Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)

1992-02-19 / 49. szám

2 aj Dunäntüli napló 1992. február 19., szerda © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Az ellenzék egységesen bírálta a betegszabadság új rendszerét Moszkva: James Baker amerikai külügyminiszter február 18-án találkozott orosz kollégájával Andrej Kozerevvel. MTI FOTO (Folytatás az 1. oldalról) következményeire hívta fel a fi­gyelmet. Ez az újfajta kötele­zettség érintené a többi között az újságírókat, a színházak al­kalmazottait, a nyelvtanárokat. Az elhangzott vélemény szerint a járulékfizetés lehetelen hely­zetbe hozná őket. A törvényja­vaslathoz számos új törvényja­vaslat érkezett, ezért a részletes vitát felfüggesztették. A tb-tör- vénnyel kapcsolatban egyéb­ként külön sajtóértekezleten fej­tette ki véleményét a Magyar Szocialista Párt és a Magyar Demokrata Fórum. A szokásoknak megfelelően délután két és négy óra között interpellációkat, kérdéseket tár­gyalt a Ház. Egy szabad demok­rata képviselő az immár hatod­szorra is eredménytelenül vég­ződött kisbéri választások kap­csán a választási törvény módo­sítását indítványozta. A Bel­ügyminisztérium álláspontja szerint azonban csak az eljárási szabályokat kellene megváltoz­tatni oly módon, hogy évente csak egy alkalommal írjanak ki pótválasztást. Az Országgyűlés egyetértett ezzel a megközelí­téssel. Egy szocialista képviselő a kerepestarcsai gyűjtőtábor A szófiai katonai attasét, Hu­nyadi Imre ezredest önkényes eltávozás vétsége és hat napot meghaladó önkényes eltávozás bűntette miatt hat hónap fog­házbüntetésre ítélte és - mel­lékbüntetésként - egy évre visz- szavetette az alezredesi rendfo­kozatba a Fővárosi Bíróság dr. Hildenbrand Róbert hadbíró ez­redes vezette katonai tanácsa. A keddi nyilvános tárgyaláson ki­hirdetett ítéletében a büntetőta­nács a szabadságvesztés végre­hajtását 1 év próbaidőre felfüg­gesztette. A katonai tanács a tárgyalá­son lefolytatott bizonyítási eljá­ügyében interpellált. A Bel­ügyminisztérium válaszában elhangzott, hogy a menekülttá­bor csak ideiglenes jelleggel működik Kerepestarcsán. Fenn­tartását ugyanakkor nem lehet megkérdőjelezni. A választ az Országgyűlés elfogadta. Egy kérdésre válaszolva Kupa Mi hály pénzügyminiszter beje­lentette: várhatóan a második félévben megnövelik a jelenleg 50 dolláros éves lakossági valu­takeretet. A keddi ülésnap zárásaként a Ház a Társadalombiztosítási Alap költségvetéséről szóló tör­vényjavaslatot tárgyalta. Az esti órákra lezárt részletes vitában mindenki egyetértett azzal, hogy a társadalombiztosításnak mihamarabb saját vagyonnal kell rendelkeznie. Ennek forrá­sát illetően némileg eltértek a vélemények. Volt, aki az egy­kori SZOT-vagy ónból kívánta feltölteni a tb-alapokat, mások viszont a költségvetés feladatá­nak tartották ezt. Többen szót emeltek a tb kintlevőségeinek szigorúbb behajtásáért. Végezetül az Országgyűlés jóváhagyott több személyi vál­tozást néhány állandó bizott­ságban. (MTI) rás alapján - a Budapesti Kato­nai Ügyészség vádiratával összhangban - megállapította: a vádlott 1991 augusztusában 5, majd decemberében 8 napra en­gedély nélkül elhagyta állomás­helyét, és Moszkvába utazott egy hölgyismerőséhez. A kato­nai attasé - külföldre utazási szándékkal - csak a Katonai Felderítő Hivatal vezetőjének engedélyével hagyhatta volna el szolgálati helyét. A vádlott bű­nösségét elismerte, tettét meg­bánta a bíróság előtt. Az ítéletet a katonai ügyész, a vádlott és védője tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett. (MTI) O Milwaukee: Nem kevesebb, mint 900 évi börtönbüntetést kapott Jeffrey Dahmer, aki ti­zenötszörös, brutális gyilkossá­gért került a Milwaukee-i bíró­ság elé. A 31 esztendős csoko­ládégyári munkás áldozatait, főként fiukat és férfiakat, felda­rabolta. Az elmeszakértői vizs­gálat szerint tettének elköveté­sekor teljesen normális, épel­méjű, beszámítható volt, így va­lamennyi bírótól megkaphatta a legsúlyosabb büntetést, ami eb­ben az államban egyáltalán ki­szabható volt. O London: A kapitalizmus - és az osztályharc — őshazájában, Nagy-Britanniában hétfőn kide­rült, hogy a britek már rég nem irigykednek a gazdagokra. Sőt... Az 1979-ben kezdődött thatcheri szabadpiaci forrada­lom mérlege a lelkekben, szá­mokban: a britek 94 százaléka helyesli, ha valaki saját erejéből meggazdagszik és 75 százaléka helyesli a gazdagodást öröklés­ből, szerencséből is. A kelet- európai új piacgazdaságok új kárvallotjait talán nem vigasz­talja, de a britek már megértet­ték azt is, hogy szükség van rá­juk, kellenek a gazdagok. A megkérdezettek 63 százaléka szerint azonban nincsenek egyenlő esélyek a meggazdago­dásra. Calfa Moszkvában Várhatóan Vaclav Havel moszkvai látogatásakor írják alá az új orosz-csehszlovák alap- szerződést. A meghívót Borisz Jelcin adta át kedden az orosz fővárosban Marian Calfa cseh­szlovák kormányfőnek. Egyes moszkvai értesülések szerint meglehetősen feszült tárgyalások zajlottak a két tár­gyaló küldöttség között egye­bek között a volt szovjet adós­ságok, valamint a kétoldalú ke­reskedelem vonatkozásában. A volt szovjet adósság egyes becs­lések szerint 4,5 milliárd dollárt tesz ki. Egyelőre nem tudtak megegyezésre jutni sem a tör­lesztés módjában, sem annak ütemezésében. O Lisszabon: Az Európai Kö­zösség külügyminiszterei hétfői portugáliai tanácskozásukon behatóan foglalkoztak a szovjet utódállamok helyzetének alaku­lásával, s úgy határoztak: a FÁK-tagországok megsegítését célzó májusi lisszaboni nemzet­közi külügyminiszteri konfe­renciára meghívják mind a ti­zenöt egykori szovjet tagköztár­saság képviselőit. O Párizs: A világ olyan újtí­pusú civilizáció felé tart, amelyben a tőkés és a szocia­lista termelési mód többé nem állítható szembe egymással mint annak idején a krédók a vallásháborúkban, hanem új formákat fog ölteni a maga bo­nyolult egymásra hatásában - tűnik ki Mihail Gorbacsovnak abból az írásából, amely a La Libération című párizsi lapban jelent meg kedden. O Moszkva: Amennyiben Oroszország az állami politika rangjára emeli a provokálást és a terrorizmust, akkor erre a Csecsen Köztársaság hasonló módszerekkel fog válaszolni. Dzsohar Dudajev csecsen elnök a Nyezaviszimaja Gazeta című lapban azt állította, hogy Oroszország elnöke titkos ülé­sen határozatot hozott a Cse- csen-Ingus Köztársaság felosz­tásáról. O Athén: A görög vámhatóság alkalmazottjait tömörítő szak- szervezet hétfőn éjjel úgy dön­tött, hogy elhalasztja az ötna­posra meghirdetett sztrájkot, amelyet kedden kezdett volna. A görög vámhatóság szóvivője politikai okokkkal magyarázta a döntést, mondván: elégedettek azzal, hogy hétfőn Brüsszelben az Európai Közösségek tagál­lamainak külügyminiszterei nem döntöttek Macedónia füg­getlenségének elismeréséről. O Peking: - Meglepő hévvel szorgalmazta a gazdasági re­formok gyorsítását egy kom­mentárjában a keddi Zsenmin Zsipao. A KKP lapja leszö­gezte, hogy Kína mindig csak „mások után fog kullogni”, ha határozatlan és következetlen a reformok végrehajtásában. Orosz-amerikai csúcs Júliusban Washingtonban tartják a következő orosz-ame­rikai csúcstalálkozót. Ezt Mar­iin Fitzwater elnöki szóvivő kö­zölte kedden, hozzátéve, hogy semmiféle pontos dátumról nincs egyelőre megállapodás - jelentette az AFP. Borisz Jelcin orosz elnök hétfőn jelentette be a júliusi csúcstalálkozó hírét. Puccsveszély fenyeget a FÁK-ban? Az Aliamközösség összeom­lása katonai puccshoz vezet - vélekedett kedden Szergej Sah- raj, orosz miniszterelnök-he­lyettes orosz parlamenti képvi­selők egy csoportja előtt, mi­után az ukrán-orosz ellentéteket hétfőn tovább élezte az egyik, Kijev közelében állomásozó hadászati bombázó egység el­lenőrzése körül kirobbant vita. Sahraj, aki egyben Borisz Jelcin elnök tanácsadója, kifejtette, hogy amennyiben összeomlik az Aliamközösség, nemcsak Ukrajnában, hanem a korábban Szovjetuniónak nevezett geopo­litikai térség egészében fenye­get a katonai hatalomátvétel. Sahraj szerint az éles orosz-ukrán ellentétek hosszú ideig tartanak még, azonban az egyetlen megoldást a tárgyalá­sok és kompromisszumok jelen­tik. A politikus ugyanakkor úgy vélekedett, hogy Ukrajna az Al- lamközösség tagja marad. A Pannonvin Rt. Villányi Gazdasága Nagyharsány és Kisharsány térségében levő Oportó és Cabernet szőlőültetvényeit vállalkozási szerződés alapján művelésre meghirdeti A szerződés feltételeiről Jekl Béla szőlőágazat vezetőnél lehet érdeklődni. Telefon: 73/21-344 Cím: Villány, Rákóczi u. 1. (978) Fogházbüntetésre ítélték a szófiai magyar katonai attasét Tűzszünet Horvátországban (1.) Zágráb: homokzsákos remények Horvátország a térképen leg­inkább szárnyra kelt madárhoz hasonlít: fejét az Isztria rajzolja ki, teste a tengerpart, szárnya pedig a magyar határmente. Ezzel a stilizált madárral egy zágrábi kirakatban találkoztam először. Mellette egy szívalakú, piros matrica. A matricán a horvát címerpajzs és egy dátum: 1992. január 15. Horvátország önálló államiságát elismerő nyi­latkozatok dátuma. Azóta 45 ál­lam ismerte el, s létesített vele diplomáciai kapcsolatot. F eszültségforrások ' Horvátoszágban tűzszünet van, s várják a békét. Zágrábban - s szerte az országban - az út­menti tankcsapdák és az utcai homokzsákok emlékeztetnek a háborúra. Valamennyi fonto­sabb intézmény pinceablakait homokzsákkal fedték be, s nincs falu, középület, amelynek bejárata előtt ne rakták volna le tűzelőállásként félkörívbe a homokkal töltött műanyag zsá­kokat. A háborúnak - szeren­csére - mostanára ennyi jele van csak. Az utcán - főleg Zág­rábban - több a rendőr és a hor­vát gárda egyenruháját viselő katona. Franjo Tudj man horvát elnök mondta: 150-200 ezer gárdistát szereltek fel védekezé­sül az agresszor ellen. Az ag- resszor a szövetségi hadsereg, amelynek fenntartásához a költ­ségek 32 százalékával járult hozzá Horvátország, s amelyet - mondja az elnök - az ország határainak védelmére, s nem belső villongásokra képeztek ki. A szövetségi hadseregben ma is 5600 horvát nemzetiségű ka­tona van, mert nem engedik ki­lépni őket. A feszültség amely polgárhá­borúhoz vezetett, nem a szük­ségszerűség következménye. Tudjman elnök példaként Zág­rábot hozta fel, ahol a lakosság 5 százaléka szerb és nincs nem­zetiségi villongás. A villongás­hoz az is kell, hogy legyen egy szélsőséges vezetőerő, amely azt szítja. Ennek a gondolatnak a folytatását hallottam Jurica Pavelics miniszterelnök-helyet­testől, aki a nemzetiségi feszült­ség eredőjeként két világfelfo­gás különbözőségét is megje­lölte. A katolikus Horvátor­szágban a római vallás termé­szeténél fogva az egyén boldo­gulása, felemelése áll az érdek­lődés középpontjában. A szerb ortodox viszont az egyént a kö­zösség alá helyezi, s a közösség boldogulásától teszi függővé az egyént. E logika szerint az orto­dox szerb akkor lesz nagy, ha Szerbia az. Zágráb főtere, a volt Köztár­saság tér visszakapta régi nevét, így hívják: Jelasics tér. Köze­pén újra ott a bán hatalmas lo­vasszobra is, amelyet először 1866-ban állítottak fel, és 1947-ben bontottak le. A tér mögött, fönt a Grics épületei között nagy az elővi­gyázatosság: géppisztolyos mi- licisták őrzik a Szent Márk templommal szemben a parla­ment épületét és a kormányhi­vatalokat. Horvátország függet­lenné válása után, február 13-án ült össze itt először a parlament. Tagjai azok a képviselők, akiket 1990 májusában választottak meg. Az első napirendi pontok egyike a független Horvátor­szág közigazgatási rendszeré­nek kialakítása volt. Ma ugyanis csak a helyi önkor­mányzatok működnek és a par­lament teszi a dolgát. Hiányzik a kettő között a területi önkor­mányzat. Ezt a megyerendszer felállításával kívánják pótolni. Tizennyolc megye fogja majd össze az 56 ezer négyzetkilomé­teren élő 4 millió 700 ezer em­bert. Új alkotmány készül Csakhogy a megyei közigaz­gatási rendszer kialakításához a költségvetésben egy fdlér sincs. Valószínű, hogy csak az új vá­lasztások után kezd el működni a középszintű közigazgatás Horvátországban. Az új választásokra egyéb­ként folyik a készülődés. A tör­vényhozás jelenlegi három szintjét kettőre kívánják csök­kenteni. Az első szintet most a pártok, a másodikat a munkata­nácsok, a harmadikat pedig a helyi önkormányzatok által megválasztott képviselők alkot­ják. Az új javaslat szerint a pár­tok és a megyék demokratiku­san megválasztott képviselői ülnek majd a parlamentben. Nekik egyébként az is a felada­tuk lesz, hogy megalkossák Horvátország új alkotmányát. Az államszervezés nagy munkája mellett megkezdődött a felkészülés a háború nyomai­nak eltünttésére is. Fanco Gri­gories miniszterelnök mondta: a kormány a békére készül, s arra, hogy megoldja belső gondjait.- Sokan tartanak ma attól, hogy a tengerparti szállodákat az otthonukból elűzött menekül­tek foglalják el - mondta. - Mi azt akarjuk, hogy ezek a szállo­dák minél hamarabb az idegen- forgalmat szolgálják. A mene­kültek pedig visszatérhessenek lakásaikba. A miniszterelnök a Horvátor­szágban élő menekültekről be­szélt. A külfödlre menekültekről kérdésemre ezt mondta:- Magyarországon nagy munkát végeztek befogadásuk, ellátásuk érdekében. Ezért sze­retnénk külön is köszönetét mondani. Biztosítani kell, hogy ezek az emberek is vissza térhessenek hazájukba és házukba. Vissza­térésük előfeltétele, hogy az úgynevezett baranyai három­szögből minden más erőt visz- szavonjanak és az ENSZ kato­nák elfoglalják helyüket. A le­rombolt otthonokat helyre kell állítani . . . A menekült-ügy sok emberi problémát, drámát is takar. Tud­juk, hogy éppen a megélt prob­lémák miatt vannak, akik nem is akarnak visszatérni. A „leltár” amelyet Zágrábban a háborúról készítettek, a puszta számokat tekintve is megdöb­bentő. Az agresszió egy instabil gazdaságot ért. Olyant, amely­ben tíz év óta folyamatosan csökkent a bruttó nemzeti ter­mék. 1990- ben például ponto­san tíz százalékkal. Háborús „leltár” A háború 1991-ben 19 milli­árd dollár kárt okozott. A pusz­títás nagyságát jól mutatja egy másik adat: a háború előtti leg­jobb évben 15 milliárd dollár volt a nemzeti össztermék. A háborús kárba csak az elpusztult javakat számolják: a piacvesz­tést, az elmaradt idegenforgalmi bevételt nem. A múlt évben egyébként szinte teljesen meg­szűnt az Adrián az idegenforga­lom: a korábbi évek forgalmá­nak csupán 7 százaléka volt a tavalyi, s ez egyedül 2 milliárd dollár bevételkiesést jelentett. A szakemberek szerint ebben az évben sem lesz jelentős az ide­genforgalom. A polgárháborúban elpusz­tult vagy súlyosan megrongáló­dott több mint 200 ezer lakás, használhatatlanná vált a terme­lőeszközök egyharmada, járha­tatlanná 35 nagy híd. A meg­művelt 2 millió hektár mező- gazdasági terület 30 százalékról nem tudták a háborús cselek­mények miatt betakarítani a termést. Horvátországban most tűz­szünet van. Ahogy az ember közeleg az egyik a „tűzfészek” - Krajina - felé egyre több táb­lán látja lábon a kukoricát, föl- szántatlanul, vetetlenül a földet. A háború az idén is érezteti majd hatását. (Folytatjuk) Kercza Imre

Next

/
Thumbnails
Contents