Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-02 / 1. szám
1992. január 2., csütörtök uj Dunántúli napló 11 „Célom a béke, s nem a Nobel-békedíj” Pérez de Cuéllar (MTI-Panoráma) - 1991. december 31-én búcsúzott hivatalától Javier Pérez de Cuéllar, aki tíz évvel ezelőtt mint viszonylag ismeretlen perui diplomata lett az ENSZ ötödik főtitkára. (Elődei: 1946-1953. Trygve LIE (Norvégia): 1953-1961. Dag Hammersk- jöld (Svédország): 1961-1971. U Thant (Burma); 1971-1981. Kurt Waldheim (Ausztria). Hivatásos diplomata Pérez de Cuéllar 1920. január 19-én született a perui Limában, spanyol nemesi család leszármazottjaként. Sikeres üzletember apját négyéves korában vesztette el. Katolikus iskolákba járt, majd a Limai Katolikus Egyetem jogi fakultására iratkozott be. 1940-ben, még egyetemi tanulmányai idején, tisztviselő lett a Perui Kül- kapcsolatok Minisztériumában, ahol gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1943-ban diplomázott, egy évvel később diplomáciai szolgálatba lépett. Először hazája párizsi nagy- követségén szolgált, majd 1946-ban a perui küldöttség tagjaként részt vett az ENSZ Közgyűlésének első ülésszakán. 1964-ben jelent meg a Nemzetközi jog kézikönyve című munkája, valamint a különböző nemzetek és kormányok diplomáciai elismerésének problémájával foglalkozó műve. 1964-1966 között svájci nagykövet volt, majd 1966-ban a külügyminisztérium állandó főtitkár-helyettese, majd főtitkára lett. 1969-ben, amikor Peru teljes körű diplomáciai kapcsolatot létesített a Szovje- túnióval, Pérez de Cuéllar lett ország első moszkvai nagykövete, emellett a lengyel nagyköveti tisztséget is betöltötte. 1971-ben ő lett hazája állandó EN SZ-nagykövete. Kurt Waldheim főtitkár 1975-ben Pérez de Cuéllart ne: ‘ vezte ki különleges ciprusi megbízottjává. A perui diplomatának 1976-ban sikerült rábírni a ciprusi görög és a török közösség vezetőit, hogy kezdjenek párbeszédet. Mint az ENSZ különleges politikai ügyekért felelős főtitkár-helyettese 1981 áprilisában Afganisztánba és Pakisztánba utazott, hogy közvetítsen a két országnak a szovjet invázió után megromlott viszonyában. 1981. október elején úgy határozott, hogy visszavonul kormánya aktív szolgálatából és megpályázza az ENSZ-főtit- kári tisztséget. Tapasztalt diplomatához illően, ügyesen taktikázott; végül is 1981. december 11-én közfelkiáltással választották a világszervezet vezetőjévé. Valóságos sikerszéria Az első komoly politikai konfliktus, amellyel szembe kellett néznie, a Falkland-szi- getek körüli argentin-brit viszály volt. Jóllehet az ellentétek fegyveres konfliktussá fajultak, erőfeszítései a probléma megoldására elismerést keltettek, az ENSZ-főtitkár mindkét fél bizalmát megnyerte. Pérez de Cuéllar majd minden fontos ügyben állást foglalt: szorgalmazta, hogy tűzzék napirendre a lengyelországi eseményeket, síkraszállt a palesztin állam megteremtése és Namibia függetlensége mellett, Roelof Botha dél-afrikai külügyminiszternek címzett nyílt levelében elutasította az apartheid rendszerét. Határozottan elítélte a fegyverkezést, abszurdnak nevezte, hogy miközben emberek hatalmas tömegei az éhséggel küzdenek, egyes országok fegyverkezésbe ölnek hatalmas összegeket, és hovatovább az egyetlen valóban prosperáló iparág a hadiipar lesz. 1986. október 10-én újabb öt évre főtitkárrá választották. Kitartása meghozta gyümölcsét, az ENSZ valóságos sikerszériát könyvelhetett el ebben az időszakban, és a nemzetközi konfliktusok megoldásában valóban fontos szerepet játszó intézménnyé vált. Nagy szerepe volt az Afganisztánból való szovjet kivonulás részleteinek kidolgozásában, a kambodzsai és a namibiai válság megoldási kísérleteiben, majd Namibia függetlenné válásában. ENSZ-közvetítéssel jött létre az Afganisztán-Pakisztán közötti genfi békemegállapodás és az afganisztáni rendezési terv. Ezután következett az Irak és Irán közötti 1988. augusztusi tűzszünet tető alá hozása és ENSZ-megfigyelő erők kiküldése. A közel-keleti válságban mindkét felet visszafogottságra és a vérontás elkerülésére szólította fel, több ízben sürgette nemzetközi közel-keleti konferencia összehívását. Közreműködött az angolai tűzszünet (1991. május) elérésében, és a másfél évtizede húzódó nyugat-szaharai konfliktus kimozdításában a holtpontról. A legfőbb feladatok Hivatali idejének második periódusa alatt az ENSZ kilenc békefenntartó akciót kezdeményezett, míg fennállásának első 43 évében összesen 13-at. Ku- vait iraki lerohanása, majd az eredménytelen közvetítési kísérlet után az ENSZ történetében első ízben adott a BT felhatalmazást erő alkalmazására (az Egyesült Államok hadseregének). Pérez de Cuéllar személy szerint ezt á döntést bírálta, és a háborúról készített jelentésében a BT-határozatról úgy nyilatkozott, hogy az adott helyzetben ugyan elkerülhetetlen volt, de nem állt összhangban az Alapokmány szellemével. 1991. január 15-én a BT ülésén Pérez de Cuéllar bejelentette, hogy nem vállalja további öt évre az ENSZ irányítását. 1991. szeptember 10-én elkészített utolsó jelentésében keserűen írja, hogy bár a világszervezet számos esetben bizonyította, hogy pótolhatatlan szolgálatokat tud tenni a béke fenntartására, a fegyveres konfliktusok megelőzésére, anyagi eszközei mégis eltörpülnek amellett, amit a tagállamok fegyverkezésre költenek. Ä költségekből a tagországok csaknem félmilliárd dollárral adósak; a tagdíjaknál több mint 800 milliós a hiány, a 159 tagállam kétharmada nem teljesíti pontosan fizetési kötelezettségeit. Sürgette az ENSZ kereteinek, apparátusának régen időszerű újjászervezését, legfőbb feladatnak a fegyverzetkorlátozást, a szegénység, a bűnözés, a kábítószer, az emberi jogok megsértése elleni küzdelmet és a környezetvédelmet tartotta. Szívós kitartással Pérez de Cuéllar magas, jólöltözött ember, Lima elegáns villanegyedében szerénynek számító otthonban lakik. Szabad idejében, bélyeget gyűjt, verseket ír és klasszikus darabokat játszik zongorán. A spanyol mellett angolul és franciául beszél. Érdeklődik a művészetek, az irodalom, a klasz- szikus zene és a tradicionális építészet iránt. Számos egyetem díszdoktora, szereti a tudományos munkát, és örömmel tér vissza a tudomány világába. Becsületes, előítéletektől mentes, szerény ember, aki jól ismeri lehetőségeit, céljait és önmagát; tisztában van vele, hogy fő erénye nem a kemény határozottság, hanem a szívós, kitartó munka. „Ha hatékony akarok lenni, diszkréten kell dolgoznom. - Célom a béke, s nem a Nobel-békedíj”. George Bush amerikai elnök átadja Javier Perez de Cuéllar ENSZ főtitkárnak az USA szabadság érdemrendjét. Szoborháború Heves viták középpontjába került 1. Vilmos porosz király és német császár (1861-1888) lovasszobra. Koblenz város elöljárósága ugyanis szeretné a szobrot visszahelyezni talapzatára azon a helyen, ahol a Moselle folyó a Rajnába ömlik, Rajna-Pfalz tartományi kormánya ellenben nem nézné jó szemmel a harcias Németország eme jelképének újbóli megjelenését. A vita olyan időpontban robbant ki, amikor Németország elismerte a független Horvátországot és Szlovéniát, ami már magában véve is nem éppen barátságos kommentárokhoz vezetett külföldön az egyesített Németország európai diplomáciáját illetően. Koblenz polgármestere, Willi Hoerter azonban nem is sejtette, hogy mekkora vitát robbant ki, amikor javasolta, hogy helyezzék vissza talapzatára I. Vilmos nagy lovasszobrát, amely a második világháború alatt amerikai bombázás következtében ledőlt és súlyosan megrongálódott. Az 1992-ben második évezredét ünneplő Koblenz, Valéry Gis- card d,Estaing volt francia köz- társasági elnök szülővárosa helyre akarta ugyanis állítani legnagyobb turisztikai attrakcióját, a „német sarokban” , a Moselle és a Rajna találkozásánál felállított lovasszobrot. Egy helybéli mecénás vállalta a bronzszobor helyreállításának költségeit és egy düssedldorfi műhely hozzá is kezdett a 40 tonnás szobor restaurálásához. Minden készen állott tehát, hogy a „német sarok” újból fogadhassa a porosz királyt és III. Napoleon francia császár sedani legyőzője ismét elfoglalja helyét a talapzaton. Teljes egészében megváltoztatta azonban a képletet a legutóbbi tartományi választások eredménye Rajna- Pfalzban. A tartományban, ahol „örökidőktől fogva” a CDU kormányzott, a legutóbbi választás balratolódást eredményezett és a tartományi kormány miniszterelnöke, a szociáldemokrata Rudolf Scharping nem tartja megfelelőnek, hogy olyan jelképeket tegyenek közszemlére Németországban, amelyeket külföldön könnyen a nacionalizmus megnyilatkozásaiként foghatnának fel. Tárgyalás tárgyalást követett a városi elöljáróság képviselőinek, a mecénásnak, a szobrásznak és a tartományi kormány megbízottjának részvételével. Minden hiába. 1945 óta csak a német zászló leng a szobor nélküli talapzaton és ez a cseppet sem harcias kép tárult 1989-ben George Bush amerikai elnök elé is, amikor leereszkedett a Rajnán. Köny- nyen lehetséges, hogy I. Vilmos nem tér vissza talpazatára mindaddig, amig a szociáldemokraták kormányoznak Rajna-Pfalz tartományban. Holdévben Az új esztendőben nem érdemes időjárási jóslásokba bocsátkozni - 1992 ugyanis holdév lesz. A Hold minden hetedik évben uralkodik asztrológiai vonatkozásban és Mauritius Knauer cisztercita apát 350 évvel ezelőtti megfigyelései szerint ilyenkor uralkodik az időjáráson is. A holdévek lehetnek melegek és szárazak, mint az 1971-es esztendő volt, amely a frankfurti meteorológiai állomás statisztikái szerint 1851 óta a hatódik helyen áll ebben a vonatkozásban. De lehetnek hűvösek és csapadékosak is, amint az 1985-ös év bizonyította. Knauer apát meteorológiai megfigyeléseit összegezve egy erfurti orvos 1700-ban kiadott „Százéves naptárában” megállapította, hogy nedves a holdév akkor, ha előzőleg két egymásutáni évben pompás volt a nyár. És az 1990- es nyár az évszázad egyik legmelegebb nyara volt. Ha hinni lehet ennek a számításnak, akkor 1992 nyarán minden nap esnie kellene az esőnek, egészen augusztusig. Azért a „Százéves” (vagy inkább azok, akik hittek benne) is gyakran tévedett már: legutóbb például éppen a tavalyi nyárral. 1991 nyarának ugyanis „zöld télnek” kellett volna lennie, legalábbis aszerint, ahogyan azt a „Merkur-évre” jósolták, ennek ellenére, különösen a nyár derekán, meleg és napos volt az idő. Az 1985-ös nyárról nem sok jót lehet elmondani: északon hideg és esős volt, Európa közepén „átlagos” és csak délen napos és meleg. Föhr szigetén például junius 19-én téli hőmérsékletet, mínusz 0,6 fokot mértek, Hessenben junius 16-án elfagyott az eper és még délen is csak 30 olyan nyári napot észleltek, amikor 25 fok fölé emelkedett a hőmérő higanyszála Az újabb holdév, 1992 lehet ilyen is, de nem szükségképpen kell, hogy ilyen legyen. A holdévek ugyanis éppen olyan változékonyak, mint a bolygó, amelytől a nevüket kapták .. . Ki fizet több adót? Az ügyvédek és a közjegyzők az élen (MTI-Panoráma) - Az olaszok gazdagok. Ám ha valaki azt hinné, hogy a leggazdagabb Gianni Agnelli, a Fiat tulajdonosa, és általában a vállalkozó üzletemberek vezetik a rangsort - nos, az téved. A pénzügyminisztérium a minap nyilvánosságra hozta Olaszország legnagyobb adófizetőinek névsorát. Eszerint az elmúlt évben a legtöbb adót az ügyvédek és a közjegyzők fizették Itáliában. Utánuk következnek a tőzsdeügynökök. Nagy jövedelmek után adóznak a televíziós műsorvezető sztárok, a futballisták, az énekesek, valamivel kevesebb után az orvosok, az írók és az építészek. Furcsa ország, annyi bizonyos. A legtöbb személyi jövedelemadót, 13,358 millió líra évi jövedelem után egy venetói szemüveggyáros, Leonardo del Vecchio fizette. Ez nem azt jelenti, hogy szükségképpen ő a leggazdagabb. A Fiat vállalat-birodalom többet ér, mint a Luxottica (a szóban forgó szemüvegkeret—gyártó cég), de a SZJA adóalapját képező jövedelem terén Del Vecchio az első, míg Gianni Agnelli csak a hatodik. Megelőzi őt ügyvédje és jogtanácsosa is, egy jónevű torinói jogász. Silvio Berlusconi, a magántelevíziók és a Milan tulajdonosa 10 milliárd- dal a második a listán. Sok érdekességet tartalmaz egyébként ez a lista. Cesare Romiti, a Fiat vezérigazgatója például kevesebb jövedelem után adózott, mint Stefano Tac- coni, a Juventus kapusa. A labdarúgók közül a legnagyobb jövedelmet, közel 3 milliárd lírát Franco Baresi, a Milan és a válogatott söprögetője könyvelhette el. 2,1 milliárdot Gianluca Vialli. 1 milliárd fölötti jövedelem után adózik Maidini, Van Basten, Donadoni, Mancini, Zenga és még sókan (vale- mennyien válogatottak). Arrigo Sacchi szövetségi kapitány pedig megelőzi a listán Raul Gar- dinit, aki az olasz vegyipar és élelmiszeripar korlátlan ura volt még nemrég (amíg családja le nem váltotta a kapitányi posztról). Milliárdosok azonban Olaszországban a népszerű televíziós sztárok is, Pippo Baudo, Corrado vagy Maurizio Constanzo, aki a Berlusconi-adók Vitray- ja, vagy Raffaela Cárrá, aki a szombatesti show-műsorok elmaradhatatlan kedvence. Közel 2 milliárdos jövedelmet vallhatott be Giuliano Ferrara, a legkövérebb és legszókimondóbb tévés-újságíró. 1,6 milliárdot Marcello Mastroianni, aki a filmszínészek legjobban fizetettje még mindig. Áz énekesek között továbbra is Adriano Celentano vezeti a rangsort (1.976 millió líra), miközben Riccardo Muti, a Milánói Scala világhírű karmestere és zeneigazgatója alig haladja meg az 1 milliárdot. Bár sok a milliárdos, az adók 75 százalékát mégis a bérből és fizetésből élők fizetik be az államkasszába a maguk szerény kis jövedelméből. A legjobban fizetett foglalkozás az adóívek tanúsága szerint messze az ügyvédeké: az éves átlagjövedelmük az adóstatisztikák szerint 218 millió líra. Őket a tőzsdeügynökök követik 154 milliós jövedelemmel, míg az orvosoknak (igaz, a hálapénz Olaszországban ismeretlen) csak 43 millió líra az éves átlagjövedelmük. Az ipari vállalkozók, üzletemberek között a híres négyes — Agnelli, Berlusconi, De Be- nedetti, Gardini — mellett nagy adófizető a Merloni-család (az Ariston márka tulajdonosai), Pietro Barilla, a legnagyobb tésztagyártó és Benettonék. Ne tévesszen meg azonban senkit a pénzügyminisztériumi lista. A személyi jövedelemadó-alap nem azonos az illető tényleges gazdagságával. Berlusconit például a Forbes amerikai folyóirat a leggazdagabb olasznak minősítette legutóbbi listáján, és Berlusconi csak annyit mondott: „valójában kétszer olyan gazdag vagyok, mint ahogyan a Forbes-nél ezt hiszik...” s alighanem nem kérkedett. Néhány szót viszont megérdemel a legnagyobb olasz adófizető polgár, a venetói szemüveggyáros, Del Vecchio. Most 56 éves, három gyermekkel. Ő maga árvagyerek volt és a milánói árvaházban nevelkedett 12 éves koráig.Egy éremkészítő műhelyben tanult mesterséget, később kezdett szemüvegkeretekkel foglalkozni. 1961-ben alapította vállalatát. Ma, harminc évvel később ez 3.500 főt foglalkoztat és évi tízmillió szemüvegkeretet állít elő, aminek 70 százaléka külföldön, főleg Amerikában talál vevőre. A Luxottica céget jegyzik a Wall Streeten, amit kevés olasz vállalat mondhat el magáról. Leonardo del Vecchio, a volt árvagyerek ma „Falcon 50” magánrepülőgépen és helikopteren közlekedik, télen a hegyekben síel, a hétvégeket tengerparti villájában tölti. No és becsületesen kitölti az adóívét, ami a tapasztalatok szerint korántsem mondható el mindenkiről ebben a vidám országban. Magyar Péter
