Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-11 / 10. szám

Kétszázmilliót mentettek meg a kincstárnak (5. oldal) Carrington beszámolója Az Európai Közösség 12 or­szágának külügyminiszterei, pénteki brüsszeli munkaebéd­jükön meghallgatták a békekon­ferencia elnöke, Lord Carring­ton beszámolóját a jugoszláv felekkel folytatott tárgyalásairól és a békekonferencia Brüsszel­ben felújított tanácskozásáról, majd eszmecserét folytattak a jugoszláviai helyzetről, különös tekintettel a függetlenségüket igénylő köztársaságok elisme­résének kérdésére. Éleződik az orosz-ukrán vita A hadiflotta után az Ukrajná­ban állomásozó volt szovjet lé­gierő körül is bonyodalmak tá­madtak, amelyek tovább élezhe­tik az orosz-ukrán vitát. A volt szovjet légierő ukrajnai egysé­geinél lélektani nyomást gyako­rolnak a személyi állományra annak érdekében, hogy új eskü­vel támasszák alá Ukrajna iránti hűségüket. Ezért a pilóták köré­ben érik az az elhatározás, hogy ukrajnai bázisaikat elhagyva át­repüljenek Oroszországba. Szabad György az Állami Szám­vevőszéknél Az Állami Számvevőszék léte Magyarország alkotmányos rendjének alapvető feltétele. Az ÁSZ munkája, vizsgálatai a tör­vényhozói munka alappillérei­ként, a további demokratikus fejlődésben alapvető támpon­tokként szolgálnak - hangoz­tatta Szabad György az Or­szággyűlés elnöke az Állami Számvevőszék pénteken Buda­pesten tartott országos munka- értékezletén, ahol házelnöki minőségében szólalt fel. Veszélyben a Warhol - grafikák A Rudé Pravo jelentése sze­rint Andy Warhol Szlovákiában kiállított grafikáit az a veszély fenyegeti, hogy jóvátehetetlen károsodást szenvednek az ala­csony hőmérséklet következté­ben. A csehszlovák lap tudni véli, hogy a kelet-szlovákiai Medzilaborceban (Mezőla- borc), Andy Warhol szülőváro­sában kiállított 13 grafika a he­lyi múzeum rosszul fűtöttsége miatt komolyan károsulhat. Az 1987-ben elhúnyt Andy Warhol Szlovákiában született és a New York-i Andy Warhol Alapítvány legutóbb hozzájá­rult ahhoz, hogy néhány grafi­káját kiállítsák szülővárosában. Hóból önálló Január 1-től a Magyar Köz­társaság elnöke önálló községgé nyilvánította a Szigetvár meletti ezer fős Hobolt. A helyi képviselők és a pol­gármester választását a válasz­tási bizottság január 19-re (az esetleges második fordulót ja­nuár 26-ra) tűzte ki reggel hattól este hatig. Összesen 11 képvi­selő-jelölt: Boskovics László, Pap Ferenc, Újhelyi Gyula, Nagy László, Nagy Lajos, Pén­zár Mihály, Vas László, Marosi József, Papp Imre, Menczigár Ferenc, Tóth László, illetve 2 polgármester-jelölt: Menczigár Ferenc és Vas László neve sze­repel a választási listán, akikre szavazhatnak a falu lakói. KÖZÉLETI NAPILAP vu Dunántúlt napló Hl. évfolyam, 10. szám 1992. január 11., szombat Ára: 9,60 Ft Háromoldalú egyezménytervezet az illegális határátlépőkről Kormányszóvivői tájékoztató Magyarország beható tárgya­lásokat folytat Ausztriával és Cseh-Szlovákiával az illegális határátlépések ügyében. A két szomszédos ország már huza­mosabb ideje szorgalmazza Bu­dapestnél, hogy egyezményben szabályozzák az illegális hatá­rátlépők visszatoloncolásának rendjét. Az osztrák és cseh-szlovák egyezményterve­zet szerint a szerződő felek kö­telezettséget vállalnának arra, hogy egy-három hónapon belül „visszaveszik” a tőlük illegáli­san átszökött embereket. A ter­vezetről Juhász Judit kormány- szóvivő adott tájékoztatást szo­kásos pénteki sajtóértekezletén. Elmondta, hogy a jelenleg is ér­vényben lévő határegyezmé­nyeknek megfelelően „rövid úton” átteszik a kindulási országba mindazokat, akiket a határ közvetlen közelében fog­nak el. A kormány döntött több nemzetközi egyezmény kihirde­téséről, illetve honi adaptációjá­ról is. Háromoldalú találkozó Pécsett Ma Pécsett tárgyal az Euró­pai Közösség megfigyelő misz- sziójának, valamint a horvát kormánynak és a jugoszláv néphadseregnek a megbízott képviselője. A tárgyalások té­máját és a pontos helyszínt is igen nagy titok övezi. Értesüléseink szerint a hár­mas találkozón horvát részről Imre Agotics vezérőrnagy, jugo­szláviai részről Andrija Raseta tábornok, mig az Európai Kö­zösségek résztvevőjeként a por­tugál nagykövet tárgyal. Mint ismeretes, a magyar kormány már korábban hozzá­járult ahhoz, hogy hazánkban tartsák, meg a fegyverszüneti egyezséggel is összefüggő nemzetközi békéltető tárgya­lást. Meg nem erősített híreink szerint a szombati pécsi talál­kozó egy tárgyalássorozat kez­deti lépéseként értékelhető. A tárgyalófelekhez közelállók el­mondták, hogy jelentős egyez­mény aláírását is várják a ko­rábban már Zágrábban elkezdett egyeztető tárgyalások mai pécsi állomásán. Többek megítélése szerint a három tárgyaló fél pécsi talál­kozója hatással lehet az ENSZ békemissziójának jövőjére is, mások a magyarországi hely­színt azzal hozzák összefüg­gésbe, hogy hazánk ezévtől tagja a Biztonsági Tanácsnak. Bozsik Botrány Szentpétervárott Háládatos segélyezettek he­lyett mérges tömeggel és pana- szarádattal találkozott Lynda Chalker brit külügyi állammi­niszter pénteken Szentpétervá­rott egy élelmiszerboltban. A külföldi támogatásokért felelős brit kormánytag a közös piaci segélyek elosztásának ellenőr­zésére utazott Szentpétervárra, és tényfeltáró körútja közben botlott a tömegbe. Azzal fogad­ták, hogy eddig nem sokat lát­tak sem a brit, sem a közös piaci segélyből, mert a titkos maffiák ellopják a szállítmányok legja­vát. A miniszterasszony meg­ígérte, hogy fölveti a problémát Ánatolij Szobcsak polgármes­terrel való találkozóján. Horn Gyula Berlinben Szemléletváltást sürgetett csütörtök esti berlini előadásá­ban Horn Gyula, az Országy- gyűlés Külügyi Bizottságának elnöke az Európai Közösségen belül Magyarország és más kö’-íp-kelet-európai országok felvételének ügyében. Szerinte az EK-tagoknak nem kellene szigorúan kötniük magukat a 2000. évhez, mint dátumhoz, hanem arra kellene beállniuk, hogy a nevezett or­szágok teljes jogú taggá válnak abban a pillanatban, amikor - a nyugatiak segítségével - telje­sítik a csatlakozás feltételeit, azaz a belépés 2000-nél akár sokkal hamarabb is bekövet­kezhet. A Külügyi Bizottság elnöke az MTI tudósítójának pénteken kijelentette: nem lát olyan sú­lyosabb elvi akadályt, amely gátolhatná Magyarországot Horvátország és Szlovénia dip­lomáciai elismerésében. A tízosztályos Pécsszabolcsi speciális szakiskolában a tegnapi pá­lyaválasztási napon a tanulók bemutatót tartottak az érdeklő­dőidnek: varrtak, sütöttek és főztek. Fotó: Läufer László Költségvetés '92 Baranyai képviselők sajtótájékoztatója Az ország idei költségvetése, elfogadásának körülményei és az elmúlt év politikai eseménye­inek értékelése volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, melyet az MDF pécsi székházá­ban rendeztek meg tegnap este, s melyen dr. Andrásfalvy Berta­lan miniszter, dr. Bíró Ferenc, valamint Pap András ország- gyűlési képviselők tájékoztat­ták a megye médiáiénak képvi­selőit. A sort dr. Bíró Ferenc beje­lentése nyitotta, melyben egy, a tegnapi lapunkban, az SZDSZ parlamenti képviselői által köz­zétett, fizetett politikai hirdetést felmutatva kijelentette: bár a neve lemaradt a hirdetésről, csakúgy, mint társai, maga is megszavazta a kérdéses törvé­nyeket. Bíró képviselő után dr. And­rásfalvy Bertalan az elmúlt esz­tendő nagypolitikai történései­nek értékelésével kezdte be­számolóját. Mint elmondta, vé­leménye szerint hazánk nem­zetközi megítélése soha nem volt még ennyire kedvező, mint napjainkban, majd a környező országok politikai helyzetét elemezve kitért a határainktól délre dúló harcokra, később pe­dig a művelődési tárca helyze­tével ismertette meg az újság­írókat. A miniszter a kormány hazai megítéléséről szólva kiemelte, mintha a sajtó és az ellenzék az utóbbi időben kevésbé támadná a kabinettet, mint annak előtte. Ezzel együtt is úgy vélte, a par­lamentben az elmúlt hetekben elszabadulni látszottak az indu­latok, s aggodalmának adott hangot az egyik koalíciós párt­ban, az FKgP-ben tapasztalható csatározások miatt. „Nagyon nehéz lesz megol­dani ezt a válságot”- mondta Andrásfalvy Bertalan, s szavai­ból kitetszett, Torgyán doktor sok fejfájást okozhat még szá­mukra, már ami a zökkenőmen­tes kormányzást illeti. A miniszter - az oktatási tör­vénytervezet körüli félreértések felemlítése után- Pap András­nak adta át a szót, aki többek között elmondta: a költségvetési vita során tanúsított ellenzéki magatartás után nehezen tud konstruktív együttműködést el­képzelni a FIDESZ-szel, illetve az SZDSZ-szel, s kiemelte, amellett, hogy véleménye sze­rint az ellenzék obstruált, a tör­vénynek alternatívája sem volt. Pap András után dr. Bíró Fe­renc a népjóléti tárca eredmé­nyeire és gondjaira tért ki, vé­gezetül pedig bemutatták az 58 esztendős Chrenóczy-Nagy Ti­bor mérnököt, az MDF pécsi önkormányzati képviselőjelölt­jét. Pauska Zsolt Nyelvvizsga-újdonságok (3. oldal) A Képzőművészeti Mesteriskola aspiránsainak alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap a pécsi Művésze­tek Háza Tetőtéri Galériájában Fotó: Läufer László A hatósági vizsgálat megállapításai Sújtólégrobbanás okozta a zobáki bányatüzet Tűzoltás tízezer köbméter nitrogéngázzal Korábban már hírt adtunk arról, hogy január 3-án haj­nalban bányatűz keletkezett a Mecseki Szénbányák Komló bányaüzemének zobáki akná­ján. A Kerületi Bányamű­szaki Felügyelőség folyamat­ban lévő vizsgálata eddig a következőket állapította meg: A 200x90x8-10 méteres széntelepben haladó frontfej­tés az első réteg leművelésé­nek a felénél tartott, amikor a több mint kéthetes pihenő utáni második műszak köze­pén a már lejövesztett térség­ben sújtólégrobbanás zajlott le. A robbanás mechanikai hatását jórészt felfogta a fej­tési munkatérséget védő le- omlasztott kőzet, de kisebb léglökések és az omladékon áthatoló szúróláng könnyebb kimenetelű zúzódásos és égési sérüléseket okozott a fejtésben dolgozó 30-ból 12 bányásznak. A tanúkihallgatások azt bizonyítják, hogy ezt a sújtó­légrobbanást egy-két perc múlva még további három utórobbanás követte, majd délelőtt, a tűzgát elkészítése­kor újabb négy detonációt észleltek. A fejtésben kelet­kezett tűz jellemzője az volt, (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents