Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)

1991-12-24 / 352. szám

Az Új DN karácsonyfája A megrögzött, régi szoká­saihoz általában ragaszkodni szokott az ember. Mi is így vagyunk a hagyományos ka­rácsonyfánkkal, amely alá mindig sporttal kapcsolatos kis ajándékokat, apró figyel­mességeket szoktunk tenni. Most is megajándékoztunk többeket,sportolókat, sport­vezetőket, szurkolókat. Lássuk először a PMSC labdarúgó szakosztályának ajándékait. Garami József vezető edzőnek egy vödör Mr. Hair hajnövesztő fej- szeszt küldünk. Azzal olyan nagy kontyot növeszthet, ami megakadályozza, hogy át­nyúljanak a feje felett, ha át­igazolásokról van szó. A Nagy Felfedező címet Gala- bár Tibor sportköri elnöknek adományozzuk, amiért rálelt az aranybányára, a Blöff und Blöff Német-Magyar Faipari Kft-re. Balogot, a középhát­védet bejuttattuk egy mecseki nyílt túrára, amely Kantavár­ról Szamovárra vezet, ez se lehet rosszabb, mint ä kö­zép-amerikai túra volt. Egy Gömböcöt és egy saját hasz­nálatú „kockást” Bodnárnak szántuk, nehogy a kapusnak honvágya legyen Berlinben. Lehotának, a pécsiek volt já­tékosának elintéztük, hogy felléphet a Bóbita Bábszín­házban. Ugyanis azzal a kéz­játékkal, amivel derékon aluli dolgaira utalva a közönség- * nek kimutatott, ott a helye a fürge ujjasok között. A Lovász-Tomka sziámi ikerpárnak olyan orvost talál­tunk, aki szétválasztja őket. Ha Mörtel maradt volna Pé­csett, akkor Ulveczky-masz­kot ajándékoztunk volna neki, így legalább állandóan bekerülhetett volna a kezdő­csapatba. De hogy eligazolt, svájci sapkát kap, amivel nem fog nagyon elütni a kinti játékostársaktól. Bakó Béla bácsit, a nyugalomba vonult PMSC-rendezőt beírattuk a Színművészeti Főiskola ren­dezői szakara, de Hamletet nem rendezhet, csak Hart- mannt. A PVSK női kosarasai ka­litkát kértek a mindenkori műsorközlőnek, aki ott ülve nyugi gumicukrot szopogtat- hat, abból nem lehet baj. A ketrecben helyet kaphat a szakosztályvezetőség né­hány, a játékosok által dísz­pintynek nevezett jómadara is. Mohai Istvánt, a pécsi modellezők fővezérét felve­tettük a Lengyel-Orosz Baráti Társaság tagjai sorába, ahová 2400 kilométeres (po­tyáját után sem sikerült ko­rábban a határállomáson be­kerülnie. A 10 kicsi pankrá- tor Tóth Lászlóé, a pécsi vá­rosi sportcsarnok igazgató­jáé. Az egyik megígéri, a má­sik szerződik, a harmadik na­ponta érdeklődik, a 4-5-6-7-8-9-10. pedig látha­tatlanná tud válni. A pécsi teremfoci- tornát szervező cég elnök-ellenten- gernagy-marsall-ENSZ-főtit- kár-vezérigazgatóját (szereti a cafrangokat) protekcióval beírattuk a bűvésziskolába. A Rodolfó-utódok tanfolyamá­nak címe: „Nem csalás, csak ámítás!” Alvics Gyulának, a volt válogatott ökölvívónak az OTP valutapénztárban a főváltói állást szereztük meg, amire annyira vágyott. Rabb József, a PPTSE férfi kosár­labdázóinak edzője is állást kap, egy kézbesítőit. így lega­lább nem vesznek el a neki szánt küldemények, mert azok után, amit a postásokról nyilatkozott, úgyse viszik ki a leveleit. A bólyi futballszurkolók- nak elintéztük, hogy fiúuno­káik felvehetik a Gáspár ke­resztnevet, amit annyira sze­retnének. A Fortuna FC női labdarúgóinak pályázatot ír­tunk ki, mert facér az edző, rá lehet hajtani a csapatba kerü­lésre. A kézikönyv az egykori párttitkárból lett egyszeri ka­pusedzőnek jár. (Azért egy­szeri, mert már az első bemu­tatkozó edzésén megsérült, gipszbe kellett tenni a lábát.) A kézikönyv címe: „Hogyan vetődjünk jobbra, ha balosok vagyunk?” A PEAC-focis- táknak emeletráépítési enge­délyt tettünk a fa alá. Ennek alapján elkezdhetnek épít­kezni, lesz mindig üres helyi­ségük, nem kell a taktikai ér­tekezleteket a Gilde Sörpati­kában megtartani. A bere- mendi futballvezetőknek egy videokazettát küldünk, rajta Csordás-csárdás van. Meg­nézhetik, hogyan táncol visz- sza egy vezetőedző. Az ejtő­ernyő a sornbereki sportegye­sületé. Ennek segítségével ta­lán meg tudják állítani a zu­hanást. A monokiniben fe­szítő női edzőt a Pécsi Postás labdarúgóinak fogadtuk fel azért, hogy legyen kedvük edzésre járni. „Rántásnak”, a siklósi fo­cistának vadító port adtunk. Annyira mintagyerek, hogy az már bántó. Miként a rend­kívül nyugodt, türelmes ro­konsága is, semmi baj velük, úgy ülnek a lelátón a helyü­kön, mintha odaragasztották volna őket. A grönlandi gombfocicsapat Tihanyvárié, a PVSK kapusáé. Oda el tud szerződni a télikabát-gombja- ival, nem úgy, mint a nem lé­tező pénzes osztrák együt­tesbe. Az Alfa SC-nek egy német (Józsi) szponzort aján­dékozunk, aki miután már pá­lyát szerzett a benzinkutasok­tól, egy jó csapatot is össze­hoz. A pécsi rögbiseknek King Kongat szerződtettük le, mert arról panaszkodtak, hogy nincs ideális rögbisal- katú közöttük. A PMSC férfi kézilabdázóinak összehoz­tunk egy tanulmányutat Kom­lóra, ahol a Faludi-konyhán azt nézhetik meg, hogy lehet összekotyvasztani egy jó csapatot. Végül saját magunknak is adtunk valamit. Nekünk, Új Dunántúli Naplós újságírók­nak Kántort, a nyomozóku­tyát. Azt várjuk tőle, hogy szimatával mindig rátalálunk a helyes eredményre. Főleg kézilabda- meccseken vesz- szük majd különösen nagy hasznát. Szavaztak az újságírók Az év legjobb magyar sportolói A győztesek: Egerszegi Krisztina, Kovács István, a férfi kajaknégyes és Kiss László Kiss László Egerszegi Krisztina Kovács István Hagyomány, hogy a sportúj­ságírók 1958 óta évente szavaz­nak, s a voksok összegezése eredményeként válik végle­gessé az esztendő legjobb ma­gyar sportolóinak dicső név­sora. Ezúttal 34-ik alkalommal választott legjobb sportolókat, csapatokat, edzőket a szakma. Az 1992-es barcelonai nyári olimpiai játékok előtti idény is - szerencsére! - bővelkedett han­gos magyar sportsikerekben, így a sportújságíróknak könnyű (vagy éppen nehéz...?) dolguk volt a szavazásnál. Igazán „nagy küzdelem” csak a csapa­tok versenyében alakult ki, a további rangsorok kialakulása­kor jelentősnek mondható kü­lönbségek mutatkoztak. 1991 legjobb magyar sport­emberei, csapata és edzője az újságírói szavazatok alapján: Egerszegi Krisztina (úszó; 882 pont), Kovács István (ökölvívó; 811.5 pont), a férfi kajaknégyes (a csapatok versenyében; 701 pont), Kiss László (úszóedző; 453 pont). A legjobb sportolók sorában újságírói szavazatot kapottak rangsora: Nők: 1. Egerszegi Krisztina (úszó) - 101 első helyezés (707 pont), 29 második helyezés (145), 10 harmadik helyezés (30) - össze­sen: 882 pont, 2. Horváth Marianna (vívó, párbajtőröző) - 32 (224), 69 (345), 18 (54)-623, 3. Oláh Katalin (tájfutó) - 3 (21), 11 (55), 38 (114) - 190 4. Ónodi Henrietta (tornász) 169, 5. Fórián Éva (sportlövő) 127, 6. Polgár Judit (sakkozó) 53, 7. Szabó Tünde (úszó) 19, 8. Nagy Zsuzsa (cselgáncsozó) 10, és Joó Éva (sportlövő) 10, 10. Takács Erika (súlyemelő) 9, Já­nosi Zsuzsa (tőrvívó) 9, 12. Ko­vács Irén (öttusázó) 8, 13. Éllő Vivien (asztaliteniszező) 7, 14. Bátort! Csilla (asztaliteniszező) 6, Fehér Enikő (atléta, hosszú­távfutó) 6, 16. Kőbán Rita (ka­jakozó) 3, Balogh Judit (kosár­labdázó) 3, Igaly Diana (sport­lövő) 3. Férfiak: 1. Kovács István (ökölvívó) ­92.5 első helyezés (egy megosz­tott. szavazat Farkas Péterrel ­647.5 pont), 28 második helye­zés (140), 8 harmadik helyezés (24) - 811.5 pont, 2. Farkas Péter (birkózó) ­29.5 (206.5), 71 (355), 27 (81) ­642.5 pont, 3. Rózsa Norbert (úszó) - 7 (49), 16 (80), 35 (105) - 234 pont, 4. Bagyula István (atléta) 151, 5. Bohács £solt (kenuzó) 96, 6. Damyi Tamás (úszó) 49, 7. Madaras Adám (öttusázó) 41, 8. dr. Abay Péter (kardvívó) 31, 9. Szabó Bence (kardvívó) 24, 10. Petry Zsolt (labdarúgó) 12, 11. Szekeres Pál (tőrvívó) 10, 12. Lipcsei Péter (labdarúgó) 9, 13. Gyulay Zsolt (kajakozó) 7, Varga Sándor (asztaliteniszező) 7, 15. Szepezdi Attila (karatéka) 5. 16. Fa Nándor (vitorlás ver­senyző) 3, Csípés Ferenc (kaja­kozó) 3, Busa István (tőrvívó) 3, Csősz Imre (cselgáncsozó) 3. Csapat: 1. Férfi kajaknégyes (Csípés Ferenc, Fidel László, Gyulay Zsolt, Abrahám Attila) 701, 2. Kardválogatott (dr. Abay Péter, Bujdosó Imre, Köves Csaba, dr. Nébald György, Szabó Bence) 607, 3. Női párbajtőrválogatott (Horváth Marianna, Várkonyi Marina, Szőcs Zsuzsa, Szalay Gyöngyi, Eőri Diána) 351, 4. Női vizilabdaválogatott 197, 5. Női légfegyveres válo­gatott 59, 6, Férfi öttusaváloga- tott 48, 7. Váci Izzó labdarúgó csapata 33, 8. Női kosárlabda­válogatott 29, 9. Női asztalite­nisz-válogatott 24, 10. Szolnoki Olajbányász férfi kosárlabda csapata 11, 11 .Elektromos férfi kézilabda csapata II, 12. Szabó Attila, Pálizs Attila (kenukettes) 10, 13. Kispest-Honvéd FC labdarúgó csapata 9, 14. Kecs­keméti Diszkrét SE asztalitenisz csapata 7, 15. Pétervári Pál, Gyulai István (kenukettes) 5, Női sakkválogatott 5, Férfi ké­zilabdaválogatott 5, 18. Bramac SE kézilabda csapata 3, Ferenc­város labdarúgó csapata 3, MTK női kosárlabda csapata 3. UTE férfi vízilabda csapata 3, Ifjúsági labdarúgó-válogatott 3. Edzők, szakvezetők: 1. Kiss László (úszás) 453 pont, 2. Széchy Tamás (úszás) 272, 3. Bódis Gyula (ökölvívás) 208, 4. Kocsis Ferenc (birkózás) 185, 5. Csank János (labdarú­gás) 164, 6. dr. Hammeri László (sportlövészet) 115, 7. Kovács Tamás (vívás) 103, 8. Vajda Vilmos (kajak-kenu) 90, 9. An­gyal Zoltán (kajak-kenu) 72, Papp László (ökölvívás) 72. A Magyar Mozgáskorláto­zottak Sportszövetsége közzé­tette az év legjobb sportolóit: Sasváriné Paulik Ilona (mozgássérült asztaliteni­szező), Becsey János (mozgás- sérült úszó), Bregács Éva (hal­lássérült asztaliteniszező), Pa- zinczár Attila (látássérült at­léta). MTI telefotó: Németh Ferenc üj Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLŐSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló Totónyeremények A Totó 51. játékhetére 2 946 701 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy tálálatos szel­vény 30 darab, nyereményük egyenként 167 582 forint, 13 találatos szelvény 49 da­rab, nyereményük egyenként 65 744 forint, 12 találatos szelvény 1935 darab, nyereményük egyenként 1789 forint, 11 találatos szelvény 20 867 darab, nyereményük egyenként 166 forint, 10 találatos szelvény 115 023 darab, nyereményük egyenként 45 forint. A férfi kajak négyes

Next

/
Thumbnails
Contents