Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-14 / 342. szám
1991. december 14., szombat új Dunántúli napiö 9 A Jégkorszaktól a Sárkánykrónikákig Irodalmi beszélgetés Aczél Tamással A pécsi Művészetek Háza klubjában ülünk a hetvenéves Aczél Tamással. Korán sötétedik. Miközben felgyújtom a villanyt, két emlékkép idéző- dik elém: kisdiákként a „szocialista realizmus” jeleseként hallottam őt emlegetni,s bizony, nem gondoltam, hogy mintegy húsz év múlva „tiltott gyümölcs”-ként fogom kézbe venni Méray Tiborral írt könyvének, a Tisztító villa r-nak külföldről becsempészett példányát. Akkor viszont, bevallom, kötve hittem, hogy ezen a téli délutánon itt ülhetünk egymással szemben. Nem szívesen beszél a politikáról, figyelmeztet. Maradjunk az irodalomnál, ajánlom, s megemlítem: egy nyilatkozatában a „angoiul író euró- pai”-nak nevezte magát. — Ma, amikor Európa nyugati és keleti felét a szögesdrót és a fal eltávolítása után továbbra is elválasztja a latin és a görög kereszténység közt húzódó határvonal, a jómód és a szegénység ellentéte | í kölcsönös bizalmatlansága és még annyi más, mit jelent az Ön szájából az „európai” kifejezés, aki Magyarorszái gon lett író, majd Angliában élt, jelenleg pedig az Egyesült : Államokban van az otthona? — Ha jól tudom, az „európai” minősítést Septimius Severus alkalmazta először a 2. században, katonai értelemben. Már ez is jelzi, egységként is csak konfliktusok gyümölcseként képzelhető el. Rómaiak és germánok, katolikusok és protestánsok küzdöttek egymással, később radikálisok és konzervatívok, marxisták és liberálisok néztek farkasszemet. Mégsem tagadható, hogy létrejött egy spirituális Európa, néhány alapérték köré kristályosodva. Ez utóbbiak, megítélésem szerint, a Tízparancsolatban, Jézus tanításában és Platón filozófiájában nyertek rögzítet formát. Minden egyéb csupán ezek „lábjegyzete”. Nyilván nem emberi eredetű, tehát időtlen értékekről van szó. A szovjet rendszer bukásának legfőbb oka épp az, hogy ezt figyelmen kívül hagyta. — A vadászat című regénye 1955-ben, egy elképzelt \ kelet-európai országban játszódik. Komor világot jelenít meg. A cím eléggé baljós metafora, mely az igazság keresését, de az ellenfélek üldözését is jelenti. Csak egy politikai rendszerre, vagy ezen túlmenően egy földrajzi régióra utalt vele ? — Az említett regény egy jellegzetes politikai környezetet kívánt megrajzolni, nem csupán egyetlen országot, ezért alkalmaztam különféle, szláv, német, magyar, román neveket és utalásokat. De nem véletlenül említik a könyvben a mohácsi csatát és Tömöri érseket, ez utóbbit Toromi néven, mert írás közben a magyar történelem is felídé- ződött bennem. Persze, A vadászat nem egyszerűen politikai témájú mű, sokkal inkább szól egy erkölcsi kérdésről. Az árulásról. Arról, hogy az ember előbb-utóbb szembekerül döntéseinek erkölcsi következményeivel. Nincs kibúvó. Megjegyzem, hogy mivel Kelet-Európábán korábban nem alakulhatott ki demokratikus ellenzéki politika, a költőknek kellett elmondaniuk, hogy „vigyázó szemetek Párizsra vessétek”, vagy „akasz- szátok fel a királyokat”. A népek hallgattak is íróikra, ez a szerep azonban mára már elavult. — Beszélgetésünk elején idézett önmeghatározásának másik eleme: „angolul író” szerző. Ön, aki magyar nyelven lett író, s még Jégkorszak című regényét is e nyelven írta, noha már Londonban, hogyan s miért váltott nyelvet? — Erre a fordulatra soha nem gondoltam, de arra sem, hogy Amerikában fogok élni. Többen mondták nekem, így Koestler is, hogy ez be fog következni, ám nem hittem el. Az Illuminációk mégis angolul született meg bennem. Ké- 1 sőbb már arra sem vállalkoztam, hogy magam ültessem át magyarra. A fordítás egyébként kitűnő. Verset azonban, furcsa módon, csak anyanyel- vemen vagyok képes írni. Re- | quiem több szólamra című költeményemet ugyan magam tolmácsoltam angolul, de ma- , gyárul írtam 1968-ban, Nagy Imre kivégzésének tizedik évfordulójára. Bevallom egyébként, hogy regényírói nyelvváltásomnak volt egy prakti- ! kus oka is: nem számíthattam arra, hogy magyar nyelvű könyvet kiadhatok. — Milyen volt a viszonya a magyar emigrációhoz? — Erről nem szívesen beszélnék. Túl összetett ez a probléma... — Figyelemmel kíséri a \ magyar széppróza újabb fej- | lödés ét? — Sokat olvasok. Leg- I utóbb írtam egy esszét a The world and I című lap számára négy mai írónkról. Konrád Györgyről, akinek különösen sokra tartom szerkesztő művészetét, időjátékait, Ester- házyról, nagyon megragadott a Elrabol könyve iróniája, noha a szerző néha kissé „túlszökdécsel” a témáján, Nádasból nekem épp ez hiányzik, de lélekrajza kiváló, s nagyon tetszett Kertész Imre Kaddis-a. — Úgy látom, hogy Ön becsüli az iróniát. Engem az II- luminációk-ban is ez fogott meg. Szeret fölényesen tekinteni a világra? — Nem hiszem, hogy mindig komolyan kéne vennünk a világot s főként önmagunkat. Ezt a felfogásomat az Illumi- nációk-ban , remélem, kifejezésre is juttattam. Mert a könyv, jóllehet a száműzött- ségről szól, s az élmény kibontása során a káosztól, a fenyegető örvénytől a rend látomása felé ível, s e folyamat követése a sok utalással és névjátékkal türelmet igényel az olvasótól, mégis lehetővé teszi talán a felszabadult befogadást. Valójában „comic novel”, s azt hiszem, e műfaji minősítésre nincs is megfelelő magyar kifejezés. Ilyen lesz új könyvem, a Sárkánykrónikák is, mely jövőre fog megjelenni.Kissé még csiszolnom kell a szöveget. Nagy Imre „Senkinek nem tartozom hálával” Csevegés Antal Imrével — Öné a tévénézők millióinak rokonszenve, sikeres ember, elégedettnek tűnik. Talán boldog is!? — Ha úgy látszik, annak örülök; de ez csak látszat. Egyáltalán nem vagyok elégedett, sok mindennel nem. Kényszerpályán mozgok, a zongorázást abba kellett hagynom. Emlékszem első televíziós felvételemre. Ez a mikrofon, mondták, ez a kamera, na tessék, csináld ... és elkezdtem. Amikor kijöttünk a stúdióból, a hátamra csaptak. Te fel vagy fedezve, nem izgulsz, tudod, hol van a kamera! Egyszerűen nem értem az embereket. Miért gondolják, hogy ez nehéz foglalkozás? És ezért még pénzt is adnak ... kezdődik a műsor, mondom: jó estét kívánok! Ebben igazán semmi nehéz nincsen. — Műsorvezető, riporter, játékmester, lemezt készít, könyvet ír. .. Ezerszínű a paletta. Melyik az igazi Antal Imre-arc? — Nem tudom. Mások tudják, biztosan! És ez az egész televíziózás számomra csak játék! Mindegy, hogy szórakoztató műsort vgy matematikavetélkedőt vezetek, netán hangversenyt konferálok. — A televízió főmunkatársa, a Zene- és kultúrális főszerkesztőségen dolgozik. Tényleg, mi a foglalkozása? — A „Művészek főzőkanál- lal” című szakácskönyvben a nevek mellett feltüntették a foglalkozást is. Gregor József operaénekes, Kovács Dénes hegedűművész, Törőcsik Mari színművész. Megkérdezték, nekem mit jegyezzenek be. Rém egyszerű, mondtam, írják be foglalkozásnak egybe és kisbetűvel; antalimre. — Általában ódzkodik az ember attól, hogy megnevezze jótevőjét, mecénását. . . — Boldogan kijelenthetem: senkinek nem tartozom hálával pályafutásomért, engem nem emeltek ki, nem segítettek, nem küldtek tanfolyamra, esetleg ösztöndíjjal mondjuk az USA-ba... — Önnek van humora, nagyszerű társalgó, anekdótázó. Hogyan lehet begyűjteni ennyi kiegyensúlyozottságot? — A Zeneművészeti Főiskolán arról voltam híres, hogy ha mondjuk egy csoport állt az aulában, akkor tudták, a közepén ott vagyok és viccet mesélek vagy sztorizom éppen. Az életet, mint a elevíziózást sem szabad teljesen komolyan venni. — Sok helyen járt a világban. Valóban, milyen is a Föld? — Gyönyörű, csak nem minden ember veszi észre ... Egyik barátom nemrég Velencébe indult - életében először. Elmondtam neki, mennyire irigylem, óh Velence, az álmok, kalandok városa, egy csoda. És viszajött, csalódottan. Elmész a csudába a Velencéddel - harsogta -, olyan mint Óbuda szanálás előtt. .. Lám, ő nem látta meg a szépet! Csatangoltam Rómában és Moszkvában, Kanadában és az USA-ban. — A politika nem az én kenyerem. Ismeri a viccet? Kovácsot megkérdezi a barátja, hogy mi a véleménye a legújabb izraeli konfliktusról. S a válasz: persze, van véleményem, de nem értek vele egyet. Kedvenc műsorom „A Hét”, a „Panoráma” - odafigyelek, érdekel. Ám nézve a világ eseményeit, néha úgy érzem, az emberek nem a békét keresik. Einsteint megkérdezték, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni. Ázt felelte: hogy a harmadikat milyennel, azt nem tudom, de a negyediket parittyával, az biztos ... — Figyeli az elsuhanó éveket? — A zseniális Karinthy Frigyes novellája jut eszembe. Meglett férfi sétálgat feleségével a Duna-parton. Lázas tekintetű, lobogó hajú fiatalember jön velük szembe, ismerős az arc - 18 éves egykori önmaga az. S az ifjú szemrehányást tesz neki: - Nem szégyelled magad, hát nem te akartad fölfedezni az Északi-sarkot? Mindenkinek az életében előbb-utóbb jön egy ilyen számonkérés, mindenki találkozik ezzel a 18 éves fiatalemberrel, aki rákényszerít, hogy készítsünk számadást. Ez akartam lenni, ez volt a célom, ... s most itt tartok. Módos István A decemberi kincskereső A decemberi szám ünnepi hangulatot áraszt. A címlapon Raffaello Esterházy Madonnáját csodálhatjuk meg, a hátsó borítón pedig két színes karácsonyi üdvözlőlapot találunk - ezeket kivághatjuk és elküldhetjük barátainknak. Bella István Érdi Betlehem című versével nyit a folyóirat, második helyen Fekete István hangulatos novelláját (Betlehem) közli. A NEVETŐ IRODALOMóRÁ-ban Karinthy Frigyes humoreszkjén (Kísérletezem) derülhetünk, s aki nem éri be annyi vidámsággal, lapozza fel Kun Erzsébet viccválogatását, illetve B. Lansky Murphy-törvé- nyeit. A téli örömök kedvelőinek figyelmébe ajánlható G. Szabó Judit Hohóóóó! című írása, s a korcsolyázás - áldozata az AZ ÚGY yOLT... - Janikovszky Éva-Réber László - kamaszhőse is. A görkorcsolyaedzés bokaficamhoz és egy zajos beteglátogatáshoz vezetett, mégis megérte, mert a következő napokra már csak egy - a szebbik nemhez tartozó - látogató marad ... A szám versrovatát is tél határozza meg - Arszenyij Tar- kovszkij költeménye (Teve) a forró sivatagi tájakat idézi elénk. Kányádi Sándor egy rímre épülő verses meséje, Az elveszett követ, valamint Teli Emil és Mészely József versei teszik teljessé a lírai válogatást. Folytatódik Simái Mihály regénye (Nagykópé Haspók fantasztikus kalandjai), melynek nyolcadik fejeztében a repülő puli valóságos macskanyájat csődít össze Wirtigli szomszéd diófájára. A VILÁGVÉGE AZ ÚJVI- LáGBAN sorozat újabb részében az inka belharcokról olvashatunk. Nem hiányzik a NEVETŐ RAJZÓRA, a lelki problémákkal foglalkozó levelezési rovat (SZÍVHANGOK) és az így ÍRUNK MI sem.A Kincskereső decemberi számát Csala Károly, Gyulai Líviusz, Kass János, Papp György, Sajdik Ferenc, Szegváry Ildikó és Szyksznian Wanda illusztrálta. (Baka) Olcsó bérgyilkosok T y eve nem volt, de létezett. Bűnt nem követett 1 el, de halálra ítéltetett. Parányi szíve tökéletesen működött. Ezt a biológiai órát évmilliók gyakorlatával a természet nyolcvan évre állította be. Teremtődése nyolc hete, egy álmosan önfeledt szeptemberi délután kezdődött. Hat hét múltán agyveleje hihetetlen halmozódással és belső differenciálódással csodás renddé épült, s további két hét alatt véglegessé formálódott. Késztető eszmék és megfeszítő hitek majdani befogadására piciny barázdák képződtek. A csak rá jellemző, különlegesen kódolt képességek gyönyörű szunnyadásra késztetve várták a megébredést. Sok millió fénylő, csillogó, csillag-üzenettel teli sejtjében napok keringtek: atomjai a Nagy Robbanás, és ha van Isten, akkor az ő sóhajának melegétől remegtek. Nyolc hete lett a semmiből.. Már arca volt, és vérkeringése volt. Lebegett a legvégtelenebb kékségben: az amnion zsákban. Utazott a méh szívzajos csöndjében. Nyolc hét alatt több dolga volt, mint lehetne az eljövendő nyolcvan évben: magyarázhatatlan lázzal, többé nem utánozható szorgalommal, a kromoszómák tervrajzának követelésével egyetlen megtermékenyült sejtből tündökletes és teljesen kész létezővé teremtette önmagát. Négy centiméteresen végignyújtózta kényelmes otthonát: embrióból magzattá ért. Ember lett: tökéletesíthető, de már megváltoztat- hatalan, egyedüli példány, amilyen nem volt a Nagy Robbanás és Isten mozdulásra késztető, talán elhamarkodott szándéka óta. Nyolc hetes lett: boldog létező, az önfeledt ölelés beteljesülése, a saját törvényei szerint fogamzó, a miliő véletlen kereszttűzében, szándékoktól függetlenül teremtődött létező, még neve nincs ember, de már ember, vagyis elpusztítható. Nyolc hetes lett: a legprecízebben, s a leginkább következmények nélkül éppen ekkor elkaparható. Miközben világok vették körül: az anyaméh végtelensége; a belek halk, szűrő-öblögető kotyogása; a vesék szüntelen sur- rogása; a máj hatalmas biokémiai üzemének sejtelmezés zaja. Nagy magasságból egy hatalmas, éltető kohó: az anyaszív egyenletes robbanásokkal lökte felé, hozzá a meleget. S még távolabbról létezése minden pillanatát vigyázta és ellenőrizte milliónyi hálózatával egy titokzatos központ: a változásokat kiváltó, irányban tartó agy velő. És óvta egy tágabb világ: az anyát szerető emberek csoportja; a társadalom, amelyben ez az emberi társulás létezett, tülekedett, boldog volt, és boldogtalan volt. Védte az emberiség múltja és jövője, és valamennyi megszenvedve kihordott természeti és történelmi törvénye. Vitte a Föld, száguldott vele a Naprendszer, röp- tette a Galaxis, ringatta a talán tökéletesen értelmetlen és ezért olyan gyönyörű Mindenség. Az anya lepedővel letakartan feküdt egy furcsa ágyon. Két meztelen, szétnyitott combja magasra polcoltatott. A nyílás, amely a mélyen és ismeretlenül rejtezőnek a létezés kapuja lett volna, szabaddá és hozzáférhetővé vált. ő, aki talán fajának, e tévedésként létrejött fajnak fénye, öröme lett volna, abban a pillanatban is öntudatlan nyugalommal dobogott, működött, gyarapodott, már táplálkozott és már ürített, már építette és már rombolta azt, ami körülvette, vagyis készült az átlagéletkorú lét látszat-örökkévalóságára. A hideg, sterilizált, csillogó fémszerszám megállíthatatlanul hatolt fölfelé, közeledett hozzá: a létezés csillagához. Az érte és miatta rendelt tágabb világ: az emberek, az övéhez hasonló arcú lények legális bérgyilkosokként összefogtak ellene, az elkaparására. Csodás ösztönei a legsötétebb sötétség előtti pillanatokban mozgósították ép- pen-csak-idegrendszerét, alig-izmait. Amikor a pusztításhoz formált-alakított szerszám hideg közönnyel megérintette a védelmző amnion-zsák burkát, minden erejével odébb húzódott: mintha a nemlét elől lehetne és volna hova menekülni. Hatalmas, hangja-nincs sírás hangzott fel, s a következő pillanatban csengettyű szíve, kristály agya, gyöngy gerince, szelídség arca, csak simogató keze-lába véres maszattá vált. Nyolc hét örökkévalóságra készülő buzgalma, tudása, Isten-volta vérbe borult. A gyilkosságra engedélyt adó anya, és a orvosok nyugodtak, elégedettek voltak, mert önmagukat pusztították. Tizenhat éves anyámnak 1938-ban nem volt ötven pengője, és senki nem adott neki ötven pengőt, hogy olcsó bérgyilkost fogadhasson. Megszülettem 1939. február 8-án szégyenként, átlagéletkorba zárva és ítélten, egy nagy reményű fáj példányaként, egy szomorúan fogyatkozó nemzet gyermekeként, hogy életem értelmetlen pillanataiban gyászolhassam őket, az elkapart jövőt. Asperján Görgy
