Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-26 / 324. szám
IO aj Dunántúli napló 1991. november 26., kedd Fábos György pécsi festőművész rézből elkészítette Szigetvár városcimerét, amelyet Szigetváron a helytörténeti gyűjtemény épületének bejárata felett helyeztek el. A művész térítésmentesen adományozta alkotását az intézménynék. , Fotó: Proksza László Miért az állampolgár húzza a rövidebbet? Biztosítói csalafintaságok Személyes tapasztalatom szeriint egyre többen vannak, akik télire, amikor úgyis csak a városban közlekednének, leállítják a gépkocsijukat. Lehet, ■hogy takarékoskodni akarnak a nem éppen alacsony benzinárak mellett, avagy amúgy is öregecske kocsijukat meg akarják kímélni a téli sós latyak okozta hihetetlenül felgyorsuló korróziótól. A kötelező gépjárműbiztosításról nemrégiben az Új DN- ben megjelent cikkben, a Hungária Biztosító illetékese azt mondja: „Le kell adni a rendszámot!” Noha tudja, mégis bölcsen elhallgajta az ezzel kapcsolatos utánajárást és költséget, amely a leadást és visz- szakérést tekintve átlagban egyhavi biztosítási díjnak felel meg. Mindez még nem volna olyan nagy baj, de hová teszi a tulajdonos a rendszám, és érvényes forgalmi engedély nélküli kocsit? A KRESZ 59. paragrafusának 3. bekezdése szerint ugyanis rendszám és érvényes forgalmi engedély nélküli gépkocsi, csak mellékűtvonalon és ott is csak 30 napig parkolhat, utána hivatalból elszállítható. Pécsett talán 50 kocsira jut egy garázs és az arány sokszorosan rosszabb a belvárosiban és környékén, ahol a házak többségének még kocsibejárója sincs, emiatt udvarra sem lehet beállni. Lehetne ugyan kérni közterület-használati engedélyt, csakhogy, mint ezt egy korábbi személyes tapasztalatból tudom, ezt az engedélyt nem több téli hónapra, de még egy hónapra is csak hosszas könyörgésre és kivételre hivatkozással adják. Ha még adják, biztosítási díj helyett közterület-használati díjat fizetni. Okos! Az a kötelezettség is őrült ötlet, hogy valaki a leállított kocsi után fizesse a kötelező biztosítást, hiszen az egyetlen centimétert sem mozduló kocsival még akarattal sem lehet másnak kárt okozni. Volna igen eqyszerű, bürokráciamentes és észrevehető többletmunkát sem igénylő megoldás. A leállított gépkocsi tulaidonosa a biztosítónál letétbe helyezi a forgalmi engedélyt és egyben felírják a leHétvégi házam kúpjában a vízszivattyú-sím ering tömítése tönkrement. Pécsett sehol nem tehetett megvásárolói. Egy kft. váf la Ita volna a legyártását, darabonként 900 forintért. Az egyiilk üzletben két bajai fiatalember, hallva a prob lém ómat, elkérte a címemet és megígérte, hogy egy héten belül küldenek négy darabot 400 állításkor a kilométeróra-állást. Még egyszerűbb, ha a biztosító borítékba helyezi a forgalmi engedélyt, a borítékot hivq.Fali bélyegzőjével lezárja és azt a továbbiakban a gépkocsi tulajdonosa őrzi. A kocsi újbóli forgalomba helyezésekor a biztosító ellenőrzi a borítók sértetlenségét, visszaadja a forgalmi engedélyt és a tulajdonos befizeti az esedékes díjakat. Mivel a kilométeróra leállításkori állása fel van jegyezve, bármikor ellenőrizhető akár hatóság, akár a biztosító alkalomszerűen éppen arra járó üzletszerzője által. A rendszám- leadás és a KRESZ rendelkezéseinek és ezek következményeinek tudatos (más aligha képzelhető el) elhallgatása helyett nem kellene inkább az állampolgárok javát szolgáié a fentiekben írt, vagy hasonló megoldást találni? Még mindig az állampolgárnak kell húzni a rövidebbet? Szóbeszéd, hogy január elsejével felemelik, mégpedig tetemesen a casco biztosítási díjakat. Sajnos az ilyen szóbeszéd előbb, vagy utóbb igaznak szokott bizonyulni. Mindez szót sem érdemelne, ha azoknak emelnék fel a biztosítási díját, akik törik a kocsijukat és eddig is már jelentős kártérítést kaptak a biztosítótól. Véleményem szerint azonban az ilyen emelés méltánytalan azok terhére, akiknek még például a Hungária Biztosító létezését is meghaladó 'idő óta — Casco-biztosításukra egyetlen fülért sem kellett a biztosítónak kifizetnie. Pedig ilyenek is vannak, gondolom nem is kevesen. A fenti gondolat nem új, hiszen szóba került már, hogy a kötelező biztosítás díját azokkal szemben felemelik idővel, akiknek a károkozása miatt kártérítést kell fizetni a biztosítónak. Pedig az elgondolása kötelező biztosítással kapcsolatban nem szerencsés. Mint erre már utalt is egy újságcikk, máris közel kétszer annyi károkozó tűnik el betétlao hátrahagyása nélkül, mint korábforintért. Néhány nap núlva ímegka.ptam az alkatrészeket - 195 forintért. Szerencsére, egyre több olyan kereskedővel lehet telátkozni, akikkel a szóbeli megállapodás felér bármi yen írásbeli kötelezettséggel, még a kialkudott haszonról is 'lemondott kereskedői tisztessége kedvéért. K. Gy. • • Üvegezés Az Új DN november 16-i 'számában hír jelent meg a Delta Kisszövetkezet üvegezési munkáiról. A hírben leírtaikat 'Molnár 'Béla elnök 0 következőkkel egészíti ki: Az egy hét és a váll lallási idő, az összetorlódó munkák miatt maximálisnak tekintendő nagyobb munkák esetében. A lakossági rendeléseket, ha behozzák a kereteket, azonnal beüvegezzük. A kirakatbetöré- séknél aznap a helyszínre megyünk és elvégezzük a munkát. Petárdások Olvastam az Új .DN-ben a .„Petárda robbant a szatyorban” című írást. Ehhez szeretnék hozzászólni a magam kis történetével. Lehet, hogy ugyanazokról a „robbantga- tókról” van szó, hisz a két idátum nagyon közeli. November 14-én délután negyed és fél 4 között Komlón, a Zrínyi mozival szemközti járdán — pontosan a Casino előtt — mentem. Az úttesten lassan jött mögöttem egy nagy, világos színű, azt hiszem nyugati márkájú gépkocsi. Amikor mellém ért, a nyitott ablakból egy fiatal férfi (fekete hajú, fekete bőrdzsekiben) közvetlenül rám irányoz- (va, hisz más nem járt arra, kidobott egy égő petárdát. Szerencsére hátra tudtam ugrani, de a durranástól úgy megijedtem, hagy még percek (múlva is remegtem. Viszont megjegyeztem a kocsi rendszámát! Cné - Komló Kiss G. kérdése, hogy fizetését utalhatja-e a munkáltatója bank útján részére? A 8/1991. (X. 31.) iMülM. sz. 'rendelet 2. §-a szerint a munkabért — jogiszabály eltérő'rendelkezése hiányában — a magyar törvényes pénznemben kel'l megállapítani és kifizetni. Azt utalvány vagy más hasonló formában fizetni tilos. E rendelkezés nem zárja ki azt, hogy a munkáltató kollektív szerződés rendelkezése vagy a munkavállaló megbízása alapján a munkabért vagy annak meghatározott részét a munkavál laló 'bankszámlájára átutalja. N. L. kérdezi, hogy az épületről lehulló tárgy által okozott kárért ki a felelős? Polgári Törvénykönyvünk előírása szerint az épület egyes ban. Dr. Csatlós Loránd Pécs 900 helyett 195 forint így lehet több bevételhez jutni Pécsett a szemét is több? Pécs Megyei Jogú Város (Közgyűlésének a „Háztartási szemétszállításról” alkotott rendelete 1991. április 19-én lépett hatályba. A rendelet érteiméiben az eddig érvényben lévő, helyiségenként és havonta fizetendő 18 forintot, átmenetileg 1991. június 30-ig, 31 forintra emelték. A határidő lejártával és új rendelet hiányában az eredeti állapotot kellett volna visszaállítani. Felmerül a kérdés, hogy a napjainkig eltelt közel négy hónap többletbefizetéseit ki és mi módon téríti vissza a lakosságnak? A díjbeszedés vonatkozásában is közvetlenné kell tenni a kapcsolatot a szolgáltató és a lakosság között. (A nem megfelelően elvégzett szolgáltatásért járó dijat legyen imádja megtagadni az igénybevevőnek.) Ennek függvényéiben differenciáltan kell a díjfizetést is megállapítani. Az önkormányzati rendeletben meghatározott, lakásonként és inaponta képződő szemétmeny.nyiség is eltér a nemzetközi, de országos gyakorlattól. A 15 kilogramm, 'illetve 15 literben meghatározott mennyiség nélkülöz minden logikát. Az USA-lban, amely közismerten a világ legszemetelőbb országa, az egy főre eső napi szemétmennyiség 2 kilogramm, Nyugat-Európában ez egy kilogramm, Budapesten, illetve az országos rendeletben ez 3 liter, illetve 0,6 kilogrammban van meghatározva. Traj Ferenc Mi lesz a planetáriummal? A napokban akadt a kezembe a TIT városi szervezetének 1983. évi levele, mely a Csillagászati Baráti Kör, Pécs, Szőlő u. 65/4. alatti — ma kihalt és elárvult — Természettudományi Stúdiójába invitál 'összejövetelre és előadássorozatra. így írtak: „Lehetőség lesz egy planéta ni u ml műsor és megyénk legnagyobb távcsövének megtekintésére is." |A falakon csillagászati fotók és űrhajózási térképek voltak láthatók, az előadóteremben magam is kiállítást rendezhettem, amelyet sók fiatal tekinthetett meg, akiket a témakör érdekelt. A tudományos ismeretterjesztés pécsi fellegvára, úgy tűnik, (megszűnt létezni. Nemrégen olvastam arról, hogy a Olvasóink közül többen érdeklődnek. a Pécs város részneveiről, amelyeket a közelmúltban határozott meg Pécs Megyei Jogú Város önkormányzatának Közgyűlése. A következő városrésznevek a közterületek, tele p ü I é s rés ze k elnevezéséről, művészeti alkotások, közterületi elhelyezéséről szóló önkormányzati rendelet mellékletében lettek felsorolva: Árpádváros, iBálios, Basamalom (Jan- kovich-telep), Balokány (Mar- harétalja), Belváros, Bolgár- kert, Budai külváros (Ledina), Csoronika (Zurna), Daindol (Nagy-, Közép-, Kisdaindol), Diós, Donátus (Aranyhegy), Északmegyer, Fogadó, Füzes, Gyárváros, Gyü'kés (Lámpásvölgy), Havihegy (Tettye, Zidi- na), Hird (Újtelep), Ispitaalja, Kertváros, Kismélyvölgy, Kovácstelep, Makár (Alsó-, Köbajai csillagvizsgáló nem rentábilis, de városunk, sőt megyénk csillagdájáról és épület- együtteséről semmi hír. Úgy hallottam, hogy talán méig tűz is volt már az elhagyott épületben. A pécsi csillagászok pedig az Apáczai Csere János Művelődési Központban tartják hétfő esténként össze- Ijöveteléiket. De mi lesz a sok fiatallal, a programokkal, az érdeklődőkkel? Budapesten, Kecskeméten a hasonló intézmények élnek és Virulnak. |Nem tudom, kitől érdeklődjem, mi lesz a planetárium sorsa? Úgy gondolom, érdemes lenne egy egyedülálló kezdeményezésbe belevágni, csillagászati 'és űrkutatási múzeum létrehozép-, Felsőmakár), Mólom (Mólom Szőlőhegy), Mecsekoídal, Megyer, Meszes (Fehérhegy), ■Nagyárpád, Patacs (Újpatacs), Pécsibánya (Bánom), Piricsizma (Erzsébet-telep), Postavö'lgy (Nagy-, Kispostavölgy, Reménypuszta), Rácváros, Rigáder, Ró- kusdomb (Kisgyüd), Siklósi külváros, Somogy (Bányatelep), Szabolcs (Szaboicsfalu, Sza- bolcstelep), Szabolcshegy, Szentkút, Szentmiklós, Szigeti tanya, Szigeti külváros, Szkókó (Nagy-, Kisszkákó), Tüskésrét, Újhegy, Uránváros, Drog, □szög, Vasas (Bányatelep), Zsébedomb (Kodé). A zárójelben 'szereplő földrajzi nevek a városrészen belüli kisebb területi egységek elnevezései. Az újonnan meghatározott városrésznevek az ezután készülő új térképeken már szerepelnek. Az van benne? A nagy hírverés hallatán, (láttán én Ss vásároltam IMS. HAIR (hajnövekedést serkentő szert — írja egy kétségbeesett olvasónk, aki a haja 50 százalékát már elvesztette. A gyógyszertárban kezembe (vettem a dábozt és megnyomtam, hogy érezzem a benne lévő szert. Abban a pillanat- )ban kicsúszott a dobozból a flakon. Én zavartan, és szégyenkezve nyúltam utána. A (MS. HAIR 890 forintba kerül, inem lehetne ezért a pénzért a doboz két végét leragasztani, biztonságosan zárni. Annál is inkább, mert az esetleges visszaéléséket megakadályoznák vele, és a hasonló „baleseteket” is elkerülnék. Bevallom, gyanúsan néztünk mind a hárman egymásra, akik egyszerre vásároltunk ebből a iszerből. Mi a garancia arra, hogy ennyi pénzért valóban azt kapjuk, amit reklámoznak? Válasz olvasónknak A hadifoglyok kárpótlásával kapcsolatos tájékoztatást kért Sütő László pécsi lakos az Új DN november 19-i számában. Varga István, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének titkára, a következő választ adta: A (baranyai szövetség minden hónap első hétfőjén délután 14 órakor tart összejövetelt. A (legközelebbi december 2-án lesz a szövetség székhazában — Pécs, Apáca u. 15. (Volt Geisler E. utca.) Teljes- körű felvilágosítást és segítséget is adnak a volt bajtársak kárpótlási ügyében. zásával. Csikós Zoltán Jogi tanácsadó részeinek lehűlfásából vagy az épület hiányosságaiból (másra háramló kárért az épület tulajdonosa felelős, kivéve, ha bizonyítja, hogy az építkezésre és karbantartásra vonatkozó szabályokat nem sértette meg, és az építkezés vagy'karbantartás soráin a károk megelőzése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvátható. Az épületre kifüggesztett tárgydk leesésével cikázott kárért a károsulttal (szemben az felelős, akinek érdékében a tárgyat kifüggesztették. E (szabályok nem érintik a felelős személynek azt a jogát, hogy a károkozótól a kór megtérítését követelhesse. Szabó T. a házastársi haszonélvezet korlátozása iránt érdeklődik. A iházastárs haszonélvezetének korlátozását csak a leszámlázok kérhetik. A haszonélvezet korlátozásának bármikor helye van, a korlátozás azonban osak olyan mértékű lehet, hogy a korlátozott haszonélvezet a Iházastárs szükségleteit biztosítsa, figyelembe véve az általa örökölt vagyontárgyakat, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is. Mind a házastárs, mind az örökösök kérhetik a iházastárs haszonélvezeti jogának megváltását. A házastárs által lakott lakásra, az áltállá használt berendezési és fe'lszerelési tárgyaikra fennálló haszonélvezet megváltását nem lehet (kérni. A házastársat a megváltásira kerülő vagyoniból — természetben vagy pénzben - olyan rósz iHteti meg, amelyet mint az örökhagyó gyermeke törvényes örökösként a leszármazók- kal együtt örökölne. Ági öröklés esetén a iháziastársat az ági vagyon egyharmada (illeti meg. A megváltást a hagyatéki eljárás során, ennek hiányában az öröklés megnyílásától számított egy éven bélül a hagyatéki eljárásra egyébként illetékes közjegyzőnél keli kérni. Pécs résznevei