tanulja meg az elhunyt életrajzát, vegye fel személyiségét. A bolgár hetilap szerint a szerb történész-szerző is elismeri, hogy a történelem arcul- csapása lenne, ha mindazok, akik tudnak valamit az igazságról, nem cáfolnák meg hipotézisének részleteit. Kérdés, hogy az érintettek, közöttük Milovan Gyilasz, el- olvassák-e Jokics könyvét, és érdemesnek tartják-e arra, hogy válaszoljanak az abban található feltételezésekre. Keller Tivadar Kolumbusz Kristóf hiteles arcképe
