Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)

1992-02-11 / 41. szám

10 üj Dunántúli napló 1992. február 11., kedd A szerkesztőség postájából Rövidesen átadják Pécsett a Teréz utca és a Jókai utca között készülő épületegyüttest. A két külön­leges hangulatú belső udvarban irodák, üzletek készülnek, melyek közül néhány már ki is nyitott. Szintén itt kapott helyet Pécs első parkolóháza is. Fotó: Szundi György Csalás, vagy félreértés? Utánvét plusz postaköltség? „Kiváló fehér és vörös bo­rok utánvéttel megrendelhető, legolcsóbban a termelőtől. 10 literes kiszerelésben 200 Ft + postaköltség. Megrendelése­ket: egy hétig Major János, 8646 Balatonfenyves Pf.: 12/A. (100 Ft. postaköltséget a levélben kérem.)” így szólt a hirdetés, mely december 12-én jelent meg. Az olvasottakon felbuz­dulva, gondoltam karácsonyra hozatok a kedvező áron aján­lott balatoni borból. A kérés­nek megfelelően borítékba tettem a 100 forintot és meg­rendeltem belőle tíz litert. Azonban hiába vártam, se ka­rácsonyra, se azóta nem jött meg a „nedű” - írja levelében Futács György, bicsérdi olva­sónk. Utánvétes szállítással hir­detik a termelői bort és a meg­rendelő még borítékban küld­jön további 100 forint posta- költséget! Csavaros eszűnek kell lenni, aki megérti, hogy is van ez? Netán elfogyott a lite­renként 20 forintért (!) kínált bor. Csalás történt, vagy csak félreértés? De vajon hol van akkor a százas? A meccset megóvom! A En sohasem nyerhetek? Válaszol a Volán Közlekedési gondok Pécsváradon A rádió január 3-i Napközben műsorában egy úr elmondta, hogy a felemelt víz és csatorna­díj még mindig nem fedi az üzemeltetők költségeit, sőt 1993-ban emelni is fogják a fo­gyasztói árakat. Hát minek néznek bennün­ket? Többségünk keményen dolgozik ebben a kis országban, de miért? Van értelme? Tavaly megszorítottuk a nadrágszíjat, mert bíztunk. Ebben az évben pedig még a szuszt is kiszorítják belőlünk. Idézem a rengeteg ár­emelés egy kis részletét, melyet 30 nap alatt zúdítottak ránk ez évben: benzin, fűtőolaj, ciga­retta, szesz, tejtermék, posta- költség, gépkocsi súlyadó, MÁV és Volán áremelés és a víz, a vízdíj! Nem is olyan régen azzal vet­tek le a lábamról, hogy biztos jól járok, ha beszereltetem a vízórát, ezáltal magam is el­lenőrizhetem a fogyasztásomat. A vízóra beszerelési költsége néhány év alatt visszatérül, mi­vel nem kell a „központilag” meghatározott vízmennyiség árát kifizetnem, csak azt, amit elhasználtam. Beszereltettem a hideg és a melegvízre is, nem kis összeg­ért. Figyeltem is naponta, hogy mennyi a fogyasztás. Egy hó­nap múlva kiderült, valóban Vlasits Józsefné babarcsző- lősi polgármester köszöni Ursp­rung Jánosnak, a KDNP megyei elnökének, hogy a falu hátrá­nyos helyzetű lakosainak hasz­nált ruhaneműt juttatott. Szilágyi Péter, alsószentmár­igaza lehet azoknak, akik velem ezt a teóriát elfogadtatták, hi­szen az eddig részemre kötele­zően kirótt vízköbméternek a felét sem használtam el. Beval­lom megörültén ennek, mert ez egy jó „seft” volt gondoltam - máig. De ez az úr a Napközben műsorában elmondta, hogy mi­vel a vízórák önerőből történt beszerelése kapcsán kevesebb pénzt kaszíroznak globálisan, ezért várható az újabb áremelés. Már megint átvertek. Mit szóljak most? Kit küldjék el mérgemben, és hová? Csupán egy vígasztal: néhányan nyertek is a „bolton”. A vízórák gyártói, az órákat és a hozzávaló tarto­zékokat forgalmazó kereske­dők, az órabeszerelők és még néhányan, akik legalább erre a kis időre nem váltak munkanél­küliekké. Közben minket bepa- lizott az a jó néhány úr, aki mindezt kitervelte és előre sej­tette. Én megóvom ezt a meccset, hiszen tisztességtelen eszkö­zökkel játszottak, mert a végén mondták meg, hogy felesleges volt a befektetésem. No, de kik döntik el, hogy az óvásom jogos volt-e? És egyáltalán mikor le­het lejátszani újra ezt a mécs­esét? Én sohasem nyerhetek? Müller Gyula Pécs, Kodály Z. u. 6. toni polgármester szeretné megköszönni Siklós Város MSZP elnökének, valamint a Mohács Város MSZP elnöké­nek azt, hogy a községben tar­tózkodó jugoszlávoknak ruha­neműt adományoztak. Diákszemmel E sorok írásakor február 5-ét mutat a naptár - úja Monár Pé­ter Gábor, a Pécsi Vegyipari Szakközépiskola 3-os tanulója. Lassan már három hete, hogy nincs menetrendi tájékoztató a megállókban. Igaz a valóságot már nem fedték, de mégis voltak, ha mást nem a megállóhelyeket ki tudta bogarászni az utas, hogy hol szálljon le. A buszokon lévő táblákon alig olvasható számból és két végállomás nevéből aligha tud meg valamit is. Lega­lább a belső táblákon lenne feltüntetve az útvonal részlete­sen. Egyszóval hiányoznak a menetrendtáblák! Van forga­lomban egy kék-sárga színű menetrendi tájékoztató, de már idejét múlta. Pár szó a buszjegyárakról. Szemtanúja voltam, amikor a vásári járaton egy 12-14 éves korú gyereket büntettek meg mert 16 forintos jeggyel utazott - február 2-án! Nem biztos, hogy rögtön büntetni kell. Pár nap tolerancia szerencsésebb lett volna. A buszsofőrök nagy előszere­tettel csukják be az ajtókat, ha látják, hogy fut az utas, mond­ván nekik itt az indulási idejük. Takács B. pécsi olvasónk kérdezi, hogy a dolgozót mikor és mennyi végkielégítés illeti meg? Az 1991 évi október hó 19 napján életbelépett XLV1II. törvény 2 §-ában előírtak sze­rint a dolgozót végkielégítés il­leti meg, ha munkaviszonya a munkáltató felmondása, vagy jogutód nélküli megszűnése kö­vetkeztében szűnik meg. A végkielégítésre való jogo­sultság feltétele, hogy a munka- viszony a munkáltatónál az alábbiakban meghatározott idő­tartamban álljon fenn. A végkielégítés mértéke: a. / legalább három év esetén: egy havi, b. / legalább öt év esetén: két havi, c. / legalább tíz év esetén: há­rom havi, d. / legalább tizenöt év esetén: négy havi, e. / legalább húsz év esetén: öt havi átlagkereset összege. A végkielégítés fentebb meghatározott mértéke három­havi átlagkereset összegével emelkedik, ha a dolgozó mun­kaviszonya a fentebb ismertetett módon, az öregségi nyugdíjjo­gosultság megszerzését meg­előző öt éven belül szűnik meg. A végkielégítés alapjául fi­Az Új DN január 9-i számá­ban megjelent „Közlekedési gondok Pécsváradon” cikkel kapcsolatban az alábbi választ adjuk: Az elmúlt év november 25-én Pécsváradon a helyi önkor­mányzat segítségével térségi menetrendi egyeztető tárgyalást hívtunk össze az 1992/93 me­netrendi időszakra vonatko­zóan. Ezen a tárgyaláson kíván­tuk megtárgyalni a meghívott községek autóbuszközlekedés­sel összefüggő kérdéseit és le­hetőségeinkhez mérten az busz­közlekedési gondjaikat orvo­solni. Martonfa község képvise­lője részéről felvetettre - misze­rint a 3. műszakból a hazautazás Martonfára nem biztosított - a következő észrevételt tesszük. Időpontbani egyeztetéssel a ké­rés - az újságcikkben foglaltak­kal ellentétben - megoldódott olymódon, hogy a Pécsről ko­rábbi időszakban csak iskolai előadási napokon 6.35 órakor induló és Pécsváradra közle­kedő autóbuszjáratot munkana­pokon is közlekedtetjük. A mó­dosítást a képviselő elfogadta és megfelelőnek tartotta. Nem szokásom vitát kierő­szakolni, de a „Panelszind- rómá”-val bírált cikk szerzőjé­nek néhány megjegyzéssel kí­vánok reagálni. Nem a panel védelmében, hanem a lakáshoz jutottak érde­kében kell szólnom. Hazánkban harminc év alatt közel 500 000 panellakás épült. Itt Pécsett kb. 28 000, tehát kb. 1,2-1,5 millió ember él panellakásban, Pécs városának 2/5-e panellakó. Az, hogy különféle vizsgála­tokkal ellenőrizzék a panelépü­leteket még 20-40 év múlva is, az természetes. Mint az is, hogy feltárja az egyes hibákat, jelen­ségeket. Ez az utólagos ellenőr­zés nem a technológia megszün­tetése, halálraítélése érdekében történik, hanem annak tovább­gyelembe veendő egy havi át­lagkereset a minimálbér ötszö­rösét nem haladhatja meg. Szőke G. komlói olvasónk az előnyugdíj iránt érdeklődik. A foglalkoztatás elősegítésé­ről és a munkanélküliek ellátá­sáról szóló 1991. évi IV. tör­vény 30 §-a rendelkezik az elő­nyugdíjról. Az előírás szerint a munka- nélküli előnyugdíj megállapítá­sát kérheti, ha a. / öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez legfeljebb három éve hiányzik, b. / legalább hat hónapja munkanélküli járadékban része­sül, c. / az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel ren­delkezik, és d. / részére megfelelő munka­hely biztosítására, a képzés le­hetőségét is beszámítva nincs kilátás. Az előnyugdíj megállapítá­sára a társadalombiztosítási szabályok az irányadók azzal, hogy az öregségi nyugdíjkorha­tár betöltéséig az előnyugdíj összegét a Munkanélküliek Szo­lidaritási Alapjából utalják át. Szüneteltetni kell az elő­nyugdíj folyósítását, ha a mun­kanélküli olyan kereső tevé­kenységet folytat, amelyből Az elmúlt évben felülvizsgál­tuk autóbuszjárataink kihasz­náltságát és a gazdaságtalanul üzemelő járataink egy része le­állításra került. Emiatt állítottuk le a cikkben kifogásolt, Pécsről munkanapokon 20.40 órakor induló Pécsváradra közlekedő autóbuszjáratot is, melynek to­vábbi közlekedtetésére csak - a menetrendi értekezleten meg­beszéltek szerint - önkormány­zati költségtámogatással kerül­het sor. Az egyeztető tárgyaláson el­hangzottak alapján múlt év de­cember 5-én a pécsváradi ön- kormányzat és vállalatunk megbizottja - a reggeli csúcs­időszaki zsúfoltság miatt - utasszámlálást végeztek Pécs- várad, községháza megálló­helynél. A tapasztaltak alapján közös vélemény az volt, hogy a kibocsátott férőhelykapacitás a 7.00 óra körüli időpontban ele­gendő. Előfordulhatnak azon­ban útközbeni meghibásodások, amikor az azonnali intézkedés­sel is csak késéssel tudjuk a meghibásodott autóbuszt pó­tolni. Nem zárkózunk el az elől, hogy egy közös megbeszéléssel fejlesztése céljából. A tapaszta­latokat, tanulságokat fel kell használni. A panelépületek itt vannak, állnak. S ha az első épület már 30 éve nem akar összedőlni, a tervezési előírások szerinti élet­tartamot várhatóan meg fogják haladni. A méretezési szabvány biztonságot is tartalmaz. Szak­mai vitába nem kívánok bele­menni, mert az nagyobb teije- delmet igényelne. Mégis hadd mondjam meg, őszintén örül­tem a hozzászólásnak, mert ez­zel meggyőzött arról, milyen mesterkélt panelellenes köz­hangulat uralkodik, és hogy mi­lyen félelmet ébresztenek ha­zánk 1/7 lakossága körében. A felvetett probléma nem ál­talános, mint ahogy a penésze­származó jövedelem havi átlag­ban eléri a mindenkori minimá­lis bér összegét. L. B. kérdezi, hogy a szociá­lis otthonban lévő személy ese­tében ki köteles a térítési díjat fizetni? A 170/1991./XII.27./ Korm. sz. rendelet 6 §-ában meghatá­rozottak szerint a térítési díjat a gondozottnak kell megfizetnie. Ha a gondozott erre nem képes, a térítési díjat - vagy a térítési díjból a gondozott által meg nem fizetett összeget - a gon­dozott tartásra köteles és képes házastársa, illetve gyermeke vagy szülője köteles fizetni. A fizetési kötelezettség meg­állapításánál a gondozott jöve­delmét, jelentős készpénzva­gyonát és ingatlanvagyonát, il­letve a fentebb meghatározott hozzátartozók jövedelmét és vagyoni viszonyait, valamint az általuk eltartottak számát kell figyelembe venni. Több, egy- sorban kötelezhető hozzátar­tozó esetén a tárítési díjat vagy hiányzó részét a hozzátártozók jövedelmi és vagyoni viszonyai alapján - arányosan megosztva - kell megállapítani. Tájékoztatásul még ismertet­jük, hogy a rendelet 15 §-a sze­rint a gondozottra vonatkozó té­rítési díj összegét, a fizetésre megjelölt napon vagy több na­pon át újabb közös utasfelmé­rést végezzünk. A megállóhelyi utastájékoz­tatást a menetrendi év kezdete­kor kihelyeztük az autó­busz-megállóhelyekre. Évköz- beni pótlásokat nem minden esetben tudjuk megoldani. Pécsváradra - mint azt a tárgya­láson is elmondtuk - az új váró- helyiség üzembehelyezésekor (a menetrendi előkészítő mun­kálatok befejezése után) a meg­állóhelyi utastájékoztatást elké­szítjük, felhelyezzük, illetve több példányban az önkor­mányzat részére rendelkezésre bocsájtjuk. Pécsvárad autó­buszközlekedését - különösen a csúcsidőszaki nagy utasforga­lom miatt - fokozott figyelem­mel kísérjük. A járati személy­zetünktől kapott rendszeres tá­jékoztatás, és személyes hely­színi tapasztalataink alapján az utasszám esetleges növekedése esetén új kisegítő autóbuszjára­tok beállításával oldjuk meg a zsúfoltságmentes utaztatást. Albert Ferenc a Pannon Volán igazgatóhelyettese sedés sem kizárólag panelbe­tegség. Természetes, hogy az anyagok függvényében más­képp viselkednek a szerkezetek, legyen az vályog, tégla vagy be­ton. A kabarétréfával jellemzett vizsgálati megjegyzésen vala­mennyi hozzáértő szakember csak mosolyogna, mert ismerni kell a kötőelemek szerepét és hogy hiányuk esetén össze sem lehetne szerelni az épületet. A szociális lakások építését minden korszerű társadalom je­lentős feladatnak és kötelesség­nek érzi. Ezt pedig csak tömeg- lakás-építés útján lehet megva­lósítani. Én magam is panellakó vagyok immár 30 éve és remé­lem még soká, mert a 1,5 millió emberrel együtt aligha lesz le-, hetőségünk családiházat épí­teni. Es vajon a többszázezer lakásra váró család miben re­ménykedhet? Rozvány György kötelezett személyek, valamint a fizetés módját a beutaló szerv a beutaló határozatban állapítja meg. Ha a beutalással egyidejű­leg a tárítési díj nem állapítható meg, ezt a körülményt a beutaló határozatban fel kell tüntetni és a tárítési díjat - az akadály elhá­rulása után - külön határozat­ban kell megállapítani. A térítési díj visszamenőleg legfeljebb hat hónapra állapít­ható meg. Ha azonban a térítési díj fize­tésére kötelezett személy jöve­delmi és vagyoni viszonyait el­titkolja, vagy arról hamis tájé­koztatást ad azzal a céllal, hogy a tárítési díj fizetése alól mente­süljön, a térítési díj utólagosan a gondozásba töltött teljes időre is megállapítható. A gondozottra vaonatkozó té­rítési díjat - a szociális otthonra megállapított térítési díj és a fi­gyelembe vehető jövedelmek, vagyon változására való tekin­tettel - évente egyszer, március 1-jéig az otthon fekvése szerint illetékes települési önkormány­zat jegyzője újra megállapít­hatja. A gondozott köteles a vagyo­nában bekövetkezett változást bejelenteni a szociális otthon vezetőjének. S.Á J7 •• •• • •• | Köszönjük Jogi tanácsadó Beszéljünk a pánikról

Next

/
Thumbnails
Contents