Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-12 / 340. szám
1991. december 12., csütörtök aj Dunántúli napló 3 Az önkormányzatok átveszik a rájuk eső részt Levél a gyermeküdültetésről Több mint három órán keresztül vitatkoztak tegnap Pécsett a Baranya Megyei Vagyonátadó Bizottság, a Pécsi Távfűtő Vállalat, valamint azoknak az önkormányzatoknak a képviselői, ahol távhőszolgáltatás működik. A polémia tárgya a PÉTÁV vagyonmegosztása volt, azaz, hogy a pécsi, komlói, mohácsi, szigetvári, siklósi és szentlőrinci önkormányzatok milyen arányban „osztják fel" maguk között a vállalatot. Abban nagyjából egyetértés volt, hogy jövőre az említett önkormányzatok tulajdonába kerülnek a településeken lévő hő- és melegvíz-szolgáltatási létesítmények — a tervek szerint július 1-jétől -, de abban már kirajzolódtak a véleményTűzoltóink Gremsmurban A németországi Baden- Württemberg tartomány Grems- imur-i kerületébe látogatott b Baranya Megyéi Tűzoltóparancsnokság delegációja, Török Béla ezredes vezetésével. Gremsmur az utóbbi időiben egyre szorosabb ‘kapcsolatot (épít Iki megyénkkel. Az ottani tűzoltóparancsnok meghívására a baranyai szakemberek öt napot töltötték Weibl ingenben, ahol a németországi tűzoltóság szervezeti felépítésével, a tűzmegelőzési és tűzoltási Imunkával ismerkedtek. A szakmái út gyakorlati haszna: Gremsmur felajánlotta a magyar önkéntes tűzoltóság támogatását. Átszervezik a környezet- védelmet? Pár éven belül többször is átszervezték a magyarországi környezetvédelmet. önállóan működő országos szerv volt, majd a vízügyhöz csatolták, amelyről rövid időn belül leválasztották. Újabb pár hón'ap múltán elválasztották egymástól a környezet-, illetve a t< . mészetvédelmet. Legfrissebb információnk szerint ismét átszervezés várható. Az ország különböző régióiban felállított területi környezetvédelmi felügyelőségek szakemberéit tegnapra hívták az illetékes minisztériumba, ahol — tájékoztatták lapunkat előzetesen — az igazgatok az átszervezést Célzó megbeszélésre számítottak. Hogyan osztódik a PÉTÁV? „Dolgozik" a hivatal különbségek, hogy az ehhez nem sorolható vagyonnak mi legyen a sorsa. Az egyet nem értés azonban igazából abból adódott, hogyan lehetséges vagyonmegosztásról beszélni, amikor a PÉTÁV-nak 125 millió forint értékű műszaki munkát kellene elvégezni - egy kormányrendelet értelmében 1992. október 1-jétől köteles megoldani a hő mérését valamennyi hőközpontban, hőfo- gadó-állomáson —, ám erre nincs pénze. A megbeszélés során jó ideig keveredett a vagyonátadási és a hőmennyiségmérési rendelet, illetve utóbbi értelmezése, majd azon folyt a vita, hogy ezt a nem létező 125 millió forintot minek tekintsék, a pénzt honnan teremti elő a vállalat. Nyilvánvalóvá vált, hogy az egész ügynek ez a sarkalatos pontja, ugyanis pénz nélkül nem szerelhetők fel a mérőberendezések, holott a kormányrendelet ezt az üzemeltető feladatául teszi. A komlói polgár- mester fogalmazta meg a legmarkánsabban az anomáliát, nevezetesen azt, hogy olyan felelősséget akarnak az ön- kormányzatok nyakába varrni, amit nem tudnak felvállalni. Hosszas alkudozás után végül is abban megállapodás született, hogy az önkormányzatok július elsejével átveszik a rájuk eső PÉTAV-vagyont - csupán a szentlőrinciek zárkóztak el egyelőre kategorikusan ám a vállalat nyilatkozzon arról, hogy milyen formában, mikor és miből valósítja meg a mérők felszerelését. Ezt megelőzően azonban még-egyszer leülnek tárgyalni, várhatóan február végén, amikorra elkészül a PÉTÁV mérlege. Ugyancsak egyetértettek abban, hogy a vagyonátadást elősegítendő, támogatják a vállalat kezdeményezését, miszerint kérik az illetékes minisztériumot, hogy ezt a hiányzó 125 millió forintot egyszeri támogatásként kapja meg a PÉTÁV. R. N. Karácsonyi vásár keretében nagy árengedménnyel juthat akár a kispénzű vásárló is értékes képző- és iparművészeti alkotásokhoz a pécsi Party Galériában Fotó: Proksza László Érdekvédelem és érdekképviselet Magyar Közigazgatási Kamara Megtartotta első országos íküldöttgyűlését a Magyar Közigazgatási Kamara'. A felsőfokú Végzettséggel rendelkező önkormányzati, illetve 'közigazgatási dolgozók érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezetéinek összejövetelén bárányából Ihét küldött vett részt. Dr. Ku- rucsai Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke, o kamara baranyai tagozatának elnöke tájékoztatta lapunkat az országos ’közgyűlésről, amelyet sikeresnek tartott. — A kamara eddigi tevékenységéből kitűnik, alkafimas fesz arra, hogy közreműködjön oz alapvető közszolgálati és közig'azgatási jogszabályok előkészítésében - mondta dr. Kurucsai Csaba —,, és be tudja tölteni legfontosabb feladatát, a tagság szakmai érdekelnek képviseletét és védelmét. Amikor a szakszervezeti mozgalom ilyen nehéz helyzetben van, elengedhetetlenül szükséges a kamara munkája, hiszen nagyban átvállalhatja a közigazgatásban dolgozók érdekvédelmét. A küldöttgyűlésen részt vett dr. Boross Péter belügyminiszter, aki kijelentette, hogy partnernek tekinti az önkormányzati és közigazgatási élet gondjainak, problémáinak a megoldásában a 'kamarát. A közigazgatási kamara elnökségében, mint alelnök, megerősítették tisztségében dr. Kiss Lászlót, a JPTE Állam- és Jogtudományi karának docensét, valamint az etikai és fegyelmi bizottság tagjává választották dr. Sólya Nándort, bábarci körjegyzőt. A Magyar Közigazgatási Kamara országos küldöttgyűlése elfogadott egy állásfoglalást, amelyben többek között leszögezték, hogy a jogalkotásban nagyobb hangsúlyt kell kapnia a szakmai szempontoknak és — a jogállamiság elvéből kiindulva — ima- radéktalanul érvényesülnie kell a közszolgálat politika- semlegességének. Szíjártó J. A levelet az üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság küldi szét a megyékbe, szokás szerint. Baranyába november 25-i ikeltezéssel érkezett, december 5-én kapta kézhez és iktatta a megyei hivatal. Majd aznap, rendkívüli sürgősséggel. sokszorosítva postázták az általános iskoláknak, szakmunkás- képzőknek. A levél, ismét csak a gyakorlatnak megfelelően, azt közli, hány baranyai diák — általános iskolás és szakmunkás- képzős diák — részesülhet államilag támogatott kedvezményes üdültetésben a nyár folyamán Balatonbogláron, illetve Siófokon 180 és 200 forintos napi térítési díjért. Mindez rendben is volna, ha a levéllel késlekedő főigazgatóság nem december 15-ét jelöli meg a visszaigazolás — a jelentkezések — határidejének. A tapasztalat szerint ugyanis a támogatásra érdemes és anyagilag is rászoruló gyerekek száma sokszorta magasabb, mint a keretszám. Első lépésként a pedagógusok tesznek javaslatot, érdeklődnek a szülőknél, majd az iskolákból összegyűjtött, a megyéhez beérkezett jelentkezések közt kell válogatni. Esetünkben anndk a művelődési szákreferensnek kell azután javaslatot tenni és isimét egyeztetni az iskolákkal, aki a leveleket szétküldte. Ha egy tizenöt soros, a létszámkeretet és a támogatás mértékét tartalmazó levél tíz napot „utazott”, mielőtt a címzetthez érkezett .volna, Vajon elegendő-e ugyanennyi idő arra, hogy a megye 177 általános iskolájából és a több tucat szakmunkásképzőből az arra érdemeseket felelősen, elfogultságok nélkül kiválasszák? B. R. Fegyelmi eljárás a Danus Pannonius Múzeumban Megszólalnak az érintettek Fegyelmi eljárás meg indíttatását kezdeményezte keddi ülésén a Baranya Megyei Közgyűlés dr. Újvári Jenő, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója, dr. Romváry Ferenc osztályvezető és Sárkány lózsel muzeológus ellen. A sajtóban korábban megjelent írások és bejelentések alapján az eljárást követően sza'-mai és gazdasági vizsgálat is lesz a pécsi székhelyű múzeumban. A Vizsgálat oka több, kisebb-nagyobb — a múzeum tevékenységével összefüggő — gazdasági és szákmai hanyagság feltételezése. Külföldi kiál- lítósök nem megfelelő szervezéséből adódó problémák, a pécsi múzeumokban található értékes munkák felújításának elodázása . . . Lopunk megkereste mindhárom érdekeltet. A vizsgálat befejezéséig csupán röviden kommentálják a Megyei Közgyűlés keddi döntésiét a fegyelmi eljárás megindításáról. Dr. Újvári Jenő: „A vizsgálat megindításával egyetértők, minősíteni voszont nem tudom és nem is akarom. Ebben az esetben megítélésem szerint olyan emberi problémákról van szó, amelyek különösen árnyalhatják a vizsgálat eredményét. Nem vettem részt a közgyűlés tanácskozásán, meghívtak, de temetésen voltam és a vizsgálat mostani szakaszában amúgy sem mondhattam volna semmi érdemlegeset. Fel sem merült ‘bennem, hogy bűnösnek vagy vétkesnek érezzem mágám, mindenesetre az emberi természet különbözőségével magyarázom, hogy bizonyos döntéseknél nem voltam elég határozott." Dr. Romváry Ferenc: „Mindenekelőtt megemlítem, hogy a Sajtóból értesültem a fegyelmi vizsgálat elrendeléséről. Meglepődtem, de állok elébe. Továbbra is abszolút felelősséget érzők munkámért, erre ed- d'oi 28 évnyi múzeumi tevékenységem is bizonyíték.” Sárkány József: „Bizakodva, megnyugvással olvastam a hírt, hogy a közgyűlés által létrehozott bizottság még ez évben megpróbálja lezárni ezt az oly régóta húzódó, valamennyiünkben feszültséget kialakító és feszültséget tartó helyzetet." Bozsik L. Az országos gépíróverseny két pécsi győztese Sáfrány Kinga (balról) és Lovas Ágnes Fotó: Szundi György Emelt szintű menedzserképzés A Kolping szervezésében eddig százhúsz pécsi, vezető beosztású szakember vett részt — a német, illetve a magyar kultuszminisztérium közötti szerződés biztosította lehetőséggel élve — menedzser- képzésben. Közülük huszonkettőn mától újabb intenzív kurzuson vesznek részt: a Kolping pécsi központjában (Szent István tér) a téma a vállalati menedzsment lesz. Az előadások reggel 9-től este 5 óráig tartanak, s az oktatás hétvégén is csók vasárnap délelőtt szünetel. A továbbképzés keddig tart. Néhány nopja két ifjú pécsi hölgy — Sálrán Kinga és Lovas Ágnes - igen elégedett önmagával: megkapták az értesítést, hogy az országos dolgozói gyorsíróversenyen első és hatodik helyezést értek el. Dicséretre méltó, hogy folytatták az iskolában elkezdett versenyzést, bár túl vannak az érettségin. Sátrán Kinga a Közgazdaságtudományi Egyetem első éves hallgatója. Kedves, csendes és nagyon szerény tizenkilenc éves pécsi leány. Borbálatelepen él a szüleivel. Szabadidejében szívesen segít a ház körül, vagy olvas — most minden idejét a tanulás köti le. Mint mondta, közép- iskolás évei alatt szívesen vett részt gyorsiróversenyeken: először őzért igyekezett, hogy olyan eredményeket érjen el, melyek alapján e tárgyból érettségi alól felmentést kapjon. így országos tanulmányi versenyen harmadik helyezést, országos dolgozói versenyen tizedik helyezést, országos bajnokságon hatodik helyezést ért el. Sikeres felvételit tett, most első éves egyetemista. A gyorsírást nem hanyagolja, sőt nagy hasznát veszi, mert így jegyzetel az előadásokon. Tudják róla ezt az évfolyamtársai — sokan keresik, kérik, hadd fénymásolhassák le átírt anyagait. Ágnes szólt a versenyről — tudni akarta, milyen most gyorsírásból a tudásszintje — ezért ismét gyakorolni kezdett. A versenyen nagyon izgult — különösen az összetett, idegen szavaktól félt —, most nagyon örül az eredménynek. Lovas Ágnes, a volt osztály- társnő a Radnóti Miklós Köz- gazdasági Szakközépiskolában maradt, mint iskolatitkár. Magáról elmondta, hogy Pécsett él a nagymamájával. Nem akart kereskedő lenni, de valami szép női szakmát akort tanulni. Ez az iskola ügyintézői. titkárnői feladatok ellátására, jogi ismeretek elsajátítására megtanította. A továbbtanulásra egyelőre nem gondolt. A mindennapi munkájában nagy hasznát veszi mindezeknek. Hatodik helyezést ért el az országos versenyen. Kissé elégedetlen az eredményével - de nagyon izgult. Ez nem keseríti el — jövő februárban indulnak mindketten gépiróbajnokságon. Ad- dig gyakorolni fognak. Volt iskolai tanárnőjük és mostani felkészítőjük, Marosy Lászióné a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola gyors- és gépírás szakos tanárnője nagyon büszke a tanítványaira. Elismerést elismerésre halmoztak. Külön öröm, hogy érettségi után is folytatják a versenyzést. Pedig nagy odafigyelést kíván mindenkitől, hogy ismerje a nyelvtani szabályokat, és ezt alkalmazza úgy, hogy egy perc alatt egyre fokozódó sebességű diktáló s során 160 szótagról 300 szótag leírását érje el. Ezt a sebességet nyolc percen át kell tartani. A bajnoki gyorsíróversenyen ennél nagyobb szótagsebességet kell elérni — ezért segíti a lányokat a további felkészülésben. Adóm Erika