Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-10 / 69. szám
A pálya széléről Stojkovicsnak ezúttal minden bejött Fotó: Kiss László Kosaras diadal - krimibe illő folytatással Ha van sportbeli bravúr, akkor ez az volt. Ha létezik dráma a pályán, akkor ez az volt. Ha dicsérni lehet valakit, akkor a PVSK-Co-Order csapatát mindenképpen kell. Azzal, hogy a vasutas kosarasok a Tunggsram SC ismételt idegenbeli legyőzésével (kétszeri hosszabbítás után) az NB I-ben döntőt játszhatnak, óriási fegyvertényt hajtottak végre. És mert evés közben jön meg az étvágy, érthetően győztesként szeretnének kikerülni a diósgyőriekkel szemben a fináléban is. Ha úgy kosaraznak, ahogy a play off-ban tették a Tungsram SC ellen, akkor a bajnoki aranyéremre is van esélyük. Egyébként nemcsak a mérkőzés volt vasárnap este drámai, hanem a folytatás is, amolyan krimibe illő. A PVSK-Co-Ordert elkísérő és azt nagyon lelkesen biztató pécsi szurkolók meleg perceket éltek át a lefújás után. A lámpagyáriakkal rokonszenvező hazai drukkerek közülük három fiatalt megvertek. Hiába kértek segítséget a PVSK-Co-Order vezetői a Tungsram illetékeseitől, nem kaptak. Rendezők és rendőrök hiányában védtelenül magukra maradtak. Annyira elmérgesedett a helyzet, hogy a vasutas csapat mikrobuszával kellett kimenekíteni a pécsi szukolókat a csarnokból. Három személy- gépkocsi azonban üldözőbe vette a mikrobuszt, amelynek ablakait husánggal akarták kiverni, az úton, a másik sávban robogó autóból. Az üldözöttek végül is a Keleti-pályaudvar elé kanyarodtak, és az ottani rendőrőrsön kerestek menedéket. Az ügyben a PVSK feljelentést tett a rendőrségen. Az üldözés ideje alatt a pécsi kosarasok a sportcsarnokban időztek, várták a szállító járművük visszaérkezését. Idővel - órák múlva - erre is sor került, úgyhogy akkor már Pécsre is indulhattak. A kalandos budapesti kirándulás hajnali négykor ért véget, akkor futott be a vasutas csapatot hazahozó mikrobusz Pécsre. Ami pedig a döntőbeli mérkőzéseket illeti, a DVTK ellen is három győzelemre megy a játék. Az első találkozóra március 14-én Diósgyőrben kerül sor, utána a következő meccs Pécsett lesz 18-án, majd így tovább. H. L. Új sportfogadási játék: TippTop Tavaly decemberben alakult a Lutri Kft. Elsősorban a sporttal foglalkozó sorsjátékokat és fogadásokat kívánnak szervezni. Bemutatkozó játékuk, a TippTop, a Sportfogadás című hetilap Tuti mellékletében jelenik meg. A legnagyobb nyeremény félmillió forint, még a kisorsolt nulla találatos szelvényekre is ezer forintot fizetnek. A Sportfogadás című hetilap Tuti mellékletéből kivágott szelvényeket minden héten pénteken záróráig kell leadni a részvételi feltételekben felsorolt Totózókban. Egy szelvény fogadási ára száz forint. Hétfőn délelőttönként sorsolnak. A kihúzott nyeretlen szelvények ezer forintot érnek, és az összeg a helyes tippek arányában növekszik. Hat találatért százezer, hétért pedig félmillió forint jár. A téli olimpiát követően a labdarúgó Magyar Kupára, majd a Forma 1-es futamokra, az NB I-es fordulókra, a labdarúgó Eb-re és a nyári olimpiára fogadhatnak a játékos kedvű szurkolók. A fennálló törvények értelmében a nyeremény mindig a beérkezett összeg hatvan százalékát teszi ki. Szélsőséges esetben viszont előfordulhat, hogy a kevés szelvényből kisorsolt telitalálatosnak is ki kell fizetni a félmilliót. Előzetes tárgyalás alapján a nyereség egy részét a Lutri Kft. visszaforgatja apportba. Szándékuk a Magyar Olimpiai Bizottság támogatói közé lépni. A 40 év után induló 2. sport- fogadási játék nem a TOTÓ-val kíván versenyezni, szervezői a játékos kedvű emberek kedvében igyekeznek járni. Kérésére „üvöltöttem” a miniszternek Horváth Balázs jótanácsokkal szolgált Az önkormányzat saját üres zsebébe nyúlhat és pályázhat-Miniszter Úr! Üvölteni szeretnék . . . _ 9 ? 9-Az Ön kifejezett kérésére szeretnék üvölteni.- ? ? ? ... Parancsoljon.-Ön a Nemzeti Sport szerdai számában egy egész oldalas interjúban többek között azt nyilatkozta, „azt sem engedtük, hogy a székesfehérvári sportcsarnokból áruházat csináljanak! Kérve kérek minden illetékest, gondolok itt a helyi sportvezetőkre, de például a sportújságírókra is, hogy ne szóljanak, hanem egyenesen üvöltsenek ránk akkor, ha valahol, valami hasonlóra készülnek. A fehérvári csarnok ügyét három nap alatt rendeztük, s nem hiszem, hogy másutt kevésbé lenne sikeres a közbeavatkozásunk ...”- így van.-Ezért szeretnék üvölteni. Komlón van egy féligkész uszoda, amelyet még a rosszemlékű tehóból kezdtek el építeni évekkel ezelőtt, s most mintegy 50 millitj kellene a befejezéshez. Bár az önkormányzat azt szeretné, ha az eredeti funkciónak megfelelően fejeződne be az építkezés, a pénzhiány miatt itt is felvetődött a lehetőség a másirányú hasznosításra. Mivel tudja biztatni a komlóiakat?-Semmivel. Én arról beszéltem, azt a folyamatot kell megállítani, hogy sportlétesítményeket megszüntessenek. Hogy új forrást hogyan lehet most keríteni, ez elég nehéz dolog, nem tudok mást elképzelni, mint hogy az önkormányzat belenyúl a saját zsebébe.- Dehát a saját zsebe üres. . .- Van még egy lehetőség. Beadnak egy pályázatot a Szerencsejáték Alaphoz. Ez tűnik még járható útnak, mert ott vannak pénzek ilyen célokra. Mostanában annyi alap, alapítvány van, ahonnan lehet pénzt kivenni. Egy dolog biztos, a költségvetés az ilyen központi nagyberuházásokból visszavonul.- Tehát a városnak az a reménye, hogy központi támogatáshoz juthat, minimális.- Ebben az évben nem hiszem, hogy lenne rá remény. A múlt évben volt az általános iskolai, az idén a középiskolai tornaterem építési akció. Jövőre kezdeményezni fogom, hogy a költségvetésben legyen t elkülönített pénzalap az iskolai tanmedence akcióra. Ha ez megvalósul, nem tartom kizártnak, hogy ebből részesedhessen a városi önkormányzat is, ha a település iskolái nevében jelentkezik. Első lépésnek most azt tudom tanácsolni, hogy próbálkozzanak a Szerencsejáték Alapnál egy komoly pályázattal. Grünwald Géza Eredmények röviden Sakk Asztalitenisz Birkózás Labdarúgótehetségkutatóakció A Magyar Labdarúgó Szövetség 1992-ben is meghirdeti labdarúgó tehetségkutató akcióját, ezúttal az 1978. augusztus 1. és 1979. július 31. között születettek részére. Erre írásban lehet jelentkezni 1992. március 15-ig, a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetségnél (7621 Pécs, Megye u. 21.). A jelentekzési lapon fel kell tüntetni a jelentkező nevét, születési idejét, lakhelyét irányítószámmal együtt. Emellett azt is kérik ráírni a jelentkezési lapra, hogy a jelentkező igazolt sportoló-e, és ha igen, melyik egyesületnél. Totónyereménytájékoztató A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 10. fogadási hetének nyereményei a következők. 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 9 597 511 forint, 13 találatos szelvény nem volt, 12 találatos szelvény 90 darab, nyereményük egyenként 44 762 forint, 11 találatos szelvény 1720 darab, nyereményük egyenként 2330 forint, 10 találatos szelvény 16 098 darab, nyereményük egyenként 375 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. Megyei csapatbajnokság 7. forduló: Siklós - Mohács 8,5-1,5, Pécsi Liga vál. - Pécs- várad 6,5-3,5, PSC II. - Gör- csöny 6,5-3,5, PEAC - Szászvár 3,5-6,5, Zsolnay I. - Szent- lőrinc 10-0. Az élcsoport: 1. Siklós 14, 2. Pécsi Liga 12, 3. Zsolnay I. 10, 4. Zsolnay II. 7, 5. Mohács 7,6. Szászvár 6 pont. Tenisz Sikeresen kezdték a tavaszi szezont az újonnan alakult Pécs Városi Tenisz Club versenyzői. A Kiskőrösön megrendezett női felnőtt I. osztályú versenyen Re- isz a döntőig jutott, ahol ezüstérmet szerzett. A Vidékbajnokságon Keszthelyen Petrovits felnőtt egyesben és párosban (a nyíregyházi Ur oldalán) egyaránt 3. lett. Ugyanő a berettyóújfalui I.o. fedettpályás versenyen a 2. helyen végzett. Több mint négyszáz levelet kézbesített az amerikai posta az elmúlt napokban Indianapolis- ban Patrícia Gifford bírónőhöz, aki március 26-án hirdet ítéletet Mike Tyson volt nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok „erőszakossági” bűnügyében. Nemcsak az Egyesült Államokból, hanem Angliából, Spanyolországból, Kanadából, Puerto Ricóból, sőt még Japánból is érkeznek levelek Tyson ügyében. Néhányan felfüggesztett börtön kiszabását javasolják, mások viszont kemény ítéletet várnak. Bár valamennyi beérkezett írást iktatják és elolKedden Neubrandenburgba utazik a világbajnoki selejtezőre készülő magyar női kézilabda válogatott, majd szerdától vasárnapig a Szuper Kupáért kiírt nemzetközi tornán szerepel. Laurencz László szövetségi kapitány még változtatott a korábban megadott névsoron: Szo- póczy Brigitta helyett Meksz NB III., férfiak: PEAC-Zöl- dért II. - Komlói Bányász 11-7. A pécsi fiatalok megérdemelten nyerték a megyei rangadót. Pécsi győztesek: Volsik, Sulyok 3-3, Csányi 2, Nemes 1, Volsik-Csányi páros és Sulyok-Nemes páros. Komlói győztesek: Arató 4, Leipold 2, Rozina 1. Labdarúgás Generátor Kupa, kispályás torna, a 2. forduló eredményei. Fénypont - MHB 11-2, Verti- kor — ÉPFU 5-3, Hőerőmű - PÉTÁV 5-2, Zsolnay - Hunor 2-0, Bari - Penta 5-0. Az élen a Fénypont áll, azt követi a Vertikor és a Bari 4-4 ponttal. A szigetvári kispályás terembajnokság végeredménye. 1. Kosarasok 14, 2. Takarékszövetkezet 11, 3. Tinódi 10,4. Pedagógus 8, 5. Kórház 7 ponttal. vassák, Patricia Giffordot minden valószínűség szerint nem tudja befolyásolni a nagy „levélhullás”. A törvény maximálisan 60 év börtönt ír elő arra a bűncselekményre, amelyben Tysont vétkesnek találták, de egyre valószínűbb, hogy 10-12 esztendő lesz a végleges verdikt. Az indianapolisi bíróságon a levelekkel kapcsolatban elmondták, hogy ezt csupán a régmúlt emlékének tekintik, annak idején a római fórumon a tömeg kívánsága nyomán ítélték el vagy mentették fel a vádlottakat. Ugyanakkor hozzáteAnikó, Kökény Beatrix helyett Bartucz Mónika kap helyet a küldöttségben.- Rendkívül erős a mezőny, így aztán nagyon nehéz megtippelni, hogy tartalékos összeállításban mire leszünk képesek. Természetesen szeretnénk minél előrébb végezni - mondta a kapitány. A magyar csapat a FügTerületi kötöttfogású diákbajnokság Antal József emlék- verseny. Baranyai súlycsoportgyőztesek: 35 kg-ban Végh (Szigetvár), kg-ban Pataki (Szigetvár), 55 kg-ban Kulcsár (Pécsi Tási), 60 kg-ban Bozsek (Szigetvár), plusz 73 kg-ban Turányi (Húsos). Teke Budapesti Hungária - Pécsi Gázmű 5-3. NB II férfiak, Budapest. Pécsi pontfogók: Kon- csecskó 414, Berta 406, Kismi- hály 403. Äz NB II. Közép-csoportjában a Pécsi Gázmű 10 győzelemmel és 3 vereséggel 21 pontjával az 1. helyen áll. A nőknél az NB II. Nyugati-csoportjában a Pécsi BTC együttese 5 győzelem és 8 vereség gél, 10 ponttal a 4. helyet foglalja el. szik: az ítélkezésben a legösszetettebb dolog annak eldöntése, van-e esély egy újabb bűncselekményre az esetleges enyhe büntetés után. Carl L. Darden bíró elmondta az újságíróknak az ítélkezés szociális hátterét. Befolyásolhatja a bíróságot a vádlott családi kötődése és a büntetés hatása további életére. A körülmények gondos mérlegelése után kell döntenie a bírónak, hogy végrehajtható vagy felfüggesztett börtönre ítéli a bűnöst, netán megelégszik a közmunkával. Ez utóbbi a legenyhébb amerikai büntetésfajta. getlen Államok Közössége ellen kezd, utána Franciaország, Németország, Románia, majd Norvégia következik. A válogatott névsora: Hang, Hoffmann, Meksz - kapusok, Simics, György, Varga, Ora- vecz, Kocsis, Gát, Hochrajter, Major, Erdős, Utasi, Horváth /., Bartucz - mezőnyjátékosok. A levelek nem hatják meg a bírónőt Női Szuper Kupa - magyarokkal Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja £ Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 QJ Dunántúli napló Utoljára együtt Barcelonában Lausanne-ban sikerült megegyezésre jutni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőinek és a volt szovjet köztársaságok képviselőinek. Eszerint Juan Antonio Samaranch NOB-el- nök vasárnap adott „ultimátuma” célt ért, hiszen 12 köztársaság megegyezett abban, hogy Barcelonában mégegyszer és utoljára közös csapattal vesz részt a nyári olimpiai játékokon. A megállapodás szerint az éppen 12 volt szovjet köztársaság egységes küldöttséget alkot a katalán fővárosban.