Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-19 / 18. szám
Angyaljárás 2000 körül Az ezredforduló körül ismét megváltják az emberiséget. A információt beszerzehetjük a Magyar Televízióból. Frideri- kusz Sándor szerda esti riportalanya - akit mindazonáltal hitében bántani nem akarok, énekes tehetségében becsülök, budapesti, 1945-ös gyermekkori, skí- zist okozó óvóhelyi traumájában megértek - elmondja nekünk, hogy mit súgott a „Kis Hang”. Elmondja, 144 ezer ,jó- ravaló” földi halandó rövidesen földönkivüli dimenziókba jut azoknak a jó angyaloknak a segítségével, akiket nem kisértett meg a gonosz. így sokezer Messiás tér majd vissza Földünkre, immáron rendelkezve a szeretet és a lelkek feltámasztásához szükséges isteni képességekkel. Nekünk „idelenn” pedig színt kell vallanunk, jóhoz akarunk-e csatlakozni, vagy a gonoszhoz, azaz részesülni kívánunk-e a szeretetben. Sajnos mindig úgy alakul e fránya Földgolyón, hogy éppen a sorsverte gyengék, a hitetlenek és „gonoszok” szorulnának „üdvhadseregre” - a keresztény hit, de közönséges lélektani ismereteim szerint is. Ezért bejelentem tiltakozásomat az égiek bűnös protekcionizmusa ellen, amely csak a jóra- valók közül válogat. Például segíthetne a televíziónkon is, hogy ne maradjunk ekkora sötétségben. B. R. Üzlet a barlangban Befejeződött a telepítése és már a műszaki próbái folynak a beremendi Kristály-barlangban a monitoring-rendszernek. A kísérlet első ütemére közel kétmillió forintot fordítottak. Ennek eredményeként több mint 30 műszer méri a rendkívül értékes barlangban a pára- tartalomtól a hőmérsékletig, a kőzetmozgástól a vízbeszivárgásig a különböző paramétereket. Az automatikus adatrögzítés révén pontos képet kapnak a védett Kristály-barlang belső állapotáról. A rendszert a Dél-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság fejlesztette ki, olyan eredménynyel, hogy máris van érdeklődő Nyugat-Európából: esetleg megvásárolnák a monitoring-rendszert. A második ütemben tovább bővítik a műszerparkot, többek között akusztikai mérésekre szolgáló eszközökkel, ezek révén akár „megjósolható” egy bekövetkező kőzetomlás. M.A. Paudits Béla, a vendéglátós színész Nem kéremszépen, nem vendéglátó színész, hanem vendéglátós színész Paudits Béla, ami azt hiszem igazán unikum, a furcsaságoktól pedig egyáltalán nem mentes hazai színházi életben. Persze ez nem azt jelenti, hogy a művész úr nem szívesen lát vendégeket, de hát neki a vendéglátás is a szakmája. Igaz, most egy ideje felhagyott a ki- és felszolgálással, s eredeti mesterségét űzi, s mint színész keresi kenyerét.- Eddigi színészi pályafutásomban tényleg kiugró volt az elmúlt esztendő, szinte alig akarom elhinni, hogy mindez velem történt meg. Tévéfilmek, show, a Madáchban Webber musicaljében József, a Kabaréban a konferanszié. Pedig ez nem volt mindig így, ezért is tanultam ki a vendéglátást, s végeztem el a Vendéglátóipari Főiskolát.- Pedig te azok közé tartoztál, akik szinte berobbantak a művészvilágba. A táncdalfesztivál nagyon népszerűvé tett.- Roppant szívesen emklék- szem vissza erre az 1969-es fesztiválra, mert valóban kiemelkedően szép sikert hozott. Sokan azt hiszik, ennek köszönhettem, hogy bekerültem a színművészetire, pedig akkor már másodéves voltam, mégpedig Adám Ottó prózai osztályában. Ezzel együtt a Futok a pénzem után című dal eléggé ismertté tett az egész országban, s ez már csak azért is érdekes, mert ez volt az első nyilvános fellépésem.- Feltételezem nem volt gondod az elhelyezkedéssel, találtál színházat.- Lehetőségem volt választani, végülis a József Attila Színház mellett döntöttem, majd két év után átmentem a Madáchba, ahol 1984-ig voltam a társulat tagja. Ekkor életem egy olyan szakaszához értem el, melyben rájöttem, a színház nekem túlságosan kötött világ, így úgy döntöttem szakítunk egymással. Hozzátenném, engem a sminkszag nem hat meg, nem vagyok fanatikus, ugyanakkor a hivatást szeretem. Adám Ottó mondta volt, hogy a színészetet nagyon komolyan kell venni, de még sem szabad komolyan venni. Én azt hiszem így vagyok ezzel. Nos, akkor otthagytam a színházat - társulatnak azóta sem vagyok tagja belevágtam a vendéglátásba, elvégeztem a főiskolát, működtettem a Fészek-klub néhány egységét, a Halló bárt, ahol igazán színvonalas műsort adtunk, s emellett jártam önálló estjeimmel az országot, világot. . .-Azaz szabadúszó színművész lettél a szabadság örömével, s gondolom a bizonytalanság kétségeivel.- Megéltem, s ami nagyon fontos, nem voltam lekötelezettje senkinek. S felléptem színházban is, hogy mást ne említsek, például a Macskákban. De az kétségtelen tény, még ma sem könnyű annak a színésznek, aki társulat, tehát fiksz jövedelem nélkül - még ha nagyon kevés is - akar boldogulni.-De ezután jöttek a nagyszerű szerepek, amelyek kilendítettek a válságból.- Igazából nem voltam válságban, de az tény, hogy jókor kaptam ezeket a feladatokat. Kerényinek Imrének köszönhetem, aki a Macskák 500. előadásán - erre meghívták azokat a szereplőket is, akik kezdték - megkérdezte, nem lenne-e kedvem visszajönni. Mondtam, a színházhoz nem, de szerepelni, fellépni örömmel. Remek szerepet kaptam a Gettóban, amely prózai alakítás volt. Ügye furcsa, prózai szakon végeztem, s szinte alig játszottam az utóbbi években prózai szerepet? Utána kérdezte, mit szólnék a Józsefhez? Mondtam, láttam a musicalt Ausztráliában, s szörnyű volt. .. Bíztatott, a miénk jobb lesz, s én lettem József.- A Kabaréban, mint konferanszié fantasztikusan nagyot alakítasz. Még a pesti kritikusok sem igen fanyalognak.- Én is úgy érzem, hogy eltaláltam a szerepet, pontosabban a stílust, ami az akkori idők kabaréját, konferansziéj át jellemzi. Egy időben gyűjtöttem az ilyen lemezeket, ez is segítségemre volt. A figurát úgy akartam megcsinálni, hogy ne utánozzak senkit.- Gondolom ennyi munkával sokat keresel. Vagy kell futnod a pénzed után?- Nem akarok panaszkodni, de rosszul keresek, minél többet dolgozom, annál rosszabbul. A színházak még mindig nem fizetnek rendesen. Legalábbis nem úgy, ahogy kellene.-Akkor most jön a vendéglátóipar?-Igen, ezen gondolkodom, de úgy, hogy azért egy kis színház legyen benne. Roszprim Nándor A szabadságharc kálváriája Egy friss alapítvány a múltért: „Aradi vértanúk szobrai” Trischler Ferenc szobrászművész Knézich mellszobrán dolgozik Fotó: Proksza László A pécsi északi tehermentesítő út nyugati szakasza az Aradi vértanúk útja. Mai állapotában közismert, hogy eredetileg milyen „akart” lenni, most ne firtassuk. A lényeg: építészi szemmel és kézzel kellett hozzányúlni a tervekhez, ennek pedig a célja és indoka az volt, hogy „berendezzék” a belvárosnak ezt a nagyon szép adottságú részét. E gondolatnak lett az eredménye többek között a felső sétány, annak kazettás útburkolata, az itt lévő épületek homlokszíneinek meghatározása - amitől persze itt-ott eltértek az öntöttvaskorlátok a műkőoszlopok között. Az alapcél: mindez együtt idomuljon a Bazilika sugallta neoromán hangulathoz. Ma már ritmusa van az útvonalnak, két végén egy-egy csor- gókúttal, a két kiemelt, bástyaszerű ponttal a Mecsek-, illetve Nyíl-utcával szemben. Minden nyolcadik műkőoszlopon az aradi tizenhármak egyikének a neve olvasható. A táblák még 1985-ben a helyükre kerültek, már annak a tervnek a jegyében, hogy majd mellszobrokkal állítsanak emléket a kivégzett tábornokoknak. A pénzhiány azonban szinte azonnal jelezte: ebből nehezen lesz valami. A múlt év decemberének közepén jegyezték be az „Aradi vértanúk szobrai” alapítványt. Életrehívói Dévényi és Társa Építész Kft, Trischler Ferenc szobrászművész és Illa Gyula kőfaragómester voltak. „Az alapítók a cél megvalósulása érdekében azt kívánják elérni - szól az alapító okirat hogy mindazok, akik e nemes akaratelhatározást a magukénak érzik, pénzbeli hozzájárulással, vagy anyagi értékű munkával segítsék Pécs város történelmi arculatának művészi szintű to- vábbformálását. ” 1991-ig jószerével csak a győzködés ment, hogy legyen már végre legalább egy szobor készen. Amikor október 6-án felavatták az elsőt - Damjani- chét váratlan érdeklődés kísérte a szép és bensőséges hangulatú ünnepséget. Ez az avatás szülte az alapítvány gondolatát. Többen - közöttük a Művelődésügyi Minisztérium, a Baranya megyei önkormányzat, az Uj Dunántúli Napló - jelezte támogatási szándékát. Rövid idő múlva egyébként számos remélt szponzor kap levelet: csatlakozzanak. Ennek a felkérésnek szívesen visszhangot adunk: az alapítvány célja - aligha kell ezt bizonygatni - minden pécsi polgár és cég segítségét megérdemli. Dévényi Sándor a támogatást magasra értékeli. Elhatározásuk szerint a szobrok talapzatára - bonztáb- lára - felkerül a szponzorok neve. A szoborsor - amelyet az építész a magyar szabadságharc kálváriájának nevez - a város tulajdonába kerül, az avatást követően. Készül már Trischler Ferenc - aki megmintázta Damjanichot is - műtermében Knézich Károly szobra. Idén októberben, s talán nem csak ezt az egyet, avatják. A pécsi székhelyű Lakásépítő' Mérnöki Iroda Kft vezetői pedig - Ígéretük szerint - két éven belül biztosítják Kiss Ernő szobrának elkészítéséhez az anyagi hátteret. így már „csak” tíz vértanú szobra hiányzik. A bankszámlát - a Kereskedelmi Bank Rt. pécsi fiókjában 242-88888-02495 számmal megnyitották. Vélhető: a támogatás elhatározásához elég csak elképzelni, milyen lehet - lesz majd - ez a szoborsor, hány pécsi polgár és cég büszkélkedhet néhány év múlva vele. Mészáros Attila Radio mellett... Mint ismeretes, a japán Suzuki autógyár hazánkban építi már az üzemét és a jövendő szakmunkás-gárda magvát képezendő, több magyar munkás dolgozik a távoli országban. Tanulnak. A rádiónak nyilatkozik egy ifjú asszony - igaz, el is sírja magát mert nagyon hiányzik az Apu - de azt mondja, férje írta, nehéz a munka, no meg a környezet is nehezen szokható, de ki lehet bírni. A lényeg, amikor hazajönnek, első munkásai lesznek a - feltehetően szép, modern - autógyárnak. De vannak néhányan, akik nem tudtak beilleszkedni a számukra különös, fura világba. Hazajöttek és tapasztalataikról „vallanak” a riporternek. „Az étkezési szokások elképesztőek - mondja egy fiatalember, - ráuntunk az örökös halételekre. Képzelje el, olyan halat sütöttek nekünk, hogy benne volt minden belsőrész, hát egyék csak meg ők. Élmagyaráztuk nekik, hogy ez ehetetlen, csinálják pani- rozva, rántva. Azt meg tálaláskor megszórták porcukorral és egy hétig ez volt a menü .. . Megbetegedtem ...” Hát... lehet, hogy nem belezték ki a halat, vagy éppen hogy valami japán finomságokkal töltött japán hal volt, ki tudja, mindenesetre ez a fiú már nem szerel japán autót az új gyárban. ... S ha már étkekről esett szó, egy másik műsor a hazai vendéglátással foglalkozott és a riporter naivan megkérdezett egy szakembert: „Miért üresek a vendéglők, kocsmák széphaságot. Hogy miért is élünk rosz- szul? Hosszú és valós okokat lehetne felsorolni, de maradjunk ennyiben: csak. A háziasszony betelefonál a műsorvezetőnek, ám az ott ülő szakembernek címezve: „Miért tesznek annyi szóját a virslibe legjobban ízlik...” E helyénvaló ötlet nagyon eredeti. Tényleg, végig kellene zabálni az egész országos parizerfrontot. De a szójáról nem szabad lemondani, mert a szója élettani- lag nagyszerű eledel, mondják a reform-táplálkozó-kutatók, meg Rántott hal porcukorral... zánkban?” Nem vagyok szakember, de erre én is ismerem a választ: „Mert nincs pénzük az embereknek.” Ilyen egyszerű az egész. A vendéglői étkezés soha sem volt olcsó nálunk, ma meg rá gondolni is istenkísértés. Idekívánkozik egy rádiós hír: „Két millió ember él nálunk a létminimum alatt...” A statisztika ugyan mindig sántít, azt mondják, a vélt logika hiányzik belőle, de azért közelíti az igazés hasonló töltelékárukba, hogy a portéka íztelen, jellegtelen lesz ...?” Na, erre én is kíváncsi vagyok, miután nálam a hús fogalma a virslivel, parizerrel behatárolt. Tapasztalatom rengeteg és szomorú. A válasz nem késett. A Főparizer - mint szakember - ezt üzente a fogyasztónak: „Próbálja ki, vásároljon folyamatosan különböző húsipari vállalatok említett termékeiből és tartson ki amellett, amelyik a hentesek, meg a húsiparosok és akkor ez így is van. Igaz, engem nem kérdeztek meg annakidején, amikor elkezdték az élelmiszeriparban a szója-mű- sort, így csak eszem-eszegetem a szójás akármiket és néha nosztalgiával gondolok vissza a jó- 1 ízű, nem morzsalékos és nem vizes parizerekre, vagy pattogó foiró virslikre. Igaz, akkor még kisgyerek voltam. Még az átkos előtt. Elszomorít a látvány, amikor a tévében látom a teljesen üres élelmiszerboltokat Moszkvában, vagy más nagyobb városokban. A sortálló orosz tömeget, asszonyokat, fázós lányokat, férfiakat, gyerekeket és csak várnak, várnak valami árura... A polcok, pultok üresek. A magyar tévériporter megszólítja az idős asszonyt: „Hogy él meg a nyugdíjából?” Az elfásult nyugdíjas legyint: „Sehogy. Meghalok, aztán kész!”Aztán változik a kép. Jóvágású ifjú férfi ül bazi nagy asztalnál, magabiztos, derűs, okos. Huszonkét esztendős. Moszkvai polgár. Most alakította meg a milliomosok klubját. Két orosz vállalat tulajdonosa. „Lehet itt élni kérem, csak akarni kell . ..” vasamapi Siker
