Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)

1991-11-26 / 324. szám

A pálya széléről Egy pont és egy negatív rekord Fekete hétvégéjük volt az NB I-es baranyai kézilabda-csapa­toknak. A három közül ugyanis csak a Komlói Bányásznak si­került pontot szereznie. Igaz, hogy a Rába ETO ellen, s az is igaz, hogy hazai pályán. A többszörös magyar bajnokot hajtotta az indulat, hiszen az előző bajnokságban vereséggel volt kénytelen elhagyni az ak­kor újonc kék-fehérek pályáját, most tehát visszavágásról ál­modoztak a győri zöld-fehérek. Sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, ám a szünet után a vendégeknek sikerült a robban­tás. A hajrát is ők kezdték job­ban, hiszen már az utolsó 10 percben járt az óra mutatója, amikor háromgólos hátrányból kezdte a hajrát a Komló. A lé­pést addig is jobb védekező munkájukkal tartó hazaiak ek­kor Sevcov nagyszerű védéseit Keszthelyi és Papp G. gólerős támadójátékával egészítették ki, így az utolsó percben sikerült befogni Iváncsikékat. Kellemetlen és nem veszély­telen közjátékkal ért véget a nap a győrieknek. Az öltözőbe vo­nuló győri játékosok közül ugyanis a világválogatott Iván­csikot az erkélyről levonuló szurkolók közül egy széles hátú férfi arcul ütötte. Vajon mit szól majd a magáról megfeledkezett férfi, ha kedvenc csapatát ősszel többé nem láthatja hazai pá­lyán? Gondolt erre, amikor cse­lekedetét elkövette a sportszerű játékossal szemben? A PMSC-s lányok hozták a papírformát, s ha nagy küzde­lemben is, de egygólos veresé­get szenvedtek Jászberényben. Annál nagyobb csalódást okoz­tak a fiúk. A pécsi piros-feketék 11-8-ra vezettek a félidőben a ta­valyi bajnok Elektromos ottho­nában. Igaz, a Tromost az első körben csak nekik sikerült le­győzniük. Szünet után aztán ismét olyant produkáltak a ven­dégek, amire történetükben még nem volt példa. „Kártyázni” kezdtek, s bár 21-et húztak, csakhogy nem ők, hanem az el­lenfél részéről.- A Tromos az első félidei nyolc góljával szemben majdnem háromszoro­sát hintette a pécsi kapuba. Va­lószínű, hogy hasonló ered­mény még nem került a PMSC férfi kézilabdázóinak rekord­könyvébe. Csakhogy negatív rekordként. K. L. A Rákóczi FC az őszi bajnok A legmagasabb és a legala­csonyabb osztályokban e hét végén zárul a bajnokság, így sok helyen még nyitott az őszi elsőség kérdése. A labdarúgó NB III. Dráva-csoportjában azonban egy korábbi hétközi forduló miatt már lezárult az idei pontvadászat. Ebben a csoportban a papír­formának megfelelően a Ka­posvári Rákóczi FC az évad legkiegyensúlyozottabb telje­sítményével végzett az élen, jócskán maga mögé utasítva még a dobogósokat is. A másik két helyezésért az utolsó pillanatig nyitott volt a küzdelem, és nem kis meglepe­tésre a Komlói Bányász meg­tette azt a szívességet a PVSK-nak, hogy ha csak gólkü­lönbséggel is, de maga elé en­gedte a tabellán. Az egyetemisták ellen vívott vasárnapi komlói teljesítmény alapján meg is érdemelték ezt a vasutasok, ugyanis a bányá­szoknak csak az utolsó negye­dórában jutott eszükbe, hogy támadni is kellene. A PVSK a kezdeti néhány botlás után fo­kozatosan javuló játékkal küz­dötte föl magát az ezüstérmes helyre. A középmezőnyben a legkel­lemesebb meglepetést az egye­temisták okozták, a tavaly még megyebajnokságban játszó együttes pontosan ötvenszáza­lékos teljesítménnyel biztos kö­zépcsapatnak számít. A sereghajtók között a ko­rábban majdnem megszűnő és menet közben edzőt is cserélő, valamint néhány volt NB I-es játékossal erősítő Boglárlelle az idény végére kissé összeszedte magát, és a hajrában maga mögé utasította a mindössze két-két győzelmet begyűjtő Ka­posvári Honvédőt és Siklóst, így most a tavaszi második so­rozat kezdetéig ez a két együttes tanyázik az utolsó helyen. Sz. Zs. Labdarúgó Kupaszerda Évadzáró az európai focipályákon Bár már latyakosak a pályák szinte mindenütt Európában, hideg is van nézőként két órát a lelátón eltölteni, azért aki sze­reti a jó futballt, szurkolóként lehet benne része. Persze, nem nálunk, hanem azokban a stadi­onokban, ahol szerdán nemzet­közi labdarúgó kupamérkőzé­seket rendeznek. Az idén már csak a BEK-ben és az UEFA Kupában lesz for­duló. A BEK-ben új a lebonyo­lítás, most csoportmérkőzések következnek, mindenki játszik mindenkivel oda-visszavágó alapon. Az A-ban szerdán a kö­vetkező lesz a párosítás: Ander- lecht - Panathinaikosz, Samp­■ doria - Crvena Zvezda, a B-ben: Dinamo Kijev - Ben- fica, Barcelona - Sparta Praga. December 11-én a BEK-ben még egy idei fordulót iktatnak be a programba. Az UEFA Kupában még 16 együttes áll. Itt a nyolcaddön- tőknél tartanak, most ezek a meccsek lesznek: BK Koppen­hága - Trabzon, Gent - Dinamo Moszkva, Hamburg - Olomouc, Tirol - Liverpool, Osasuna - Ajax, Steaua - Genoa, Torino - AEK Athén, Neuchatel - Real Madrid. Ezek visszavágóit de­cember 11-én rendezik. A különféle műholdas tv-csa- tomákon csemegézhetünk. SPORT Sakk Tenkes Kupa A hajrához érkezett a nem­zetközi sakkverseny mezőnye Harkányban. A 7. forduló után Cseszkovszkij szovjet nemzet­közi nagymester 6 ponttal áll a mezőny élén. A mögötte 5,5 pontos üldözők között öt szov­jet versenyző társaságában ta­lálhatjuk a magyar válogatott két tagját. Tolnai Tibort és Hor­váth Csabát is. A befejező két forduló még különösen izgal­makat tartogat. A B-versenyen öt forduló után szintén szovjet versenyző, Gyabbárov vezet 4,5 ponttal. A három főből álló négypontos üldözők között két azerbaj- dzsáni szovjet versenyző társa­ságában van Kőning Balázs, a Komló ifjúsági játékosa is. Békefutás Veszprémből és Székesfe­hérvárról indul november 30-án az Eszéki Békefutás. Rápolti Gyula triatlon versenyző Szé­kesfehérvárról 7 órakor, Méreg József 6.30-kor indul Veszp­rémből. Kocsikaraván élén ha­ladva teherautókon segélyt visznek. Bárki, aki elég erősnek érzi magát, együtt tarthat velük, vagy egy rövidebb útvonalra csatlakozhat hozzájuk. Pécsre december 1-jén 3.10-kor érkez­nek a futók, innen Drávaszabol- cson keresztül tartanak Eszékre. Totó­nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a Totó 47. játék­hetére 3 402 729 darab szel­vény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szel­vény 41 darab, nyereményük egyenként 168 314 forint, 13 találatos szelvény 25 da­rab, nyereményük egyenként 90 871 forint, 12 találatos szelvény 2162 darab, nyereményük egyenként 1849 forint, 11 találatos szelvény 21 702 darab, nyereményük egyenként 184 forint, 10 találatos szelvény 117 850 darab, nyereményük egyenként 51 forint. A közölt adatok nem végle­gesek, a szelvények ellenőrzése még tart. Mai sportműsor SAKK. Tenkes Kupa nem­zetközi verseny, Harkány, Pla­tán Szálló, 14.00. Eredmények röviden Modellezés A hét végén a Babits Gimná­zium tornatermében rendezték meg a Kaszinó Kupa rádióirá­nyítású autómodell-versenyt, melyen 44 modell állt rajthoz hat kategóriában. Baranyai eredmények. Serdülők. 1. Kel- bert (Ércbányász Modellező Klub). Ifjúságiak. 2. Harsányi (ÉMK). Homokfutó kategória. Serdülők. I. Kiss (Komló), 2. Tabányi (ÉMK), 3. Jankó (Szi­várvány Gyermekház). Kétke- rék meghajtásúak. 1. Kun (ÉMK).. .3. Csermák (Komló). . Teke Pécsi Gázmű - Baross Hun­gária 7-1. NB II. férfiak, Pécs. A Gázmű váratlanul nagy kü­lönbséggel győzött nagynevű elenfelével szemben. A me­zőnyből kiemelkedett az ifjú­sági Pados magabiztos játéka. Pécsi pontfogók: Pados 427, Koncsecskó 423, Berta '418, Kismihály 412, Körmöczi 411. Győr - Pécsi BTC 5-3. NB II. nők, Győr. Pécsi pontszerzők: Rubinszki 387, Horváthné 383, - Engelsbachné 377. Rajt a buggy kategóriában. Fotó: Läufer László Kosárlabda PEAC - Kaposvári Gazdász 93-79. NB II. férfiak, Pécs. A PEAC legjobb dobói: Bodrogi 25, Vida 23, Molnár 22, Bölcs­földi 21. A pécsi Körmöczi István gurít. Fotó: Läufer László Elmúlt a vész A labdarúgók megkapták a támogatást Az Új Barázda Tsz SE két­millió forint támogatást kért Mohács képviselő-testületétől. Amolyan előlegként szeretnék a pénzt hasznosítani a jövő évi kötlségvetés terhére. Tulajdonképpen a tegnap tar­tott önkormányzati ülésen nem derült ki, hogy mi van akkor, ha ezt az összeget a képviselők megtagadják. Nem tudnának az év végéig több meccset játszani? Esetleg a játékosok járandósága kerül veszélybe? A gazdálkodásukról semmi­lyen tájékoztatást nem tártak az ülésen résztvevők elé, s amint azt többen szóvá is tették, a tsz elnöke sem vett részt a tanács­kozáson. Pedig amint elhang­zott ennyi pénzért már megte­hette volna... Az ülésen részt vett tizen­nyolc testületi tag többségi sza­vazattal megadta a kért össze­get, de garanciát várnak, ha netán megszűnne a város NB Il-es csapata, akkor a kölcsönt kérik vissza. Idén egyébként a városi költségvetésből már há­rommillió forinttal támogatták a labdarúgókat. A csapat felbomlását a testü­leti tagok nagyobb része látha­tóan nem venné a vállára, csu­pán ketten szavaztak a kölcsön megadása ellen, ketten pedig tartózkodtak. B. M. KÖZÉLETI NAPILAP Oj Dunántúli nupió Uj Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 Kosárlabda Magyar Kupa Továbbjutott a Postás PPTSE-Soproni KC 85-78 (38-40) Férfimérkőzés a 16 közé ju­tásért, Pécs, városi sportcsar­nok, 50 néző. V.:Szabó, Major. PPTSE: Dinnyés 4, Richter 18/12, Priger 6/6, Kövecses 6, Rab 18/18. Cs.: Béki 8/3, No- vák-,Ilcsik 9/3, Varasdi 10/6, Vojtek 6. Edző: Rabb József. Talán túlzottan lebecsülték alacsonyabb osztályban játszó ellenfelüket a soproniak, így forduláskor mindössze 2 pont­nyi volt az előnyük. Szünet után Rab és Richter a térfél közepé­ről szórt triplákkal kápráztatta el a szurkolókat és az ellenfele­ket, igy a Postás 11 pontnyi ve­zetéshez is jutott. Azonban csaknem sikerült ezt elherdálni, mert a játékrész közepén né­hány pontatlan átadás miatt ha­mar fölzárkózott a vendége­gyüttes, ekkor veszélyben for­gott a győzelem. Az előző esti táncverseny miatt irreálisan csúszós talaj eleve gátat szabott a gyors le­támadásoknak, és a látványos akcióknak. A pécsiek így külö­nösen sikeresen alkalmazhatták bevált módszerüket, a távolról történő dobásokat, és nem ke­vesebb mint 14 hárompontos kosarat értek el. Ettől az ellenfél is összezava­rodott, ám nem ők voltak az egyetlenek akivel ez történt: néha a bírói párossal nem csak a játékosok vitáztak, mint az szo­kás, de ők maguk sem értettek egyet a másik ítéletével. A Sopron legjobb dobói Ivars (29), Dobrovics (17/3) és Ster- benz (17) voltak RABB JÓZSEF: A Sopron nem diktált nagy iramot, ez ne­künk kedvezett, de győzelemre én sem számítottam. Sz. Zs. MA: RONCHETTI KUPA Holnap (szerdán) délután 17 órakor Pécsett, a városi sport- csarnokban a PVSK Co-Order női kosarasai Ronchetti Kupa mérkőzést játszanak a svéd Scania Södertalje együttesével. MEG MINDIG TART A CUKOR VÁSÁR A PÉCSI ÁFÉSZ-NÉL Zsákos (50 kg-os) 36 Ft/kg 1 kg-os (10 kg/zsák) 37,50 Ft/kg Fizetési mód: készpénzben Kiszolgálás zsákos tételben! Várjuk Önt a Pécs, Nagyárpádi út 13/c. (Szuperett Áruház mellett) alatt üzemelő raktárbázisunkban ! Telefon: 13-780 Nyitva tartás: hétfőtől-csütörtökig: 8-15 óráig, pénteken: 8-12 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents