Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-14 / 13. szám
Labdarúgó Új VDN Kupa Tegnap tartottuk a labdarúgó Új Vasárnapi Dunántúli Napló Kupa sorsolását, amelyen tíz csapat indul. A mérkőzéssorozat január 25-én kezdődik, a helyosztók február 29-én lesznek. A VDNK teljes műsorát a legközelebbi Vasárnapi Dunántúli Naplóban közöljük. Képünkön a a résztvevő csapatok képviselői a technikai értekezleten. Läufer László felvétele Négy kereke van, mégis felborul. Helybeli afrikaiak segítenek Gabonban a spanyol Servia-Puig párosnak a gépkocsijuk felállításában a Párizs-Fokváros ralin. MTI Telefotó. A sportszerűség azt diktálná Visszakapjuk a rendezést? Bobos per Bírósági úton szerzett három amerikai versenyző jogot ahhoz, hogy ismételt olimpiai válogatón bizonyíthassa: helye van (vagy inkább lehet) az al- berville-i téli olimpián induló tengerentúli küldöttségben. A hármak között van Edwin Moses, a volt gátfutó világklasszis. A válogatókra Altenburgban, a német jégkatlanban kerül sor. Amatőr teniszverseny Gálosfán, a fedett csarnokban amatőr teniszverseny lesz. A január 18-19-i viadalon férfi egyéni és páros számok lesznek. Bár már eddig is jócskán érkeztek nevezések, azért még lehet nevezni a szombat-vasárnapi versenyre Pécsett, a Nesz Sportboltban (Boltív köz). Papír nélküliek Johan Cruyff, Michel Platini, Franz Beckenbauer. Mindent tudnak a futballról, mindent el is értek a pályafutásuk során. Még egy dolog összefűzi őket: egyiküknek sincs edzői képesítése, mégis kiváló eredményeket érnek el a csapataikkal. A nyomdokaikba léphet a dán Morten Olsen, aki szintén papír nélkül edzi a Bröndbyt. További diploma nélküliek: Üli Stielike (Svájcban) és Sörén Lerby (Németországban). Facér pólók A baranyai ötpróbások az akció teljesítéséért járó pólókat átvehetik a Megyei Szabaidő- sport Szövetségnél (Pécs, Megye u. 21.), minden nap 8-12 és 13-15.30 óra között. Az igazolványokat fel kell mutatni. T otónyeremény ek A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 2. játékhetére 3 436 700 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 8 darab, nyereményük egyenként 1118 439 forint, 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 673 043 forint, 12 találatos szelvény 565 darab, nyereményük egyenként 7147 forint, 11 találatos szelvény 10 122 darab, nyereményük egyenként 399 forint, 10 találatos szelvény 78 651 darab, nyereményük egyenként 77 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. Az biztos, hogy megrendezik az idén a női öttusa világbajnokságot, csak ez nem, hogy hol. Az eredeti házigazda, Chile ugyanis nem tud eleget tenni a felkérésnek. Az új helyszín viszont csak február elején válik ismertté. Az ügyben a téli olimpia színhelyén, Albertville-ben döntenek, itt ülésezik majd a Nemzetközi Öttusa és Biatlon Szövetség (UIPMB) Végrehajtó Bizottsága és Tanácsa. A jelenlegi helyzetet dr. Nagy Imre, az UIPMB főtitkárhelyettese ecsetelte.-Az 1988-as olimpiai kongresszuson két pályázó futott versenyt, Magyarország és Chile. Akkor a dél-amerikaiak kapták a rendezés jogát, mivel a Magyar Öttusa Szövetség ezt udvariasan átengedte, mondván: 1989-ben férfi világbajnokságnak ad otthont Budapest, s emiatt hadd kapcsolódjon be a nemzetközi öttusa életbe más nemzet is. A sportszerűség azt diktálná, hogy most a MOSZ „visszakapja” a rendezést. Ez azonban nem ilyen egyszerű. Időközben ugyanis a nemzetközi szövetség technikai bizottsága olyan javaslattal állt elő, hogy az eredetileg junior világ- bajnokság házigazdája az olasz Modena lássa vendégül a felnőtt hölgyeket, a fiatalok világbajnoksága pedig „kiadó” lenne. Vagyis arra lehetne pályázni. Sőt, a felnőttek vetélkedéséért jelentkezett Kanada is. Dieter Krickow, az UIPMB német főtitkára írásban kérte valamennyi kandidáló „pályázatát”, hogy milyen körülmények között, milyen anyagi feltételekkel tudnák megrendezni a versenyt. A beérkezett jelentkezések megvitatása után dől majd el, hogy hol és mikor lesz az idei női öttusa világbajnokság. Alighanem megint a pénz dönt. Az az ország kapja a rendezést, amely többet kínál. És ez valószínűleg nem Magyarország lesz. Mert mi például Kanadával ha kaarunk, sem tudunk versengeni. Ez lesz ám a mérföld! „Miami Mile” - ez a verseny neve. Az Egyesült Államokban sorra kerülő nagyszabású nemzetközi egymérföldes futóviadal akár egy olimpiai döntőnek is beillene. Nem a szám, az egy mérföld miatt, hanem a nevezési lista alapján lehet ezt okkal állítani. A jövő vasárnap, Miami-ben lebonyolítandó eseményre ugyanis négy olyan sportember is nevezett, akinek nevét hallván illik az atlétabarátoknak felkapni a fejüket. A brit Steve Cram, a kenyai Peter Rono, továbbá két amerikai futó, Steve Scott és Joe Falcon lesz ott a startvonalon. Cram három olimpián járt már, jelenleg ő tartja a miami „álomfutásra” is feladatot jelentő mérföld világrekordját (3:46.32 perc). Az afrikai Rono az 1988-as szöuli nyári olimpián az 1500 méteren szerzett bajnoki aranyérmet. Scott sem szégyenkezhet. Amerikai csúcstartó, nagyon jó eredményekkel dicsekedhet. A pálya széléről Megint a vasutas nőket lehet csak dicsérni Három baranyai csapat volt érdekelve a kosárlabda NB I. hétvégi fordulójában. Közülük csak az egyik, a PVSK-Co-Or- der győzött, a másik kettő - a PPTSE és a PVSK férfi gárdája - vereséget szenvedett. Váratlanul és kellemes meglepetésre a vasutas nők egy héten belül másodszor is legyőzték a bajnok MTK-t. Most vasárnap éppen idegenben, ami különösen nagy szó. És ha hozzá tesszük, hogy megalázó, 22 pontos vereséget mértek rájuk, akkor még fényesebbé válik a sikerük. Kikaptak - de hogy - a vasutas férfi kosarasok. Méghozzá úgy, hogy Salgótarjánban a 2x20 perc alatt mindössze 50 pontot dobtak. Ami siralmas.-Még nem voltam olyan férfi csapatnál edző, amelyik tétmeccsen ilyen kevésszer talált a gyűrűbe. Jól védekeztek a fiúk, ezt a kapott, csupán 53 pont is bizonyítja. Ugyanakkor azonban a védekezésben idegileg és fizikailag annyira elfáradtak, hogy a támadásban csődöt mondtak. Úgy látszik, nagyobb kanállal adagoltam nekik a terhelést, mint kellett volna. De a legfőbb gond mégis az, hogy nincs igazi irányítója a csapatnak - mondotta Varga Ferenc edző. Csak egy félidőn át állt a zászló a pécsi postás kosarasoknak. Addig viszont jól játszottak. Ám ahogy a vasutas nők rendre a második félidőre feljavulnak, addig Rab Gyuláék a szünet után mindig visszaesnek. Most sem történt másként. Persze, hogy kihasználta ezt az ellenfél - amely ráadásul a csoport egyik legjobb együttese -, és végül megfordította az állást, s győzött. Ä héten folytatódik a kosaras nagyüzem. Szerdán a PVSK-Co-Order Ronchetti Kupa mérkőzést játszik az olasz Enichem Prioloval, szombaton délután a vasutas férfiak, vasárnap délelőtt a postások játszanak Pécsett, végül vasárnap délután Sztojkovicsék lesznek bajnokin házigazdák. Lesz sok nézni való szerdától egészén vasárnapig bezárólag. H. L. Varasdi (PPTSE) mérleggyakorlata még nem az igazi a nagykőrösiek palánkja alatt. Szundi György felvétele. A volt túsz a díszpáholyban Hősnek kijáró üdvözlésben volt része az amerikai Thomas Sutherland-nck. A 60 észtén-, dős férfiú Skóciában született, később vándorolt ki az Újvilágba. Ő az, akit tavaly novemberben engedtek szabadon a túszok sorában foglyul ejtői. A Falkirkban született egykori futballistát Beirútban rabolták el 1985 júniusában. Sutherland 1948 és 1950 között játszott a Glasgow Ran- gers-benn, s mivel most szabadságon van szülőhazájában, nem hagyhatta ki a Rangers - Hibernian bajnoki találkozót, melyen egykori csapata 2-0-ra nyert.-A labdarúgás még mindig jelentős szerepet foglal el életemben, noha magam természetesen már nem játszom - mondta Sutherland. - Nagyon jólesett, hogy a Rangers-veze- tők meghívtak erre a 90 percre. A közönség óriási vastapssal köszöntötte az egykori túszt, aki a Rangers klubszíneiben (kékfehér) pompázó sálban foglalt helyet az elnöki díszpáholyban. Uj — .............. I ■ | Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja F elelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BALING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készük a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló Még a tv-riporter is megsérült A veronai bajnoki futballmérkőzést követően a hazai szurkolók nem tudták megemészteni kedvenceik balsikerét. Rómeó és Júlia városában járt ugyanis vasárnap az AC Milan, és 1-0-ás győzelmet aratott. A hármas sípszót követően a veronaiak megtámadták a milánói drukkereket, akik persze nem hagyták magukat. Tizenegy embert letartóztattak. Ösz- szesen huszonkét sérült volt, közöttük tizenöt biztonsági ember, rendőr is. A veronai vasúti pályaduvar környékén kitört verekedésben egy tv-riporter is megsérült.