Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-09 / 337. szám
1991. december 9., hétfő aj Dunántúli napló 5 Hírek;« információk, események r Tiltakozik a Pécsi Iráselemző Társaság II grafológia nem olcsó árucikk —Jegyzet:--------------------• © Ünnepek udvariassága A tét: egyhetes nomád táborozás Hétpróbások vetélkedősorozat gyerekeknek Hétpróbások elnevezéssel új, két évig tartó vetélkedösoroza- tot indított útjára Pécsett a Szivárvány Gyermekház. A játékra jelentkezőknek legalább négy vagy ennél több tagú csapatokat kell alakítaniuk. Minden csoport választ magának egy felnőtt segítőt, egy vezért, egy futárt, egy titoikno- Ikot és egy szakácsot. Azok a csapatok, akilk évente ’legalább hét próbát teljesítenek, részt vehetnek 1992 nyarán egy belföldi és 1993 nyarán egy külföldi nomád táborozáson. Az első kitüntető fokozatot azok kapják meg, akik egy legalább 15 kilométeres túrát öt óra alatt megtették, és egy versenyben a mezőny első felében végeztek, ők féláron táborozhatnak. A második kitüntető fokozatért egy legalább 20 kilométeres túraútvonalat kelil bejárni 6 ára alatt, egy tájismertető túrán és egy versenyen a mezőny első harmadában kell végezni, és akkor nem kerül semmibe a táborozás. Azonban a csapatok csak együtt mehetnék, ehhez legalább négy embernek el kell nyernie a táborozás jogát. A Hétpróbás játék lényege, hogy semmi nem kötelező. Mindenki egyénileg döntheti el, hoqy melyik programiban vesz részt, melyik hét próbát teljesíti. A 4-5-6. osztályosok részére inkább romantikus jellegű, míg a 7-8. osztályosok- inak teljesítménytúrákat szerveznek. Az év során minden csapatnak egy programot magának kell megszerveznie, ahova meghívja a többieket. A különböző túrákon a gyerekek megismerkednek a gyógynövényekkel, a gombáikkal. Megtanulják a térkép és a tájoló használatát. Lesz még vad- ínyomlkeresés, éjszakai, néprajzi és barlanqász túra, szikla- mászás. Bejárják az egész Mecseket, Szigetvártól Pécsig. Sz. K. Fokozódik Riasztón emelkedik a bűn- cselekmények száma. Míg 1988-ban 185 ezer, 1989-ben 225 ezer, addig tavaly 341 ezer bűntettet és vétséget követtek el, és ennek az évnek az első felében is már 206 ezer ismertté vált bűncselekmény történt. Gyilkosságokról is beszámolnak naponta a híradások, az élet elleni bűncselekmények baranyai alakulásáról dr. Szentpé- teri Miklós, a Baranya Megyei Főügyészség ügyésze adott tájékoztatást lapunknak. Az ossz bűncselekmények aggasztó növekedésével szemben az élet elleni cselekmények (emberölés, az erős felindulásban elkövetett emberölés, valamint a halált okozó és az életveszélyt okozó testi sértés) területén nincs lényeges változás. Ezekre az ügyekre azért kell mégis különös figyelmet fordítani, mivel az élet elleni bűn- cselekmények kirívóan súlyosak. Egy-egy ilyen cselekmény mély nyomokat hagy az emberekben, alapvetően meghatározza a biztonságérzetüket és a nyomozó hatóságokról alkotott véleményüket. Míg egy felderítetlen betörés csak a károsult számára jelent gondot, Többféle hirdetés jelent meg a lapokban, köztü-k olyan is, ami karácsonyi meglepetést sugall. Majdnem szó szerint: „Lepje meg főnökét, barátját, hölgyismerősét az ünnepekre személyiségdiagnózissal. Küldje be a \kiszemelt személy kézírását! Párok összeillés-vizsgálatát is elvégezzük." Potom 850 forintért hajlandó a hirdetést feladó társaság szolgáltatni. Mindez sugallta a lehetőséget, hogy megkérdezzük a ikét éve alakult Pécsi Grafológiai Társaság elnökét, dr. Tamás Lajos tanszékvezető egyetemi tanárt, miként vélekedik minderről?- Sokan feltételezik, hogy a reklám Önöktől származik .. — Erről szó Sincs. Minket is meglepett, hogy valaki vagy valakik íráselemzésekkel próVásárnap este nagyszabású koncert keretében került sor a pécsi Zengő együttes második — egyszerűen: Zengő 2. című nagylemezének bemutatójára, melyet megtekintett a lemez kiadását finanszírozó roueni Művészeti Központ igazgatója is. A Zengő 2. egyébként a budapesti Fonográf-stúdióban Ikéegy ismeretlen tetteses emberölés hosszú időn keresztül megronthatja az emberek közérzetét. Ha például egy szexuális indíttatású gyilkos jár-kel szabadon a városban, az szinte minden család életébe befurakodik, rettegéssel tölti el őket. Az elmúlt éveikben felderítetlen emberölés nem volt Baranyában, csak egyszer fordult elő az, hogy a bíróság a vádlottat felmentette, mert kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy az emberölést ő követte el. Az élet elleni bűncselekmények elkövetéseinek okai közül jellemző, hogy az esetek döntő többségében az alkohol által feloldott gátlások, az elszabadult indulatok vezettek a végzetes tetthez. Ittas állapotban a mindennapos nézeteltérések; viták gyakran súlyos bűncselekményekhez vezetnek. Az elkövető és az áldozat gyakran jó ismerősök, szomszédok, ivócimborák, rokonok, nem ritkán egymás legközelebbi hozzátartozói. Elenyésző, amikor a bűnbáínalk így ha'szonra törni. A módszer elkeserítő, ugyanis etikátlan a javából. — Miért? — A személyiségi jógákat sérti. Ugyanis a grafológia etilkai alaptétele szigorúbb az orvosetifcánál. Az írás tulajdonosának beleegyezése nélkül harmadik személynek tilos bármilyen jellemzést adni, azaz IkváZi kifecsegni bizonyos jel- tembéli és egyéb tulajdonságókat. Ez a jópofaság adott esetben büntetendő cselékmény. — ön megkérdőjelezi az ilyetén elemzések tudományos alaposságát is? — Feltétlenül. Kötve hiszem, hogy az ilyen olcsó, üzleti fogásokra utazó grafológus, ha azt egyáltalán annak nevezhetszült, zenei rendezője Eredics Gábor volt. Az eleve „sikerre ítélt" műsort olyan vendégék színesítették, mint a Szélkiáltó együttes, amely saját számai közül játszott párat - köztük már karácsonyi hangulatút is, Győré Imre: Adventi én dk című versére — és Andy Rouse, aki tőle megszokottan angol népdal ókat énékelt, pl. a Kifrákoty mese tett főszereplői az eset előtt nem ismerték egymást. Sokszor a szülő—gyermek, férj—feleség közötti konfliktusok vezetnek életet kioltó bűn- cselekmények elkövetéséhez, és váltanak ki megdöbbenést, értetlenséget a lrornyezetükből, mivel senki nem feltételezte volna. Gyakran fordul elő, hogy az évekig rettegésben megalá- zottságban élő házastárs, gyermek, a megcsalt, elhanyagolt feleség, a váláskor kisemmizett férj úgy talál kiutat helyzetéből, hogy megöli azt, akiben élete megrontóját látja. Az utóbbi években az emberölés minősített esetei közül az előre kitervelten elkövetett nem fordult elő. Gyakori viszont a szexuális indíttatású emberölés, melyet a büntetőjog aljas indokból elkövetettnek minősít. Jlyen volt a vasasi útelágazásnál megölt idős asz- szony esete, a komlói kislány sérelmére elkövetett emberölés, és egy fiatalkorú komlói fiú tette, aki kishíján meggyilkolta tanára élettársát. Fokozódik az elkövetők brujük, reális jellemzést fog festeni. Általánosságok szintjén marad, hiszen a beküldött írás Okán önös érdeke, hogy elhallgasson megannyi negatívumot, amellett, hogy bizonyos kérdéskörökre — az írás tulajdonosának egészségű állapotára stb. — nem koncentrálhat. — Ahogy kiveszem a hangjából, ön eléggé fölháborodott mindezen. — Igen, hiszen több éves hallgatás után szeretnénk az őt megérdemlő rangjára emelni az íráselemzést mint segéd- tudományt, s az ilyen melíék- zöngé’k erőfeszítéseink élten hátnak. Bár megjegyzem, várható volt, hogy az ál-grafológusok is előbújnak előbb- utább. De hogy ilyen nyíltan és szemérmetlenül . ..? angol változatát. A konferálás és a műsor vezetése -Eredics Gábor feladata volt az est során, röviden ő számolt be a lemez születésének körülményeiről is. A lemez főiként dél-dunántúli dalokat tartalmaz, ezek szólaltak meg az est folyamán élőiben. talitása, a „megszokottnál” jóval súlyosabb testi és lelki gyötrelmet okozva hajtják végre tettüket. Kevés elkövető szökik meg a helyszínről és bújik meg valahol, a tettesek szinte kivétel nélkül beismerik a bűncselekmény elkövetését. Az általuk elkövetett cselekmény súlyos terhet jelent a gyakran büntetlen előéletű gyanúsítottakra^ A beismeréssel mintegy megszabadulnak ettől a tehertől, megkönnyebbülnek. Jó néhány esetben később a gondolkodásuk megfordul, és a saját, vélt érdekük kerül előtérbe, azt mondják magukban: „Az áldozaton már úgysem tudok segíteni, legalább magamat próbálom menteni.” A nyomozás későbbi szakában, illetve a bíróságok előtt a vallomások részben vagy egészben másképp hangzanak el, mint korábban, pedig az őszinte megbánás, és a feltáró jellegű beismerés éveket jelenthet a vádlott javára. Szijártó J. Valamit változott a világ. Ta ga dhatatla n u I szaladunk a koazenvötíiv kapitalizmus felé, amit, ha nem is szósze- .rint, de legnagyobb ellenzéki pártunk legkisebb platformja álmodik. Valamikor a tegcsattamó- sabb kabarétréfák alapját adta a kereskedelem, vendéglátás morc megjelenése; a köszönést nem fogadó pincér, a kollégájával trécselő eladó, vagy netán a fölényes gőggel és murikaundor- ral rendelkező mesteremlber. Aki nem óhajt vitatkozni - még szóba állni sem velem —, a puttók túlsó partjainál ihorgcmyzó — magára hagyott potenciális kuncsafttal. Hihettük: így van ez rendijén, reálgandolkodáként bele kell törődni a dolgok megvál toztatha tóti a rrság óba. A szolgáltatások isteneihez csúszópénz volta kulcs, esetleg hatodágú összeköttető kapacs, a közös ismerős. Akár a politikában: Jalta fátuma rajtunk ült, .nem óhajtva mozgásteret, a szükségesnél több levegőt adni, s mi, lelkünk rajta, nagyon álmodni sem mertünik másról. Elfogadtuk, s jól hangzón, reálpolitikusnak tartottuk magiunk. A rendszerváltás hirtelen (?), s tagadhatatlanul váratlanul érintette a keleti régiót. Neves politológusok, elismert elemzők prognózisait halomra döntve, felkészületlenül érintve megannyi lábadozó ellenzékit, éledező pártot. (Nem csak nálunk, 'régiónk minden országában.) Tapasztaljuk, kontraszelek- tá't politikusok ripaaslkodá- sai't, pengeeszű értelmiségiek kudarcait. Az új most van születőben, lassú fájások kínozzák a vajúdó anyát. Az átállás döcögni látszik, bele- íremeg a gép, de a fordulat- számot fölvenni nem a'karód- zi'k. Kivétel talán újragyúrt A világhírű orgonaművész, zeneszerző, a Zeneakadémia tanára, Lehotka Gábor tesz Pécs vendége hétfőn. Este 7- kor a református templomiban ad koncertet. Hangversenye előtt interjúra Ikértem. — Annak, hogy csak igen szorosan meghatározott időben kereshettem, a munka az oka? — Ezt kevésbé merném állítani, de a Festival Art szerepeltet, tanítók a Zeneakadémián, és komponálok, természetesen. — Mi lesz műsoron a pécsi koncerten? — Elsősorban Baoh-műveket tervezők, az ottani orgona nem nagy, s a kisebbeken Bach szólal meg a legjobban. 'Elhangzik a d-moll toccata és fúga, a Passacaglia, a Pastorale és más orgonaművék. — Azt imondják, Lehotka Gábor ki van tiltva a katolikus templomokból. Igaz ez? — Fogalmam sincs arról, hogy van ez valójában. Velem ilyet írásban soha nem közölték. Annak leihét igaza, aki azt mondta egyszer, nincs tiltás, de nem is engednek. A mellőzéshez végül is hozzászokhattam már, katolikus orgonisták egy csoportja régtől fogvá harcolt ellenem. Ez legalább húsz éve tart. Ami érthetetlen a számomra, az az, mi az oka az egyház különféle képviselőivel való együttes munkák és az egyházi felkérésre szerzett Jáiki misém ellenére ennék a megkülönböztetésnek. társadalmunkban a szolgáltatói-kereskedői sziléra, amely pillanatok alatt új arcot öltött. S ez nem az ünnepek udvariassága: a szolgáltatók és kereskedők versenyre keltek értünk. Tessék csak meg- ifigyelini: a valamit magára adó üzletekben már köszönőember áll a 'bejáratnál, az eladó rekedtre udVaciaskod- ja magát, s köziben mosolyog. A szerelő pontosan érkezik, a pincér előre kiteszi az asztalra a só-paprika-bors hármasát, s lesi, ahogy falatozol. Lassan kínossá válik a dolog, áruk-kínálatok és kínálók damping je alatt vergődünk. Olyan gyönyörű mindez, hogy nem is igüz. Reklámújságok és reklám szórólapok bombáznak, az álom- autók kínálatától az egyszerűbb járművekig, oly gazdag a paletta, akár — Nyugaton.. És mindén akad, ami a konzervatív kapitalizmus fogyasztói társadalmában fölte'lhe- tő: elektromos fogkefétől a zenélő micsodáig, alfától ómegáig. Disneyland ez a javából, a termékek disney- landja. Csak egy a bökkenő. A pénz. Az a fránya kereset, amely nem akar ód zik meg- késettség'éből kimozdulni, s általa kérész reményeinkből kóvályogva ébredünk. Vásárlóerő tálán akadna, de ázzál, így, mint közgazdasági kateg áriával többen nem tudnák mit kezdeni. Nem csak segélyen élőik, munka- nélküliek vagy nyugdíjasok, rokkantak, 'hanem köztük a „kis" béliből és fizetésiből élők eléggé rvépes tábora. ■Mondom, .igaza van a politikai elemzőiknek, a rendszerváltásnak még híja van, nem fejeződött be. Jó néhány esztendő kihívásával kell még szembenézni ahhoz, hogy teljesüljön az álom. — Vallásos? — Tizennyolc éves koromtóí foglalkozom filozófiával. Úgy gondolom, a világról mélyebb gondolataim vannak, mint egy felszínes materialistának vagy egy felszínesen vallásos embernek. — így év vége tájt készített már egy kis gyorsmérleget? — Visszafelé soha nem szeretek tekinteni. Mindig előre figyelők, a jelent igyekszem alakítani, a jövőt, pedig átalakítani. A jövő így a számomra perspektivikus, a jelenben jól érzem magam, a múlt pedig szép ... A tanítványaimnak is mindig arra hívom fel a figyelmét: legfontosabb az, hogy az embert pozitív gondolkodásmód jellemezze, segítőkész legyen, és az embertársaihoz való viszonyát is a megértés alakítsa. — Mit tehet ehhez hozzá a zene? — Az nem szavakkal elmondható valami. A művészet érzelmi úton közelít hozzánk, a többi az esztéták dólgb. Nem az a fontos, mit gondolok a zeniéről, hanem az, amit és ahogyan játszom. — Sikeresnek érzi magát, elégedett? — Egész életemben sikeresnek hittem magam, s ez most is így van. örülök annak, hogy bár 53 éves vágyók, 30-nak sem érzem magam. Azért pedig mindent elkövetek, hogy 'becsületes és korrekt maradjak. Hodnik Ildikó M. K. az elkövetők brutalitása Az emberölések száma nem növekszik K. F. Lemezbemutató koncert a DOZSO-ban: zengett a Zengő Kozma Ferenc Az orgonánál Lehotka Gábor Koncert Pécsett