Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-30 / 356. szám
A tavalyi őszről indulhat a PMSC Mi következhet Bodnár után? Góllövők kerestetnek Újemcsekalján December 31-én Szilveszteri futóverseny Pécsett A hagyományoknak megfelelően ezúttal is megrendezel évzáró futóversenyét a tömegsportokat szervező Melitta SE. A szilveszteri futóversenyre december 31 -én Pécsett az Apáczai Csere János Nevelési Központban lehet jelentkezni reggel 8.00 és 9.30 között. A táv 3,5 kilométer. A versenyt követően az ANK aulájában 10.00 órától a helyi Pepe Skipping csoport ugróköteles bemutatót tart, amit 10.45-től követ a futóverseny eredményhirdetése. A női és férfi első helyezett díszes serleget kap. A 12 éven aluliak versenyében az első helyezett egy BMX kerékpárt nyer. A szilveszteri futás eredményhirdetését követően 11.00 órától kerül sor a „Gyújtsd a kilométert” akció éves értékelésére, amelyen értékes nyereményeket sorsolnak ki. Tálján újra a Postásban Több hónápos távoliét után visszatért Németországból - ahol dolgozott -, és újra régi csapatában, az NB I-es Pécsi Postai és Távközlési SE-ben kosarazik Tálján Géza, akit januártól már be is vethet edzője, Rabb József. Hogyan tovább a sportban? A Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i székhelyén is állandóan napirenden van a „szovjet kérdés” (nem kevésbé a jugoszláv is...), s nagyon is elképzelhető, hogy az ötkarikás világszervezetben a volt Szovjetunió január 1-jével elveszti olimpiai tagságát, ezáltal részvételi lehetőségét az albertville- i téli és a barcelonai nyári olimpián. A tisztánlátáshoz mindenesetre még várni kell. Michele Verdiernek, a NOB szóvivőjének a bejelentése szerint nyolc nappal a téli olimpia előtt, január 31-én az ötkarikás szervezet Courchevelben sorra kerülő ülésén sürgősségi pontként napirendre tűzik a „szovjet kérdést”. A nyári olimpiával kapcsolatban március 9-én Lau- sanne-ban folytatnak majd megbeszélést a NOB és az eddigi szovjet sportvezetők. Ugyanannyi pontot gyűjtött a mostani bajnokság első felében a PMSC labdarúgócsapata, mint tette azt az előző év őszi idényében. A megszerzett 17 pont mellet azonban több, más hasonlóság is van a két fél-bajnokság összevetésében. A csapat akkor is botladozva kezdte az idényt, és átjutva a kupaszereplés sokkján, szorgalmasan gyűjtögette a pontokat. Most, hogy ugyancsak 17 bajnoki pont birtokosai a piros-feketék, vajon a közönség ismét éremért küzdő csapatot láthat majd tavasszal az újemcsekaljai pályán? - kérdeztük Garami József vezetőedzőtől, az őszi szezon mérlegkészítésekor.- Bár pontra valóban ugyanannyi van tarsolyunkban, mint egy évvel korábban, s bár több más jel is azt az ominózus őszt idézi, a kettő között azonban sok különbséget is felfedezhetünk. A tavalyi év hasonló időszakában ezzel a „gyűjteményünkkel” a hatodikak voltunk, s előttünk a Honvédnak 7, a Ferencvárosnak és a Vácnak 5, a Veszprémnek 2, míg a Tatabányának 1 pont volt az előnye. Most egészen más a helyzet. Ma a 7. helyen állunk, csakhogy az első Vácnak csupán 4 pont az előnye, viszont az is igaz, hogy alattunk 6 ponttal a Veszprém osztályozós helyen áll.- Vagyis nagyon kiegyensúlyozottnak tartja a bajnokságot?- A pontosztoszkodást tekintve igen. Végülis ott vagyunk, azon a helyen, ahonnan a folytatásban minden lehetséges, úgy tudom érzik ezt a fiúk is. Remélem tavasszal élünk is a lehetőséggel.- Szóba került már, hogy azért ez a csapat nem azonos a bronzérmet szerzettel.- Igen, a játékosállományban látványos változás következett be, ráadásul a sok sérülés miatt többükre nem számíthattam. Szinte 13 játékos hajtotta végig az őszi idényt. Közülük Bodnár, Balog, Braun, Pa- .laczky, Jenei, Czéh és Belansky valamennyi mérkőzésen szerepelt, de Kónya is csak egyszer, míg Bódog is csak kétszer hiányzott. Lényegében őket egészítette ki Kocsis, Magyar, Ul- veczki és Mörtel. Jóllehet a bajnokság indulásánál a szakvezetés az 1-6. hely valamelyikét jelölte meg célúi, a körülményeket tekintve elégedettek lehetünk a helyezésünkkel, mivel valóban kivívtuk a tavaszi jobb hely elérésének lehetőségét.- Imponálóan jól áll a csapat a kapott gólok tekintetében, csakhogy nagyon kevésnek tűnik az, amit lőttek. Mi következhet ezekután, Bodnár elszerző- dését követően ?- Bodnár László több mint fél évtizeden át meghatározója volt az együttesünknek. Tehetsége, tapasztalata, irányítókészsége sok pontot eredményezett számunkra. Valóban nehéz lesz pótolni, dehát ezzel itt az alkalom a két tehetséges fiatal kapusunknak Bogyaynak és Kova- csevicsnek a bizonyításra. Ami pedig a valóban kevés kapott gól magyarázatát illeti: a hálónk előtt egy nagyszerűen összeszokott, együtt dolgozó négyes áll, ami azonban nem jelenti azt, hogy nem lehet tőlük már jobb teljesítményt várni. Csupán példaként említem: amikor őszszel gólt kaptunk, akkor rövid időn belül érkezett még egy. Vagyis zavarba hozhatók. Ellentétben az előző évek gyakorlatával, amikor szinte „szokásos” volt az 1-0-ás vereség, idén egyszer sem következett be.- Vagyis a középpálya volt a PMSC Achilessarka ?- Bár a bajnokság hajrájára összeállni látszott ezen sor is, mégis azt mondom, hogy itt kell javítani. Igazán sajnálom, hogy másfél év után, akkor veszítettük el hazai veretlenségünket, amikor jól játszott a csapat. Külön sajnálom, hogy az a Siófok fektetett kétvállra bennünket, amelyik előtte még soha nem tudott győzni Pécsett.- A játékosok félévi „értesítője” alapján miként rangsorolja a labdarúgókat?- Maradjunk annyiban, hogy nálam Bodnár, Balog és Belansky érdemelt ki igazán jó jegyet, a többiek megtették kötelességüket, csupán Magyar lóg ki a sorból.- Az őszi tapasztalatok alapján mit tart a legsürgősebb teendőnek, min kell - természetesen e lehetőségeknek megfelelően - változtatni?- Okvetlenül szükségünk van egy irányító, támadó szellemben játszó, tehát gólokat is lövő középpályásra. Remélem, hogy Jenei és Bódog mellé tavasszal már számíthatok egy jó Turin és Medgyesre. Rájuk már csak azért is szükségünk van, mert Mörtel távozásával a csatársorban szinte egyedül maradt Belansky, s bár Czéh, mint a csapat Jolly Jokere töbször is „felbukkant” elől - ráadául idén neki sem ment a gól lövés - ketten kevesek lesznek ahhoz, hogy gólokat termeljenek. Persze egy összeszokott, megfelelő összetételű középpályás sor nagyon sokat segíthet a csatároknak. Éppen ezért keressük a módját, a lehetőségét annak, hogy csatárokra, gól lövőkre leljünk. De hát hol vannak ma góllövő csatárok?- Sok vád érte az elmúlt években a magyar labdarúgó NB I színvonalát, most hogy hátunk mögöt van a szövetségi kapitány-választás - amiben érdekelt volt - miként ítéli meg a bajnokságot?- A bajnoki tabella igazolja, hogy Zalaegerszeget kivéve, kiegyensúlyozott a mezőny. Ami pedig a játék színvonalát illeti: igaz, sok hazai játékos szerződött külföldre, csakhogy a helyüket a csapatokban legtöbbször külföldi válogatottak foglalták el, tehát meghatározókká váltak az idegenlégiósok. A nagy tülekedésben - hiszen egy-egy pont megszerzése, vagy elvesztése érzékenyen érinti a csapatokat - nehezebben alakulhat ki látványos játék. Erről lemondani azonban nem szabad senkinek, tehát nekünk sem.- A vezetőedző számára idén mi volt a legkellemesebb emlék, és mi volt a csalódása?- A legkellemesebb természetesen a bronzérem megszerzése, a kupaszereplés kivívása volt, de örömet jelentett az is, hogy sikerült két fiatalt, Kocsist és Ulveczkit a csapatba építeni. A legkellemetlenebb emlékem pedig az előzőekhez fűződik, hogy nem tudtuk együtt tartani a kupaszereplést kivívó gárdát, s így eleve tetemes hátránnyal indult nemzetközi szereplésünk, s mint azt a példa is mutatta: kiestünk a jobb Stuttgarttal szemben. Mégis remélem, hogy amennyiben sérültjeink felépülnek, akkor reményünk lehet a „csapat” kialakítására, s egy sikeresebb bajnoki év befejezésére. Kapu László Középen Bodnár a csapat legbiztosabb embere a labdával. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 UJ Duncm ÍDIÖ rVAI Bérezik dicséri Némethet Európai asztalitenisz körkép Kevés taps és elismerés jutott ebben az évben a magyar férfi asztaliteniszezőknek, akik messze elmaradtak a régi sikerektől, a hagyományok folytatásától. A közepes tudású hazai mezőnyben azonban akadt egy kivétel: Németh Károly. A Postás 21 éves játékosa, ha nem is nyert nemzetközi bajnokságokat, s nem léphetett a dobogók felső fokára, neves külföldiek, világklasszisok egész sorát győzte le. A szovjet Andrej Ma- zunov, a jugoszláv Zorán Kali- nic, az osztrák-kínai Qian Qianli után egy hónapja a magyar nemzetközi bajnokságon a világranglistán negyedik kínai Ma Wenge, és a sok-sok címmel büszkélkedő lengyel Andrzej Grubba ellen diadalmaskodott. Bérezik Zoltán szövetségi kapitány a lengyelek elleni 4:3-as győzelem után elismerően nyilatkozott a fiatal sportolóról.-Németh idén valóban jól szerepelt, megérdemelten nyerte el itthon az asztaliteniszezők között „Az év legjobbja” címet - mondta a világhírű, közismerten igényes szakvezető, aki mindent megtesz, hogy a férfi szakág kijusson a már több esztendeje tartó „hullámvölgyből”. - Különösen sokat javultak a tenyerespörgetései, erőteljesebbek, mint korábban voltak, s az adogatás-fogadásban is jelentősen fejlődött. Dicséretes a küzdőképessége, s ha még az eddiginél is szorgalmasabb lesz, akkor majd nem fordulhatnak elő olyan ingadozások a játékában, mint amilyeneket még mindig látunk tőle. Bérezik kitért arra, hogy az európai férfi mezőny talán még sohasem volt olyan erős, mint mostanában. A kétségtelenül vezető szerepet betöltő, s világ- bajnoki címekkel büszkélkedő svédek mögött csaknem minden ország fel tud vonultatni egy-két kitűnőséget. Ide tartozik például a francia Jean-Phi- lippe Gátién, a belga Jean-Mi- chel Saive (a mostani Szuper Liga fordulóban legyőzte a svéd Waldnert és Appelgrentl a német Jörg Rosskopf, a holland Paul Haldan vagy a szovjet Di- mitrij Mazunov. Éppen ezért - erősítette meg a szakvezető - a magyaroknak még sokat kell tenniük, hogy felzárkózzanak az európai legjobbakhoz. Kinevezték a megyei sportigazgatókat Az Országos Testnevelési és Sporthivatal tanácstermében Gallov Rezső elnök, helyettes államtitkár nyújtotta át a frissen kinevezett megyei sportigazgatóknak az új beosztásukat tanúsító okiratot. A sportvezető ebből az alkalomból is hangsúlyozta: másfél év küzdelem után sikerült elfogadtatni a kormánnyal és az országgyűléssel azt a véleményt, hogy a sport szervezettségének átmentése létfontosságú. Az utóbbi hetek eseményei azt mutatják, a sport megítélése sokkal pozitívabb lett, az OTSH státusza is megemelkedett, január 1-jétől közvetlenül a kormány irányítása alatt áll. Gallov Rezső - aki a jövő év elejétől államtitkárrá lép elő - kiemelte, hogy a mostani, könnyűnek egyáltalán nem nevezhető gazdasági körülmények között nagy felelősséget vesznek a vállukra azok, akik vállalják a megyei sport szerve- . zését és felvirágoztatását. Ezután a megyei sportigazgatóságok vezetői letették az államigazgatási esküt, majd átvették kinevezési okiratukat. A dél-dunántúli megyék sportigazgatóságainak vezetésére a következők kaptak megbízást 1992. január 1-jétől: Baranya megye: Tallósi István, Somogy megye: Zag József, Tolna megye: Móra Zoltán, Zala megye: Szilágyi József. Szilveszteri szkander kupa Ki lesz a muszklikirály? Ki a legvállasabb magyar sportoló? Ki a legkiválóbb karbirkózó? Ki lesz „Mr. Szuper-szkander”?- E kérdések megválaszolására teremt alkalmat a Telesport szerkesztősége a Herrnböck Rt. támogatásával. Olimpikonok, válogatott kerettagok, egykori és jelenlegi élsportolók részvételével a Magyar Szkander Szövetség közreműködésével Szilveszter napján szabályos szkan- der-asztalokon folyik majd a seSportolók, színészek A népszerű színész-zenekar tagjai már többször bebizonyították, hogy nem áll távol tőlük a sport. Maguk is hódolnak valamilyen sportágnak ha csák „műkedvelő” szinten is - s ott vannak a lelátókon, ha bíztatni kell a magyar sportolókat. December 31-én együtt énekelnek a legjobb versenyzőkkel az Arizona Szinház protokoll termében, amit január 6-án a Telesport Magazinban láthatnak majd a nézők. A műsorban fellép Sasvári Sándor, Dunai Tamás. Forgács Péter, Gesztesi Károly, Sipos András és Makrai Pál, akik világhíű sportolókkal éneklik a ’’Mindig győzni fogsz” című dalt. A színész-zenekar tagjai, és a sportolók a honoráriumukat, a Sportsegély Aalapitványnak ajánlják fel. lejtező küzdelem a Televízió épületében.- Jelentkezni a helyszínen (13 óráig) lehet. A párharcok 14 órakor kezdődnek, hivatalos bírók vezetésével. A döntőt január 6-án, a Telesport élő adásában vívják. A szilveszteri versenyre nézőket, szurkolókat is szívesen látnak az MTV székházában (Szabadság tér 17.). A győztes a Herrnböck Rt. nagyképernyős, 60 ezer forint értékű színes televízióját nyeri. TOTÓ 1. Everton - Liverpool 1:1 X 2. Aston Villa - Southampton 2:1 1 3. Notts County - West Ham 3:0 1 4. Manchester City - Arsenal 1:0 1 5. Oldham - Nottingham 2:1 1 6. Queen,s PR Sheffield Wednesday 1:1 X 7. Sheffield United Crystal Palace 1:1 X 8. Tottenham - Norwich 3:0 1 9. Wimbledon - Coventry City 1:1 X 10. Aberdeen - Celtic 2:2 X 11. Airdrie - Motherwell 2:0 1 12. Rangers - Dunfermline 2:1 1 13. St. Johnstone - Hearts 0:5 2 Pluszmérkőzés: 14. Luton - Chelsea 2:0 1 Az 52. játékhétre beérkezett szelvények, és a találatok alapján kiosztható forintok nyereményjegyzéke: a 13 plusz egy találatosokra 188 985, a 13 talá- latosokra 61 248, a 12 találatosokra 1934, a 11 találatosokra 217, míg a 10 találatosokra 62 forintot fizetnek.