Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-09 / 8. szám
1992. január 9., csütörtök aj Dunántúlt napló 3 Szakmai és gazdasági garanciákat! Pedagógusok a közoktatási törvény koncepciójáról A munkanélküliség, az energiaár emelése betette a kaput Ingyenkonyhán Fotó: Proksza lászló Gyorsuló szegényedés a baranyai városokban Megduplázódott a segélyt kérők száma Szakmai közösségünk 1991. decemberében megvitatta a közoktatási törvény koncepcióját. A koncepció alapos megismerésére, a mélyebb összefüggések feltárására a rendelkezésünkre álló idő nem volt elegendő, így a tervezet részleteit is érintő kérdésekben nem foglalhattunk felelősséggel állást, mégis szükségesnek érezzük alábbi közös nyilatkozatunk közzétételét egy liberálisabb, etatista vonásoktól mentes, szakmai és gazdasági garanciákat is biztosító módosítás érdekében. Az intézményes nevelés és oktatás joga alkotmányunkban is deklarált állampolgári jog. Mivel valamilyen tartalmi vonatkozásban az oktatási törvény szinte minden magyar családot érint, javasoljuk, hogy azt az országgyűlés kétharmados törvényként tárgyalja és fogadja el. Úgy gondoljuk, hogy a készülő törvény csak az elkövetkező néhány évre adhat elvi, szakmai és jogi útbaigazítást, hisz ez a tervezet szövegéből több helyütt is kiviláglik. Ezért nem összehangolt az iskola- szervezet és vizsgarendszer struktúrája, kidolgozatlan az idegen apparátusok előtti vizsgák ekvivalenciája, nincs szó a jogorvoslat fórumairól. Mindezek miatt is szükséges volna deklarálni a törvény átmeneti, válságkezelő, aktuális problémákat feloldó jellegét, szándékát. Nem értünk egyet az iskolaszék elnevezéssel. Ez a szó a társadalmi tudatban annyi rosszízű emócióval terhelt, hogy új, pozitív tartalmi vonásait a puszta elnevezés is elértékteleníti. Szerencsésebbnek tartjuk eufemizmusból egy, az előző törvényben már elfogadott szó- használatot „üldözni”. A deklarált, de több helyütt is megsérülő demokrácia egyik bizonyítéka az iskolaszékek kötelezővé tétele. Könnyebben elfogadnánk, ha létrehozásáról az iskolahasználók közös akarattal dönthetnének, ha jóváhagyó jellegénél tanácsadó vonásai volnának erősebbek, ha érdekközvetítő, támogató, együttgondolkodó szerepe kerekedne a most megfogalmazott hatósági, hiva- taliaskodó fölébe. Teljesen abszurd az iskolaszék döntési illetékessége a diákönkormányzat működési szabályzatának jóváhagyásában. Hiányoljuk viszont a nemzetközi egyezményekben kinyilvánított gyermeki jogokhoz történt csatlakozásunk deklarálását (utaztatás, tanszerellátás stb.). A tervezetben szereplő tanulói, pedagógusi életvitellel kapcsolatos normák előírása emberi, polgári jogokat sértő beavatkozás. Helyettük az iskola- választás és a kötelező beiskolázás összefüggéseit volna célszerűbb pontosítani, a diákönkormányzatjogosítványait részletezni, s mindezek megfogalmazásánál jobban figyelembe venni a vidéki, falusi lét és oktatás lehetőségeit, alternatíváit. Indokolatlanul utalja az ön- kormányzati irányítás és felügyelet jogkörébe az alapítványi és magániskolákat a tervezet. Ellentmondásosnak, az iskola vezetője munkáltatói jogkörét csorbítónak tartjuk, hogy a nemzetiségi nyelvet oktató pedagógust ne az igazgató, hanem az önkormányzat nevezze ki. Ez a kitétel diszkriminatív volta mellett még a munkáltató szakmai kompetenciáját is sérti. A közéletben elterjedt divatos szóhasználattal demagóg „csúsztatásnak” tartjuk a kötelező óraszámok csökkentését, párhuzamosan a tanév meghosszabbításával, hiszen az eddigi 36 tanítási héten át kötelező 20 óra pontosan egyezik a 40 hét x 18 óra szorzatával, s akkor még nem vettük figyelembe a regenerálódásra fordítható nyári szabadság, az aktív és passzív pihenés jelentős megrövidítésének várható következményeit. Véleményalkotásunkat rendkívül megnehezíti a Nemzeti Alaptanterv beépítése a törvénybe. Egy nem kidolgozott, sokadszor korrigált, okkal vitatott, elnevezésében is sokaktól kritizált tanügyi dokumentum nem lehet alapokmánya még egy érzékelhetően elnagyolt vizsgarendszer koncepciónak sem. Nagyon hiányzik a tervezetből az egyes iskolatípusok közötti átjárhatóság garanciája is. A tantervi szabadság demokráciáját erősítené, ha a NAT elnevezés Nemzeti Kerettan- terv-re változna, és végleges - megvitatott és elfogadott - változatát mellékletként csatolnánk az oktatási törvényhez. Nem tudunk egyetérteni a törvénytervezet társadalmi vitáját lekicsinylő, az ehhez szükséges időt lerövidítő, az illetékesek (szülők, tanulók, pedagógusok) véleményét nem igazán elváró megnyilatkozásokkal, s ezek tömegkommunikációs eszközökkel való támogatásával. A tervezet leginkább vitatható része a Területi Oktatásügyi Központok felállítása és funkciója. A felvázolt mindenható szerepkörből egyértelműen kiviláglik az állam polgári jogokat korlátozó túlsúlya, és sok helyütt a pedagógusok kiszolgáltatottságának most már két oldalról is fenyegető perspektívája. A pedagógusképző egyetemeinken, főiskoláinkon szerezhető szaktudás, diploma eddig nemzetközileg is rangos tekintélyét, értékét teszi vitathatóvá a pedagógus alkalmasságában illetékes TOK-jogosítvány tör- vényesítése. Miért ne lehetne, maradhatna ez a feladat és jogkör a posztgraduális képzést biztosító felső- oktatási intézményeké?! Miért kell a majdan létrehozandó Területi Oktatási Központok engedélyét kérni az iskolai helyiségek tanítástól eltérő célú szabadidős hasznosításához? Valóban jobban tud-e dönteni e kérdésben a fenntartó, működtető önkormányzatnál? Hol itt a pedagógusokhoz kötődő bizalom, a VI. fejezet 6/2. kitételében megfogalmazott önálló hatáskör és felelősség? Nem túlságosan hivatalsza- gúak-e az itt megfogalmazott képesítési előírások, s alkalmazásuk vajon mikortól lehet úgy kötelező érvényű, hogy miattuk egyetlen vidéki iskolát se kelljen bezárni? Hol szerepel a TOK döntéseivel szembeni jogorvoslat lehetősége? Végezetül: ennek az óriási apparátusnak a felállítása árán hány tantermet, tornatermet, iskolát lehetne építeni, hány százalékkal lehetne az értelmiségi létezést, egzisztenciát, közérzetet javítani? Mint független, önkéntes szakmai társulás álláspontunkat egy, a mainál eredményesebben, demokratikusabban működő iskolarendszer kialakítása érdekében fogalmaztuk meg, bízva abban, hogy a születő új oktatási törvény nemzetünk demokratikus igényeinek szakmailag is hiteles dekrétuma lesz. A Baranya megyei igazgatói munkaközösség vezetők kollégiuma Ha az elmúlt évi állapot stabilizálódna, akkor is rossz lenne. Ez a véleményük a baranyai városok szociális ügyekkel foglalkozó szakembereinek, s ebben a véleményben az aggodalom is benne van. Néhány évvel ezelőtt meglehetősen behatárolt társadalmi csoportokra gondolhattunk, ha támogatásra szorulókról beszéltünk. Alacsony nyugdíjasok, gyermeküket egyedül nevelők, illetve többgyermekes, kis jövedelmű családok kértek, kaptak rendszeresen, illetve alkalmanként pénzt a hivataltól. Az elmúlt évben felgyorsult szegényedés megváltoztatta ezt a helyzetet. A februárban elkészülő statisztikák majd pontosan megmondják, hogy hányán, milyen jogcímen és mennyi támogatást kaptak, de az számok nélkül is egyértelmű, hogy az eddig segélyezettek köre lényegesen bővült és legalább megduplázódott. Szociális és nevelési segélyért 1991-ben már olyanok is sorba álltak, akik eddig soha nem kértek. Közpénzért jelentkeztek munkanélküliek, akiknek késett az első juttatásuk, a hosszabb időn át táppénzes egyedülállók, a nagykorúvá lett, intézetből kikerült, volt állami gondozottak, a fiatal, alacsony jövedelmű, egy és kétgyermekes családok. Bár egyre nehezebb rászorultsági „rangsort” készíteni, mégis: a legkiszolgáltatottabbak az egyedülálló, alacsony nyugdíjasok és a munka- nélküliség, vagy más ok miatt egy keresetből élő, gyermekes családok. Az ő életkörülményeik az energia áremelések óta zuhanásszerűen romlottak. Többségüknek a fűtési díj megemelése a legnagyobb érvágás. Szigetváron - hosszas egyezkedés után - nem kell fizetni az úgynevezett rendelkezésre állási díjat, de egy átlagos alapterületű lakás havi díja így is eléri a 4000 forintot. Mohácson egyszeri fűtési támogatással igyekeztek segíteni a rászorultakon, s úgy becsülték, hogy legfeljebb ezren igénylik ezt. Több, mint 1600-an jelentkeztek, és még akkor is mentek kérni az emberek, amikor már lejárt a határidő, amikor már rég elosztották az erre a célra szánt pénzt. Információink szerint egyetlen baranyai városban sem ürült ki év végére a segély kassza, ám ez elsősorban annak köszönhető, hogy átcsoportosítással, évközbeni plusz összeg megszavazásával igyekeztek az ön- kormányzatok előteremteni annyi pénzt, amennyire feltétlenül szükség volt. így is nagyon meggondolták, hogy egy-egy alkalommal mennyit adnak a kérelmezőknek. Az esetenkénti segélyek összege szinte mindenütt kétezer forintnál kezdődött, illetve a többgyermekes családoknál volt rá példa, hogy ennél kevesebbet, gyermekenként 1500 forintot adtak. Év vége felé - amikor már látták, hogy ki lehet jönni a keretből - megemelkedtek az összegek. A pénzsegélyek mellett más módon - Pécsett a Tulipán üzlethálózatban és a kertvárosi, Zsuzsanna utcai üzletben beváltható - élelmiszerjegyekkel, Siklóson például tűzifa vásárlással is segítenek a szorult helyzetben lévőkön. A természetbeni juttatás nem titkolt célja, hogy valóban az kerüljön a háztartásba, amire szükség van, hogy a segély ne alakuljon át alkohollá vagy valami mássá. . . A kérelmezők egy részénél valóban indokolt ez az óvintézkedés. Többnyire ők azok, akik havonta megjelennek a hivatalban, és durva hangnemben, támadóan fellépve követelik a .járandóságukat”. Nem lehet velük egy napon említeni azokat, akik az emberi méltóságuk elvesztésének érzik, hogy segélyt kell kérniük. Az elmúlt év egyik leglehan- golóbb tapasztalata az, hogy az ilyen kérelmezők száma nőtt. S miközben általában pazarlónak minősítik az önkormányzatok segélyezési gyakorlatát, az ott dolgozó szociális ügyintézők attól tartanak, hogy pont az ilyen, vagyis a rajtuk kívülálló okok miatt szorult helyzetbe került embereknek nem tudnak megfelelő támogatást nyújtani. Azokon, akik életkorukból, egészségi állapotukból eredően már képtelenek önmagukon segíteni. Meg azokon, akik a munkanélküliség vagy a nagyon alacsony jövedelem miatt hosz- szabb időn át nem tudnak a családjukról megfelelően gondoskodni. Az elmúlt évben számos pályázatot írtak ki, amelyek a krízishelyzetbe kerültek felkarolását célozták, s kevesebb figyelem jutott azokra, akik még ki- sebb-nagyobb hiánnyal, de azért alapvetően saját erejükből igyekeztek előteremteni azt a pénzt, ami a lakhatásukra, megélhetésükre kellett. Akik az 1992. esztendő további szociális gondjaitól tartanak, elsősorban értük aggódnak. Az automatikus támogatások kevésbé motiválnak Verseny(t) a pénzért Baranya megye szakképző iskolái a beszűkült fejlesztési lehetőségek miatt a szintentar- tásra, a zavartalan működésre rendezkedtek be. A megmozduló gazdaság, műszaki-technikai fejlődés üteme azonban ezt az állapotot nem fogadja el, és értékítéletével a fejlődésben megállt iskolákat leírja, és megkeresi az oktatásképzés egyéb útjait és formáit. Minden fejlesztéshez program, tenniakarás és pénz kell. A tapasztalatok egyértelműen bizonyítják, hogy az automatikus támogatások fejlesztésre kevésbé motiválnak. így ma a fejlesztési pénzeket leggyakrabban pályázat útján lehet elnyerni. Sokan vallják: csak a pályázati rendszer képes a megállapodott pedagógiai - szakképző gyakorlatot mobilizálni. A szakképzésben résztvevők tárgyi körülményeinek javítását, az oktatás technikai ellátottságának fejlesztését szolgálja a törvény által létrehozott Szakképzési Alap. Amíg a szakképző iskolák alapeszközökkel való ellátása az adott kor technikai színvonalán az önkormányzatok kötelessége, ez az alap az azon túli fejlesztést szolgálja, illetve hozzájárul új gyakorlati képző helyek kialakításához. Az Országos Képzési Tanács 26 millió forintot jutatott Baranya megye számára 1991-ben. A pénz gazdája a Baranya megyei Munkaügyi Tanács, amely a korábban említett elveknek megfelelően augusztusban pályázatot írt ki a tanulók gyakorlati képzésében résztvevők és támogatásra jogosultak számára. Összesen 71 darab pályázat érkezett, mintegy 180 millió forintos igénynyel. A kisvállalkozások támogatása, a perspektivikus szakirányba oktató- és a gazdasági szerkezetváltást kiszolgáló képzés voltak a döntés legfontosabb kritériumai. Az országos gyakorlatnak megfelelően az elmúlt években a támogatásból elsősorban nagyválallati tanműhelyek részesültek - azok, amelyeket éppen napjainkban adnak el a tönkremenő vállalatok.Az idén főleg szakképző iskolák, kisvállalkozások és az eremdényes képzés mellett szolgáltató tevékenységet is ellátó, stabil nagyvállalatok kapnak pénzt. Ebből a decentralizált pénzből igen korszerű eszközök kerülnek a megye oktató helyeire, CNC gépek, laboratóriumi eszközök, tankonyha felszerelések stb., de a támogatás hozzájárul tanfarm kialakításához, tanműhely felújításához és felépítéséhez is. A jelenlegi tanműhelyeladásokból okulva a beruházásra fordított pénzösz- szeg 20 évig jelzáloggal terhelik az építményt, így a támogatás nem vész el képzés számára. Erre a munkaügyi központ ügyel, ahogy az egész folyamatot kezeli is. Ezenkívül 13 millió 650 ezer forint jutott még a központi elosztással a megye középfokú oktatási intézményeihez a Szakképzési Alapból. A törvény lehetőséget ad arra is, hogy a szakképzési hozzájárulásra kötelezettek a pénz egy részét közvetlenül a képző iskoláknak adják. Ezen az úton évente mintegy 15-20 millió forint jut el a szakképző iskolákhoz. Előnyt elsősorban szakmai kapcsolataik révén érnek el az egyes iskolák, illetve felkutatják a szakirányuk szempontjából fontos munkáltatókat. Megindult a verseny az iskolák között ez utóbbi pénzekért is, hiszen a hasonló profilú képzők azonos vállalkozásoktól várják ezt a támogatást. Várható és remélhető, hogy az előnyök megszerzésének alapja a képzés minősége lesz. Hiszen azt érdemes a munkáltatónak támogatni, aki számára a legfelkészültebb munkavállalókat képezi ki. A becsült adatokkal együtt így összesen 55-60 millió forint került 1991-ben a Szakképzési alapból Baranya középfokú szakképző iskoláihoz, remélve a hasznosulást. Czuczor József
