Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-21 / 20. szám

1992. január 21., kedd uj Dunántúli napló ll A birodalom kezdetei és végnapjai 2. Taktika és praktika George Bush amerikai elnök a Fehér Ház ovális irodájában fo­gadta január 14-én az aktív sporttól visszvonult, világhírű kosár­labdázó Magic Johnsont, aki AIDS-betegségben szenved. Autószenzáció A flotta története (MTI - Panoráma) - Szovjet adatok alapján az alábbiakban foglalható össze az Oroszország és Ukrajna közt heves vita tár­gyát képező egykori szovjet Fe­kete-tengeri flotta rövid törté­nete: 1783. május - Ezt az időpon­tot tekintik az orosz Fekete­tengeri flotta születése időpont­jának. Abban a hónapban futott be ugyanis az addig az Azovi tengeren és a Dnyeperen tartóz­kodó 28 hajó a Fekete-tengerre. A rákövetkező hónapban orosz tengerészek hozzáláttak az első kőházak építéséhez Szevaszto- polban, amely 1804-ben lett hi­vatalosan a flotta állandó kikö­tője. 1790. március - Hivatalosan Fjodor Usakovot nevezték ki a flotta parancsnokává. Vezényle­tével a flotta több jelentős ütkö­zetet nyert meg az 1787-1791- es orosz-török háborúban. Ezek eredményeként Törökország lemondott a Krim-félszigetre támasztott igényéről és a Krim szilárdan orosz ellenőrzés alá került. 1798-1800. — A napóleoni háborúk alatt az Usakov vezette orosz hajóhad harcolt a franciák ellen az Adrián és a Földközi­tengeren, részt vett a Jón-szige- tek és a Nápolyi Királyság fel­szabadításában, s blokád alatta tartotta Genovát, Anconát és más kikötőket. 1812. - Napoleon oroszor­szági hadjárata alatt a flotta ten­gerészgyalogosainak négy szá­zada harcolt a franciák ellen. Orosz csapatok végül is eljutot­tak Párizsba. 1828. - Az ebben az évben lezajlott orosz-török háborúban a flotta nemcsak a tengeren csa­tázott sikeresen, hanem együtt­működött az orosz szárazföldi csapatokkal is. A háború ered­ményeként Görögország el­nyerte függetlenségét Törökor­szágtól. 1838. - Vízrebocsátották a Fekete-tengeri flotta első fém­ből készült hajóját, az „Inker- man„-t. 1853. november 18. - Az utolsó nagyobb tengeri ütköze­tet vitorláshajók részvételével a krimi háború (1853-1856) ele­jén vívták. A Pjotr Nahimov vezette orosz flotta a török ha­jóhad 16 egysége közül 15-öt megsemmisített, saját veszteség nélkül. Francia, brit és török csapatok 349 napon át ostro­molták Szevasztopolt, rákény­szerítve az orosz tengerészgya­logosokat a kikötő déli részének feladására. Maga a város nem kapitulált. 1905. - A flotta több hajója, köztük a „Patyomkin” is, tevé­kenyen részt vett az 1905 nyári felkelésben, majd a novemberi szevasztopoli lázadásban. Második világháború - A Fekete-tengeri flotta 835 ellen­séges hajót megsemmisített. A szovjet birodalmi politika történetében roppant tanulságos a független grúz tifliszi (tbiliszi) kormány megdöntésének törté­nete. A hatalomra szabályos parlamenti választások útján ke­rült, főleg mensevik politiku­sokból álló testület 1918-ban Németországgal, később pedig az antantállamokkal is megpró­bálta elismertetni magát. A pol­gárháború idején ügyesen egyensúlyozott a vörösök és a fehérek között, végig kereske­dett velük. A mensevik Grúz Köztársaság addigra már kész oázisnak tűnt az éhínséggel, polgárháborúval küszködő egy­kori cári birodalomban. Burzsoá nacionalizmus Sztálin és Ordzsonikidze irá­nyításával Moszkvából felke­lést szerveztek a köztársaság néhány hegyi falujában, majd egy állig felfegyverzett, orosz katonákból álló hadsereget ve­zényeltek a helyszínre. Az eredmény: Grúzia hét évtizedre elveszítette függetlenségét. A mensevik kormány emigrált, s az új hatalom ellen fellázadt százezrekre tömeges kivégzés és kitelepítés várt. Röviddel később, 1922-ben, a Szovjetunió kikiáltását meg­előző hónapokban kiderült, hogy Sztálin és hívei formálisan is szeretnék bekebelezni Grú­ziát, Ukrajnát, Belorussziát, és a másik két kaukázusontúli köz­társaságot, Azerbajdzsánt és Örményországot, ahol szintén a Vörös Hadsereg jelenlétének nyomós érve segítette a szov­jethatalom kikiáltását. A sztá­lini elgondolás szerint mind az öt „vazallus” köztársaság auto­nómiát kapott volna, mint Szov- jet-Oroszország része. Ezzel szemben Lenin, aki korábban Sztálinhoz hasonlóan ország­szerte irtotta a „burzsoá nacio­nalizmus” vadhajtásait, felis­merte, milyen veszélyt jelent a leendő államalakulatra az orosz szupremácia, a birodalmi gon­dolat. Ezért az autonómia he­lyett az Európa és Ázsia Szovjet Köztársaságai Szövetsége elne­vezésű államalakulat proklamá- lását javasolta. Tervéhez meg­nyerte Trockijnak és a nemzeti­ségi pártvezetők nagy részének a támogatását. A cári hagyomány Lenin egészségi állapota azonban 1922 december végén, a Szovjetunió kikiáltásának napjaiban válságosra fordult. Sztálin a reá nehezedő politikai nyomás miatt néhány ponton engedett ugyan, ám mivel a reá­lis hatalom már 1922-ben egyre inkább az ő kezében volt, hama­rosan győztek az „orosz nagy­hatalmi kurzus” hívei. A szö­vetséges köztársaságok önálló külpolitikája elsorvadt, mielőtt szárba szökkent volna. A kü­lönböző nemzetiségű újoncokat nem a saját köztársaságukba vezényelték, hanem a biroda­lom távoleső tartományaiba. Felelevenítették ezáltal a rossz emlékű cári tradíciót, amely le­hetővé tette a más nemzetiségű hadsereg bevetését egy-egy ré­gió lakosságával szemben. A harmincas évek elejére kia­lakult továbbá a Szovjetunióban (a legutóbbi időkig fennálló) gyakorlat, amely szerint minden köztársaságban orosz volt a párt másodtitkára, a miniszterelnök első helyettese, a belügy veze­tője, a köztársaság területén ál­lomásozó csapatok, meg az ot­tani hadkerület parancsnoka. Erőteljes áttelepítésekkel sike­rült módosítani jó néhány, főleg közép-ázsiai és ukrajnai terüle­ten a lakossági részarányt az oroszok javára. Az igazsághoz az is hozzátar­tozik, hogy a különböző nemze­tiségek kulturális és gazdasági téren a huszas években egy ideig kétségtelenül nagy és lát­ványos fejlődésnek indultak. Volt olyan kis nemzet Szibériá­ban és a Kaukázus vidékén, amelynek soraiból ekkor kerül­tek ki történelmük folyamán az első értelmiségiek. A külön­böző autonóm területeken és szövetséges köztársaságokban sorra nyíltak meg az egyetemek és főiskolák, a lap- és könyvki­adók. 1938-ig az orosz nyelvet sem tanították kötelező jelleg­gel az egész birodalom terüle­tén. Ám a harmincas évek elejétől e látványos fejlődés megtor­pant. Ukrajnában, Közép-Ázsi- ában majd szerte a Szovjetunió­ban sorra rendezték a „burzsoá nacionalisták” elleni kirakatpe­reket. Az „új idők” jeleként ab­bamaradt a cári hódítók bírálata a történelemkönyvekben. A ha­gyományos, főleg az arab ábé­cét a birodalom különböző pontjain rendre kiszorította a la­tin, majd a ciril írás. Sőt ezt az erőszakos nyelvi politikát al­kalmazták a birodalmon kívül is, a vazallusnak tekintett mon­gol nemzettel szemben. Oszd meg és uralkodj! Kívülről nézve azonban ele­inte ez nem volt feltűnő. S hogy ne is legyen, arról tett a sztálini vezetés: az 1930-as években végig széles körű szemfény­vesztő propagandakampány folyt a példamutató szovjet nemzetiségi politika dicsére­tére. Az orosz birodalmi eszme kommunista terminológiával palástolt térhódításával párhu­zamosan Sztálin igyekezett to­vábbi engedményeket tenni az „új osztály” nemzetiségi képvi­selőinek. A cárok hagyományos politikáját folytatva a moszkvai diktátor jó néhányukat beemelte az országos, főleg pedig a helyi vezetésbe, s a kiválasztottakat egyszersmind szembefordította a saját nemzetükkel. Amikor Sztálin megbizonyo­sodott róla, hogy hatalma elég szilárd, továbbment. Kö- zép-Ázsiában „a sztálini nemze­tiségi politika diadalaként” át­rajzolta a határokat, és négy szovjetköztársaságot hozott létre: a kazahot, a tadzsikot, a kirgizt és az üzbéget. Finnor­szág közvetlen szomszédságá­ban a Kreml urai az 1930-as években mesterségesen fenntar­tották a karéliai autonómiát, Délnyugat-Ukrajnában pedig nagy beruházásokat hajtottak végre a szintén kirakatként lét­rehozott moldáviai autonóm köztársaságban. Moszkva szá­mítása az volt, hogy egyszer majd, ha kedvezni fog a nem­zetközi helyzet, a többnyire ro­mán lakosságú Besszarábia, va­lamint egész Finnország „ön­ként csatlakozik” a Szovjetuni­óhoz. Ahogy telt az idő, Sztálin egyre bátrabban módosítgatta birodalma belső, láthatatlan ha­tárait. Szovjet Közép-Ázsiában erre két alkalommal is sor ke­rült. Az eredmény: több száze­zer üzbég Tádzsikisztán fennha­tósága alá került, a tadzsik la­kosság jelentős része pedig rá­kényszerült, hogy ettől kezdve az üzbég vagy a kirgiz főváros­ban intézze ügyeit. Sztálinnak így sikerült hosszú távra (a nemrégi véres közép-ázsiai nemzetiségi villongások azt bi­zonyítják, hogy mindmáig) egymásnak ugrasztani, így a központi politika szempontjá­ból semlegesíteni a térség nyo­morgó lakosságát. S hogy ennél a térségnél ma­radjunk: a huszas évek végétől, a harmincas évek elejétől a me­zőgazdaság kollektivizálása, a kolhoz-rendszer bevezetése még inkább összekuszálta a nemzeti-nemzetiségi ellentéte­ket. Bugyonnij lovassága a fo­lyamat elején ezrével irtotta az egyéni gazdálkodáshoz szokott kazahokat. Azután mind a négy köztársaságból folyamatosan Szibériába telepítették a módos pásztorokat és földművelőket, helyükre pedig százezrével ér­keztek orosz és ukrán „kulá- kok”, majd megbízhatatlannak ítélt koreaiak a Távol-Keletről. Kazahsztán őslakossága ílymó- don az 1950-es évek közepére kisebbségbe szorult a saját szü­lőföldjén. (Folytatjuk) Kun Miklós A General Motors, a világ legnagyobb autógyára, új négy­kerekű csodákkal rukkolt elő: három „spórkocsival” - azaz rendkívül kis fogyasztású jár­művel -, melyek alig több mint két liter benzinnel is elfogad­ható sebességet érnek el. A három fürge paripa közül a legtöbb jót az Ultralite nevűről hallani, amely leginkább egy Hold-béli járműhöz hasonlít. Jobb és bal oldalán egy-egy szárnyasajtó, hátsó kerekeit pe­dig teljesen elrejti a karosszéria. Az igazi szenzáció a fogyasztás: az Ultralite 80 kilométeres se­bességnél csak 2-3 liter benzint fogyaszt kilométerenként. A há­romhengeres, 1500 köbcentimé­teres autócsoda egyébként a kétüteműek egyre szűkebb csa­ládjába tartozik. Végsebessége 200 km/óra, sőt annál is több. A kocsit a General Motors három év múlva akár szériában is tudná gyártani. A másik kocsi a Pontiac Salsa, amely 100 kilométeren­ként 5 litert fogyaszt. A harma­dik az Oldsmobile: 231 lóerős motorját már számítógép navi­gálja. Fogyasztása 8 liter/100 kilométer. (FEB) Parlez vous deutsch? Sok dolga van ma az egy­ségesedő Európának. Nagy figyelmet kell fordítaniok a politikai és gazdasági kérdé­sekre, a jogi rendezésre, új védelmi-biztonsági koncepci­ókra. De mindezek alapja: va­jon a szó szoros értelmében megértik-e egymást az euró­pai polgárok? A Szovjetunió maradékát képező államszövetségben könnyebb a helyzet, mint Eu­rópa soknyelvű nyugati fel­ében. Még akkor is, ha tény, hogy a lettek, az észtek, az ukránok, a kaukázusiak és so­kan mások nem szívesen használják közös nyelvként az oroszt. Az európai konferenciák résztvevői élénken keresik a leghasználhatóbb közvetítő­nyelvet. A nem angol anya­nyelvűek az angol egészen le­egyszerűsített szaknyelvi vál­tozatát használják. A botrá­nyos nyelvi egyveleg mind­addig közérthető, amíg fel nem bukkan egy angol. Ekkor sok külföldi ijedten összeza­varodik. „Parlez-vous de­utsch?”,, It is leider so very difficult, you know” és más hasonló mondatok bizonyít­ják: európa politikai egységét könnyebb összekovácsolni, mint sok nemzet fiait rende­sen angolra tanítani. A kérdés már csak azért is izgalmas, mert a kutatók sze­rint - hiába nyílnak egyre-másra nyelviskolák és tárul ki a világ lassan már minden náció előtt, egyre ke­vesebben vannak, akik szín­vonalasan beszélnek akárcsak egyetlen nyelvet. Sokan nosz­talgiával gondolnak vissza arra a korra, amikor még cice-. rói latinsággal íródott minden, vagyis Európának közös nyelve volt, noha ezt akkori­ban csak a tudósok birtokol­ták. A bennfentesek azt állítják, hogy a Közös Piac dokumen­tumait először „franciául gondolják ki” és csak azután fordíttatják le angolra, olaszra és németre. A jövő programja egészen más: biztosítani a nyelvi határok teljes átjárha­tóságát az újonnan formálódó Európában. (FEB) Rambót diszkvalif Komputertechnika a rák ellen Egy új, mágneses átvilágító rendszer segítségével még korai szakaszában felismerhető és gyógyítható a mellrák - közöl­ték a dallasi Raylor Egyetem Gyógyászati központjában, ahol több mint 50, mellrákban szenvedő nőn végeztek vizsgá­latokat. A mágneses rákszűrés­sel azokat a rosszindulatú daga­natokat is ki tudják mutatni, amelyeket az eddigi vizsgálatok révén nem fedeztek fel. Ennek köszönhetően az orvos korábbi stádiumban és könnyebben tudja eldönteni, hogy el kell-e távolítania az egész mellet, vagy elegendő annak egy részét megoperálni. Az Atlantic Monthly című amerikai folyóirat szerint szinte semmi nem igaz abból a legen­dából, melyet állítólag a Fehér Ház és Hollywood alkotott Vi­etnamban foglyul ejtett és nap­jainkig rabságban sínylődő amerikai hadifoglyokról. E ter­jedelmes publikációval egyidő- ben azonban Oleg Kalugin ve­zérőrnagy, a KGB tábornoka ezzel ellentétes tartalmú szen­zációs bejelentést tett Moszk­vába. Közölte, hogy 1978-ban, tehát három évvel a vietnámi háború befejezése után a KGB ügynökei három amerikai hadi­foglyot hallgattak ki Vietnam­ban. Kathleen Callo a Reuter ha­noi tudósítója ottani nyugati megfigyelőkre hivatkozva azzal a magyarázattal állt elő, hogy Vietnamban voltak amerikai foglyok a háború után, de nem aktív állományban lévő kato­nák, hanem olyan személyek, akik saját akaratukból kerültek oda. Ilyen volt például Bob Schwab, aki jóval a háború után tért vissza Hanoiba. A Fü- löp-szigetekről, hajóval közelí­tette meg a vietnami partokat, hogy kimentse onnan barátnő­jét. Elfogták és egy éven át fog- vatartották, mielőtt 1986-ban elengedték volna. Két amerikai kábítószerkereskedőt 1978 és 1980 között kapcsoltak le és tar­tottak több mint egy éven át börtönben a vietnamiak, majd visszatérhettek az Államokba. Ami azokat a hadifoglyokat illeti, akikért Rambo harcolt a vietnami dzsungelekben, léte­zésükről szavahihető források­ból 'vagy komoly bizonyítékok alapján nem sikerült meggyő­ződni, bár a bizonyítási próbál­kozások a mai napig folynak. Az amerikai védelmi miniszté­rium 2267 Indokínában nyomta­lanul eltűnt amerikai katonát tartott számon, akiknek mintegy felerészéről már régebben bebi­zonyosodott, hogy harcban vesztették életüket. Egy részük holttestét fel is kutatták és haza­szállították az Egyesült Álla­mokba. A probléma azokkal van, akiket elveszettnek nyilvá­nítottak és a mai napig csak sej­tik, hogy szintén elpusztultak. A hanoi amerikai misszió vezetője még ma is 82 olyan nevet tart számon, akikről nemcsak azt nem tudják, hol nyugszanak, hanem azt sem, meghaltak-e va­lójában a háború idején. Az amerikai kormány hivata­losan máig nem zárta le a vizs­gálatot, Hollywoodban pedig kalandfilmek egész sorozata ké­szült a vietnami háborúban el­tűnt amerikaiakról. Clint East- wood, a híres westrn-színész a nyolcvanas években maga is vezetett egy expedíciót Viet­namba a MIA (missing in ac­tion) katonák felkutatására. A vietnami veteránok között sem egységes a vélemény ebben a kérdésben. Gene Musselmann, aki a háború idején a 173-as számú légi deszant dandár ka­tonája volt, jelenleg pedig a HBO amerikai mozicsatornát Magyarországra bevezető Ká- belkoin cég műszaki igazgatója Budapesten, így emlékezik: „Annyit tudok csak, hogy a mi egységünkből senkit nem fog­tak el élve, s a halottainkat is mindig magunkkal vittük. Más lehetett a helyzet az Észak-Vi- etnam felett lelőtt amerikai piló­tákkal. Elképzelhető, hogy őket elrejtették a világ szeme elől. Bár az erről szóló filmek több­nyire szenzációéhesek, nem zárható ki, hogy maradtak ott amerikai foglyok. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy a mai napig ott vannak. Miért hagyták volna életben őket?” Rékássy Zoltán Az amerikai „spórkocsi”

Next

/
Thumbnails
Contents