Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)

1992-02-12 / 42. szám

1992. február 12., szerda

aj Dunántúlt napló

9

Az Új Dunántúli Napló politikai vitafóruma

Az értékállóság megteremtése hosszú folyamat

Amíg más megoldás nincs ...

Tisztelt Hársfai Úr!

Érdeklődéssel olvastam az Új Dunántúli Napló 1991. február 6-án kelt nyílt levelét. Engedje meg, hogy a következőkre hívjam fel a figyelmét:

1. A nyugdíjak értékállóságának megteremtése hosszú folyamat. Országgyűlési határozat adta kötelezettség, hogy a tényleges bémövekdéssel arányos nyugdíjemelések következzenek be. Jelenleg, mint Ön is írja, szépen hangzik a 19,5 %-os emelés terve. Az infláció ennél - reméljük, nem sokkal - magasabb lesz, de ehhez nem lehet igazítani a nyugdíjemelést, csak ha az aktív dolgozóktól további járulékemeléssel vonják el a pénzt.

2. A költségvetés vitájában nem lehetett a nyugdíjakról hallani, ugyanis nem a költségvetés fizeti a nyugdíjakat.

3. Én magam még csak egy változatról hallottam. A korábbiakra hivatkozva, vissza kell utasítanom, hogy mindig a rosszabb változat lett elfogadva. A parlamenti viták során mindig javult az anyag, legfeljebb néhány magasabb nyugdíjjal rendelkező állampolgár helyzete romlott. Az ő béreiket viszont a „pártállam nem tartotta alacsonyan”, mint a többiekét. Indokolt tehát, hogy amíg más megoldás nincs, a terheket a teherviselő képesség figyelembevételével próbáljuk elosztani.

4. Jelenleg a Parlament még csak a fő keretekkel foglalkozik, a társadalombiztosítás költségvetésével például. Ennek meghozatala után kerülhet sorra a nyugdíjemelés kérdése.

5. A mai helyzetben a már reménytelenül értékvesztett nyugdíjak rendezés nem oldható meg a nyugdíjrendszeren belül. Külső forrásra van szükség, s ezt a legtöbben a társadalombiztosítás vagyonnal való ellátásában látjuk. Ha ez kellő mértékű lesz, nem kell (nem is lehet) szociális szempontokat érvényesíteni a nyugdíjemelések során.

6. A nyugdíjasok anyagi szempontból való ellehetetlenítésének semmi köze nincs ahhoz, hogy én minek vagyok elkötelezett híve, sokkal inkább ahhoz a gazdaságpolitikához és

nyugdíjrendszerhez, amely az elmúlt évtizedekben kialakult, s a tönk szélére sodorta az országot.

7. A nyugdíjak esetleges differenciálásáról én nem tudok, csak arról, hogy terveink szerint a saját jogú nyugellátás legalább 800, legfeljebb 2000 forinttal emelkedik márciusban és legalább további 400-zal, legfeljebb havi 1000 forinttal szeptemberben.

Ez segíti a 6 150 forint alattiakat, s csak 15 380 felett csökkenti a százalékos mértéket.

Mindez persze még csak terv, de több mint pletyka.

Budapest, 1992. február 6.

Dr. Surján László

Már-már elviselhetetlen

Együtt a

szakszervezetekkel

A február 6-ai Új Dunántúli Naplóban megjelent Hársfai István nyílt leveléhez szeretnék csatlakozni néhány konkrét számadattal.

Rendkívül sérti a nyugdíjasokat, főleg azon részét, akik a maximális időt ledolgozták, hogy az ország eltartottjainak tartják őket. Hogy mennyire nem így van, azt számokkal szeretném igazolni.

■sk

Vegyünk egy átlagos keresetű dolgozót. Keresete 10 000 Ft/hó. Nyugdíjjárulékot fizet havonta 1 000 Ft-ot, évente 12 000 Ft-ot. Ennek „békebeli” 5 %-os kamatos kamatokkal növelt összege 42 év alatt 93 139 Ft. Nyugdíja havi 7 500 Ft, évi 90 000 Ft lesz. Tehát egy év alatt befizetett összeg 42 év múlva bőven fedezi egy év nyugdíját. Vagyis 42 év alatt befizetett összeg 42 évi nyugdíjat kellene, hogy biztosítson. No de hány ember él 102 évig? Tudom, hogy gyakorlatban nem kamatoztatják a befizettt nyugdíjjárulékot. Egyéni szemszögből a fentiek szerint kell számolni. Felvetheti valaki, hogy az infláció ront ezen a számoláson. Igaz, így csak nyolcszorosára emelkedne a befizetett összeg, amit az infláció elértékteleníthet. Ha azonban 42 évvel ezelőtt több ezer ember által befizetett összegből ingatlant vásároltak volna, az ma több mint 60-szoros értéket képviselne.

A fenti adatokhoz még az is hozzátartozik, hogy az átlagos élettartam a magyar férfiaknál alig éri el a 66 évet. Ezt az időt a fenti befizetett járuléknak

1. A Lakásbérlők és Lakástulajdonosok Egyesülete felhívással fordul azon pécsi lakosokhoz, akik az 1991. január 1. és 1991. szeptember 1. közötti időben megkötött lakásértékesítési szerződések újbóli felülvizsgálatát követelik.

2. Aláírást gyűjtünk annak érdekében, hogy az Önkormányzat újra tűzze napirendre a lakás-elidegenítés kérdését.

3. Tudjuk, hogy ez irányú felszólalásainkat az Önkormányzati Közgyűlés 1992. jamég kamatozás nélkül is biztosítani kellene.

%

A másik sérelem a kisnyugdíjasok válogatás nélküli megkülönböztetése a nyugdíjemelésnél a közép, illetve magasabb nyugdíjjal rendelkezők rovására. A nyugdíj nem szociális juttatás. Éppen a fenti számadatok bizonyítják, hogy a befizetett nyugdíjjáruléknak fedeznie kellene a nyugdíjakat. Mégpedig mennél hosszabb ideje dolgozott valaki, illetve mennél nagyobb összeget fizetett be a keresetének arányában, annál több nyugdíjat kellene kapnia. Elismerem, hogy a kisnyugdíjasokat támogatni kell, de ezt ne a nyugdíj-, hanem a szociális alapból tegyék egyéni elbírálás szerint.

A nyugdíjak reálértékének nagymérvű csökkenése

1989-től az infláció ugrásszerű emelkedésétől következett be. Azelőtt 4-5 %-os évenkénti infláció mellett a nyugdíjakat január 1-vel automatikusan 2 %-kal emelték. Ezenkívül a nagyobb áremeléseket a bérből és fizetésből élőkével együtt ki- sebb-nagyobb mértékben külön ellentételezték. Tehát a nyugdíjak reálértéke évenként kevesebbel csökkent, mint 2-3 %. Más lett a helyzet 1988-tól.

1989- ben az infláció 17 %-os,

1990- ben 30 %-os, 1991-ben előzetes adatok szerint 35 %-os lett. Tehát három év alatt az árindex halmozottan, ha az 1988. évit 100 %-nak vesszük, 215,4 %-ra emelkedett. Ha az 1988. évi középnyugdíjat szintén 100 %-nak vesszük, ez a nyugdíj

nuár 16-án a késő délutáni órákban utolsó napirendi pontként megtárgyalta, de a kellő szavazattöbbséget nem kapta meg. A szavazás idején már több képviselő nem volt jelen.

4. Mi, részbeni lakástulajdonosok ezt a döntést nem tudjuk elfogadni.

5. Tekintettel arra, hogy a 20/1991. számú önkormányzati rendelet - amely a lakásvásárlók számára a legkedvezőbb - visszamenőleges alkalmazására nincs lehetőség, követeljük,

ugyanezen idő alatt mindössze 139,1 %-ra nőtt. A lemaradás tehát az 1988. évihez képest 66,3 %, de a jelenlegi nyugdíjhoz képest is 47,6 %. Az idei tervezett nyugdíjemelés 19,5 %, ez is két részletben. Az előre jelzett infláció mértéke várható 23-26 % lesz. így a lemaradás, az év végi nyugdíjakat az árakhoz mérve, már 51,8-55,5 %-ra fog nőni. Meddig lehet a nyugdíjasokat tovább nyomorítani?

Ha az áremeléseket vizsgáljuk a nyugdíjasokat érintő áruk és szolgáltatások árai az átlagosnál jóval nagyobb mértékben emelkedtek. Pl. a víz- és csatornadíj az 1988. évihez viszonyítva 1 500 %-ra, a tüzelők árai közül a szénféleségeké kb. 500 %-ra, a tüzelőolajé 250 %-ra, az élelmiszereké is több mint 200 %-ra ... Hiába nem emelkedtek vagy csak igen kis mértékben a televíziók és egyéb műszaki cikkek (a műholdvevő antennák árai pl. csökkentek), ezeket a nyugdíjasok nem tudják megvásárolni, sőt ruházati cikket is legfeljebb az ócskapiacon tudnak venni. Ha ezeket is figyelembe vesz- szük, akkor láthatjuk, hogy a nyugdíjak reálértékének a csökkenése már elviselhetetlen.

Minket nem vigasztal az, amit Kádár Béla miniszter mondott legutóbb, hogy pár év múlva, 1994 után már jobban lesz. Legtöbben meg sem érjük ezt az időt. No és ifjúkorunkban eleget hallottuk, hogy nem ehetjük meg az aranytojást tojó tyúkot. Mi az utolsó éveinkben emberi módon szeretnénk élni.

Domonkos Dénes 7900 Szigetvár, Széchenyi u.6.

hogy az 5/1989. számú tanácsi rendelet helyett - ami a legkedvezőtlenebb - a tárgyidőszakban érvényben lévő és a lakásprivatizáció alapjául szolgáló 16/1969. számú ÉVM-MEM- PM. végrehajtási utasítás előírásai legyenek mérvadók. Ez a lakásvásárlók részére kedvezőbb 5-15 éves, egymillió Ft értékű lakás esetén 250-300 ezer Ft közötti értékkülönbözetet jelent a vásárló javára.

Azon vásárlókkal, akik igénylik, hogy részükre a lakásértékesítést a 16/1969. számú Vrh. Ut. feltételei szerinti vételáron hajtsák végre, az illetékes hatóságok kössenek új szerződést.

6. A fentiek alapján az Ön- kormányzatnak lehetősége van, hogy a fenyegetettség állapotában kötött szerződéseket felülvizsgálva az állampolgári jog és

A kongresszusunkat előkészítő munkák a legutóbbi bizottsági ülésünkön jelentős fázishoz érkeztek. Elhatároztuk, hogy gyökeresen változtatunk eddigi szakszervezeti politikánkon. Eddigi fáradozásunk - minden történelmi hagyomány dacára — nem eredményezett tartós együttműködést egyik szakszervezettel vagy munkás- tanáccsal sem. Az okokat keresvén felmerült; nem hagytunk kellő beleszólást részükre politikai munkánk alakításába. így talán erre az okra vezethető az is, hogy nem találtuk meg az igazi kapcsolatot azokkal, akiknek politikai képviseletére vagyunk hivatva. Országos szinten már folynak a tárgyalások a vegyészek, nyomdaipari dolgozók szakszervezetével, de a régióban is jó a kapcsolatunk a Mecseki Szénbányák komlói üzemének Munkástanácsával.

Ám, hogy kitűzött céljainkat áprilisi kongresszusunkon megvalósíthassuk, további tárgyalásokra van szükség, ahol akár a legélesebb kritikai megnyilvánulásokra is nyitottak vagyunk.

Az „egyesítés” mellett legfontosabb törekvésünk, hogy ettől kezdve a folyamatos egyeztető tárgyalások alapján - alakítsuk politikánkat.

Várjuk a régióban működő érdekvédelmi szervezetek jelentkezését a kapcsolatok felvétele céljából az alábbi levélcímen: Nyitray Béla 7624 Pécs, Alajos u. 15.

Nyitray Béla az MSZDP elnökség és a Kongresszus Előkészítő Bizottság tagja

esélyegyenlőség biztosítása érdekében méltányossági alapon rendezze a bennünket ért anyagi és erkölcsi hátrányt.

7. Megfelelő létszámú lakás- vásárlói támogatás esetén mód nyílik arra, hogy tiltakozásunkat az Önkormányzatnak eljuttassuk, s egyben kezdeményezzük a lakáselidegenítés újratárgyalását.

8. Kérjük a részbeni lakástulajdonosokat, hogy aláírásukat 1992. február 29-ig szíveskedjenek megtenni, amivel felhatalmaznak bennünket az ügy további intézésére.

Aláírásgyűjtés és az aláíró ívek kiadásának helye: Pécs, Apáca u. 15. (volt Geisler E. utca), minden munkanapon 15 és 18 óra között.

A Lakásbérlők és Lakástulajdonosok Egyesületének Vezetősége.

Felhívás aláírásgyűjtésre

Tárgyalják újra a lakás-elidegenítést!

Tisztelgés hősi halottak előtt

Nem értünk még végére annak a soroztnak, amely vissza kívánja adni a becsületét második világháborús hőseinknek. Azoknak, akik életüket adták és hitük szerint a hazáért tették ezt. Sírjaik felett ma is fel-felcsap- nak a történelmi vita lángjai háborús szerepük körül. Vannak, nem is kevesen, akik hős voltukat is vonakodnak elismerni. A háború a politika folytatása, de a katonának nem áll módjában szembeszegülni azzal, amit a politikusok döntöttek el. Ha ágyutöltelék-nemzedékről van szó, amelynek feláldozása felmérhetetlen kárt okozot bár a nemzetnek, - a lovagiasság, a humanizmus és az etika nevében sem kérdőjelezhető meg azoknak a hős volta, akik ennek az áldozatnak szenvedő alanyaivá válták.

A legyőzőttnek is lehet tisztessége; a győztes dicsőségét növeli, vagy lerontja az a megtartás, amellyel a legyőzöttet kezeli.

Ma már nem akadályozza politikai tiltás, hogy törlesztges- sük adósságainkat.

1992. máricus 14-én 10 óra 30-kor, a Hadtörténeti Intézet (Budapest, I., Kapisztrán tér) díszudvarán márványtábla leleplezésére kerül sor. Ez a márványtábla azoknak az ifjan hősi halált szenvedett hadnagyoknak a névsorát örökíti meg, akiket 1944. augusztus 20-án, országosának baljóslatú befejezése előtt két hónappal avatott fel

Horthy Miklós kormányzó a magyar királyi honvédség három tisztképző intézetének: a Ludovika Akadémiának, a Bolyai Műszaki Akadémiának és a Horthy István Repülő Akadémiának végzett növendékeiként. Kivételes esemény volt ez: első és utolsó alkalommal került sor ilyen összevont hadnagyavatásra, amelynek helyét és időpontját az utolsó pillanatig titkolni kellett a szövetségesek mindennapos bombatámadásaira való tekintettel. Aznap elmaradt, másnap Csepel szenvedett a szőnyegbombázástól.

A hadnagyavatást követő fogadás alkalmával a Ludovika Akadémián Pósfay László gyalogos hadnagy, mint évfolyamelső azzal fejezte be rövid pohárköszöntőjét: „Ürítsük poharunkat annak a bajtársunknak tiszteletére, aki elsőként áldozza közülünk életét a hazáért!” Nem tudhatta, hogy egy hónapnál rövidebb időn belül éppen ő lesz az évfolyam első hősi halottja.

Fiatal életeket áldoztak valamennyien, a táblára vésett nevek tanúsága szerint hetven- hárman, ők, akik soha meg nem öregednek.

A túlélők, negyvennyolc év múltán már életük vége felé közelednek, soraik megfogyatkoztak és a hősi halottakkal azonos módon gyászolják a reménytelenség korszakában elhunyt baj- társakat is.

Kovácsy Zoltán

Az átmeneti törvény csapdái

Szétválasztják a tulajdonost és a használót

Ez a szerényen átmeneti rendelkezésnek nevezett törvény valójában egy nagy horderejű tulajdonreformot hordoz magában. Ha csak a földtulajdon ügyét tekintjük, akkor is legalább kétszeresen meghaladja az 1945-47-es reform méreteit. Emellett pedig teljeskörűen átrendezi a szövetkezeti vagyon tulajdonjogát.

Hasonlatos ez a reform az 1945-öshöz abban, hogy ez is csupán politikai földreform gazdasági megfontolások nélkül, hogy most sincs átgondolt agrárpolitika, hogy ez a reform is igen kicsiny tulajdoni egységeket hoz létre. Egyvalamiben azonban nagyon más ez a reform, mint az 1945-ös: abban, hogy a korábbi a föld tulajdoná- sát és használóját nagymértékben közelítette egymáshoz, ez a mostani viszont szétválasztja a tulajdonost és a használót.

Ez a reform a mezőgazdasági rendeltétesű földeknek legalább a kétharmadát ma már nem aktív, vállalkozásra képtelen idős emberek tulajdonába adja. Ennek persze lehet a következménye egy nagyon rövid idő alatt lejátszódó, erőteljes földkoncentráció, egy új nagybirtok rendszer kialakulása. Ha ez egy átgondolt agrárpolitika eszközeként, szabályozott keretek között valósulna meg, akkor rendjén lenne a dolog. így azonban lehetséges, hogy a parasztok földhöz juttatásának propagandájával megindított folyamat éppen a végérvényes megfosztást hozhatja.

A tsz-ek földön kívüli vagyona legalább ennyire veszélyes zónába került. Az elmúlt két évben erőteljesen folytatódott a tőke kivonása, átcsoportosítása a mezőgazdaságból. Ami még maradt, azt ez a törvény fogja szétforgácsolni. Érthető és indokolt a dolog addig, amig a szövetkezeti vagyon tulajdonát üzletrészek formájában felosztja a tagok között. Ez a fontos és szükségszerű ahhoz, hogy ezek a valójában se nem igazán szövetkezeti, se nem igazán tőkehasznosító vállalkozások tisztázhassák saját helyzetüket. Érthető és célszerű eleme a törvénynek az is, hogy kivételesen ebben az évben lehetővé teszi a szervezeti változások egyszerűsített lebonyolítását is.

Az egyszemélyes kiváló lehetősége az a pont, amely minőségileg megváltoztatja a helyzetet. Ebből olvasható ki az a logika, amely az átmeneti törvényt „szétmeneti” törvénnyé változtatja. Ugyanis ettől kezdve az osztás jogosultjai nem tulajdont kapnak, hanem konkrét eszközt, vagyontárgyat, amellyel kapcsolatban a kívülállók nagy számú tulajdonossá változott körének az érdeke nem a vagyontárgyak működtetése, hanem értékesítése. Ezt viszont nem tudja majd elfogadni az egykori tulajdonos, mert azt nem fogadhatja el, hogy ami az övé, amit ő hozott létre, azt most valaki egyszemélyben „hazaviszi”.

Ebből arra is kell számítani, hogy a még működőképes tsz-ek többségét szétszedik, az eladósodottak, a csődbejutottak pedig egyben maradnak a társadalom nyakán. És ez is még az átmeneti törvény csapdái közé tartozik.

Buzássy Lajos az Agrárszövetség irodavezetője