Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-28 / 27. szám
1992. január 28., kedd aj Dunántúli napló 9 Tanulmány hazai pályáról Vissza a bányaközpontot Komlóra Komlói körkép ............................................. I ■ ■■■■■■.—I K özművelődési támogatás Közel kétszázezer forintos támogatást kaptak a minisztérium által kiírt közművelődési pályázaton a komlói intézmények. A Nyugdíjas Könyvbarát Klub, a Szilvási Általános Iskola batik szakköre, a színház tehetségkutató programja, az Ifjúsági Ház gyermekzenekari szaktábora és a Bányász Színpad jutott pénzhez. A költségvetés lakossági vitája A város költségvetése lesz az elsőszámú téma a Színház- és Hangversenyteremben február 5-én tartandó közmeghallgatáson, amelyen a polgármesteri hivatal tisztségviselői mellett részt vesznek a 27 tagú képviselő-testület tagjai is. Az érdeklődők természetesen nem csak a költségvetésről kérdezhetnek. Nemzetközi lesz a tábor? Hatodik éve minden nyáron megrendezik Komlón a környezetvédelmi munkatábort. A szakmunkásképző intézet diákjai mellett tavaly már román fiatalok is segítettek a városkörnyék műemlékeinek, természet- védelmi területeinek csinosításában. Az idén az Európai Fiatalok az Erdőkért mozgalom holland, svéd, skót, belga, finn, német és norvég zöld szervezeteinek is küldtek meghívót. Hiteles nevek az emléktáblán A mai ismeretek szerinti pontos névsor összeállítása folyik, hogy még az idén kicseréléshes- sék a templom melletti II. világ- háborús emlékmű halottainak emléket állító eddig hiányos márványtáblát. Dolgoznak a bányabalesetek áldozatai adatainak összegyűjtésén is, hogy a közvéleménykutatás után eldöntendő helyszínen az idei Borbála-napon felavatásra kerülhessen a bányász-emlékmű. Rendszám nélkül Elgondolkodtató adat: 131-en kérték január 25-ig, hogy véglegesen vagy ideiglenesen vonják ki személygépkocsijukat a forgalomból. Mint megtudtuk, többnyire az öreg autók gazdái és a kispénzű nyugdíjasok döntenek így, hiszen mentesülnek ezáltal a kötelező biztosítás és a súlyadó számukra már elviselhetetlen többletterheitől. Az ideiglenes kivonás illetéke 300 forint, s ugyanennyit kell fizetni, ha valaki visszakéri rendszámát. Az oldalt írta: Grünwald Géza Akár szó szerint is érthető: másfél éve harcot folytat minden komlói szervezet a bánya továbbéléséért. Hivatalok, pártok, üzemi szakemberek a nyilvánosság valamennyi formáját felhasználva hallatták jajszavukat, amelynek lényege egy tömör mondatban összefoglalható: a bányabezárás a város halálát jelentené. Március végéig kapnak végleges választ, ekkor dönt a kormányzat Angol, német és helyi szakemberek tanulmányait kell szembe vagy éppen mellé állítaniuk a nemzetgazdasági programokkal, az energiapolitikai koncepció célkitűzéseivel. A tanulmányok sorában Kovács János nyugdíjas bányamérnökkel, egykori Komló-bá- nyaüzemi üzemvezetővel az élen ott van a jelenlegi vezetés által összeállított javaslatsor is.- Az elmúlt három évtizedet a Mecsekben, bányászok között dolgoztam végig, sorsuk az átlagosnál jobban érint engem is - mondta Kovács János, aki már 1989-ben a Mecseki Szénbányák mielőbbi átalakítása mellett kardoskodott. - Annak az alapfeladatnak a megoldására tettünk kísérletet, hogyan lehet megvalósítani a bányák önfinanszírozóvá tételét. A 91-es árakon és szabályozókkal ezt nem tudtuk elérni, bár alapveVárhatóan harmadszor sem kerüli el a büntetést a 22 éves komlói Benda János, aki már fiatalkorúként szembe került a törvénnyel. Egy évet húzott le a fiatalkorúak börtönében, majd egy újabb lopássorozat „eredményeként” 1 év 6 hónapot ült. Most többrendbeli betörésért és gépkocsik feltöréséért vonták ki a forgalomból a rendőrök. Benda rendre egyedül dolgozott, s a szórakozóhelyek rács nélküli ablakai és a személy- gépkocsik pillangóablakai vonzották különösképpen. Elmondása szerint a parkolókban legalább 15 kocsit tört fel, és aztán vitt mindent, amit pénzzé lehetett tenni. Magnósrádiók, kazetták, táskák, pénztárcák kerültek keze ügyébe a kocsikban, a szóRitkán adatik meg civileknek, hogy betekinthessenek egy rendőrségi fogdába. Komlón a rendőrségi épület avatásán szabad volt a vásár, s a meghívottak többsége élt is a lehetőséggel, alaposan körbenéztek a mosdóval ellátott háromágyas szobákban. Csak a zárt ajtó és a tőén nem a széntermelés gazdaságosságával van baj, csak azt a tőkét lehetetlen kitermelni, ami a hosszútávú beruházási és fejlesztési programokhoz kell a bányászkodásnál. A nullszaldó- hoz a külfejtés mellett 200 ezer tonna mélyművelésű szenet szabadna bányászni.- Ezek szerint kudarcot vallottak?-Cseppet sem. Az általunk végzett szigorú műszaki és gazdasági számítások után arra a végeredményre jutottunk, ahhoz, hogy 2000-ig a jelenlegi mélyművelésű bányák, Vasas, Komló, Szászvár üzemelhessenek, egymilliárd forintos állami támogatásra lenne szükség.- De hát a támogatások megszűntek ...- Igen, de ha az azonnali bezárás mellett döntenek, a nemzetgazdaság 11 milliárd forintos bevételtől esik el, amit 2000-ig a Mecseki Szénbányák, illetve dolgozói fizetnének adó- és különböző járulékok formájában. A szénre szükség van, ha nem mi termeljük ki, külföldről be kell hozni. Azt hiszem, elmegyógyintézetbe küldenék, aki azt mondaná, hagyjuk abba a búzatermesztést, mert külföldön olcsóbb. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a bezárás esetén 4000 ember válna munkanélkülivé, akik többségének rakozóhelyeken pedig szorgalmasan gyűjtögette az elől hagyott pénzt, a cigarettákat, különböző italokat. Rendszerint ablakbetöréssel jutott a helyszínekre, ahol az ügyeskezű Benda rendkívül gyorsan dolgozott. Néhány perc alatt összegyűjtötte zsákmányát, és már tovább is állt. Egyszer próbált egy „nagyobbat dobni”, falbontással be is jutott a Hegyhátvidéke Takarékszövetkezetbe, de széfhez, páncélszekrényhez ott sem nyúlt, csak az asztalon és a nyitható fiókokban hagyott értékeket vette magához. Többek között sorsjegyeket, ám arról nem kérdezték a rend őrei, volt-e szerencséje legalább a húzásnál. Mert a bírósági tárgyaláson nem igen számíthat rá. belülről rácsos ablak a zavaró, különben igazán nem lehet panaszuk a komfortfokozatra a bentlakóknak. Az avatást követő napon ugyanis a 28 fele benépesült, a komlói kapitányság 11 letartóztatottját „hazaszállították” a kényszerű pécsi albérletből. többszáz milliós segélyt, járadékot kellene kifizetni, s nem szóltunk arról sem, hogy Komlón minden második ember munkanélküli lenne, gyakorlatilag megállna az élet.-Milyen átalakításokat tartalmaz a tanulmányuk?- Radikális szervezeti és szerkezeti változtatásokat. Azonnal meg kellene szüntetni a pécsi szénelőkészítőt, és csak a komlóit üzemeltetni. A magyarázat: a pécsi előkészítőmű a kokszkoncentrátum előállítására készült, s erre nincs szüksége Dunaújvárosnak, mert be kell ismernünk, a mecseki koksz magas kéntartalma miatt nem jó minőségi acélgyártáshoz. Ä komlói előkészítő pedig az egyéb termékek vonatkozásában ugyanazt tudja, mint a pécsi, egyharmados költséggel. Ezenkívül a Villamos Üzemből egy kft.-t kell létrehozni, azokat a dolgozókat pedig, akik közvetlenül a bányákat szolgálják ki, a mélyművelési üzemeknél kell alkalmazni. Harmadszor pedig 80-90 fővel csökkenteni kell az igazgatóság létszámát és visszatelepíteni Komlóra a központot.- Úgy érzem, érzelmek is szerepet játszottak a tanulmány összeállításában, s mintha a komlói lokálpatriotizmus is vezette volna a tollúkat. Kommunális beruházásért kedvezmény helyi adóból Megkezdték a polgármesteri hivatalból az adóbevallások postázását az adóköteles állampolgároknak. Az előzetes számítások szerint 10 ezer adózóra számítanak, akik folyamatosan kapják meg a bevallási nyomtatványokat. A helyi adók közül az építményadót vezették be, de a lakás céljára szolgáló ingatlanok mentességet élveznek, így csak az üdülők, garázsok, műhelyek és egyéb, nem lakás céljára szolgáló építmények adókötelesek. A rendelet szerint aki komu- nális beruházás létesítéséhez vagy közműfejlesztéshez nyújt anyagi támogatást vagy teljesít befizetést, a befizetett összeget a helyi adójából levonhatja. Ez az állampolgárokra vonatkozó kedvező rendelkezés érinti a telefonakcióban résztvevőket: ők 1992-ben a befizetett 36 ezer forintot levonhatják, kaptuk a tájékoztatást a polgármesteri hivatal adócsoportjától. Álláspontjuk szerint ugyanis hiába vesz fel az állampolgár több évre szóló kölcsönt a befizetéshez, csak abban az évben jár az adókedvezmény, amelyikben a közműfejlesztést megfizette, s ez az 1992-es esztendő. (A magyarázat azért szükséges, mert a telefonakcióban résztvevők jelentős része az OTP-től kért hitelt és csak az előírt összeg 10 százalékát tette le készpénzben.) Azok, akik a teljes összeget már 1991 decemberében befizették, az idén méltányosságból szintén részesülnek a kedvezményben. Ugyancsak vonatkozik a kedvezmény a dávid- földi és a mecsekfalui szennyvízközmű-társaság tagjaira, befizetésük nagyságáig ők is mentesek a helyi adó alól. A hivatal kéri, hogy a kézhezvételtől számított 15 napon belül visz- szaküldött adóbevallásukon jelezzék, hogy kommunális beruházáshoz hozzájárulást fizetnek. Vonzották a rács nélküli ablakok-Szigorúan műszaki és gazdasági szempontokat vettünk figyelembe. Minden lokálpatriotizmusnak tetsző beállítást gazdasági számításokkal alá tudunk támasztani. Mi indokolná a pécsi központot? A szénelőkészítő Komlón működne az egyik bányával együtt, Vasas és Szászvár is közelebb van Komlóhoz, mint Pécshez, ráadásul a felszabaduló pécsi épületek, létesítmények jobban hasznosíthatók lennének, mint a jelenleg többségében _ üresen álló komlóiak.- Milyen létszámleépítéssel járna elképzelésük?- Vállalati szinten ezer fővel csökkenne a létszám. Ennek fele nyugdíjba kerülne, s mintegy 200-250 ember sorsa válna csak bizonytalanná.- 2000 után hogyan alakulna a mélyművelésű bányák sorsa?-Ha a nemzetgazdaságnak továbbra is szüksége lesz a mecseki szénre, erről 1995-ig dönteni kell, és ettől kezdve szén- vagyonpótló beruházásokat kell megvalósítani a hosszútávú széntermelés megteremtéséért. Képviselő-testületi ülés húsz napirenddel „Mindössze” húsz napirend szerepel Komló képviselő-tes- tülete szerda délután 3 órára meghirdetett nyilvános ülésének napirendjén. Szó lesz a Moziüzemi Vállalat átalakításáról, a római katolikus egyház részére ingatlan átadásáról, a komplex családsegítő szolgálat létrehozásáról, a Komló Városért Alapítvány működéséről - többek között. Érdekes napirendnek ígérkezik Ónozó Lajos fellebbezése. A KDNP listáról megválasztott képviselője lakására történő telefonbeszerelés költségeihez benyújtott eseti szociális segélykérelmét elutasították, ezért fordult a testülethez. A tanácskozás utolsó előtti napirendjeként a város ezévi költségvetésének tervezetét vitatják meg, de erről döntés csak februárban lesz. Több mint egy milliárd Az elmúlt évihez képest 22 százalékkal emelkedik a város költségvetése. A normatív állami támogatások, a céltámogatás, a saját bevétel és a személyi jövedelemadó kiegészülve a kórház-rendelőintézeti egységre fordítható pénzzel megközelíti az 1 milliárd 100 millió forintot. Az önkormányzat hét bizottsága már megvitatta a tervezetet, amely szerdán vitaanyagként kerül a testület elé. Végleges formájában várhatóan a februári első ülésen tárgyalják a képviselők, s ezt követően alkotják meg a város ezévi gazdálkodását meghatározó rendeletet. Már 1400 munkanélküli Továbbra is meredeken emelkedik a munkanélküliek száma Komlón. Egy évvel ezelőtt, 1991. januárjában még 500 alatt volt a számuk, az év végén pedig már 1390-en részesültek segélyben illetve járadékban. A januári adatok szerint a városban foglalkoztatottak 14,16 százaléka volt munkanélküli, s a szakemberek véleménye szerint a kedvezőtlen folyamat nem áll meg. Még rosszabb a helyzet, ha Komlót vonzáskörzetének adataival együtt vizsgáljuk. December végén 3237 munkanélkülit regisztráltak, s számuk egy hónap alatt 3500 fölé emelkedett. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ komlói, Eszperantó téri kirendeltségét január első hetében több mint hétezer Bár január 31-ig még fogadnak el jelentkezéseket, biztosra vehető, hogy az eredetileg meghirdetett feltételekkel megvalósul a komlói telefonakció, amelynek keretében 1993. június 30-ig 3000 állomással bővül és átépül az elavult városi központ. Ettől az időponttól nemzetközi távhívásra is alkalmasak lesznek a város telefonjai, és az önkormányzat, valamint a lakosság anyagi hozzájárulása révén kétezres nagyságrenddel hálózatfejlesztést is végrehajtanak a Matáv szakemberei. Az elmúlt héten az akció sikeréért sokat tett városi OTP fiókban megkezdték a szerződések megkötését az akcióra jelentkezettekkel, s várhatóan február első felében valamennyi hitelkérelemre rákerül az engedélyező aláírás.