Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-28 / 27. szám

1992. január 28., kedd aj Dunántúli napló 3 Forgalomkorlátozás nélkül azonnal eladható és megvehető Mennyi marad a 24 000 tanácsi lakásból? A nyugdíjas nem költöztethető ki Kongatják a vészharangokat az egykori PIK-lakások felett: mi tagadás kedvező feltételek­kel kerülhetnek magántulaj­donba. Pécsett néhány éve még 24 000 tanácsi bérlakásról szól­hattunk, melynek feltehetően zömét a bentlakók megvásárol­ják. Legalábbis a tendencia az. Erről beszélgettünk a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat igazga­tónőjével, Hajna Jánosnéval, aki előrebocsájtotta: 18 000-re csökkent mára a kezelésükben lévő lakásszám. Legalábbis ez a december végi adat. Az értéke­sítés több csatornán folyik, részt vesz benne az INKÖZ, a Dél-Dunántúli Tervező Válla­lat, a Videlcom kft, a Mügart kft, az UNIBER és a Lehoczky és Társa cég is. így kézenfekvő a következtetés: napról-napra változik a kép, hisz egyre több adásvételi szerződés köttetik. Nyílván számos kérdés me­rülhet fel az értékesítések kap­csán, mindenre kitérni lehetet­len. Néhány közérdeklődésre számot tartót azonban érdemes gyorsan megválaszolni. Legtöbben ma azzal foglal­koznak, hogy vajon a megvárá- solt tanácsi lakás forgalomké- pes-e, eladható-megvehető-e? A válasz egyértelmű igen, semmiféle korlátozó feltétel nincs. A kedvezményes vétel után már másnap, egy új, kial­kudott forgalmi értéken a lakás továbbadható. Sőt még az is, amely részletfizetéssel kialku­dott: PIK hozzájárulással a még fennálló tartozást az új vevő át­vállalhatja. A másik kérdés: mi lesz azokkal, akik nem kívánnak élni az egykori tanácsi lakások megvételének lehetőségével? Ugyanis a vételi árajánlatra egy éven belül válaszolni kell, s aki ezt elmulasztja, vagy aki nem­leges választ ad, annak feje fölül a lakás eladható - mondják sokan. így van-e? A hír valóságtartalma: a lakás majd lakottan is meghirdethető, de a bentlakó, amennyiben nyugdíjas, vagy szociálisan rá­szorult nem költöztethető ki. A lakott lakások ilyen értelmű ér­tékesítésének elindítására a Polgármesteri Hivatal már az INKÖZ irodának utasítást adott. Éppen ezért könnyen megjósol­ható: valószínűleg marad nem is kevés lakás ezután is önkor­mányzati tulajdonban, de hogy mennyi, azt még senki sem tudja természetesen. Hiszen nyugat nagyvárosai­ban is ismert a szociális-lakás fogalma, miért lenne Pécsett másképp? S végül egy technikai tanács: a tulajdonátruházási procedúra, bármelyik cég is végzi azt, gondokkal járhat. Az idén többezer ügyfélkapcsolatot feltételezve nyilvánvaló, akár a PIK szövegezi a szerződéseket, akár a többi erre feljogosított vállalkozás, akadhat súrlódás, nem egy. Érdemes tehát bizo­nyos toleranciával felvértezve megközelíteni az egyeztető fó­rumokat. Kozma Ferenc Magyarhertelendi fejlesztések A környéken élők sorsa elsősorban a strand fejlesztésétől függ Az elmúlt szezontól már üzemel a panzió a strand szomszédságában Fotó: Läufer László Magyarhertelend életének utóbbi évtizedeiben meghatá­rozó szerepet tölt be a strand. A községben kutatófúrás alkal­mával 1957-ben fedezték fel a kálciumot, magnéziumot, man­gánt, paraffint és jódot tartal­mazó 38 fokos melegvizet. Gyógyhatás szempontjából nem vizsgálták, de az kiderült, hogy a reumatikus és izületi bántal- makra enyhülést ad. A melegvíz hasznosítására rövid idő alatt egy kismedencét építettek. Újabb kutatófúrás alkalmával 1100 méter mélyben bőséges vízhozamu, 62 fokos melegvi­zet találtak. A strand kezdetben a helyi tanácsé volt, majd üze­meltetésre átvette a Baranya Megyei Vízmű Vállalat. Az elmúlt években a fürdő egy feszített víztükrű nagyme­dencére, két kisebbre és egy gyermekmedencére bővült. A helybélieknek a strand megléte bevételi forrást jelent: sorra épültek az új üdülők. A hazai nyaralók, fürdőzők mellett hol­land, német, osztrák, svéd turis­ták is évről-évre visszatérő ven­dégek. A falubeliek fájó pontja, hogy szezon végén bezár a strand - a melegvíz pedig szinte hasznosítás nélkül folyik el. Magyarhertelend, Barátúr és Bodolyabér „csipkerózsika ál­mából” hét éve ébredt. Bakó István hertelendi lakost válasz­tották ekkor tanácselnöknek, majd polgármesternek: koráb­ban a sásdi Erdőgazdaságnál dolgozott főkönyvelőként. Mindhárom községben jelentős változások történtek azóta: köz­gazdász diplomájának hasznát véve a költségekkel úgy gaz­dálkodtak, hogy sok mindenre futotta. A három faluban min­denütt aszfaltozták az utakat, megszépítették a kultúrházakat, belső tereket, gázcseretelepeket létesítettek, bekapcsolódtak a crossbar rendszerbe. Hertelen­den új iskola épült szolgálati la­kással. Az ittlakók kívánsága teljesült, amikor néhány éve or­vos, védőnő került a faluba. Je­lentős összegekkel támogatják a rászorulókat, egyedülálló idős embereket. Ez évben az öregek napközi otthona kap helyet a hertelendi kultúrházban. Óriási fordulatot jelentett az Orfű-Magyarhertelend közötti út megnyitása: megindult a tú- ristaáradat Hertelendre a hűvös nyári napokon.Egyre többen vágtak bele az üdülő és a vi- kendház építésébe. Gyakran szűkösnek bizonyult a strand. Az idelátogatók ellátására, itt marasztalásukra nem készültek fel. A helybéliek Bakó István polgármestert ostromolták, hogy próbálja jogos tulajdonu­kat, a strandot visszaszerezni. Újabb medencéket létesítené­nek és a környezetet is ápol- tabbá, csinosabbá tennék. A va­gyonügynökségnek kérelmüket már beadták - úgy tűnik, hama­rosan eldől, ki lesz a strand gaz­dája.-Nekünk létkérdés a víz egész évben való hasznosítása, a fürdő bővítése, szolgáltatása­ink fejlesztése. Mert ez munka- lehetőséget, megélhetési forrást jelenthet sok helybélinek. Itt akarjuk tartani a fiatalokat. Sze­retnénk idevonzani a jövendő üdülőtulajdonosokat is - ma­gyarázta beszélgetésünkkor a polgármester. Üdülési gyöngyszemmé, pi­henésre, kikapcsolódásra al­kalmas hellyé szeretnék a falut változtatni az ittlakók. Elképze­léseiket egy már megvalósult példával illusztrálta Bakó Ist­ván. A strand közelében, a múlt évben felépült Matthias panzió­val. Sokak csodálatát kivívta Brunner Mátyás és családja. Ki­lenc hónap alatt épült fel a 120 személyes étterem és a 10 szo­bás panzió, mely rövid idő alatt közkedvelt lett a külföldi turis­ták körében. A Brunner családot a szezonvége bezárásra kény­szerítette, óriási veszteségeket okozva. Ráébredtek, jönnének a külföldiek, ha lenne melegvizes strand. A magyarhertelendi polgármestertől maximálisan támogatva úgy döntöttek, újabb vállalkozásba vágnak. A község melegvizét hasznosítva fedett, feszített víztükrös, vízmasszá- zsos medencét, kint az udvar­ban nyitott hidegvizes- és gyermekmedencét építettnek. Az igényeknek megfelelően szauna, szolárium, kozmetika, fodrászüzlet, gyógymasszőri helyiség, drinkbár, öltözők és szociális blokkok is helyet kap­nak a panzióhoz csatlakozva. Az udvarban nyitott és fedett teniszpálya várja a sportszere­tőket. Starthitellel, osztrák és magyar partnerrel márciusban kezdődik az építkezés. Szeret­nék, ha a környékbeli üdülőket téliesítenék a tulajdonosok, hogy legyen hol megszállni a külföldieknek. Adám Erika A veszprémi Liliom Vendégrendező: Vincze János Liliom, ez a kedves vagány, a megszokottól eltérő arcát is megmutatja Veszprémben. Molnár Ferenc darabját ugyanis vendégrendezőként a pécsi Vincze János állítja színpadra, aki kicsit többet és mást lát a jól ismert műben, mint rendezőtár­sai. — Nem arról van szó, hogy valami olyasmit erőszakolnék a darabra, ami nincsen benne- mondta telefonbeszélgetésünk­kor Vincze János- csak kibon­tom azokat a rétegeit, ame­lyekre kevésbé figyeltek föl. Részben építek Babarczy László kaposvári és szolnoki bemutatóira készített dramatur­giájára, - ő átszerkesztette a je­lenetek sorrendjét-, részben vi­szont új megoldásokat alkalma­zok. Például a darab végi jele­netek nálam nem az égben ját­szódnak, hanem Liliom vizio­nálja életének utolsó perceiben. A befejező képben Julit terhe­sen látjuk Liliomra görnyedve. Molnár Ferenc sokkal nagyobb igazságokat mond ki, mint amikre eddig felkaptuk a fejün­ket. Egy kis csúsztatással a játék időpontját 1911-be tettem át, s különös átfedéseket lehet ta­pasztalni az akkori kor és napja­ink eseményei között. A megél­hetés nehézségei, a balkáni há­ború körülöttünk is zajlanak. Már a színház előterében ebbe a hangulatba csöppennek a ven­dégek. Szörényi-Bródy és Koncz Zsuzsa ideillő számait hallhatják, a nézőtéren pedig verklis fogadja őket. A bemuta­tót február 21-én tartjuk. Egyébként nagyon örülök, hogy megismerhettem a veszprémi társulatot, igen dolgosak, tehet­ségesek, és a színház nagyon jól működik. A bemutatóig Vincze János csak egyszer-kétszer jön vissza Pécsre, hogy a Harmadik Szín­házzal tudjon készülni a tavaszi eseményekre. A Halleluja elő­adás ugyanis több napig ven­dégszerepei a pesti Katona Jó­zsef Színházban, bemutatják a Kamaraszínházi Fesztiválon is, készül róla Pécsen televíziófel­vétel, és a hírek szerint Német- országi meghívások is kilátás­ban vannak. Vincze János pedig a közeljövőben Kolozsváron rendezi Spiró György Csirkefej című darabját. B. A. Kötözködő influenza Baranyában, de a szomszé­dos megyékben, így Somogy­bán, Tolnában sem mondható, hogy a járvány méretét öltötte volna az influenza. A két me­gyében már tudják, hogy az inf­luenza „ A” terjed, a baranyai torokmosó folyadékmintákból eddig még nem szűrtek ki vírust az ANTSZ Megyei Intézetében, a volt KÖJÁL-nál. Megyénkben a járványszerű influenza, gyermekközösségek­ben támad, a tizenévesek, fő­ként a hatodik osztályosok kö­rében. Tömeges megbetegedés volt korábban a pécsi Nevelési Központ iskoláiban, valamint a 39-es Dandár úti iskolában, de ezekhez hasonló intenzitású góc még nem alakult ki azóta. Ahol a legtöbb megbetegedést észle­lik, az Pécs, Siklós és újabban Komló. Az egészségügy, annak is fő­ként a gyógyszer-ágazata min­dent megtett, hisz tegnap pél­dául újabb egy kamion gyógy­szer érkezett Pécsre. Nincs hi­ány antibiotikumokból. Bár erős a forgalom a megyeszék­hely gyógyszertáraiban, rendkí­vüli ügyeleti rendet nem kellett bevezetni. Győzik az igényeket. Új rend napokon belül lesz, de a ha­gyományos leltárok miatt, ame­lyek időpontváltozásait lapunk­ban majd közüljük, ez még nem ismeretes. Egyik kórházunkban sincs látogatási tilalom, amit szükség esetén az ANTSZ ren­del el, de maga a kórház is be­vezetheti a szigorítást. A mostani influenza amilyen gyorsan jött, oly gyorsan távo­zik is. A betegek zöme ezt ta­pasztalja. De legyenek óvatosak a kis­iskolások, sokat mozogjanak, egyenek gyümölcsöt, káposzta- félét, igyanak gyógyteákat. Na­gyon fontos, hogy egymás po­harából ne igyanak, ne kérjenek társuk uzsonnájából. Cs. J. Nevelési Központ, június 16-21 Nemzetközi kiállítás és vásár Pécsett Idén, június 16-21-ike között ismét lesz Pécsett kiállítás és vásár a szokott helyén, a Neve­lési Központban. A mintegy 6 000 négyzetmé­ter fedett és szabad területen osztrák, olasz, német, angol, va­lamint a szomszédos országok­ból érkező cégek mellett ma­gyar gazdálkodók is részt vesz­nek a beruházási és fogyasztási javak pécsi nemzetközi kiállítá­sán és vásárán, amely a déli szomszédainknál az újjáépítést is elő kívánja segíteni. A rendező Novopress Kft. a kiállítók jelentkezését 1992. febmár 22-éig várja az alábbi címen: 7624 Pécs, Doktor S. u. 23. Telefon: 32-325, 36-180, 36-592; telefax: 32-325 és 36-592. KJ Hirdethető szeszes italok Hamarosan lehetőség nyílik egyes szeszes italok reklámozá­sára az ipari és kereskedelmi miniszter megjelenés előtt álló rendelete alapján - tudta meg hétfőn az MTI a Magyar Rek­lámszövetség főtitkárától. Nagy Péter elmondta: a jövő­ben a tervek szerint szabadon lehet majd reklámozni a 22,5 százalék alkoholtartalom alatti, szőlőből készült szeszes italo­kat, így a borokat és a vermuto­kat, valamint a sört is. A korlá­tozás enyhítésétől azt várják az­illetékesek, hogy az alkoholfo­gyasztás az egészséget kevésbé károsító italok irányába tolódik el. Konyakot, pálinkát, továbbra sem lehet hirdetni. Ugyancsak fennmarad a cigarettákra vonat­kozó reklámtilalom. Nagy Péter azt is elmondta, hogy miután hamarosan megszületik a rende­let, nem emelnek kifogást a hét végén, és hétfőn az egyik orszá­gos napilapban megjelent olda­las .hirdetés miatt, amely az egyik vermut fogyasztását ajánlja. Gépkocsiimport-engedélyek február 3-ától A külgazdasági miniszter rendelete szerint hétfőtől, ja­nuár 27-étől lehet benyújtani a gépkocsiimport- engedély ké­relmeket, amelyeket - elbírá­lásuk után - február 3-ától fo­lyamatosan ad ki a Nemzet­közi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának engedélye- I zési osztálya - tájékoztatták az MTI-t a minisztériumban. Ismeretes, hogy az év első í felére a külkereskedelmi áru­forgalomban az NGKM hatva­nezer darabban maximálta a Magyarországra importálható személygépkocsik számát. Tavaly összesen 300 ezer autó behozatalára kértek enge­délyt a forgalmazók, de ezek alapján jóval kevesebbet, csak mintegy 200 ezret hoztak be az országba. Az idei első félévre megszabott 60 ezres kvóta nem jelenti azt, hogy a máso­dik félévben is csak 60 ezer autó behozatalára lesz lehető­ség, bár egyelőre úgy látják, hogy meglehetősen sok a te­lephelyeken veszteglő, eladat­lan gépkocsi. Nemcsak a mintegy 500 im­portőr telepén állnak a gazdára váró autók, hanem a több ezer használtautó kereskedő sem tud könnyen megszabadulni a felgyülemlett járművektől.En­nek oka - minden valószínű­ség szerint - a fizetőképes ke­reslet drasztikus csökkenése. A behozatali kvóta megha­tározásánál szempont volt az is, hogy Magyarországra minél több működőtőke jöjjön be külföldről, s ennek segítségé­vel valósuljon meg a hazai au­tógyártás és az ehhez szüksé­ges alkatrész-gyártó háttér. A minisztérium illetékese meg­jegyezte: a gépkocsi-piacon a múlt évben már összhang volt ; a kereslet és a kínálat között. A most foganatosított intézkedés ) nem érinti a magánforgalom­ban behozott személygépko- ■: csikat.

Next

/
Thumbnails
Contents