Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-14 / 13. szám
1992. január 14., kedd uj Dunántúlt napló 7 Rohanunk a piacgazdaságba! Információ első kézből A tanár önállósága A készülő közoktatási törvénytervezet harmadik, javított változata áll ezekben a napokban a pedagógus társadalom figyelmének középpontjában. A törvényalkotás folyamatában most meg az érintetteké a szó: elmondhatják észrevételeiket, módosító javaslataikat. Dobos Krisztina helyettes államtitkár bejelentette: társadalmi viták eddigi észrevételeit feldolgozásra már átadták a törvény pontosításával megbízott Országos Közoktatási Intézet és az Oktatáskutató Intézet szakembereinek. Ezzel Párhuzamosan folytatódik a Nemzeti Alaptanterv kidolgozása is. Baranyai Károlyt, a minisztérium közoktatási szakmai irányítási főosztályának vezetőjét arról kérdeztük: várhatóan mikor lép életbe a NAT?- Nem vagyok benne biztos, hogy már ez év szeptemberében életbe léphetne, pedig nagyon szeretnénk. De a vita, nem -akar csitulni, nem lehet egyik napról a másikra lezárni. Ha mondjuk kiderülne tavasszal, hogy az általunk előkészített alaptanterv jó dokumentum, akkor elképzelhető lenne az őszi premier.- Kin múlik a sorsa?- Ma még nem tudjuk, hogy parlamenti vitára kerül, vagy valamilyen szakmai testület véleménye alapján a miniszter te- szi-e rá a pecsétet.-Ha Ón most gyakorló pedagógus volna, hogyan készülne fel a NAT fogadására?- Ma is gyakorló pedagógus vagyok, nem ér váratlanul a kérdése. Szerintem tanára válogatja, ki az, aki nekiülhet kidolgozni a maga sajátos tantervét, ki az, akinek be kell iratkoznia valamelyik könyvtárba, hogy felkészülhessen az önállóságra. Biztosan nagyon sokan lesznek, akik egyszerűen átveszik a-minisztérium által kibocsátott tantervi mintát és aszerint tanítanak majd.- Egyszóval meddig tart majd a tanár szuverenitása?- A felkészült tanárok szinte azt taníthatnak, úgy taníthatnak, ahogyan azt jónak látják.- Kik fogják felülbírálni ezeket a tanterveket? Vagy ebben is „szabad a gazda”?- Elsőfokon az önkormányzatok, másodfokon a minisztérium által létrehozott szakértői bizottságok. Talán nem is kell tanterv-dömpingre számítani, a többség valószínűleg a készet választja majd. (somfai) Persze botladozva, de azért rohanunk. Némely botlásokról lenne szó a következőkben. Hogy semmi sem változott - eddig, és szemléletben -, azt igazolandó álljon itt egy rövid párbeszéd, melynek színhelye az a pécsi üzlet, ahol éppen az ellenkezőre kellene számítani. A beszélgetőtárs egy fiatal eladó.-Faátvonóra volna szükségem.- Mennyire?- Mondjuk úgy 5-10 dekára.- Csak kilót tudok adni.- Tehát 90 dekát dobjak ki.- Mást nem tehet.-Dehát miért nincs kisebb kiszerelésben? Biztos szívesen vennék más otthon barkácsolók is.- Azt hiszi, nem lenne drágább a kis kiszerelés?- Tehát akkor pocsékoljunk? A helyes „piacgazdálkodási” válasz viszont az lehetett volna:- Uram,megbontok egy kilós dobozt, adok Önnek, és a többit is biztosan eladjuk. * A nagy, még nem egészen esztendős városszéli áruház csakis is kizárólag az autósvásárlókra számít. Holott a városrészből nagyon sok vásárló gyalog jár oda, minthogy igazából busszal sem közelíthető meg. Ha árkon-bokron át megy a gyalogos (mert ez a legrövidebb út), bizony nincs elkényeztetve. Ugyan néhány hónap elteltével kőzuzalékot szórtak a kitaposott ösvényre, ám az aprókő mára szépen beledolgo- zódott az esőtől időnként fellazult talajba, s most ismét sarat taposhat a vásárló. Hát nem üzleti szempont a gyalog jövő vásárló teljes kiszolgálása? Vagy nem tudni, kinek a dolga is a rendes járda megépítése? Azt hiszem, ez a legkevésbé sem érdekli a gyalogos vevőt. Akinek a hirtelen elmaradása bizonyára egyszeriben megmozgatná az üzleti fantáziát. Jelen van ismét egy név hazánkban. A privatizáció hozta vissza. Valamikor is jelen volt, csak akkor másként. Gyermekkoromban meg voltam győződve arról - olvasmányélményekhez társítva (Verne Gyula, May Károly) - hogy ez is magyar. Aztán csalódottan kellett tudomásul venni, hogy amint az említettek sem, úgy ez sem magyar. Hát persze, hogy Meinl Gyuláról van szó, aki többévtizedes távoliét után most Julius Meinl-ként tért vissza. Tudom, így korrekt, hiszen az osztrák céget is ismerik szerte Európában. De biztos vagyok abban, ha a mai szálláscsinálok emlékeztetik az anyacéget arra, hogy Magyarországon egykor Meinl Gyulaként ismerték és szerették a céget, hozzájárultak volna a magyaros névhasználathoz. T.i. megértették volna, a Meinl-név így lehet népszerű nálunk. % S ha már a Király utca ... A minap megdöbbenve láttam, hogy az utca egytlen papírboltja, ott a FÉK mellett, megszűnt, s helyében az utca ki tudja hányadik butikja nyílt. Tudom, nincs ma, aki beleszólhatna, hogy ki milyen boltot nyisson. A hajdani tanács „a- tyai” gondoskodása nem sajátja az önkormányzatnak, bár esetenként nem ártana, ha atyailag gondoskodna. Akkor ugyanis talán meg lehetett volna értetni, hogy a belváros főutcája - a Ferencesek utcájával együtt a kelet-nyugati tengely - nem maradhat papírbolt nélkül. Akár ötletet is lehetett volna adni egy csöppecske profilmódosításhoz. Valaki mondta: lehetett volna pl. művészbolt. Dehát itt már ilyesmi nem lesz.... Az újabb benzináremelés bosszantja a kedélyeket. Joggal! Azaz hová is beszélek, hiszen nem a benzin árát emelték, csak 'a rárakódott adót. így máris érvénytelen (lenne), amit mondanék. Bár... Jól emlékszünk még néhánymilliónyian arra, amikor a taxissztrájk „megoldása” kapcsán elhangzott, hogy ezután a hazai üzemanyagárképzésben követni fogják - a beszerzésektől függően - világpiaci ármozgásokat. És most kérdem én: emlékszik-e valaki, hogy azóta is olcsóbb lett volna nálunk akár csak 10 fillérrel is a benzin? Amiatt, hogy a világpiacon csökkent az olajár? így voltunk évtizedekig a kávéval is. A magyar fogyasztó egyszerűen képtelen volt felfogni: nálunk miért drágul szüntelenül a kávé, amikor a világpiacon így meg úgy változik az ára, sőt túltermelési válsággal is küzdenek a kávétermelők. Ha jól emlékszem, egyetlen egyszer fordult elő - bizonyára tévedésből -, hogy leszállították nálunk a kávé árát, de azt sem felejtettem el, hogy egy-kettőre kijavították a hibát. Most meg itt volt a nagy ausztriai kávédömping. Élelmes ma- gán-kávéimportőrök tonnaszámra hozták be a kilóscsomagolású különféle kávékat, amiket aztán úton-útfélen kilónként 240 forintért árusítottak, bizonyára haszonnal. És megjelent az Eduscho is a maga nagy kávé választékával, amiből az olcsóbbak - horribile dictu - nem átallották negyedkilónként annyiba kerülni, mint a hazai hasonló minőségű 20 dekások. Hát ennek most vége! Az új vámrendelkezések máris előrevetik a nem távoli kávéáremelés rémét. A vámmal felsrófolják a magánkávé árát, az előbb-utóbb az Eduschot is a maga árainak az emelésére készteti, s aztán megugrik a többi kávéár is. Mert így működik (még) ez a mi botladozó piacgazdaságunk. (De bár ne lenne igazam ká- véár-ügyben!) Hársfai István Buda, 1944. január „ Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek. ” Kölcsey A gyógyszer- és kötszerért küldött két emberünk nem jött vissza. Megsebesültek, vagy elszöktek, nem tudni. A felvételező központi raktár valahol a várban lehet. Parancsnokunk segédtisztje egy fiatal páncélos hadnagy a napi jelentést szokta este felvinni a főparancsnokságnak, de ő már elment, egyedül indulok. A Gellért térnél északnyugatra fordulok, mert a Duna- partot lövik. A koromsötét éjszakában kevés fény a földön, fenn a hideg csillagok között a „varró-gép” végzi zakatolva rendes éjjeli útját. Lassan kering, mint egy álmos bagoly, míg valahol azután lepottyantja bomba-tojását. Nagy pech volna, ha eltalálna. A belövések ritkák, éppen csak zavaró jellegűek. Ilyen hátul mostanában nem jártam. Mintha fal volna a ránkbizott vonal mögött, azontúl él még a város a földön és a föld alatt. A dermesztő szél hajtja és szaggatja a felhőket, a kísérteties fényben bukkan fel homályosan a rommálőtt Buda. Sok ház felső emelete leomlott, tető nélküli falak meredeznek, szobák nyíltak meg, fürdőkád, vízvezetékcsövek lógnak a kibelezett otthonokból. Egy ház sarkába zuhant repülőgép körvonalait veszem ki. Csak itt-ott látszanak résnyi vagy pislogó fények. Magyar és német útbaigazítással jutok tovább. Romok közt mászok a várhegyre a nyugati oldalon. A királyi vár falai állnak, ez tájékoztat. Nem könnyű egy utcát megtalálni. Lassan botorkálok. Ez volna a haza utolsó darabja, a királyi vár. Talán Mátyás király várának köveit fordította a bomba újra napfényre. A várat mindig kívülről vívtuk, 1686-ban a törökök és 1848-ban az osztrákok ellen. Most a németekkel vállvetve, mint védők vívjuk az utolsó csatát. Félemeletnyi romok közt találom meg végre a központot. A beomlott falak által jól védett, mély pincében két idősebb tiszt kártyázik. Egyik orvos-ezredes, a másik gyógyszerész-őrnagy. Leültetnek és megtudhatom a felsőbb véleményt a hadihelyzetről, hogy az ostromlókat a németek bekerítették és rövid idő kérdése a felszabadításunk. Térképet is mutatnak. Nincs könnyebb, mint kört húzni a másik körön kívül. Érdekes, hogy ilyen hírekkel mindig belülről jönnek, mi elől csak a fe-lénk irányzott lövéseket tapasztaljuk. Ellenvetés nélkül tudomásul veszem a tájékoztatást. Megadják a kiutalást és kötszerrel-gyógyszerrel alaposan megpakolva indulok vissza. Későre jár, lehet, hogy már várnak, ezért egyenesen a Duna-partra tartok. Itt a németek a villamossínek előtt lövészárkot ástak. Azt mondják, hogy Pest felől félóránként mellmagasságban végiggépus- kázzák az innenső partot. Gyors léptekkel nekivágok, félszemmel a túlsó partot figyelve, lát- szik-e torkollattűz, hogy lehasalhassak. Szerencsére abban a tíz percben, amíg a Ferenc József hídhoz értem nem lőttek. Két nap előtt távoli, tompa robbanások jelezték, hogy büszke, szép hídjaink a Dunába roskad- tak. így közelről megdöbbentő a látvány. Elszakadtunk mindentől, a romok körül beszűkült ostromgyűrű mellünket szorítja. Konkoly-Thege Aladár Részlet a szerző „TÉPETT LOBOGÓ” c. készülő könyvéből. Van aki, ügyesen adózik, van, aki csal Valóban láthatatlan? De szép is volna, ha idén az államkassza a ma tervezett összegnél mintegy 60-80 mil- liárddal több bevételre tehetne szert. Ez megfelelne a költségvetés előirányozott hiányának, illetve megközelítené azt a mintegy 100 milli- árdot, amit - a személyi jövedelemadó nélkül! - egyéb adófajtákból többletteherként a lakosságnak kell majd megfizetnie. Ennek forrása ugyanis „elvileg" megvan, főleg a korábban gyakran emlegetett, és az utca embere számára többnyire látható, ám az adóhivatal előtt még mindig „láthatatlan" jövedelemből. Ezt az adózatlan többletjövedelmet néhány éve a szakértők még évi 150-200 milliárdra, potenciális adótartalmát 50 milliárdra becsülték. Azóta sok víz folyt le a Dunán, és ez a jövedelem feltehetően erőteljesen növekedett. Már nem a benzinkutas Pontos elemzések híján legfeljebb becslésekre hagyatkozhatnak. Korábban divat volt a benzinkutasokat, az orvosokat, a kisiparosokat, a mezőgazdasági kistermelőket ostorozni azért, hogy kibújnak adófizetési kötelezettségeik alól. Ma már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy különösen széles körű az a csupán bizonyos eufémizmussal kiskereskedelemnek nevezhető illegális, félillegális árusítás, amiből nem folyik be az áfa, és amely kikerül számos más adófajtát is, jelentős összegektől fosztva meg a költség- vetést. Napjainkban az utcákat, aluljárókat elárasztották azok a „kereskedők", akik bizonytalan forrásokból szerzett élelmiszert, ruházati cikkeket, műszaki árut árulnak. Nem tudni, valójában mennyi lehet az általuk lebonyolított forgalom, megbízható vizsgálatok híján legfeljebb csak megbecsülhető. Nagyságára főleg abból lehet következtetni, hogy a hivatalos kereskedelem forgalma a múlt évhez viszonyítva drasztikusan, több mint 25 százalékkal csökkent. Ilyen mértékű visszaesést pedig nem indokolnak más gazdasági mutatók. Némely szakemberek egyenesen arra a megállapításra jutnak, hogy ennek a feketekereskedelemnek a forgalma többé-kevésbé ellensúlyozza a legális kereskedelem értékesítésének visszaesését. Ez azonban minden bizonnyal túlzás! Messzire vezetne annak boncolgatása: hogyan lehetne megadóztatni ezt az utcai perzsavásárt, az azonban bizonyos, hogy az aluljáró-kereskedelem következtében rendkívül nagy bevételtől esik el az állam. A kicsik is keveset adóznak És van itt még valami, ami részben kapcsolódik az előzőkhöz. A Privatizációs Kutatóintézet vizsgálata szerint a magántőke befektetései a magyar gazdaságban számottevők. Ezt bizonyítja a viszonylag kis tőkeerejű kisvállalkozások elszaporodása, főképpen a szolgáltatások, így a kereskedelem területén. E befektetések többsége pedig nyereséges, profitrátája jóval magasabb az állami vállalatokénál. A kutatók szerint ennek egyik oka az, hogy e vállalkozások jelentős része, legalábbis részben, nem adózik, illetve az előírtnál jóval kevesebb adót fizet be az állam- pénztárba. Persze nem minden kisvállalkozó adócsaló, vélhetően azonban sokan élnek az adófizetés kijátszásának számos módjával és lehetőségével. Közéjük tartozik - sok más mellett - a kétes eredetű áruk olcsó beszerzése, a be nem jelentett dolgozók alkalmazása, ügyes könyvelési trükökkel a nyereség eltüntetése vagy csökkentése, és nem utolsósorban a kötelező nyugtaadás elmulasztása. Az utóbbi időben lefolytatott adóellenőrzések éppen a nyugtaadással kapcsolatban rendkívül nagy mértékű szabálytalanságot tártak fel. Ennek az ellenőrzésnek a hatékonysága viszont meglehetősen kétséges. Mindezzel messze nem merítettük ki az adófizetések elmaradásának okait, a szabályok kijátszásának valamennyi lehetőségét. Sovány vigasz, hogy még a fejlett piacgazdaságokban sem ismeretlen jelenség az adózatlan jövedelmek képződése és az adócsalás. Nálunk sajnos az általános gazdasági helyzet bizonytalansága és a hanyatló élet- színvonal mellett a megfogható vállalati és személyi jövedelmek szigorú megadóztatása és a fokozódó lakossági terhek a gazdaság szereplőit arra ösztönzik, hogy ne csak a kiskapukat használják ki, hanem „vállalva a veszélyt", súlyosabb szabálytalanságokat is elkövessenek. Ennek egyik és nem éppen biztató jele a fekete- és a szürkegazdaság kiszélesedése, a feketemunka elterjedése, ami tudvalevőleg legkevésbé sem erősíti az adómorált. Még emelkedhet Akár tetszik, akár nem, ha a gazdasági feltételek tovább romlanak, és nem sikerül megfékezni az inflációt, a reálbérek visszaesését, az elkövetkező években a „láthatatlan" jövedelmek arányának és összegének emelkedésére lehet számítani Az adóellenőrzés megszigorítása, a kemény büntetések persze nem teljesen hatástalanok, az alapproblémákat azonban nem tudják megoldani, így minden erőfeszítés, adminisztratív szabályozás ellenére az állampolgároknál és a kisvállalkozásoknál egyaránt továbbra is bőségesen keletkeznek olyan jövedelmek, amelyek elkerülik az adózást. Az igazi megoldás - ha egyáltalán van ilyen - a kellőképpen szabályozott piac- gazdaság megteremtése mellett csakis a gazdasági visszaesés megállítása, a konjunktúra feltételeinek megteremtése lehet. (MTI-Press)
