Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-08 / 67. szám
Siker Petkó Jenőről el lehet ugyan mondani, hogy a hatodik évtizedének végét tapossa, magyartanár, ormánsági születésű, mégis az Alföldet szereti, a Baranya megyei Művelődési Központ főmunkatársa, alacsony, ősz hajú férfi - de így nem Petkó Jenőről beszélünk. Ám ha mesélni kezd ... Tulajdonképpen nem is ő kezdett mesélni. Az édesanyja.- Kákicsi parasztgyerek vagyok, édesanyám szépséges szőtteseivel gyakran utazott Pécsre. Eljárogatott ilyenkor a színházba is és nekem erről nagyon sokat mesélt, érzékletesen, láttatóan. Csodálatos, színes világot szült ez bennem! El-elvonultam a górénkba, s gyakorta sírtam János-vitéz A ház, amelyik nem fagylalt szomorú történetén. Tanító- képzős koromban láttam aztán először. Elbűvölt, nem mondom - de csak ilyen szép? Anyám meséi nyomán bennem szebbként élt.- Ez szülte önben az íráskedvet is?-Megvolt az már 11 éves koromban: „Kérők” címmel írtam darabot, jó papunk bíztatott is, de én elszégyelltem magam: egyházi hozzájárulással szerelmes színjáték ..? Tanító- képzős voltam, amikor első egyfelvonásosomat papírra vetettem. El is játszottuk, sok veszekedéssel, a többiek ugyanis nem tudtak „ormánsági nyelven”, holott én így írtam.-Az Alföldet miért kedvelte meg annyira?-Remek embereket ismertem meg, kiváló tanítványaim voltak, számos közös élménynyel. Ott játszottuk el először a Pál utcai fiúk-at - amit egyébként én főiskolás koromban olvastam először. Nekem valahogy mindig kimaradtak az ifjúsági könyvek. Még most is bíztatom magam, hogy vegyem már végre a kezembe Coopert.- Mégis, számos gyermek- színjátszóknak írt darabja jelent meg, több pályázatot megnyert ezekkel.- Visszakerültem Sellyére, ott azután valóra vált a régi álmom: egy csoport megalakítása. Az első országos fesztiválra berobbantunk a Csili-csala csodáival. Ám több, a színjátszáshoz jó kedvet érző diákom volt, mint ahány szerep, vagy a gyerekek által kitalált ötlet. írnom kellett egy darabot, ahova mindenki és minden belefért. Ez volt a Fából vaskarika.- Összesen hány darabot írt?- Négy jelent meg, további hat forog közkézen, gyermek- színjátszók előadásain. Amikor ezt tapasztaltam, én lepődtem meg a legjobban, hogy ezek a „csak úgy jött” darabok másnak is kellenek, nem csak nekem és a tanítványaimnak.-A legújabb sikerét február végén érte el: nyertes pályamunkájának címe: „Egyszervám komédiák". Ez azt is jelenti, hogy a kedvenc írása?-Nem, a legkedvesebb „A ház, amelyik nem fagylalt”. Soha nem nyert... Álomvilágban élő szereplői vannak, de a gyerekek nagyon szerették. — Gondol a felnőttekre is? Nekik szólóan soha nem írt színjátékot, drámát?-Az ötlet szintjén, vagy félig-meddig készen ... A bújtatott szándék évtizedek óta él bennem. Abszurdok, vígjátékok, kétszereplősek.- És most, hogy már nem tanít?-Nincs már közvetlen kapcsolatom a gyerekekkel. Néha-néha vannak próbálkozások színjátszókörök működtetésére, de eddig valahogy nem jött össze. Most azonban valami van: a Bánki Donát utcai általános iskola néhány diákjával próbálunk. Nekem ez most már egy megmérettetést jelent, szembesülni akartam magammal: hatvanéves gondolataim kellenek-e a gyekereknek? Örömet érzek, mert felvállalták. Mészáros Attila Köszönöm, jól vagyok! 100 év után az alvás azért már nehezen megy Oktatóbázis német segítséggel 1992-ben a Német Kézműves Kamara a magyar szakoktatás és képzés fejlesztésére 8,5 millió márkát ajánlott fel. Ezt a pénzöszeget elsősorban a kisipar igényeit figyelembe vevő üzemek feletti képzőközpontok létrehozására szánják. Ezekben meghatározott szakmákra szakosodott tanműhelyek kapnának helyet, amelyeket a legmodernebb berendezésekkel szerelnek fel. A szakmunkástanulók kiegészítő, a gyakorló iparosok továbbképzését, .mester- vizsgára való felkészítést és a mestervizsgáztatását végeznék itt. Ezen kívül a munkanélküliek, a potenciálisan munkanélküliek, a hátrányos helyzetűek alap- és átképzését is vállalnák. Az iparosok igényeinek megfelelően szakmai napokat és kiállításokat szerveznének, gyűjtenék, rendszereznék és tárolnák a vállalkozók részére az információkat. A központokat az ipartestületek működtetnék. Ilyen típusú intézmény jelenleg Magyarországon nincs.- Pécsnek nagy esélye van arra, hogy az egyik ilyen oktatási központnak helyet adjon - mondja Borsós István, a Pécsi Ipartestület ügyvezető igazgatója. - Az ipartestületnek jól működő osztrák és német kapcsolatai vannak, ami egyik feltétele a pályázat elnyerésének. Az önkormányzat is támogatja a terveinket. Ä leendő intézményben két-három hetes bentlakásos képzés során a diákok elsajátítanák a legkorszerűbb technológiákat. Regionális lenne, más településekről is fogadna hallgatókat. Sz. K. A kockás asztalterítőn nyugvó, kékesen áttetsző erekkel barázdált kéz megrezegteti a vékony papírlapokat. Tamcsú Józsi bácsi tenyere alatt dísztáviratok, köszöntő levelek lapulnak, köztük Mayer Mihály pécsi megyés püspök, és Göncz Árpád köztársasági elnök meleg hangú soraival. Az átai Józsi bácsi sosem tulajdonított jelentőséget az öregedésnek, nem félt a haláltól sem, mégis meg- hatottan meséli, hogy a 100. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen saját otthonában hallhatta az egerági plébános miséjét. Vitathatalanul remek fizikai és szellemi kondícióval büszkélkedhet, de a hosszú élet titkát talán még ő sem ismeri. Hét évesen már kapát fogott a kezébe, az iskolapadból a dohányföldre kényszerült, hogy földműves apjának segítsen. Á mai reformtáplálkozás javallott étkei - krumpli, répa, csicsóka, hagyma - mindennap terítéken volt asztalukon. Éveket töltött a fronton, végig harcolta a két világháborút. 1942-ben a Népjóléti Szövetség Szabolcs-Szat- már megyéből Baranyába, Át- ára költöztette családjával együtt, ahol szinte mindent nulláról kellett kezdeniük, ám az 50-es években a kulákságért ismét kijututt a meghurcoltatásokból. Akkor pedig már 10 gyerek cseperedett. Kilenc ma is él, 24 unokával, 46 dédunokával és 8 ükunokával. A feleségét 14 évvel ezelőtt vesztette el, az orvosok akkor gyanították; nem sokkal fogja túlélni... Mégis nyolcvan éves koráig dolgozott a helyi termelőszövetkezetben. Vasárnaponként a hajnali vonattal azonban még 97 éves korában is útnak indult, hogy részt vehessen a pécsi Ir- galmasok Templomában az istentiszteleten. Ha arról kérdezem, szerinte miért most a sok válás, sok csonkacsalád, elkóborolt gyerek, csak mélyen vallásba ágyazódott hitére hivatkozik. Csodálattal beszél a technika vívmányairól, neki az öltözködés mai divatja is jobban tetszik a régi időkénél (!), de fejcsóválva említi a mai szülők erkölcsi hiányosságait. Csendben bevallja, hogy igazából a Horthy időszakban érezte jobban magát, mert amit akkor az állam vezetői ígértek, az assze- rint is történt, a csendőröknek pedig már a megjelenésekor is vigyázzba álltak az emberek... Elismerően méltatja viszont a ma sajtóját, a szerteágazó témájú könyvek mellett rendszeresen olvas újságot, néz tévét, hallgat rádiót ma is. Csupán azt sajnálja, hogy alig-alig közvetítenek már a hazai istentiszteletekről, misékről. Az emlékezés nehezére esik, hatvanegynéhány éves lánya segíti feleleveníteni egy évszázad töréneteit. Pedig ha nem is sok, akadtak szép napok. Amikor 5 évi próbálkozás után nagy várakozásra született meg az első gyerek, vagy amikor már az egész család együtt fogathatta be a két csikót a hintóba, hogy Húsvét napján szentelni vigyék a sonkát... Lánya, aki szinte egész életét apja mellett töltötte, elárulja, hogy szigorú apa volt, de szeretettel tanította őt és testvéreit a munkára, a tűrőképességre. A szigorú apa egyébként sosem vetette meg a jó borokat és a cigarettát, de 60 éves korában egy rosszulléte miatt végleg felhagyott velük. Mostanában heti fél liter kevert pálinkát szopogat el, hogy jó legyen az étvágya. Csupán az elalvás okoz néhányszor gondot, de ebben a korban soha nagyobb bajt... A kapuba két kutya kísér ki, az egyik egy apró kölyök foxi, a lomhábbik, öreg bulldog-féle pislogó szemekkel, lassú mozgással követi az ugrándozó picikét. Tröszt É. Rádió mellett.. Biztosíthatom az olvasót, hogy én mégis csak kedvelem a rádiót - meg a tévét - még akkor is, ha kedvemet szegi néha az, ami kihallatszik - a tévé esetében - kilátszik belőle: „velük” kezdem és végzem a napot, de elég gyakran töltöm el az éjszakát is. Igaz, rákényszerítenek némi esküszegésre is, miszerint megfogadom, többé ezt és ezt a műsort nem hallgatom meg, aztán a kíváncsiság rávesz, hogy ismét bekapcsoljam a készüléket. Az arcpirító politikusi hadakozások elszomorítanák: gőg, gorombaság, marakodás, a nagyképű Ígéretek, hatalmi tülekedés, szónoki villogások, megannyi csepp méreg - akarva-akartalnul - a hallgatónak, vagy nézőnek szánva. És persze rá hivatkozva, a népre. Pedig a jónép már szeretne egy kis békességet és inkább több hozzáértő, gondos szónoklatot arról, ami valóban érdekli a népet: mondjuk arról, hogyan húzzák ki a mezőgazdaságot a szakadékból, amelybe zuhant, hogy lesz-e hús, kenyér elegendő az idén, mert a gazdaságok részben az adóterhek, részben az üzemi költségek elképesztő növekedése miatt ősszel már alig vetettek, tavaszra pedig még annyi sem várható. Külföldi adósságunk pillanatnyilag is annyi, mint két-három évvel ezelőtt, ha nem több, hiszen híradások szólnak újabb és újabb dollárhitelek felvételéről. A többszörös miniszter - múltkori villányi látogatása alkalmából - nem erről beszélt, hanem pártja által tervezett áprilisi pesti tüntetésről a rádió és televízió berkeiben uralkodó állapotokat megcélozva. Ennél fontosabb „ügy” most nincs. Meg annál sincs - ez is a villányiakat érdekelte szerinte -, hogy az egyik országgyűlési képviselő akkor „döntött” rosz- szul, amikor annak idején az államfői székre pályázott, holott tudhatta volna, hogy „ ... a magyar nemzet nem szokott százhatvan centiméternél kisebb embereket megválasztani köztársasági elnöknek...” - mondotta a miniszter. Alpári sértés, amely - ha a sorok között olvashatunk - más személyiségeket is érinthet... Kivinni a népet az utcára? Akkor, ha a módszer megfelel ama másik képviselő elvadult politikájának, aki nem csak demagóg ígéreteivel bolondítja híveit, hanem bírósági perekkel fenyegeti már az atyaúristent is. ő a „nép fiának” tartja magát, sőt, ötvenhatos hősnek, és minden országjáró hétvégi kiránduláskor gondoskodik arról, hogy a lapok, illetve a tévé-rádió híradásainak élére kerüljön. Önmagáról írta: „Ha két hétig nem írnának rólam a lapok, azt hinném, valamit rosszul csináltam ..Pedig akkor tenne jót a közélet számára, ha takarékra Tavaszi gyűlölködés 200 éves orgona Szekszárdon „Igazi barokk hangszer” A szekszárdi evangélikus templom már kívülről is meghatóan szép és gondozott. A restaurálás tavaly készült, se benne az 1931-ben Bonyhádról átkerült, majd’ kétszáz orogna teljes felújítása. Mint Hafenscher Károly, a szimpatikus, fiatal lelkész elmondja, Szekszárdon már a 16. században megjelent a reformáció, ezt bizonyítja a templom falát díszítő Sztárai Mihály emléktábla, de a török után a város katolicizmusa olyan erős lett, hogy csak a múlt században kezdtek újra evangélikusok Szekszárdra telepedni, főképp állítaná magát és nem vemé szét -jobb sorsra érdemes - pártját. Végre kitavaszodik, az emberek szeretnének felmelegedni és békességben élni. De „ott fönt” valakik nem nyugszanak. A nem is olyan régen leköszönt képviselő - hogy a kötözködés- ben az istenért ő is ne hogy lemaradjon - korábban szintén pesti tüntetést szervezett a tömegkommunikáció ellen. Gyorsan összetoborzott egy kis szervezetet, amelynek tagja volt több híresség között a válogatott volt futballkapus is, aki - bár azelőtt soha nem politizált „csak” focizott de azt aztán remekül - most mindjárt kivágott egy szónoklatot, legalább olyan indulattal, mintha sérelmeit Recsken szerezte volna meg és ezzel a valós jogot is. Mondom, tavaszodik, fényes napokat élünk, csak a közéletet borítja el a gyűlölködés fojtogató torokkaparó füstje. orvosok, tisztviselők, tanárok. Ma csecsemőtől az aggastyánig 437 főt számol a gyülekezet. A templomot hosszas gyűjtés után 1928-ban építették, s az a furcsa helyzet állott elő, hogy mikor a bonyhádi városatyák új orgona építését határozták el, egy akkor százötven éves orgona került át - mintegy kiselejtezésképpen - az alig felépült templomba. Az orgona állapota valóban siralmas volt, épp hogy csak megfelelt arra, hogy a templomi éneklést kÖséijék vele. Mikor Hafenscher lelkész úr Szekszárdra jött, zsebében - a teológia mellett - zeneakadémiai diplomávalm rögvest nekifogott, hogy megszervezze az orgona helyreállítását, restaurálását. Az első költségvetés még „csak” ötszázezer forintról szólt, végülis a templom kicsinosításával együtt majd’ 8 millióba került az akció. Sok támogatást nyújtott a Paksi Atomerőmű Vállalat s az az ötven szekszárdi cég és magányszemély, akik fontosnak érezték, hogy megmentsék ezt az értéket. Mert sokáig nem is tudták igazából, micsoda érték „sóztak a nyakukba” a bonyhádiak. Szorgos kutató és gyűjtőmunka után kiderült, hogy az orgonát a 19. század elején bonyhádi és kistormási orgonaépítők műhelyében készítették, az első javításról szóló adat 1805-ből való! Az eredeti barokk minták szerint készült hangszert ma az ország öt legjobb orgonája között tartják számon, a világszínvonalú felújítást at Aquimcum Orgonaépítő Kft. végezte. M. K. 4vasárnapi