Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-05 / 303. szám
IO aj Dunántúli napló 1991. november 5., kedd sxerkesxtöseg postájából Köteleztek, hogy mérget fogyasszunk! Manapság többen úgy tartják, hogy az elfogyasztott mezőgazdasági termékekben megmaradó engedélyezett szermaradvány mértéke is káros az emberi szervezetre, rákkeltő hatású is lehet. Többen úgy gondoltuk, hogy igénybe vesz- szük a BlO-boltok kínálatát saját kertünkben a lehető legenyhébb káros hatású permetezőszereket használjuk. Úgy gondoltuk, egészségesen élünk, de nem így történt. Egyesek ezzel mit sem törődnek )a Málom-szőlőhegyen és Postavölgy területén. Egyszerűen köteleztek bennünket arra, hogy mérget fogyasszunk. Suttyomban permeteztek le bennünket. Csak akkor szereztünk erről tudomást, amikor a fák levelei kezdtek lehullani, kilyukadni, a paradicsom kezdett száradni. Úgy gondoljuk, a károkozás jelei az eseményt követő 8-10 nap után kezdtek jelentkezni. Addig nyugodtan fogyasztottuk a termékeket. Csupán az egyénenként jelentkező egészség- ügyi problémáinkat nem tudtuk mire vélni. Kiderítettük: a felhasznált szer neve Region. Egészségügyi várakozási ideje 3—21 napig terjed. (Repce esetén 3, lencse esetén 21 nap, és ezen a határon belül a többi növény esetén változó.) A kertjeinkben ez időben érő körte, őszibarack, csemegeszőlő várakozási :dejét a szakirodalom nem ad- la meg. Ennek valószínű oka, hogy e növényekre a felhasználása tilos. . . Egészségügyi hatására vonatkozóan idézem az 1990. évi „Növényvédőszerek, műtrágyák" című kiadvány megállapítását: „Emberi mérgezési esetek tapasztalatai szerint egy-két korty tömény szer lenyelése halállal végződött. A csoportba sorolt vegyületeknek is súlyos nyálkahártya és bőrkárosító hatásuk van. A vese- és májkárosító hatásuk mellett 1-2 hét alatt kialakuló tüdőfibrózist okoznak, ami a légzőfelület csökkenésén keresztül légzéselégtelenséghez vezet." Ha egy permetszer veszélyes a méhekre, annak felhasználása előtt a méhészeket értesíteni kell. Ha az emberekre veszélyes, azt el kell hallgatni? Hogy gondolják? Mi vagyunk a kísérleti nyulak? És egy-két szó a kármegállapításról. (Ez két, vagy három féldélelőttöt jelentett.) Két szakember jött, egyik a biztosítóé, másik a termelőszövetkezeté. Minket szakember nem képviselhetett, mert az egy vagyonba kerülne, melynek visz- szatérülése az eddigi tapasztalataink szerint valószínűtlen. Megkérdezték udvariasan, becsületesen: Uram! ön szerint mi a kára? Elmondtuk: A fák lombja lehullott, ezért a fák növekedése leállt, a termővesszők éretlenek maradtak, a fák nyugalmi ideje korábban kezdődik. Emiatt a téli és a kora tavaszi fagyveszély jelentős mértékben megnövekszik. Károsodás érte a konyhakerti növényeket, bennünket egészségügyi károsodás ért. Uram — válaszolta a szakember, a konyhakerti növényekre 300 forint értékcsökkenést tudok téríteni. A többi kár nem bizonyítható . . . A termelőszövetkezet növény- védelmi munkáinak vezetője többünknek is azt nyilatkozta, hogy a jövőben sem tudják garantálni a károkozás elkerülését. Ha nem tudják garantálni az előírások betartását, a károkozás elkerülését, akkor miért végeztetik el ezt a munkát. Egyáltalán a megfelelő feltételek hiánya esetén miért engedélyezik? Ezúton is felkérünk minden illetékest, hogy a légi permetezést mindaddig akadályozzák meg, amíg az teljesen veszélytelenül és biztonságosan nem bonyolítható le. Csak Málom- (szőlőhegyen több mint 50 családot érint ez. Tudomásunk szerint Postavölgyben is hasonló károk keletkertek. Vajon hány pécsi családhoz jutott el a vegyszeres termék? Orosházi Béla és 50 aláírás Az uj adosauokről A magánszemélyek jövedelemadójának mértéke szinte állandóan foglalkoztatja a lakosságot. Az elmúlt napokban tették közé a különböző jövő évi változatokat, amelyek közül a Pénzügyminisztérium tetszését az úgynevezett „B” változat nyerte el. A táblázat a tárgyévi és favorizált „B“ változat összevetését tartalmazza. A számok, mint o' régi szép időkben •önmagukért beszélnek. Az etalon (adósáv) ismét változott, az eddigi szemlélet viszont nem. Az adócsökkenés mértéke 200 000 forintig 5,8 százalék, 500 000 forintig 3,7 százalék, míg 1 000 000 forintnál már 6,9 százalék, ami abból adódik, hogy a ,,B" változat tisztelt képviselői az utolsó adósávot nagyvonalúan 10 százalékkal csökkentették. Természetesen még magasabb jövedelemnél az adó százalékos, vagy forint értéke még jelentősebb mértékben csökken. Nem kívánom a jövedelmadó érté km eg á I la p ítá sava I fogla I kozák kenyerét elvenni, de évenként gyakorlatilag az történik, hogy az adósávokat, és az adómérték százalékát is állandóan változtatják. Véleményem szerint sokkal egyszerűbb megoldás az, ha az adómentes sáv értékét (felié határát) évenként módosítják és attól felfelé az adó százalékos értékét azonos arányban csökkentő tényezőket állapítanak meg. Ez egy egyszerű számtani művelet. Ebben az esetben nem lehetne egy olyan kút, amelybe a 200 000 forint és az 500 000 forint adósávban adózókat kívánják nemes egyszerűséggel pottyan- tani, mintegy évi 12 000 forinttal. Csepregi István Pécs, Légszeszgyár u. 7. Kiss T. komlói olvasónk kérdési, hogy fiatalkorút éjszakai munkára lehet-e beosztani f A Munka Törvénykönyvének 38. § (4) bekezdésében előírtak szerint fiatalkorút éjszakai munkára, a tizenhat éven aluli fiatalkorút pedig túlmunkára és készenlétre nem szabad igénybe venni. A végrehajtási rendelet szerint éjszakai munkának minősül az este huszonkét órától reggel hat óráig, napi három műszak esetén a harmadik műszakban végzett munka. Horváthné olvasónk gyormeke az idei évben érettségizett. A tizennyolcadik életévét augusztusban töltötte be. Miért nem kap családi pótlékot júliusra és augusztusra? Az 1990. évi XXV. törvény 2. §-ában meghatározottak szerint családi pótlék az után a gyermek után jár, aki a) tizenhat évesnél fiatalabb, b) tizenhat évesnél idősebb, de húsz évesnél fiatalabb, és alap- vagy középfokú oktatási intézmény nappali, illetőleg a dolgozók általános vagy középiskolájának ifjúsági, fiatalkorú tagozatán tanul, Kire dühösek a köztereket, reklámokat rongáló vandálok? Tán a presszó tulajdonosára, vagy csak a reklámra? Nehéz eldönteni. Az biztos, hogy a pécsi Mokka presszó feliratát nem az időjárás viselte meg. Fotó: Proksza László A klub és a biztosító Kinn felejtett KRESZtáblák... Mindenki tapasztalhatja mostanában, hogy sok a fegyelmezzen autós, de minek feleslegesen lejáratni a sajnos amúgy sem nagyon tisztelt sebességkorlátozó táblákat? Legfrissebb példáim (október 25., péntek): A mindig zsúfolt Megyeri úton a Tüzér utcai felüljáró déli végén 40 kilométer/ óra korlátozó tábla. Reggel fél nyolc, csúcsforgalom, az úton semmi akadály, csak a korábbi földmunka nyomai jóval a járdán kívül, a mezőn. Ugyanez az egész hét végén. Feloldó tábla nincs, a tiltás a hosszú felüljáró közepéig érvényes. Autósok ezrei szegték meg. Okos dolog volt kint felejteni? Másik példa, ugyanakkor. A széles Veress Endre úton a korcsolyapálya előtt ugyanolyan tábla. Az út szélén, egész rövid szakaszon valóban egy keskeny, alig zavaró útfelbontás. Feloldó tábla itt sincs, a korlátozás érvényes (lenne) a rendelőintézetig, de szemlátomást még a tábla kihelyezőjének sem ez volt a szándéka. Tisztelettel javaslom, csak valóban indokolt és ésszerű, térben és időtartamban átgondolt korlátozások elrendelését. K. L. Pécs c) tartósan beteg, illetőleg testi vagy értelmi fogyatékos. A végrehajtásról szóló 51/1990. (III. 21.) MT. sz. rendelet 3. § (2) bekezdésének értelmében a b) pontban említett gyermek után a családi pótlék a tanulói jogviszony időtartamára jár. Olvasónk gyermeke júniusban érettségizett, középiskolai tanulmányait befejezte. Tanulói jogviszonya megszűnt, így a családi pótlékra való jogosultsága is ezzel a hónappal fejeződött be. Másrészt az 1990. évi XXV. törvény megváltoztatta a tizennyolc éves életkort, így ennek már nincs jelentősége. A. L. kérdezi, hogy a ferme- ISizövetkezetben eltöltött idő mikor számit nyugdíjnál szolgálati időnek 1967 előtt? A 89/1990. (V. 1.) MT. sz. rendelet 151. §-a szerint a mezőgazdasági (halászati) termelőszövetkezetnél 1967. jaA- Baranya Megyei Napfény Túra SC, mint önnfenntartó klub, munkát vállal. Ennek célja a klub anyagi helyzetének és eszközeinek megteremtése, fgy kerültünk kapcsolatba a Meszes-dűlő családi ház tulajdonosával, akinek lakásában tűz keletkezett. Az okozott kárt kellett helyrehozni. A munkát elvégeztük, a tulajdonos átvette, a biztosító ellenőrizte. A munkánk értékének megtérítése a következő módon történik: o biztosító kifizeti az nuár 1 -je előtt fennállott tagság alapján szerzett szolgálati időnek számít a) az első belépés teljes naptári éve, b) minden további teljes naptári év, ha o tagság egész éven át fennállott, és a tag közös munkával legalább 120, nő 80 munkaegységet teljesített, c) a naptári évből annyiszor harminc nap, ahányszor a tag közös munkával tíz, nő nét munkaegységet teljesített, ha a tagság egész éven ót fennállott, d) a tagsági időnek annyiszor harminc napjo, ahányszor a tag közös munkával tíz, nő hét munkaegységet teljesített, de legfeljebb a tagsági idő naptári tartama, ho a tagság oz egész naptári éven át nem állott fenn. A termelőszövetkezeti tag 1967. január 1-je előtti szolgálati idejének a számításánál fél munkaegységet kell figyeügyfelének a számla összegét, az ügyfél készpénzben kifizeti nekünk a számla összegét. A meglepetés ekkor ért bennünket: a lakás tulajdonosa felhívott telefonon, hogy a Hungária Biztosító csak a nettó összeget hajlandó kifizetni, az áfát nem. Bevallom, azt hittem, hogy a tulajdonos nem a valóságot mondja, mert közölte velem, hogy az áfát, a 60 000 forintot nem áll módjában kifizetni, mert nem rendelkezik ennyi készpénzzel. A kifizetés csak akkor lesz esedékes, ha számára visszautalják oz áfát. Felhívtam a biztosító kárrendezési csoportvezetőjét, aki elmagyarázta, hogy azért nem fizetik az áfát, mert akkor ők lennének a végső felhasználók, és ebben az esetben nem igényelhetik vissza az összeget. Ezért a lakástulajdonossal igé- nyeltetik vissza, mint lakásfelújítást. Az adóhivatal által levont . 10 000 forintot pedig megtérítik az ügyfelüknek. Szerintem az állam meg egy újabb adó elmaradásával lett szegényebb. Bevallom, engem egy újabb kiskapu nem érdekel, bár elgondolkoztató, hanem az a tény, hogy o biztosító csak akkor engedi visz- szaigényelni az áfát, ha az összes munka be van fejezve, és több számla már nem terheli. Mivel a lakás még nem kész, sőt vélhetőleg 1-1,5 hólembe venni minden olyan munkanap után, amelynek során a) keresőképtelensége, terhessége vagy szülése, továbbá katonai szolgálata vagy tanfolyamon részvétele miatt közös munkát nem végzett, b) munkaviszonyban állott vagy ipari szövetkezet tagja volt. I. f. és Kiss G. kérdezi, hogy mennyi munkaviszony utón milyen végkielégítés illeti meg a dolgozót? Az 1991. évi XLVIII. törvény 2. §-a alapján a dolgozót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg. A végkielégítés mértéke a) legalább három év esetén egyhavi, b) legalább öt év esetén kéthavi, c) legalább tíz év esetén háromhavi, d) legalább tizenöt év esetén négyhavi, e) legalább húsz év esetén öthavi átlagkereset összege. nap még szükséges, na, meg a biztosító eljárása, a kifizetés: cirka 2—3 hónap múlva. így 60 000 forintot kamatmentesen hiteleznem kell a megrendelőnek, illetve rajto keresztül a Hungária Biztosítónak, abbból az összegből, amit meg sem kaptunk, de nekünk határidőn belül be kell fizetni, mert különben fizethetjük a késedelmi kamatot. Van viszont egy megoldás: fizetési meghagyást érvényesítek a biztosító ügyfelével szemben, 60 000 forintnál már ingatlant is árvereztetni lehet. Kíváncsi vagyok, hogy az elárverezett összeget hogyan téríti a biztosító, és az ott felmerült áfát kivel igényelteti vissza? Pallér Géza klubtitkár A 43-as éjszakai közlekedéséről A 43-as buszjárat éjszakai közlekedésével kapcsolatban, 26 aláírással érkezett a következő levél: Az éjszakai 43-as buszt nem érjük el a délutános műszakban, így kénytelenek vagyunk gyalog, időnként taxival hazajárni Pécsről Újhegyre. Többségében munkások vagyunk, esti műszakról hazatérők — például Vasasról, Pécs- bányáról. Már többször kértük, hogy módosítsanak a menetrenden, de továbbra is 22.20-kor indul az autóbusz a főpályaudvarról, pedig a 22.30-as indulás lenne a legjobb. Korábban egyébként létezett a 22.40-es legutolsó járat. A panasszal megkerestük Albert Ferencet, a Pannon Volán igazgatóhelyettesét, aki a következő tájékoztatást adta: A 22.20 órakor induló 43-as helyi járat módosítására vonatkozóan az utóbbi egy évben tudomásunk szerint nem érkezett módosítási igény. A 22.30- as főpályaudvari indulásnak egyébként nincs különösebb akadálya, de ezzel a változtatással a csatlakozási lehetőségek a levélben felsorolt irányokból nem változnak. Kérjük, hogy amennyiben a válaszunkat olvassák, változtatási igényükkel csatlakozási lehetőségek megbeszélése miatt a személyforgalmi és kereskedelmi osztályt (Bolgár Néphadsereg u. 33.) megkeresni szíveskedjenek. Mohácson a Duna-parti kikötőhöz vezető lejárót megerősítik o támfal-korszerűsítési munkák keretében Fotó: Proksza László Jocii tanácsadó ■kW tm * WiXX^i w