Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-26 / 56. szám
1992. február 26., szerda üj Dunántúli napló* 5 Vállalkozói ankét A Vállalkozók Országos Szövetsége az adózásról tart ankétot tagjainak február 26-án a Budapesti Kertészeti Egyetemen. Egész nap a Pénzügyminisztérium illetékesei tájékoztatják az érdeklődőket a társasági adó, a személyi jövedelemadó és az adózás rendjének újdonságairól, ahol a baranyai vállalkozók is választ kaphatnak kérdéseikre. Szép magyar beszéd A JPTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karának új aulájában ma 16 órakor tartják a „Szép magyar beszéd” verseny elődöntőjét. A versennyel egyidőben kiállítást is rendeznek Kazinczy Ferenc és Péchy Blanka munkáiból, illetve az eddigi Kazinczy versenyek dokumentumaiból. A fődíj: 90 kg Mars csoki Nem mindennapi élménnyel térhettek haza a Magyarországi Zöld Párt Baranya Megyei Szervezetének „Zöldikéi” a hétvégén Budapesten rendezett Állatok Farsangjáról. Az eszéki állatokért kezdeményezett akciójukról már ismert gyerekek ugyanis a Fauna Állatvédő Egyesület elnökének meghívására vehettek részt a maszkabálon, ahol jelmezükkel elnyerték a legjobbnak járó díjat: 90 kilogramm Mars csokoládét. Az elpusztíthatatlan mennyiségű csokiból természetesen a Zöldikék többi tagjának is jut. Birkás Mária, Farkas Tamás és Tóth Hajnalka parlamenti tehénnek öltözött a farsangolás kedvéért. A szülői segédlettel készített szőrcsuhájukon a foltokat a parlamenti pártok nevének rövidítései alkották. Az első díj elnyerése igazi nagy élményt jelentett a három állatszerető diák számára, hiszen a Demszky Gábor és Habsburg Ottó által védnökölt bálon számos neves művésszel is talá- kozhattak. A Fészek Művészklubban tartott bál jótékony célt szolgált: a bevételből korszerű állatmentő állomást kívánnak létrehozni a szervezők. Pataki V. Vasárnap busójárás Szolid farsangolásra készül Mohács, mégis programokban bővelkedő lesz a kínálat. Kis- farsang napján, már csütörtökön bizonyára idén is elözönlik a gyerekek a főutcát, főleg a rongyokba ölktözött jankelék riogatják ilyenkor szívesen a járókelőket. A busójárás hagyományos népünnepélyére, vasárnapra várja vendégeit a város. A korábbi évekhez hasonló számú népművész kínálja ezúttal is a porékáját, s az időben érkezők a fél 10-kor kezdődő térzenét is hallhatják a főtéren. A rendezvényeket egyébkent ide és a művelődési központba szervezték, tehát a sok nemzetiségi csoport tagjait, táncosokat és zenészeket két helyen lehet látni. A nap főszereplői, a busók minden bizonnyal délután öt óráig, a máglyagyújtásig eleget tesznek tisztségüknek, és szórakoztatják a nézőiket. A busójáráshoz kapcsolódó Schneider Lajos Dunántúli Népdaléneklési Versenyt idén 21. alkalommal rendezik, ezúttal kilenc megye legjobb közép- iskolás korú énekesei február 29-én 9.30 órától mutatkoznak be a MERT Kft. irodaházának kupolatermében. B. M. Kitiltották a konyhákból a gáztűzhelyeket A címben olvasható kijelentés sajnos nem vicc, a Magyar Közlöny ezévi második számában megjelent Országos Építésügyi Szabályzat módosításából következik. A rendeletről Mészáros József, az épületgépészek egyesületének megyei elnöke a következőt mondja:- Aláírásgyűjtési akciót kezdtünk, mellyel azt szeretnénk elérni, hogy a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) módosítsa az új jogszabályt. Viccnek is rossz, hogy gyakorlatilag megtiltották a gáztűzhelyeknek a konyhákban történő elhelyezését.. . Vicc, vagy nem vicc, mindenesetre tény, hogy január ha- todika óta a gáztűzhelyek konyhai elhelyezését rendeletben tiltják. Arról ugyan nincs szó, hogy a már bentlévő gáztűzhelyeket le kellene szerelni, az azonban igaz, hogy új engedélyeket a Gázmű a rendelet alapján a január óta nem adhat(na) ki. Szőke Zsuzsa, a pécsi önkormányzat építési osztályának vezetője szerint a rendeletet a végrehajtó szervek egyelőre nem egységesen értelmezik. A gáztűzhely ugyanis a szöveg alapján „belső terű helyiségben, továbbá huzamos tartózkodás céljára szolgáló helyiségben és az azzal közvetlen légtérkapcsolatban álló (abból nyíló) helyiségben nem alkalmazható" - márpedig a józan ész és a szakemberek véleménye szerint a konyha mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik. Létezik ezzel szemben egy 1986-ban született magyarázat-gyűjtemény, mely a kategóriából kiveszi a főzőhelyiségeket, de mivel ez (egyszerű szerkesztői véleményként) autentikusnak nem tekinthető, a Köztársasági Megbízotti Hivatal például nem is fogadja el. A fentiek miatt a pécsi ön- kormányzat is a KTM-hez fordult, kérve, hogy a minisztérium oldja meg a tarthatatlan helyzetet. Erre akár a már említett, '86-os értelmezés hivatalossá tételével is lehetőség nyílna. Ellenben, ha mégis érvényben maradna a januári rendelet, az azt jelentené, hogy a drágább és lassúbb villanytűz- helyes főzésre kényszerítenének nagyon sokakat. Ez pedig senkinek se lehet érdeke. Pauska Zsolt Ezentúl csak az erkélyre szereltethetünk gáztűzhelyet? Pécs legjobban felszerelt számítástechnikai kabinetje működik a Zipernowsky szakközépiskolában Fotó: Szundi György Számítógépes segítség „Bocs, főnök, ma nem megyek” Három napig orvosi igazolás nélkül Egy amerikai menedzser-tanárt meghívtak Baranyába, hogy segítse az iskolák számítógépes munkáját. Neil Clark Minneapolis egyetemének professzora, távadatátviteli szaktekintély az USA haditengerészeti fejlesztésében is részt vett, vendéglátója a pécsi High Computer Kft. Egy hónapot töltött megyénkben, a hét végén utazik el, most a pécsi Zipernowsky Károly Ipari Szakközépiskola számítógép-központjával ismerkedik. Az oktatási intézmény egy év alatt hatmillió forintot költött számítógépparkja fejlesztésére, csatlakozott az MTA-kezdemé- nyezte országos hálózathoz, amely révén még idén, saját számítógépes telefonvonal segítségével összeköttetésbe léphet társintézményekkel, köyvtá- rakkal, egyetemekkel, kutatóhelyekkel, vállalatokkal, és nem kell például levelezni, utazni, hogy adatokhoz, információkhoz jussanak. A tanácsadó egyebek között szakirodalom beszerzését ígérte a számítógépes team-nek, amelynek tagjai - többek között Faránki Gyula, Juhászné dr. Ambrus Éva, Szenner Károly - egy tankönyvbörze kialakítását kezdeményezték. Segítségükkel a diákok információkat adnak egymásnak, játszanak, dolgoznak. Az iskolát régóta segíti a High Kft. és a CAL Alapítvány. Szederkényi József igazgató bízik a még gyümölcsözőbb együttműködésben. Cs. J. Ilyenek (is) vagyunk. Amikor előszűr hallottunk a saját döntésünktől függő 3 napos betegszabadságról, egyből arra gondoltunk: na végre valami kedvező. Rosszul ébredek, nyűgös a gyerek, odabújnék még hozzád édesem, rajtam a macskajaj - semmi gond, hisz van 3 korlátlanul felhasználható napom, s elég annyit mondanom a telefonba: Bocs, főnök, ma nem megyek. A dolog persze nem ilyen egyszerű. Először is más a betegszabadság és más a táppénz. Előbbi naptári évenként 10 munkanap és minimálisan az átlagbér 75 százaléka jár érte. Mivel ezt az összeget a munkáltató állja, dönthet úgy is, ennél többet fizet a keresőképtelenség idejére. Ebből a 10 munkanapból lehet évente egyszer legfeljebb három napot úgy igénybe venni, hogy nem kell a távollétét orvosi papírral igazolni. Tehát nem tőlem függ annak eldöntése, hogy háromszor egy napot vagy egyszer hármat akarok saját akaratomból távol lenni, a törvényhozók adtak egy lehetőséget, aztán döntöttek is helyettem. Á következő buktató ott van, hogy amikor az év során először keresőképtelen lettem, s azt orvosilag igazolom, az mindenképpen a betegszabadságom terhére megy. Ha elérem a 10 napot, s még nem vettem igénybe az előbb emlegetett hármat, már el is felejthetem. hogy ilyen is van. Az igazán fi- fikások biztos, ami biztos alapon úgy kezdték az évet, hogy január első három munkanapján nem mentek dolgozni, s ezzel letudták a három napjukat. Ezzel a rendelkezéssel csak a társadalombiztosítás járt jól. A munkáltatónak ugyanis az eddigi három nap helyett tízre kell ellátást fizetni, miközben a járulék egy százalékkal emelkedett. A munkavállaló pedig azzal rövidült, hogy betegszabadsága tíz napjába minimum egy hétvége beleesik, s ezekre a napokra nem kap egy fillért sem. Fontos tudni azt is, hogy a betegszabadságra nem jogosult a megbízás alapján munkát végző, az egyéni vállalkozó, a gazdasági társaság tagja, jár viszont a termelőszövetkezetek egész évben folyamatosan dolgozó tagjainak. Táppénzre a tizedik naptól jogosult a munkavállaló, s amíg a betegszabadság ideje alatt a munkaszüneti napokra nem jár ellátás, táppénz esetében természetesen a szombat-vasárnap is fizető. A január elsején életbelépett új rendelkezések nem érintik a táppénz eddigi rendszerét. A folyamatos keresőképtelenség első harminc napjára az előző évi munkabér és prémium egy naptári napra kiszámított összegének 75 százaléka jár naponta. Harminc nap után a százalék 80-ra, 90 nap után pedig 85-re emelkedik folyamatos táppénz esetén. Grünwald Géza A halál oka: egy törött borosüveg Bizonytalan a tettes kiléte Először a mentőket hívták a pécsi Árpádtetőre, az elhalt felesége értesítette őket. Mire kiértek, már nem élt a 61 Mihálo- vics József nyugdíjas. Alapos a gyanú arra, hogy halált okozó súlyos testi sértés történt ezen a szombat éjjelen. Az áldozat testének nyaki részén és hasán vágott, metszett sebeket találtak, a vizsgálat eddigi megállapításai szerint a halált elvérzés okozta. Az elvérzés oka a dolgok mai állása szerint egy kettétört borosüveg. A címke nélküli borosüveget megtalálták, a nyakánál tört ketté, és véres volt. Az elkövető feltehetően ezzel a szerszámmal oltotta ki a volt erdész életét. Szombat éjjel történt az eset, a szomszédok nem emlékeznek arra, hogy bármi különösebb zaj lett volna akkoriban a környéken, vagy az erdészet egyik szolgálati lakásában. Igaz ugyan, tették hozzá, hogy rendszeresek a veszekedések ennél a családnál, ahol jelenlegi sorkatonai szolgálatáig az unoka is élt. Ő nem tartózkodott a helyszínen a bűncselekmény idején. A rendőrség a helyszíni szemle után őrizetbe vette az áldozat fiát, az 1951-ben született M. J.-t, aki rokkantnyugdíjas. Kihallgatása során többször változtatta véleményét, keverte álomképeit és a valós eseményeket. A fogdában tartózkodó alacsony, kékszemű, bottal járó ember szívesen beszélt az újságírónak.- Anyám ébresztett fel, hogy segítsek, mert az öreg kinn van az udvaron és vérzik. Félig aludtam már a belső szobában, úgy emlékszem, ittam előtte két liter bort, kába voltam egy kicsit. Kimentem, behoztuk apámat, még élt.- Mondott valamit akkor az apja?- Nem szólt semmit, hörgött, láttam, hogy nem sokáig bírja.- Látom, eléggé megviselték a történtek.- Igen, hiszen jogtalanul vagyok itt. Kérem, én nem emlékszem arra, hogy csináltam volna valamit. Miért bántottam volna az öreget?- Szoktak veszekedni az édesapjával?- Nagyon ritkán, együtt laktunk, jól kijöttünk egymással.-Az üveg, az öné volt?- Igen, több hasonló üvegem is van, de ez nem jelent semmit.- Volt már büntetve?- Egyszer, szabálysértésért kaptam pénzbírságot. Soha nem jutott volna eszembe, hogy megöljek egy embert.- Gyanakszik valakire?-Nem, fogalmam sincs, ki tehette ezt apámmal. A rendőrségi vizsgálat folytatódik. Pillanatnyilag szakértők vizsgálják az üveg vérrel szennyezett részét. Az áldozat igazságügyi orvosszakértői szakvéleménye is természetesen még várat magára. A múlt héten két gyilkosság is történt Pécsett. A halált okozó testi sértés gyanúja, az erőszak megjelenése mindkét esetben fennáll. Csütörtöki számunkban közöltük Asbóth Gyulának, a Talaje- rőgazdálkodásoi Vállalat 31 éves telepőrének fényképét. Őt a Pellérdi út 48. számú házzal szemközti szántóföldön találták holtan február tizennyolcadi- kán. Aki tud az esetről, kérjük, hívja a rendőrséget. Bozsik L. Grastyán-díjak átadása A kiváló tudós, dr. Grastyán Endre professzor emlékére hozta létre két évvel ezelőtt a Grastyán-alapítványt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Pécs-Baranyai Szervezete. Az alapítvány segíti többek között a harminc év alatti fiatalok oktatását, kutató munkáját, támogatja a TIT tevékenységével foglalkozó tudományos kutatásokat, a nyugdíjasok művelődését. Hirdetnek pályázatokat meghatározott témakörökkel, és létrehozták a Grastyán-díjat, amelyet a tudományos ismeret- terjesztésben, a tudományok művelésében és a művelődés céljaiért kiemelkedő munkát végző TIT-tagoknak adományoznak. A Pécs-Baranyai TIT a Grastyán-díjak és a pályadíjak átadását tegnap tartotta a POTÉ-n. Az ünnepséget dr. Román Lászlóné, a Pécs-Bara- myai TIT alelnöke nyitotta meg, majd a Grastyán-alapít- vány kuratóriumának elnöke, dr. Diófási Lajos mondott köszöntőt. A díjat Balogh Istvánodnak, Márk Bertalannak és Péter fia Zoltánnak adományozták. Balogh Istvánná hosszú időn át vezette és vezeti a Nyugdíjasok Szabadegyetemét, és a gazdag programok szervezése mellett az egyre gyarapodó tagság egyéni problémáival is külön- külön foglalkozik. Márk Bertalan nyugalmazott főiskolai főigazgató több évtizeden át volt vezetőségi tagja a társulatnak, kezdeményezője a népfőiskoláknak, a Népek Barátsága Nyári Egyetemnek, és számos előadást tartott Pécsen és a megyében. Péterfia Zoltán volt az, aki a hatvanas években megszervezte a nyelvoktatást, a nyelviskolát a TIT-ben és évekig tanított is a ott. A díjat, megromlott egészségi állapota miatt, tíz gyermeke közül nyolcadik gyermeke vette át. A díjazottak közül Márk Bertalan mondott köszönetét. A beérkezett tizenkét pályázat közül a kuratórium hetet tartott pályadíjra méltónak, s bejelentették, hogy jövőre új pályázatot írnak ki. Ugyancsak tegnap adtak át a JPTÉ Természet- tudományi Kar diákönkormányzatának a Tudományos Diákköri munka támogatására húszezer forintot. A díjak átadása után ünnepi műsort tartottak, melyben a Pécsi Egyetemi Kórus kamarakórusa és a Pécsi Egyetemi Színpad tagjai működtek közre. Ezt követően az alapítvány elnöke, a Pécs-Baranyai TIT alelnöke és a Pécs-Baranyai TIT igazgatója, Bóna Ernőné, illetve a díjazottak koszorúzták meg dr. Grastyán Endre professzor mellszobrát az Élettani Intézet folyosóján. B. A.