Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)

1992-02-25 / 55. szám

A Peace Child Pécsen Izraelbe látogat Surján László Izraelbe látogat vasárnap Sur­ján László népjóléti miniszter. Az egészségügyi tárca veze­tője vendéglátójával, Ehud Ói­mért egészségügyi miniszterrel aláírja Magyarország és Izrael következő két évre szóló egész­ségügyi munkatervét. Magyarország és Izrael igen jó kapcsolatokat épített ki a két ország közötti egészségügyi egyezmény keretében. A két évente megújított munkatervek alapján rendszeresen tartanak tudományos tanácskozásokat, a különféle szakterületek művelői pedig lehetőséget kapnak, hogy a másik országban sajátíthassák el az új gyógyító eljárásokat. A munkaterv jelenleg évente 12 hetet biztosít a szakembercse­rére. Baranyai üzletemberek Ausztráliában Több baranyai tagjai is volt annak a magyar üzleti delegáci­ónak, amely az elmúlt hetet az ausztráliai Új Dél-Wales-ben töltötte. Az 50 üzletember - köztük magánvállalkozók és cégvezetők - a tartomány mi­niszterelnökének, illetve Sidney polgármesterének közreműkö­désével számos reménykeltő tárgyalást folytatott. Ami Bara­nyát illeti, az ausztrálok első­sorban konzervipari, gyógynö­vényszállítási együttműködések és befektetési lehetőségek iránt érdeklődtek. Szász Endre munkái Pécsett Csak három napig látható a neves művész, Szász Endre né­hány munkája a Pécsi Kisgalé- riában. Az alkalmi tárlat grafi­kái, szitanyomatai eredeti, vagy csak néhány példányos alkotá­sok, melyekből vásárolni is le­het. A tegnap nyílt és szerdán záruló bemutatón az alkotó szinte minden korszakából, Magyarországon készített újabb műveiből találni klaszikus gra­fikákat. Ruhák és ékszerek kiállítása Mohácson A népművészet ihletésében készült munkáival mutatkozik be Lovas Katalin ruhatervező művész és az ékszereket kiál­lító, de népi dísztárgyakat is ké­szítő Mátyus Krisztina Mohá­cson, a Kossuth Filmszínház kamaratermében. A Magyarlukafai Néprajzi Műhelyben dolgozó alkotók tár­latát Lantosné dr. Imre Mária néprajzkutató nyitja meg ma 17 órakor. Ismerjék meg egymást job­ban a fiatalok szerte a világon, érezzék a béke fontosságát, te­kintsék sajátjuknak a környe­zetvédelem ügyét - a Peace Child USA és a Peace Child Eu­ropa alapítványok célkitűzései már nálunk sem ismereteiének, hiszen a programba Magyaror­szágon is több város kapcsoló­dott be. A Pécsi Kisszínház és Bagossy László rendező már ta­valy óta áll kapcsolatban az ala­pítványokkal. A Peace Child amerikai és európai szervezetei az idén is je­lentős eseményeket terveznek. Amerikában rendeznek egy ta­lálkozót, ahol a világ minden részéből érkező fiatalok beszél­gethetnek az emberiség fontos kérdéseiről, s ugyancsak az USA-ban mutatnak be egy da­rabot amerikai és magyar kö­zépiskolások szereplésével, míg nálunk is létrehoznak egy közös előadást. Egy másik nemzetközi csoport, melybe szintén várják a magyar fiatalokat, Magyaror­szágon majd Londonban mu­tatja be Petőfi Sándor János vi­téz című darabját. Mindéiről tegnap a Pécsi Kisszínházban rendeztek sajtó- értekezletet, amelyen többek között Bagossy László rendező, Belénessy Csaba sajtófőnök és dr. Antalné Úz. Éva, a pécsi ön- kormányzat kulturális bizottsá­gának elnöke számolt be az el­képzelésekről. Terveikben a Peace Child magyarországi ala­pítványának a létrehozása is szerepel. A külföldi gyerekek elszállásolásához, az elképzelé­sek megvalósításához várják a támogatást mind az önkor­mányzat, mind a város polgárai részéről. A színielőadások ma­gyar résztvevőit a programhoz csatlakozott települések fiatalja­iból választják ki. Pécsen a je­lentkezőket március 7-én hall­gatják meg a Kisszínházban. Új létesítménnyel bővül a pécsi egyetemi tömb. A 400 ágyas klinika szomszédságában készülő épületben egyetemi helységek és új klinikai rész is helyet kap. Fotó: Szundi György Megkezdődött a nyugdíjemelésről szóló határozattervezet vitája Hétfő délután, néhány perc­cel 3 óra után megkezdte plená­ris ülését az Országgyűlés. A hétfői plenáris ülés első napirend előtti hozzászólója­ként Torgyán József, az FKGP elnöke ismertette pártja vezető testületének azt a határozatát, amely szerint kizárólag az Ug- rin Emese-féle parlamenti frak­ciót tartják autentikusnak az FKGP képviseletére. Ezután Gerbovits Jenő éles hangon vá­dolta meg Antall József minisz­terelnököt azzal, hogy meg nem engedhető módon befolyásolja a képviselőket a törvényhozói munkában. A jegyző ezt köve­tően felolvasta Ugrin Emese le­velét, amelyben az FKGP által legális pártfrakciónak tartott csoport vezetője - mint fogal­mazott: - „megszüntetve a Elektrotechnikai Szakszövetség vállalkozóknak Országos társaság, pécsi székhellyel Magyar Elektrotechnikai Központi Szövetséget alakított tegnap a Vállalkozók Országos Szövetségének Baranya Megyei Szervezete, az IPOSZ Pécsi Ipartestülete, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a villamosipar-elektronika-elekt- rotechnika különböző területein dolgozók számára. Az önálló szakmai szövetség országos jel­legű, amit mi sem bizonyít job­ban, minthogy elsőként tagnak egy nyíregyházi kft. iratkozott fel. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület máris felajánlotta együttműködését a szövetség­nek, amit az alakuló összejöve­tel örömmel fogadott. Indulás­kor a félszáznál több tag öt kü­lönálló szakosztályba tömörül­het az alábbiak szerint: villany- szerelő ipar; rádió-tv szerelés; villamos berendezés- készülék- és gépgyártás, elektromecha- nika; elektronika, műszergyár­tás; telefon és távközlés. Leg­fontosabb céljaik: érdekvéde­lem, szakmai továbbképzések, iparitanuló és mesterképzés, a nemzetközi kapcsolatok felvé­tele. Legközelebb március 9-én már elnökség választásra jön össze a társaság. M. E. B. Ezüst Medve Szabó Istvánnak Amerikai filmnek - Law­rence Kasdan, „ Grand Ca­nyon” című művének - ítélte oda hétfőn a 42. Berlini Film- fesztivál Annie Girardot vezette zsűrije a fődíjat, az Arany Med­vét, ám a díjkihirdetéskor a ro- konszenv az Ezüst Medve díjas, egyben a zsűri különdíjával ju­talmazott magyar filmet, Szabó István „Édes Emma, drága Böbe" című munkáját övezte. Az „Édes Emma, drága Böbe” - két, magát átképezni kénytelen orosz szakos tanárnő kálváriája a mai Magyarorszá­gon - érzékenyen dolgozza fel a mai kelet-európai alaphelyzetet: a tegnap már nem érvényes, megvetendő, s nem tudja senki, mit hoz a holnap. Szabó István munkáját a ber­lini ökumenikus zsűri is mélta­tásban részesítette. A német egyetem oktatóinak és diákjainak munkáiból rendeztek kiállítást a PMMF-en Fotó: Szundi György „A politika meghatározza az építészetet” s Építész napok Pécsett Az építész szakmai napok ke­retében német hetet rendezett a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola február 24—28-ig. A szakmai héten a Würzburg- Schweinfurti Építészeti Főis­kola professzorai, a német-ma­gyar Alukönigstahl Kft. vezetői, illetve magyar építész profesz- szorok tartanak előadásokat. A szaknapok célja, az oktatás minőségi színvonalának emelé­sén túl, az európai kitekintés, ismerkedés és megmérettetés, az oktatói és hallgatói kapcsola­tok új tartalommal történő meg­újítása. A szakmai előadások mellett a német főiskolai hallga­tók diplomamunkáiból rende­zett kiállításon ismerkedhetnek a magyar diákok és tanárok a kinti oktatómunkával, annak színvonalával. Dr. Hans Rehfeld a Német Szövetségi Köztársaság Pécsi Főkonzulátusának főkonzulja megnyitó beszédében elmondta, ez a rendezvény a két főiskola közti együttműködés kiemel­kedő állomása, egyben bátorítás is a pécsi iskolának a német nyelvű képzés továbbfejleszté­séhez. A találkozóra a legjobb időpontban került sor, mert már összeomlott a régi rendszer által kialalkított építészeti szemlélet, az új rendszer viszont most van kialakulóban. A főkonzul kie­melte: a nehéz és bonyolult gazdasági helyzet ellenére a le­gegyszerűbb dolgoknál kell ke­resni a hibákat, így például az energeiaikérdésénél elsődlege­sen az épületek hőszigetelését kell megvizsgálni, mert ez ma Magyarországon óriási terhet jelent az államnak és az egyé­neknek egyaránt. Hiányoznak a magyar építészetből az egy­szerű családi házak, pedig a nyugati országokban ezek a leg­jobb példák a generációk együt­télésére. Le kell mondanunk a szükségtelen komfortról, ismét előtérbe kerülnek a régen bevált és megismert építőanyagok. Dr. Lenkei Péter, a PMMF főigazgatója megnyitó beszé­dében elmondta, hogy a kölcsö­nös kiállítások és bemutatkozók jelzik a kapcsolatok fejlődését, a német építész professzorok előadásaiból és a kiállításból hasznosítható tapasztalatokat szerezhetnek a magyar kolle­gáik. Az ünnepélyes megnyitók után német és magyar nyelvű előadásokon ismerkedhettek meg az érdeklődők többek kö­zött a mai németországi építé­szettel. Az előadások minden nap reggel 8 órakor kezdődnek. Hajdú Zs. mondvacsinált ürügyet”, beje­lentette, hogy megalakult az FKGP frakciója, amelynek tíz tagja van. Ezután Király B. Iza­bella (MDF) és Hack Péter (SZDSZ) napirend előtti felszó­lalására került sor. Az Országgyűlés este 7 óra előtt befejezte hétfői ülését. A nyugellátásról szóló országgyű­lési határozati javaslat általános vitáját lezárták. Ezután került sor a költségvetési törvény pon­tosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatására és lezárására. Göncz Árpád Hódmezővásár­helyre látogatott Göncz Árpád köztársasági elnök hétfőn délelőtt Hódme­zővásárhelyre érkezett. A vendéget a városi önkormány­zati hivatalban fogadta többek között Farkas László államtit­kár, köztársasági megbízott. Göncz Árpád a nap folya­mán - Rapcsák András pol­gármester kíséretében - meg­tekintette egyebek között a Tornyai János Múzeumot, a Levéltárat, és a Németh László Emlékszobát. A köz- társasági elnök délben a Beth­len Gábor Gimnáziumba láto­gatott. A program további ré­szében újságírókkal találko­zott, késő délután pedig lakos­sági fórumon ismerkedett a városházán Hódmezővásár­hely polgárainak életével. Jó tanácsok kistermelőknek (8. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP Oj Dunántúlt napló III. évfolyam, 55. szám 1992. február 25., kedd Ára: 9,60 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents