Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-15 / 313. szám
SportHetuegi Lendületből folytatják a kézilabdás lányok A magyar férfi kézilabda- válogatott nemzetközi elfoglaltsága miatt szünetel a férfi NB l-es bajnokság. Folytatják viszont a lányok. Nagyszerűen sikerült a PMSC női csapatának a bajnokság első köre. A pécsi lányok megteremtették annak a lehetőségét, hogy versenyben maradjanak a csoport legjobb négy együttese közé kerülésért, ami azt jelentené, hogy tavasz- szal a felső házban folytathatnák a bajnoki pontgyűjtést. Igaz, ehhez az kellene, hogy a hazai pályán most kezdődő második körben hozzák a reálisan ösz- szegyűjthető győzelmekkel járó pontokat. A PMSC az ősszel, éppen a mai ellenfele fölött aratott dunaújvárosi győzelmével tett nagy lépést a legjobbak között maradásra. Dunaújvárosban határozott védekezésével, gyors kontratámadásokból összegyűjtött góljaival kerekedett a Dunaferr fölé. Sikerült megfogniuk és a játékból kikapcsolniuk az újvárosiak két ászát, Keczkó- nét és Obliszt, s mivel nagyszerűen termelte a gólokat Suga és Szabó, az ősz egyik legnagyobb és egyben legkellemesebb meglepetését szerezték a pécsiek. A piros-feketék ma délután is győzelemmel kívánják folytatni a bajnokságot. A csapat valamennyi tagja - a még mindig sérült Ancil kivételével — teljes erővel készül a Pécs városi sport- csarnokban 16.30-kor kezdődő találkozóra. K. L. Rangadók az NB lll-ban és a megyebajnokságban A rangadók napja lesz vasárnap a labdarúgó NB lll-ban. Ezek közé sorolható a Komló-Paks, a PVSK- Bonyhád és a Boglárlelle- Rákóczi FC mérkőzés. Komlón a tabella második és harmadik helyezettje játszik egymással. A legutóbbi fordulóban mindkettő vereséget szenvedett, a Komló Bonyhádon, a Paks otthon, a Kisdorog ellen. Amelyik csapat legyőzi a másikat, az mindjárt lélektani előnybe is kerül vele szemben, márpedig az is számit. Gyengébben szerepel a PVSK a vártnál, ha kiteszi a lábát a Verseny utcából, mindjárt baj van. Főleg, ha olyan együttesekhez megy, amelyekkel körülbelül egyenlő erőt képvisel. A bonyhádiak azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel megelőzik a PVSK-t. Most még. Jó lenne, ha ez vasárnap délután már másként nézne ki, vagyis ha Rónai István tanítványai jobbnak bizonyulnának a vendégeknél. Ami a többi baranyai gárdát illeti, a PVSK nyomában loholó Boly saját pályáján a harmatgyenge MÁV NTE ellen papírformagyőzelmet arathat, a Siklósra viszont meleg 90 perc vár Marcaliban. Nehéz dolga lesz Kisdorogon a PEAC- nak, mert a legutóbb Pakson is győzni tudó kisdoro- giakat bizonyára feldobta ez a siker. A megyebajnokságban a műsorból a Szigetvár-Pécsi Postás, a Harkány-Sellye és a Töttös—Zsolnay SE mécsesek emelkednek ki. Különösen a Sellye harkányi vendégszereplése tesz kíváncsivá: vajon tovább tart-e a fürdőhely csapatának bravúros menetelése? A Harkány a győzelme esetén a harmadik helyre ugorhatna fel. H. L. Fekvenyomó bemutató A POTE Dr. Jim testépítő klubja nagyszabású fekvenyomó versenyt rendez a pécsi felsőoktatási intézmények hallgatói számára e hét végén, szombaton délelőtt 9 órától a 48-as téri orvosi kollégiumban, Az egyéni és csapatviadalon a fiúk hét, a lányok három súlycsoportban mérhetik ösz- sze erejüket. A hagyományteremtőnek szánt, bemutatóval egybekötött versenyre már több tucat főiskolás nevezett, de a szervezők további jelentkezőkre és még több érdeklődőre számítanak. Kosárlabda PVSK-Falco SE 82-57 (46-22) Labdarugó Eb-szerda Öt ország válogatottja már „páholyban"... NB I. férfiak, B-csoport. Szombathely, 500 néző. V.: Major Gy., Nagy J. PVSK: Fü- zy (14), Klimov (20), Cziglei <14), Hoffmann (15), Tyagu- szov (5). Csere: Ihász (12), Sipos (2). Edző: Varga Ferenc. Csak a második félidő elején volt némi reménye a szorosabb eredményre a hazai csapatnak. A listavezető PVSK magabiztos játékkal győzött és ezzel őrzi első helyét a tabellán. A Falco SE legjobb dobói: Molnár (16) és Melderis (13) voltak. Magyarspanyol megállapodás Barcelonában Gallov Rezső helyettes államtitkár, az OTSH elnöke és a MOB alelnöke Javier Go- mez-Navarro államtitkár, o spanyol Legfelsőbb Sporttanács elnöke meghívására Spanyol- országba látogatott. November 13-án, szerdán Barcelonában találkozott az 1992-es nyári ötkarikás játékokat szervező bizottság, a COOB vezetőivel, megtekintette az olimpiai létesítményeket November 14-én a két sportvezető áttekintette a spanyolmagyar sportkapcsolatok alakulását, a további fejlesztés lehetőségeit. Megvitatták o nemzetközi sport- és olimpiai mozgalom aktuális kérdéseit. Megállapították, hogy a két ország sportkapcsolatai eredményesek, a kölcsönös érdekeknek megfelelően fejlődnek. Gallov Rezső és Javier Gamez- Navarro aláírták az 1992. évi magyar—spanyol megállapodást a sporlküldöttségek és szakértők cseréjéről. Az egyezmény eredményeként a magyar válogatott sportolók további lehetőségekhez jutnak a jövő évi olimpiai helyszínen történő felkészülésre. 69. PMSC-FTC TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Pécs szemszögéből : 66 13 18 37-124 45 Csak Pécsett: 33 11 12 10 40-39 35 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1985—86 1-1, 198687 2-2, 1987-88 1-0, 1988-89 0-1, 1989-90 3-1, 1990-91 1-1. A PMSC az utolsó győzelmét 1989. augusztus 19-én a következő összeállításban érte el: Bodnár - Kónya, Márton, Bódog, Palaczky - Megyeri, Túri, Bérczy, Czéh - Lovász (Vén), Lehota (Nagy T.). Gólszerző: Lovász, Túri, öngól. Pécsett a következő játékosok találtak be az FTC kapujába: 3 gólos: Hegyi, Dárdai; 2 gólos: Dunai dr., Garami, Török, Máté, Kiss, Kardos, Túri, Bérczy, Lovász, Kardos, Schulteisz, Torna; 1 gólos: Dunai II., Pécsi, Daka, Jánosi, Kiss L., Lőrincz, Kerekes, Dobány, Lutz, Róth. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli mérlege: PMSC (otthon) : DVTK 0-0, Rába ETO 2-0, UTE 1-0, MTK-VM 0-0, Tatabánya 3-0, Veszprém 0-0. FTC (idegenben): Váci Izzó 1-1, BVSC-MAVTRANSSPED 0-0, ZTE 4-0, Videoton-Waltham 0-0, UTE 1-1, Tatabánya 1-1. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: Egy héttel o „kupaszerda” után ezúttal a válogatott csapatok küzdöttek meg egymással az európai labdarúgó- porondon. Szerdán nem kevesebb, mint tíz Eb-selejtezőt játszottak, ezeken 25 gól esett, 214 ezer néző figyelte a lelátókról, sokmillió pedig a televíziós készülékek képernyőjén az eseményeket. A kontinens futballberkei- ben sokat vártak ettől a naptól, számítva arra, hogy a jövő évi svédországi Európa-baj- nokságra (június 10—26.) még kiadó helyek közül néhány gazdára talál. így is történt, hiszen Jugoszlávia, a Szovjetunió és Anglia csatlakozott a korábban továbbjutott Franciaországhoz és a házigazda Svédországhoz. Olaszország, Dánia, Írország, Lengyelország és Svájc végleg lemondhatott az Ebindulásról, a fennmaradó három helyre viszont még hét ország pályázik. így Skócia és Románia (2. csoport), Wales és Németország (5. csoport), Hollandia, Portugália és Görögország (6. csoport) reménykedhet az előbbre lépésben. A szerdai mérkőzések egyik nagy vesztese Svájc volt, amely a 72. percig remekül játszott, de akkor a román Dórin Mateut betalált a vendégek hálójába. A svájciak reményeit egyetlen játékos foszlatta szét, s ugyancsak egy labdarúgó mentette meg az angolokat. A lengyelek ellen Lineker a 77. percben egyenlített, s ez az egy pont biztosította a szigetországiak számára a csoportelsőséget. Lineker egyébként pályafutása 46. találatát érte el a válogatott csapatban! Wales nagy szerencsével, csak az utolsó percekben 11-esből elért góllal tudta Luxemburgot legyőzni, s így még versenyben van az elsőségért a világbajnok Németország válogatottjával. A szerdai EB-selejtezők eredményei: LengyelországAz FTC jelenlegi idegenbeli mér- lege : 6 1 5-7-3 7 7. OROSZLANY-MOHACS TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Mohács szemszögéből: 6 1 2 3 6-6 4 Csők Oroszlányban: 3 - - 3 1-5 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményei: 1988-89 0-1, 1989-90 1-3, 1990-91 0-1. A Mohács gólját Martina szerezte. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: Oroszlány (otthon) : Soproni LC 1-1, Dorog 0-0, Poksi Atom 1-3, Ganz-Danubius 2-2, Sabaria-Tipo 0-0, Nagykanizsa 0-1. Mohács (idegenben) : Ajkai Bányász 1-0, BKV Előre 0-0, III. kér. TTVE 0-1, ESMTK 4-1; Poksi Atom 0-0, Sabaria-Tipo 0-0. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: Az Oroszlány jelenlegi hazai mérlege: 6 - 4 2 4-7 4 A Mohács jelenlegi idegenbeli mérlege: 6 2 3 1 5-2 7 Anglia 1-1 (1-0), Törökország- Irország 1-3 (1-1), Olaszország—Norvégia 1-1 (0-0), Ciprus-Szovjetunió 0-3 (0-1), Ausztria-Jugoszlávia 0-2 (0-2), Pánia— Észak-lrország 2-1 (2-0), Spanyolország—CsebszlováLabdarúgó II. o., Czibulka- csoport, 12. forduló: Boda— Görcsöny 7-0, Gödre—Szente- gát 2-1, Tarcsa-Hetvehely 5-2, Boksa—Bogádmindszent 3-0. Kővágószőlős—Vajszló 1-3, DráA hét végén megalakul az Európai Kézilabda Szövetség, az EHF. Az új szervezetnek a magyar szövetség is tagja lesz. Erről nyilatkozott Madarász István, az MKSZ főtitkára az MTI munkatársának:- A nemzetközi szövetségen belül évek óta tevékenykedik az európai tagál'la'mok munkaközössége. Ez a testület nemrég úgy döntött, hogy átalakul, s a többi kontinens példáját követve létrehozza az európai szövetséget. Az alapító közgyűlést pénteken és szombaton Berlinben tartják, ezen szövetségünk is képviselteti magát. A ,nrvi delegáltunk Vilcsek György, az elnökséget helyettesítő ad hoc bizottság egyik tagja.- Hány tagja lesz az európai szövetségnek?- Tudni kell, hogy a nemzetközi szövetség 106 tagországa közül 30 európai. Am ézek közül nem mind ért egyet Az amerikai John McEnroe egyszeri kihagyás után ismét Indul az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon - jelentették be a január 13. és 26. között Melbourne-ben sorra kerülő esemény szervezői. A „szuperfenegyerek” hírében álló John McEnroe tavaly januárban még részt vett a Grand Slam-sorozat első viadalán, de a negyedik fordulóban, s svéd Mikael Pernfors elleni mérkőzésen addig vitatkozott, sértegette a mérkőzésvezetőt, míg kizárták a további küzdelmekből. A világranglista egykori éllovasa ezt az eljárást annyira nehezményezte, hogy megsértődött, s azóta nem is állt rajthoz egyetlen ausztráliai tornán sem. kia 2-1 (1-0), Románia—Svájc 1-0 (0-0), Skócia—San Marino 4-0 (3-0), Wales-Luxemburg 1-0 (1-0). A felsorolásból is kiderül, hogy a vendégcsapatok elég jól szerepeltek. vafok-Szabadszentkirály 0-2, Bükkösd—Kémes 1-1, Kishórságy—Szentlőrinc 2-2. Az élcsoport állása: 1. Kémes 22, 2. Szentlőrinc 20, 3. Kishárságy 19 pont. a kontinentális szervezet létrehozásával, tehát várhatóan olyan kéttucatnyi ország lesz az alapítók közütt.- Van-e információ arról, kik lesznek az új szervezet vezetői? — Úgy hírlik, hogy 5 tagú vezetőséget választanak, s ha minden igaz, akkor a szervezet élére svéd elnök kerül. Az azonban már most biztosnak tűnik, hogy magyar tagja nem 'lesz a szűk vezérkarnak.- Hol lesz az EHF székhelye? — Erről még nincs információm, de könnyen elképzelhető, hogy valamelyik svájci vámosra esik a választás.- Milyen jogköröket kap az európai szövetség? — Ahhoz nem fér kétség: az EHF veszi kézbe az ifjúsági kontinensbajnokságok leibonyolítását, s várhatóan az európai kupasorozataik szervezését is. A 31 éves játékosról, a világranglista jelenlegi 29. helyezettjéről a hírügynökségek megemlítik, hogy eddig négyszer próbált szerencsét az ausztrál nemzetközi bajnokságon, de próbálkozásai nem jártak sikerrel, egyszer sem végzett az élen. Mai sportműsor Kézilabda. NB I. nők: PMSC -Békéscsaba, Pécs, városi sportcsarnok, 16.30. Asztalitenisz. Oregfiúkver- seny, Kinizsi-terem (Xavér u.), 13.00. Lehel Jenöné Qj Dunántúli napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 Megjelent a Pécsi TÉR, a város hetilapja! A legújabb szám tartalmából: • Mi történt dr. Nyárádyval, a karmentővel első szenzációs műtétje óta? • A mi tornatermünk a ti udvarotokban épül és fordítva. Helyzet- jelentés a Széchenyi Gimnázium és az Egyetem utcai általános iskola különös ügyéről. • Az oktatási törvény rövidített szövege. • Interjú a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének regionális képviselőjével az érdekvédelemről és az új törvényről. • Szolgáltatás: tüzelő-körkép. • A jugoszláv háború: Megdöbbentő írás egy szerb csecsemőknek és kisgyermekeknek felállított II. világháborús horvát koncentrációs táborról. • Miért gyenge az RMDSZ? Interjú Pillich Lászlóval, a román parlament képviselőjével. • Bemutatjuk Bocz Gyula „szobrászembert”. • Filmjegyzet, színházkritika és programajánlat a hét minden napjára! Egy tizes péntekenként! ÚKUS A számok tükrében A PMSC jelenlegi hazai mérlege : Európai Kézilabda Szövetség alakul John McEnroe is Indul Melbourne-ben