Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)

1991-12-10 / 338. szám

8 üj Dunántúli ílaplö 1991. december 10., kedd A szerkesztőség postájából Amikor jogi útra terelik . . . Ha leomlik a tűzfal... A következő, komikusnak tűnő, de számára bosszantó le­velet kaptuk Vágási Margittól: A magam örömére elkezdtem leírni a történteket, de aztán gondoltam elküldöm az Új DN szerkesztőségébe, talán egy jót nevetnek rajta(?). A dolog úgy kezdődött, hogy a megindult tűzfalunk, és a szomszéd ház között van egy esőviz-elvezető. 1985 óta levelezünk emiatt a PIK-kel, ugyanis az nem elve­zeti, hanem a fal alá engedi a vizet és nekünk lassan az egész lakásunk vizes. Most szóltam is, hogy itt a nagy alkalom, a betört padlásról végre meg lehetett volna oldani a kérdést. Hiába. Jogi útra terelik az ügyet! Az esővíznek mit a jogi út, csak fo­lyik továbbra is a lakásunk alá. Evek óta törlesztgettük az OTP-kölcsönöket, hogy végre rendbe legyen ez a lakás - vi­zesblokkot csináltunk, hőtáro­lós kályhákat vettünk. Gondol­tuk, úgyis megvesszük! Hát nem tudom áll-e még addig? Végre idén nyáron megszüle­tett a kislányunk. Most nézem, hogyan nő a gyerek, meg a fa­lon a salétromvirág. Ha na­gyobb lesz, majd csokorba szedheti! A történések így következtek egymás után. Vasárnap este 21.30 körül: nagy robaj - leom­lott hét sor tégla a házunk tűzfa­lának egy részén. Lógott a tető, a szomszéd ház teteje besza­kadt. Nem sokat aludtunk, les­tük a szelet. Hétfő reggel 7.30: telefonon kerestem a PIK illetékesét, de egyáltalán ki az illetékes? A műszaki vezető-helyetteshez vezérelt a jósorsom. Elrebegtem panaszomat. Azonnal kijönnek - volt a válasz. Délelőtt 10 óra körül: megje­lent egy magányos férfi, váll­táskával. A férjem mint idegen- vezető, első túra: a szomszéd ház tetejére, a 'második a mi padlásunkra. Az előbbin remek a belátás, a miénkről jó a kilá­tás. Magányos férfi megálla­pítja a tényállást: életveszély elhárítása. (Bár szerinte nem annyira!) Tetőt be, falat fel. Délelőtt 11 körül: újabb ki­rándulók. Két férfi, egy váll­táska. Ismét az egyes és a kettes számú túrák. A második túrán erőpróba. Az egyik szakember megmozgatta a megindult falat. A tégla a kezében maradt. Hi­ába a fal is tudta, hogy okos en­ged! Tényállás, mint fent. (Annyira nem vészes - állítot­ták most már ketten!) Szóltunk, hogy a tető be, fal fel, sorrend­jén fordítani kellene, mert eset­leg ismétlődik a malőr. Ugyanis munka közben potyoghatnak a téglák. 13 óra körül: két férfiből egy vissza (válltáskával), ők még­sem csinálják meg! Vártunk. Ránk esteledett. Figyeltük a széljárást, lestük milyen az idő. Igyekeztünk együtt maradni. Ha már ... akkor együtt! Kedd, 9.30: sehol egy lélek. Se magányos, se válltáskás. Te­lefon. Besorolták a munkát. Mi­ért vagyok ideges? Mondtam, mert eső lesz. Ha két óráig senki, akkor hívjam vissza. Vár­tunk. 13.30: telefon. Hogyhogy nem voltak még? (Kérdezte tő­lem) De ma addig haza nem mennek, intézkedik - volt a vá­lasz. Hát valószínűleg hazamen­tek ... Szerda, 10 óra körül: három ember a szémszéd ház előtt cse­repet pakolt. Megnyugtattak, ők a tetőfedők. A tűzfalat majd a kőműves. A tető elkészült. Csütörtök, 8.15: kőműves megnézte a falat. Látszott, hogy csinálta volna, de szakadt az eső. 10.00 óra: kőműves ismét. Kihozták a téglát. De az eső még mindig szakadt. Péntek: esett az eső. Szombat: munkaszüneti nap. Vasárnap: munkaszüneti nap. Hétfő: az eső nem esett, sőt a nap is kisütött. Megtarthattuk a fal egyhetes leomlásának fordu­lóját. Természetesen felénk sem néztek a PIK-től. Kedd: Most készülök feladni a levelet. Serényen dolgoznak a tetőn! Pécsett a Volkswagen és az Audi. Megnyitottuk Volkswagen és Audi képviseletünket. Szolgáltatásaink minősége méltó a két márkához.Forintért értékesítünk új gépkocsikat. Az autók természetesen katalógusból rendelhetők meg, egyéni kívánság szerint, akár extrákkal is. Elvégzünk minden garanciális és egyéb javítást gyári dokumentációval, eredeti alkatrészekkel és célszerszámokkal. A jó minőséget munkatársaink szakmai felkészültsége és rendszeres gyári továbbképzése garan­tálja. Márkaképviseletünk a teljes körű szolgáltatások előnyét és biztonságát nyújtja partnereinknek. Győződjön meg róla. Audi Volkswagen és Audi. Jól mennek a dolgok. Vörös Autóház 7626 Pécs, Csillag u 4. Tel:72/31-400 Fax:72/18-373 a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. szerződéses partnere. Öröm a bölcsődében Váratlan öröm érte a pécsi 10-es számú, Építők úti bölcső- dés gyerekeket - írja levelében Somogyi Gézáné bölcsődeve­zető. Mint mindenütt szerte az országban, itt is nagyon várták a picinyek a Mikulást, hogy vajon mit hoz a puttonyában? Az egyre növekvő árak miatt, csak szerény, jelképes ajándékra futja az intézményeknek. Ezen segített Méhes Zoltán könyvter­jesztő (Pécs, Pálma u. 16.), aki megajándékozta a gyerekeket 18 darab képeskönyvvel, illetve leporellóval. A mesék vará­zsába való bevezetés, új élmé­nyek adása, szókincsbővítés a cél már a legkisebbek számára is. Köszönet az önzetlen segítő­nek. Újra robbant a petárda Rokkant nyugdíjas, szívbeteg ember vagyok. November 26-án, kedden este hazafelé bal­lagtam a Tettye utcában, amikor egy fehér autóból petárdát dob­tak felém. Az ijedtségtől rosszul lettem, elájultam. Szerencsémre az éppen arra járó taxis — egy fillér térítés nélkül — bevitt az orvosi ügyeletre. Komolyabb baj nem történt, de akár meg is halhattam volna. Meddig kell még ezt tűrnünk, az illetékesek miért nem tesznek valamit? G. B. Segített a Megyei Közgyűlés Múlt héten az Új Dunántúli Napló november 28-i számában beszámolt a Siklósbodonyt tá­mogató osztrák akcióról. Ezt a cikket szeretném kiegészíteni azzal, hogy ennek az akciónak létrejöttéhez a Megyei Közgyű­lés is hozzájárult. A Megyéi Közgyűlés támogatta a Steier- markban tett látogatásunkat és finanszírozta most az osztrák küldöttség ittartózkodását is. Segítettek továbbá, hogy az adományokhoz szükséges vám-papírok meglegyenek. így, mi ezúton szeretnénk köszöne­tét mondani a Megyei Közgyű­lésnek. Roll Miklós polgármester Hat aláírással érkeztek a következő sorok Harkányból a képen látható rovar kíséretében. November 27-én a Siklósi Sütőipari Vállalat által gyártott Graham kenyérben, fogyasztás közben találták, ezt az undort keltő állatdarabkát. □ □□□□□□ Év végi kedvezményes gépbeszerzés az Építőgép Rt-nél! Amíg a készlet tart! 20-50% árkedvezmény, vétel, lízing kölcsönzés! I-----1 Tehergépkocsik, I-----1 Műhelygépkocsik, □ Konténer szállító n gépkocsi, Betonmixer, □ Járműdarus gépkocsi, ____Egységrakomány I_I megfogok, I-----1 Rotációs kapa,-------Motoros fűkasza, □ Motoros fűnyíró , □ Utánfutós kistraktor, Kéttengelyes kistraktor, I------1 Adapterek '------'(eke, vetőgép, stb.) K otrógépek, Bontókalapácsok, Árokásó, Tömörítőgépek, Úthenger, Homlokrakodók, Emelővillás targonca, Kis toronydaruk, Építőipari felvonók, Szerelőállványok, Kompresszorok, Műanyagcső-hegesztők, Elektromos kéziszerszámokhoz (Hilti, AEG, Kango, Skil, stb.) tartozékok, szerszámok. I—-1 Részletes felvilágosítás: I-------1 - a részvénytársaság területi központjainál: '-------■ 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. tér 6. Tel.: I-------192/11-108 4025 Debrecen, Pásti u. 5-7. Tel.: 52/16-910 '-------' - a részvénytársaság központjánál: □ 1203 Budapest, Kossuth L. u. 37/a. Tel.: 127-9484, 147-9779. I |A készpénzben befizetett 1 millió Ft-ot meghaladó 1 1 1 vásárlás után 1 db színes televíziót, 0,5 millió Ft-ot meghaladó vásárlás után 1 db mikrohullámú sütőt _____, adunk tisztelt vevőnknek. ____ ____ ______ □ □□□□□□□□ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ n □ □ □ □ 5 Eladó- 2 db CKD 160-as TÁTRA daru- 1 db 8 t. TÁTRA daru- 1 db V0Z IFA 6 t. tehergépkocsi,- 1 db V50-es IFA tehergépkocsi,- 1 db DAC 6 t. tehergépkocsi,- 1 db 6 t. pótkocsi,- 1 db csőszállító. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Pécsi u. 231. Telefon: 82/12-563 C O N S U L T Fordítás és tolmácsolás V&H Bt. S (72)28-238 Gondolt már arra, hogy Önhöz is betörhetnek? Vagyonvédelmi eszközök bemutatója és vására a Konzum Áruház II. emeletén, december 8-23-ig. Komplett lakás és családi ház riasztó szettek 6800 Ft-tól (sziréna, központ, érzékelők, tápegység). Lepje meg a betörőt! REDDOG - Austria. (9243) Építkezőbe ^Rk. figyelem! ^Duo Az R-DUO KFT. hirdi és komlói telepein DECEMBER hónapban még tart a BETONTERMÉKEK KEDVEZMÉNYES ÁRON történő értékesítése. Termékajánlatunk: E7 jelű vb. gerenda, EB 60-19 födémbéléselem Pk-födémpanel A és AD jelű vb. nyílásáthidalók, gépkocsitárolók. MOST MÉG NEM KÉSŐ! MOST MÉG OLCSÓBB! Telefon: 72/37-744, 81-173 Telex: 12-288 Telefax: 72/37-849 (9340)

Next

/
Thumbnails
Contents