Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-14 / 44. szám
4 aj Dunántúli napló 1992. február 14., péntek MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából BÁLINT, VALENTIN nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.50 nyugszik 17.08 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 10-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: RUZSINSZKY TIBOR Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 15-000-es számon hívható: DR. DUNAI IMRÉNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 15-000-es számon: REZES ZSUZSA 15-000 Egy olvasónk segítségünket kérte, mivel szerinte indokolatlanul magas gázszámlát akarnak vele kifizettetni, pedig festés miatt két hónapra leszerelte radiátorait, így nem is fűthetett. A Gázmű igazgatója, Kele József szerint elképzelhetetlen, hogy valaki télen két hónapig fűtetlen lakásban éljen, bármilyen keveset is tartózkodjon otthon. Igaz a számla összegét becsléssel állapították meg, de tavaly decemberben, egy meghibásodás miatt gázóracsere történt, és az azóta nyert fogyasztási adatok igazolták számításaik helyességét. Időjárás Előrejelzés az ország területére péntek estig: Nyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, főként a nyugati országrészben valószínű eső, záporeső. A változó irányú szél többnyire élénk, a Dunántúlon időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 10 fok között alakul. Csütörtök reggeli vízállások: Mohács 291 cm, apadó, vízhő 4,0 Celsius fok, Őrtilos -30 cm, apadó 2,4, Barcs 4 cm, áradó, 3,9, Drávaszabolcs 58 cm, apadó, 6,5. Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; a főépület rekonstrukciója miatta 400 ágyas klinika földszintjén, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek részére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: baleseti sebészet: POTE II. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegék felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. — A feltételes forgalmú növényvédő szerek értékesítéséhez és felhasználásához szükséges bizonyítványt adó tanfolyam indul boltvezetők és kistermelők részére, amelyre a Mezőgazdasági Kistermelők Szövetségénél Pécsett, az Apáca utca 15-ben, a 10-675- ös telefonon vagy a tanfolyam első foglalkozásán lehet jelentkezni. — A Pécsi Városgondnokság kéri a gépjárművezetőket, hogy a Bánki Donát utca elején lévő megállni tilos táblát vegyék figyelembe, mert az ott- lévő korhadt, kidőléssel fenyegető fát a parkoló autók miatt nem tudják kivágni. — Technikai okok miatt elmarad a február 17-re tervezett Sport és Pop Show a Pécs Városi Sportcsarnokban. — A Magyar-Japán Baráti Társaság újjászerveződő pécsi regionális csoportjának ülésére szombaton 15 órakor kerül sor Pécsett, a Minaret étteremben. — A Mecseki Fotóklub Galériájában ma este fél hét órakor nyitják meg dr. Szász János fotóművész kiállítását. — Magyar mini üveg '92 címmel nyílik kiállítás Pécsett, a Parti Galériában, melynek megnyitója február 15-én 17 órakor lesz. Reinkarnáció Újra Pécsre látogat dr. Daub- ner Béla pszichiáter, akijanuár végén a pécsi Ifjúsági Házban tartott előadást a reinkamációs hipnózisról. Akkor óriási érdeklődés övezte a gyakorlati bemutatóval is egybekötött előadást, amelyre a nézők fele helyhiány miatt be sem jutott. A rendezők ezért hívták meg újra a népszerű pszichiátert, aki február 17-én 18 órakor lép az IH színpadára. //# VIDEOTON Elektronika Kft Mindenkinél olcsóbban a VIDEOTON MÁRKABOLTBAN! TS 3342 21” tv 32.400 Ft TF 7350 28” Thomson 79.800 Ft SONY TAF 420 erősítő 19.500 Ft SONY 1 kaz. deck 13.800 Ft SONY walkmann 3300 Ft-tól Tv-csere akció OTP-vel is a téli olimpia idején! Pécs, Alkotmány u. 48. Telefon: 11-323. (1000) Munkakutya bemutatót tartott tegnap a pécsi, Hősök terei kutyakiképző pályán a Secontroll Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Kft. A bemutatón többségében németjuhászkutyák szerepel- tek.Többek között fegyelmező gyakorlatokat, akadálysor leküzdését, menekülő személy elfogását, tűzből történő csecsemőmentést láthatott a töbh mint száz néző. Fotó: Kóródi Gábor Közlemények Lezsák Sándor, az MDF alel- nöke Komlón február 15-én 18 órakor előadást tart a mecsekfa- lui klubkönyvtárban Pécsett, a DOZSO-ban működő Zöld Klubban „Állatvédelem a társadalomban” címmel műhelybeszélgetés lesz a Fel- sővámház út 72-ben. Varrótanfolyam indul kezdőknek és haladóknak a Szivárvány Gyermekházban, melyre személyesen Pécsett, a dr. Veress utca 6. szám alatt vagy a 13-477-es telefonszámon lehet jelentkezni. Budapest után a régióban először kínál 70 százalékos árengedménnyel közgazdasági, jogi és szórakoztató könyvkiadványokat a Széchenyi István könyvesbolt Pécsett, a Rókus utca 5-ben. * — A jógaiskola e félévben dr. Bakó Attila vezetésével elméleti- és gyakorlati jóga, valamint álomkontroll tanfolyamokat indít, amelyekre február 17-én 17 órakor lehet jelentkezni a Pécsett, a Megye utcai Belvárosi Általános Iskolában.- Ma lesz városi televízió-adás Pécsett! A magyar 1. programon 12,45-től 13,45-ig látható a pécsi városi televízió műsora: hírek, riportok, tudósítások, hétvégi programajánlat, rejtvényjáték. Horror Megborzongtam, amikor először láttam az autós divat legújabb vadhajtását Pécsett, egy Eszék utcai parkolóban. Megijedtem, holott tudtam, csak műkéz lóg ki az elegáns kocsi csomagtartójából. Megdöbbentem, hogy erre az Ízléstelenségre egyeseknek futja. Dermedten vettem tudomásul közízlésünk e mé- lyenszántó magasságát; íme. Éurópa felé tartva - alaposan lekésve a csatlakozást -, már ezt is „megtehessük". Megütköztem egy fő-fő rendőr nyilatkozatán; szerinte ez az új őrület, a kisiparosok kasszáját gyarapító, gépkocsikból ki lógatható művégtagok nem veszélyeztetik a közlekedés biztonságát. Meglepődtem, mert az illetékes kijelentette: ami nem tilos, az szabad, így az emberi homály effajta megnyilvánulását nem oszlatják. Megérintett a gonoszkodás apró ördöge, s visszaszereltem az annak idején karhatalmilag leparancsolt pótféklámpákat a kocsiba. Megértettem, az legalább hasznos hóbort volt, csak valamelyik elvtársnak nem tetszett. Csak azt tudnám, ez az új „divat” melyik úrnak tetszik ... R. T. Telefonfotó Rendezvények Nem valamiféle új japán szupercsodáról, a világot forradalmasító találmányról van szó, hanem arról, hogy a Szigetvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának jó szimatu nyomozói igencsak eredményesnek bizonyultak; az elmúlt két hónap alatt 16 nyilvános telefonfülke fosztogatóit fogták el. Sikeres munkájuk elismeréseképpen, tevékenységük elősegítése érdekében két Chinon típusú fényképezőgépet adott át a rendőrkapitányságnak Krasecz Zoltán osztályvezető, a Baranya Megyei Távközlési Igazgatóság részéről. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részrée is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. %. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. * A Magyarországi Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja orvosi rendelései. Helye: Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. 12-14-ig ideggyógyászat, 14- 15-ig érsebészet, 15-16-ig sebészet, 15-16.15-ig ped. tanácsadás, 16- 17-ig gyermek- gyógyászat, 17-18-ig belgyógyászat. * Az Magyarországi Máltai Szeretszolgálat jogi tanácsadó szolgálata hétfőtől péntekig, naponta 17-19 óráig tart. Az Magyarországi Máltai Szeretetszolgálat alapítványára befizetéshez csekk kapható. * A Állatorvosi ügyelet Állatorvosi ügyeletek 1992. február 15-án 06 órától 1992. február 17-án 06 óráig Baranya megye területén. Pécs város és környéke: Dr. Tarai Lajos Abaliget, Kossuth u. 60. Tel.: 78-043 Pécsvárad és környéke: Dr. Simor Zoltán Pécsvárad, Kossuth L. u. 22. Tel: 294. Komló-Sásd és környéke: Dr. Varjú János, Magyarszék, Kossuth u. 137. Tel: 90-721. Mágocs és környéke: Dr. Ja- nek Attila, Dombóvár, III. u. 2. Tel: 06-74/66-276. Mohács és a volt mohácsi járás: Mohács, Széchenyi tér 3. Tel: 06-711/14-06 vagy Posta Tel: 01. Siklós és a volt siklósi járás: keleti részén: Dr. Reisz György, Siklós, Kossuth tér. 1. Tel: 73/11-731. nyugati részén: Dr. Majoros Tibor, Vajszló, Széchenyi u. 15. Tel: 1. Szigetvár és a volt szigetvári járás: keleti részén: Dr. Kincses Imre, Bicsérd, Kossuth L. u. 63. Tel: 73-445/26 nyugati részén: Dr. Szomor Csaba, Nemeske, Fő u. 48. Tel.: 48-011. déli részén: Dr. Tamás Károly Kétujfalu, Arany J. u. 2. Tel: 42-031. Az ügyeletes állatorvosok a megadott címen és telefonszámon érhetők el. Pécsett, a Vasutas Művelődési Házban február 16-án 17 órától a gyermekeknek, 18,30 órától a felnőtteknek magyar tánc- és játszóházat tartanak. A táncokat Kovács Márton és Balázs Gabriella tanítja be. Csendül a nóta címmel a jugoszláviai menekültek javára műsoros estet rendez a Baranya Megyei Független Cigányszövetség és a TESZ február 16-án 18 órakor Pécsett, az IH-ban. A PNSz művészei és Dörömböző Géza vezetésével az Öregrajkó zenészek lépnek fel. Farsangi rongyosbált tart meglepetéseket ígérve a pécsi Ifjúsági Ház február 14-én 19 órai kezdettel. Klubtag toborzót tart a Rock’n Blues együttes Pécsett, a Szivárvány Gyermekházban február 15-én délután 4 órától. Alapítványbál Szigetváron A városban működő egyik legrégebbi alapítványt az I. számú Általános Iskola és a Zrínyi Termelőszövetkezet alapította tavaly májusban az iskola nyelvi és számítógépes oktatási feltételeinek javítására „Tehetséges tanulókért” elnevezéssel. Az alapítvány számláján eddig összegyűlt 300 000 forintot egy nagyszabású bál megrendezésével is gyarapítani kívánják, ezért február 29-én, 19 órától farsangi bált rendeznek az iskola ebédlőjében, ahol a diákok által készített képeket is kiállítják, és ezek megvásárolhatók. Technikus minősítő A szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola mezőgazdasági termék- és áruforgalmazó technikusminősítő tanfolyamot indít február végétől, amelyre mezőgazda- sági szakközépiskolában végzettek jelentkezhetnek a 70-es körzetszámú 71-104-es telefonon vagy személyesen Szentlő- rincen, az Erzsébet út 1-ben. Életveszélyes tolvaj lások Lopkodják a kandaláberek ajtajait, a közműaknák fedeleit Pécsett, az utak mentén. A tet- tenért tolvajok pénzszűkére hivatkoznak, ám a Közterület Felügyelet már kérte a MÉH-te- lepeket, hogy ne vegyék át az ilyen zsákmányokat, mert a felelőtlen enyveskezűeket másképp nem lehet jobb belátásra bírni, pedig ők is tudják, hogy a szabadon maradt elektromos berendezések, kábelek súlyos, életveszélyes balesetet okozhatnak. Rendőregylet Baranya Megyei IPA-tagok Egyesülete néven 25 taggal megalakult a Nemzetközi Rendőregylet helyi szervezete, amelynek célja a nemzeti és nemzetközi tapasztalatcsere, a konkrét ügyekben szorosabb együttműködés kialakítása és a bajtársi szellem erősítése. Pius-Janus A Pius-Janus Baráti társaság a pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola dísztermében 17 órai kezdettel ma tartja közgyűlését, melyen a vezetőség beszámol munkájáról és további terveiről. TAXI? VOLANTAXI! Mert a legolcsóbb! Alapdíj: 20 Ft Viteldíj: 19 Ft Várakozás: 6 Ft Kiállás 28 Ft CENTRUM AJÁNLAT! ynix CENTRUM CENTRUM HÉTFŐ 1992. február 17-én 30% visszatérítés Pohárgamitúra Lapostányér Teáscsésze garnitúra (6 db-os) Üvegtál Amíg a készlet tart! 270 Ft -1200 Ft-ig 66 Ft 550 Ft 500 Ft