Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-10 / 338. szám
aj Dunántúli napló 1991. december 10., kedd Hírek, információk, esemenyek MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából JUDIT nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.20 - nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 10.12 - nyugszik 19.57 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10—12 óráig a 15-000-es telefonszámon Hírszerkesztő: CSUTI JANOS Ma délelőtt 9-12 óráig panaszügyekben fogad, a 10-046-os számon hívható: HETÉNYI JANOSNÉ Szerkesztőségi hirügyeletes lé—19 óráig a 15-000-es telefonszámon NAGY ISTVÁN Lengyeltóti János (1910-1991) Füst Milán prózaírói jutalom A Füst Milán prózairól dijat a kuratórium az idén Bertha Bulcsúnak és Garaczi Lászlónak Ítélte oda. A dijat még a ’70-es évék közepén Füst iMilánné alapította, s ezt végrendeletében is megerősítette. Ennek értelmében évente az iró szellemi hagyatékának to- vábbvivői közül két prózaíró, illetve két költő részesülhet az elismerésben. Egyik esztendőben a költőket, a következő évben pedig a prózaírókat jutalmazzák.- Főiskolás Mikulások. A bakócai gyermekotthon száz lakóját ajándékozták meg a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola hallgatói Mikulás napján. Tízezer forint értékű játékkal lepték meg a fiatalokat, s kora délutántól este 8 óráig velük maradva, vetélkedőkkel, társasjátékokkal töltötték az időt. Kedd estig kevés felhő várható, csapadékra nem kell számítani. Az élénk, időnként erős északi, északkeleti szél kissé mérséklődik. Hideg marad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden -4, -9 fok között alakul. Életének 81. évében elhunyt Lengyeltóti János gyémántdiplomás pedagógus, Mozsgó közművelődési életének évtizedekig irányítója, községe és a környék néprajzi és honismereti emlékeinek gyűjtője, feldolgozója, sokak szeretve tisztelt János bácsija. Lengyeltóti János 1910. szeptember 28-án Szigetváron született. Elemi és polgári iskoláit Szigetváron, a tanítóképzőt Pécsen végezte. 1930-tól tevékenykedik Mozsqón. Előbb beosztott nevelőként, majd iskolaigazgatóként neveli és oktatja tanítványait, ezt követően 1963 és 1977 között nyugdíjba vonulásáig a falu közművelődési életének szervezőié. Ma- gángyűiteménye felbecsülhetetlen érték. János bácsi emlékét kegyelettel meqörzi rokonsága, sokezer tanítványa, a közművelődés, a honismereti munka többszáz munkása, a Várba rá- *i Kör taqsáaa, sok-sok barát és tisztelő. Mozsaó és Szigetvár önkormányzata és lakossága. Kárpótlási hajrá Finiséhez érkezik a kárpótlások iránti kérelmek benyújtása, hiszen a határidő egy hét múlva, december 16-án lejár. Az elmúlt hét során 60 ezren adták be igényüket, a kérelmek mintegy 250 ezer vagyontárgyat érintenek. Két- százharmincezer földre, 12 ezer házra, 5 ezer pedig vállalkozásra vonatkozik — közölte az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal. December 5-ig összesen 447 ezer igénybejelentés érkezett 1 millió 600 ezer vagyontárgy utáni kárpótlásra a hivatalhoz. A legtöbb igénylő Békés (40 626), Bács-Kiskun (32 202) és Jász-Nagykun-Szolnok megyében (31 701) jelentkezett: mig Komórom-Esztergomban csak 9500 kérelmet adtak be. Mig a Békésben benyújtott kárpótlási adatlapok közül több mint 160 ezer vonatkozik földre, addig Zalában csupán 30 ezer. Ház után járó kárpótlási jegyre Budapesten majdnem 27 ezer az igény, mig Nógrádban csak 1700. Vállalkozások esetében is a főváros vezet 7300-zal, mig Komáromban erre mindössze 787 igény érkezett. Színházlátogatást, karácsonyi bevásárlást szervez Budapestre autóbusszal, kezdvezményesen a Nevelők Háza. A színházi program a ,,Lear király", Huszti Péter főszereplésével. Indulás december 14-én, reggel hétkor. Érdeklődni és jelentkezni a 15-679-ss telefonszámon lehet.- Segítik a véradókat. A domolosi kastélyszállóban évek óta a dolgozók 30—40 százaléka ad rendszeresen vért. A szigetvári tsz is támogatja az önkéntes véradókat, akiknek a véradás után egy nap szabadságot biztosít.- A német kultúrát megszerettető hét kezdődött tegnap Pécsett, a Szántó Kovács János utcai egyetemi kollégiumban. Hétfőn német táncház volt, ma 20 órakor kötetlen beszélgetésen találkoznak a fiatalok a pécsi német főkonzullal, az elkövetkező napokban lesz vetélkedő.- Társadalmi segítség. Az 506. sz. Elek Tamás Szakmunkás- képző Intézet diákjai társadalmi munkában segítettek Pécsett, a Felsővámház úti iskolában, ahol festettek. A munka értéke csaknem 80 000 forint.- Nincs további károsodás. A szigetvári volt ferences rendház — jelenleg zeneiskola - tetőszerkezetének részleges javítására került sor. Így a műemléképületet megmentették a további károsodástól.- Kiállítás az iskolában. Egy budapesti cég termékeiből rendeztek kiállítást Pécsett, a Mezőszél Utcai Általános Iskolában. Az intézményt patronáló Kovács Acél- és Fémszerkezet-készítő Kft. bemutatója december 13-ig tekinthető meg.- Nem adták meg az elsőbbséget. Megyénkben a múlt héten 9 súlyos, 7 könnyű sérülései közúti baleset történt elsősorban a mellékutakon. A legtöbb azért következett be, mert a járművezetők nem adták meg az elsőbbséget, illetve rosszul kanyarodtak kocsijukkal.- 100 éves fennállását ünnepelte a hét végén a Pécsi Baptista Templom énekkara. A jubileumi, adventi egyházzenei áhitaton a Bokor utcai templomban vezényeltek dr. Kopjár Gábor, dr. Meláth József, F. Meláth Dia, valamint Győri Kornél. E E BE S-07 Kavarodás a természetben Kissé kora tavaszt sejtető volt pár napja az akkor még télközeli időjárás. Mogyoróbokrok barkásodtak Cserkúton, Bükkösdön, a Kossuth Lajos u. 31-ben kinyíltak az ibolyák, Pécsett, a Melinda u. 9. számú épületnél egy gesztenysla hajtásvégei tavasziasan csillogtak. A kicsi lát jó tiz éve sokan ápolják, köztük a tizenéves Tímea is. Gubacsról eredt meg, egyfajta természeti csodának számit. Legutóbb rongy- gyal, műanyag darabkákkal fedte be a leslö kérget. Napokig látszott a kötözés, aztán letépték valakik. Búbos pacsirták szaladnak a földön, a magasban vadludok húznak, a szabadidőpark szociális helyiségében zenél a tücsök. Kavarodás a természetben, ahogy az ő szivében is zűrzavarosak az élmények. Tímea mégsem adja lel. Gyakrabban simogatja meg a lácskát és sárba mártott faleveleket taoaszt a kéreghasadásokra. Cs. J. Gázolás történt hétfőn délben Pécsett, a Kálvin utcában. Személy- gépkocsi ütötte el az úttesten áthaladó gyalogost, aki súlyos sérülést szenvedett. Hét személyautó ütközött össze gyors egymásutánban 15 és 16 óra között hétfőn Pécsett, a Bacsó Béla utcában. Az útfelület eljegesedése okozta a balesetsorozatot, amelynek kárértéke összességében 150 000 Ft. Személyi sérülés nem történt. Felrobbant egy gázpalack Mozs- gón, a Kassai utca 1 A számú ház konyhájában hétfőn délelőtt. A nyomáscsökkentő kilazitása miatti fokozott gázszivárgás okozta a robbanást. Egy személy könnyebben megsérült, az anyagi kár 30 000 Ft. Halálozás Fájó szivvel tudatjuk, hogy ANTAL RAFAEL 58 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása december 12-én, 10 órakor lesz a magyaragregyi temetőben. A gyászoló család. (0985) Közlemények Az értelmi fogyatékos gyermekeket segítő bicsérdi „Fogd a kezem I" Alapítvány dec. 20-tól háromnapos karácsonyi, jótékonysági vásárt tart Pécsett, a Széchenyi téren. A rendezők szívesen fogadnak ajándékokat, adományokat, igy például kerámiát, könyvet a siker érdekében. Érdeklődés a Bicsérdi Körjegyzőségen a 70-73-436-os telefonon. Nyitott összejövetelt tart az adventi és a karácsonyi ünnepkörről a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága Pécsi Csoportja dec. 12-én 19 órakor a LeŐwey Gimnázium melletti zárdatemplomban. Előadó Várnagy Antal lelkipásztor. Sikeres informatikai szaknap volt Pécsett, a PMMF-en az Építőipari Intézet és a számítástechnikai osztály szervezésében. A szervezők, igy Vörös László, Szász János és Juhász Pál továbbra is összehoznak érdeklődőket legalább 15 hazai és külföldi számítástechnikai céggel. „Játssz velem I" című egyszemélyes gyermekműsorát kínálja szeretetszolgálatoknak és menekülteknek Völgyi Melinda pécsi színésznő, aki elérhető a 11-292-es telefonon. Környezet és művészet címmel pályázatot hirdetett a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség baranyai általános iskolásoknak. A kiírás és a feltételek a decemberi Palatábla című pedagógiai lapban olvashatók. Aerobicra és tánciskolára lehet jelentkezni Pécsett, a Szántó Kovács János úti egyetemi kollégiumban. Érdeklődés a 24-234-es telefonon Balogh Hajnalkánál és Ja- gudits Petránál. A Pécsi Fortuna Szabadidős Klub olyan emberek jelentkezését várja, akik érdekes rendezvény- és programötlettel tudnak kirukkolni. Jelentkezés a péntekenként 18 órakor kezdődő MÁV-üzemi étterembéli nyitott foglalkozáson. A VADCOOP Nyitott Vadászklub a foglalkozásait most már a Ság- vári Művelődési Központban szervezi pénteken 17 órától. Klubvezető: Kajos Gyula. A pécsi Nevelési Központban működő Moebius Sci-fi Klub megkezdte az Új csillagok háborúja trilógia első kötetének a forgalmazását. Érdeklődés a hétfőnként 18 órakor kezdődő nyitott foglalkozáson. Privatizál a pécsi SZOVAUT, ezért tehergépjárműveket ad bérbe, illetve átad magántulajdonba. Elsősorban a saját dolgozók élveznek előnyt. Szerződéskötés érkezési sorrendben. Rendőrkézen a pincebetörő G. J. nem bírja a bezártságot — vonható le a konklúzió. A fiatalember, miután bevonult katonának, az első adandó alkalommal megszökött, s a barátnőjével a harkányi vikendtelep lakatlan házaiba vonult „illegalitásba". E szabadsága másfél hétig tartott, ekkor elfogták, s visszakerült a sereghez. Nem sokáig. Hamarosan ismét „dobbantott" és a siklósi szőlőhegy egyik pincéjébe vonult hölgyismerösével. E bázisból indultak beszerző körútra esténként, s több pincét feltörtek. A hidegebb idő beköszöntővel azonban leköltöztek a városba, ez lett a vesztük. Lakossági bajelentés alapján jelenleg mindketten előzetes letartóztatásban vannak. Arról nincs hir, hogy G. J. miképp viseli ezt az újfajta bezártságot . . .- k Egészségügyi szolgálat Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére Pécs város: POTE Gyermekklinika; Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, Megyei Kórház 1. Sz. Belgyógyászata, sebészet: Megyei Kórház, baleseti sebészet: POTE I. Sz. Sebészeti Klinika Traumatológiai Ónálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Orr-fül- gégészet: POTE Orr-Fül-Gégeklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika, pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17.00 órától: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai renInformációk delőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok u. felöl) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A Magyarországi Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja orvosi rendelése: 14—15-ig bőrgyógyászat, 15—17-ig belgyógyászat, 17—18-ig sebészet, 18—19-ig bőrgyógyászat, 17—18-ig belgyógyászat. A rendelés helye: Pécs, Janus Pannonius u. 6. Az MMSZ jogi tanácsadó szolgálata hétfőtől péntekig, naponta 17— 19 óráig tart. Az MMSZ alapítványára történő befizetéshez csekk kapható. Rendezvények Marék Veronika írónő ma, 11 órakor találkozik az olvasókkal Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky úti 3. sz. Gyermekkönyvtárban. (A 2. sz. Gyermekkönyvtárba tervezett i ró- ol vasó találkozó technikai ok miatt elmarad.) Ma, 19 órakor Pécsett, a Szántó Kovács János utcai egyetemi kollégiumban előadást tart az 1962-es karibi rakétaválságról dr. Fischer Ferenc történész. Jubileumi Mozart-hangversenyt adnak ma 11 órakor Szigetváron, az Ének-Zenei Általános Iskolában, az intézmény hangszeresei és a belőlük alakult zenekar. Komlón, a Gyermek- és Ifjúsági Házban ma, 10 órakor karácsonyi témájú olvasójáték-találkozóra kerül sor. A karácsonyi készülődés, vendégvárás témájában ötletbörze és bemutató lesz ma, 16.30-kor Pécsett, a Nevelők Házában Litter Éva gazdaasszony-tanár közreműködésével. Ugyanitt 14 órakor a Tanítók Klubjában Kuti Gusztávné a dőlt irás tanítási programját ismerteti. Asztmás gyerekeknek ma 16.30-tól foglalkozást vezet Pécsett, a POTE uszodájában Heckenbergerné dr. Pintér Gyöngyi és dr. Kissné dr. Bársony Ilona. A Munkástanácsok Baranya Megyei Szövetsége tagtoborzó és tanácsadó ügyeletet szervez ma, 15—19 óráig Pécsett, a Tolsztoj u. 10-ben, ahol érdeklődés a 14-163-as telefonon. Ugyanitt vagy a 32-088-as telefonon naponta 12-13 óráig Túli Ágnesnél lehet érdeklődni a munkástanácsok által közvetített jövő februári beutalók után. Négyféle, ingyenes szolgáltatás vehető igénybe ma Pécsett, a Berek utcai Egészségvédelmi Központban, ahol felvilágosítással szolgál a 33-807-es telefonon Arvay Orsolya. Igy 14 órakor a könyvtári olvasó- szolgálat, 15 órakor a túlsúlyos gyerekek részére tanácsadás, 9.30- kor nyugdíjas torna, 16 órakor táplálkozási tanácsadó kezdődik. A MEASZ pécsi klubja ügyfél- szolgálati, tanácsadó ügyeletet szervez ma, 14-16 óráig az Apáca u. 15-ben, ahol a telefon: 10-675. A Pécsi ILCO Klub december 10-én 14.30-kor a Janus P. u. 11-ben rendezi ez évi utolsó nyitott klubdélutánját. Pécsett, a Széchenyi Klubban ma, 17 órakor gyermekműsorral egybekötött nyílt klubdélutánt szervez a Baranya-Steiermark Baráti Egyesület. r INTER(BB)GOLD. ÉKSZERÜZLET Pécs, Kossuth L. u. 51. 18, 14, 8 karátos arany ékszereink valamint 18 k. arannyal futatott ezüst és ezüst ékszerek, dísztárgyak széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat. Csak karácsonyig: 8 karátos arany ékszereink árából 20% árengedményt adunk. Ünnepi nyitva tartás: mindennap, szombat, vasárnap is 9.00-18.00 óráig, december 24-én 9.00-14.00 óráig. (9377) Elterjedt a hír, hoqy a DÉOASZ Szigetváron jogtalanul fákat vágat ki, igy bővíti területét. Kiderült, hogy a DÉDÁSZ központ mellett az önkormányzat vágatta ki a már elöregedett és balesetveszélyes nyárfákat, melyek nem a DÉDASZ területén nőttek. Fotó: Proksza László