Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-13 / 311. szám
10 üj Dunántúlt napló 1991. november 13., szerda Vállalkozók kerestetnek Egyházaskozár a haladás útján Új településrész a községben November Hadd kezdjem angol stílusban: beszélgessünk az időjárásról. Szép lassan mindenki elhiszi, hogy hideg van; nem csak lesz tél, hanem máris a nyakunkba ugrott. Reggelente látom, már a legvagányabbak is előbányászták a kesztyüt-sálat. Mert oly sokáig hihetetlen, hogy vége a nyárnak. Főképp idén, igazán sokáig bírta. Jött a szeptember, az október, s a nyár csak egyre, egyre... mint marat- honi futó, aki nem nézi a kilométereket, neki nem kell vinnie a hirt. Aztán, mint egy gongütésre - szürke, nehéz ütés volt ez - megérkezett a nyár az őszbe, s annyit rebegett: „Vesztettünk!”. Ezzel ki is hunyt egy pillanat alatt. Attól fogva szél, eső, s szikrázó hideg. Utaznak a kabátok a buszon. Egyre kevesebb ember és egyre több kabát. Alig-alig férnek, préselődik egymáshoz a puffasztott dzseki, a vastag posztó, a bunda. A megállóban újabb kabátok állnak, itt-ott kezek, lábak, fejek lógnak ki belőlük. Felszállnának a buszra, mert vágynak valahová (jaj, és a hideg!). Azonban... - és itt a Volán szidalmazása következik; majd újból csönd, néma to- pogás. Szürkeség. Egy sötétszürke hónap. A halottak napi kis gyertyákat már rég elfujta a szél, eláztatta az eső, csak a viaszcseppecskék keményednek a sírköveken; karácsony örömfényei pedig még messze vannak, úgy tűnik, a távoli jövőben. Addig még sokat kell aludni, sokat kell álmodni és sokat kell jónak lenni. Több mint egy hónap, több mint egy emberélet: no- vEMBER. Egy fedél alatt kell kibírjuk. M. K. Szövegelés „A kelet-európai országok hisznek a Nyugatnak, amely nem akarja megnyitni előttük a piacát.” J. Palmier „A Szovjetunióban az emberek többsége úgy véli, a privatizáció annyit jelent, hogy kive- zsel valamit más szebéből, és a te zsebedbe teszed. És ez teljes mértékben ideológiamentes cselekedet.” J. Sachs Egyházaskozár Baranya- északi részén fekszik. Ha végig megyünk a falu főutcáján, bebarangoljuk a régi és új település- részeket, egy dolog nyilvánvalóvá válik: ez a falu sokat fejlődött az utóbbi években. Az 1930-as népszámlálás szerint 83 magyar és 1136 német lakta, 1970-re az arány megváltozott, amikor 843 magyart és 200 németet számláltak. Az 1940-es években a kitelepített német családok helyére moldvai csángók, bukovinai székelyek és felvidéki magyarok költöztek. Weisz Péter, a település volt tanácselnöke, a helyhatósági választásokon nagy többséggel megválasztott polgármestere szerint a falu elemi érdeke, hogy a közösségi ügyek soha ne függjenek a nemzetiségi hovatartozástól. — Átlagos baranyai falu a miénk — vallja a polgármester. — De tudni kell, hogy az itt élő emberek rendkívül sokat tettek szűkebb hazájuk érdekében. Földrajzi fekvésünk évtizedekig meghatározó volt, a megyehatár mellett valójában a megye perifériájára szorultunk. A pénzszűke is visszahúzó erő volt. Fejlesztésre évente 800 ezer Ft-ot fordíthattak, ami öt év alatt nem több mint 4 millió Ft. Ebből pedig komolyabb beruházásra gondolni sem lehetett. Egyházaskozárban mégis lépni mertek. Pályázatok útján öt év alatt 34 millió forintot hoztak a faluba, ami önmagáért beszél. Ebből korszerűsítették az általános iskolát, építették a padlófűtéses tornatermet, aszfaltozták a tanácsi kezelésű utakat, javították a közvilágítást, kialakították a csecsemőgondozási központot és az idősek napközi otthonát, rendbe tették az orvosi rendelőt, valamint a községházát. Jutott pénz a volt társközségek közvilágításának korszerűsítésére, a hidak és a temetőutak javítására, a ravatalozók rendbetételére, játszóterek kialakítására, az előljárósá- goi épületek felújítására. Ma sok tekintetben elbizonytalanodtak az emberek. Félnek a munkanélküliségtől. A korábbi nagyarányú építkezések azt bizonyítják, hogy itt képzelték el az életüket. Sok az ingázó, az átszervezések őket érintik először. Vállalkozót keresnek tehát. A tervek között szerepel az óvodai és az általános iskolai német nyelvoktatás teljeskö- rüvé tétele, amelynek első lépéseit már megtették. A nyelvileg is szakképzett pedagógusok jó partnerei a közigazgatás elképzeléseinek. Az iskolai nyelvi labort a lehető legkorszerűbbnek képzelik el. Bár a helyi intézmények fenntartása egyre nagyobb teher, s még mindig hiányzik az önkormányzati működés feltételeinek mindenre kiterjedő szabályozása, a kozáriak más terveket is szövögetnek. Egyik fontos teendőjük a volt társközségek vezetékes ivóvízzel való ellátása. Az országos céltámogatásból elnyert összeg alapján a polgárok a kerti csapokig ingyen kapják a rendszert, rájuk csak a házukba való bevezetés vár. Felújítják a gazdaboltot, pótolják a járdákat és indítják a maguk között csak „tűzfal” programnak nevezett akciót. Az itt élő német nemzetiség természetes igénye, hogy kapcsolata legyen Németországgal. Ennek jegyében több éve együtt működnek a Stuttgarttól 20 km-re lévő településsel, Gerlingennel, a kitelepített egyházaskozáriak lakóhelyével. Az Egyházaskozárban élő csángók is szorosabbá kívánják fűzni kapcsolataikat szülőföldjükkel. Ä több évtizede működő csángó népdalkor a Lakitelki Alapítvány támogatásával a közelmúltban fogadta a romániai 4000 fős Lészped kulturegyüttesét. A vi- szontlátogatás a kozáriak részéről a napokban történt meg. Weisz Péter erről így fogalmazott: „Ha megerősödik a két külföldi kapcsolatunk, akkor megvalósul egyfajta összekapcsolódás Gerlingentől Egyházaskozáron át Lészpedig.” Van tehát feladata az egyhá- zaskozári képviselőtestületnek és a falu népének. Dr. ifj. Erdődi Gyula Vita a „ez” körül A klasszikus közmondás szerint nemcsak az idő változik, de azzal együtt mi is másokká leszünk. Nyelvünk is állandóan változik: hol szűkül, hol bővül. Hogy helyesírásunkban is sokféle változás figyelhető meg, azt időzönként ismerte« szabályok igazolják, amelyeket vagy betartanak, vagy nem. így vagyunk például a ez betű használatával. Nemrégiben tájékoztató cikk jelent meg Apáczai Csere Jánosról. E kettős nevű 17. századi pedagógus, bölcselő, iró előneve szülőhelyéről: Apáczai. Ezért a nevében rejlő c-t régiesen cz-nek Írjuk. Ugyanígy járunk el Szenczi Molnár Albert névírásánál is. Indok: abban az időben, ha a helységnévben c betű volt, azt általában cz-nek írták. Eléggé gyakran tz szerepelt c helyett. Ha azt vesszük figyelembe, hogy az író saját korában hogyan írta előnevét, akkor Apát- zait és nem Apáczait kellene írnunk. Az 1963-as Magyar irodalmi lexikon hasábjain (I. kötet 39-42.) mégis Apáczai Csere János név olvasható. Az 1988-ban megjelent Helyesírási kéziszótár szintén az Apáczai és a Szenczi név használatát írja elő. Igen ám, de a tanárok és a hallgatók szinte kivétel nélkül tanulmányozzák a „spenót” néven közkeletűvé vált akadémiai kiadványt, A magyar irodalom történetét, amelynek 2. kötetében a Szenei Molnár Albert (67. lap) és az Apácai Csere János (239. lap) névnek nem a cz-s, hanem a c-s változata található. Ugyanígy a különböző szakkönyvekben, például a Magyar gondolkodók - 17. század-ban. Ha mindehhez még hozzávesz- szük az akadémikus irodalom- történészek c-s névhasználatát, teljes a káosz. Nézzük, mit mond a legújabb A magyar helyesírás szabályai 187. pontja: „Az olyan névformák, amelyek eltérnek ugyan az egykoriaktól, de már hosszú és következetes hagyományuk van írásgyakorlatunkban, ebben a formában használandók: Bocskai, Rákóczi, Zrínyi, Apáczai Csere, Tsétsi János) stb. Az ilyen neveket nem szabad visz- szarégiesíteni, (pl. Zríni), sem pedig korszerűsíteni (pl. Csécsi).” Bizzunk abban, hogy a „hosszú és következetes” írás- gyakorlat eldönti majd a c-s avagy a cz-s írásmódot — jelzős előnevek esetén. Ha születéshely a családnév jelzője, a két névelemet általában együtt használhatjuk, de stilisztikai vagy rövidség kedvéért az előnevet önmagában is használhatjuk. Például: Apáczaival foglalkozunk, Csokonait olvassuk. Régebben a c betű elképzelhetetlen volt z nélkül. Nagy vita és többszöri próbálkozás a Si- monyi Zsigmond féle iskolai helyesírás 1903-ban elhagyta a c mellől a z-t, 1922-ben pedig az akadémiai helyesírás is elfogadta a c hangnak puszta c-vel való jelölését. A vezetéknevekben azonban továbbra is megmaradtak a cz-k, mint pl. Czuc- zor, Kazinczy, Rácz nevekben. A Ferenc keresztnév c-je azonban mindig z nélkül írandó, még cikkor is, ha vonzó is a cz-s írásmód. dr. Tóth István Állás itthon, vagy külföldön ? Angliai beszélgetés egy magyar kutatóval „Dr. Frigyes Lesták UMIST CENTRE FOR PROCESS INTEGRATION Manchester...” — olvasható egy magyar egyetemi oktató névjegykártyáján a cím és a munkahely megnevezése. Hogy a harminc éves fiatalember miért dolgozik Angliában, a Manchesteri Műszaki Egyetemen belül működő Folyamatintegrációs Központban, s miért nem maradt meg eredeti munkahelyén, a Veszprémi Egyetemen, az felfogható magánügyeként is. Ám manchesteri dolgozó- szobájában, beszélgetésünk során számomra olybá tűnt, hogy ennél többről van szó. A Budapesti Műszaki Egyetemen hat évvel ezelőtt végzett Lesták Frigyes elmondása szerint ugyanis néhány éven belül 15 évfolyamtársa próbált külföldön, fejlett nyugati országban szerencsét Vajon marad-e itthon a lassan-lassan átstrukturálódó, modernizálódó gazdaságunk számára elégséges számban jól képzett mérnök, kutató, egyetemi oktató, speciális területeken is jártas szakember? Vagy akik most nyugaton felvértezik magukat új ismeretekkel („beleszippantva” egyben az ottani légkörbe, megismerve a kinti követelményeket) egyszer majd visszatérnek? — Bár szerettem otthon dolgozni, (pályakezdő okta- tórásaimmal gyakorta éjszaka jártunk haza az egyetemről, annyira lekötött bennünket a kutatómunkánk) komolyan foglalkoztatott egy idő után, hogy esetleg felhagyok a hivatásommal és valami jövedelmezőbb foglalkozás után nézek. Tudományos segédmunkatársként, félévenként, évenként meghosszabbításra kerülő munkaszerződésekkel dolgozni bizony nem tűnt valami biztos egzisztenciának. A státuszba helyezésünkkel nem nagyon siettek feletteseink, a Fizetésünk összegéből pedig arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy Magyarországon a piac sokkal jobban elismeri a fagylaltárust, a lángossütőt, de még a vásári seftelőt is, mint az egyetemi oktatókat, tudományos munkát végzőket. — De nem hagyott fel a hivatásával... — A Manchesteri Műszaki Egyetemen belül működő PINCH-technológiával foglalkozó folyamatintegrációs központból kedvező választ kaptam munkalehetőség után puhatoló levelemre, s ami az otthoni bizonytalan idejű munkaszerződések után kellemes meglepetés volt: itt rögtön 3 éves szerződést írhattam alá. — Szakmailag előrelépést jelentett a manchesteri állás? — Feltédenül. Szabadon kutathatok, oktathatok az egyetemen és szabadon rendelkezhetek bizonyos pénzösszegek felett. Árról nem is beszélve, hogy azzal a PINCH-technológiával foglalkozhatom, amely diplomadolgozatomnak volt a témája, s amelyet éppen az itteni professzorom, Bodo Linnhoff dolgozott ki és terjesztett el az iparban óriási sikerrel, forradalmasítva az eddigi vegyészmérnöki, vegyipari tervezési procedúrákat. Megbízóink a világ legnagyobb, leghíresebb vegyipari cégei, így külön előny, hogy ezeknél is kiépülhetnek személyes kapcsolatai m. — Milyen tapasztalatokra lehet ilyen közegben szert tenni? Az új hely menynyire formálta szemléletét? — Az eddig itt töltött két év számomra tökéletesen elég volt ahhoz, hogy gyökeresen megváltozzon a szakmához, az oktatáshoz és a kutatáshoz való viszonyom. Beleértve mindebbe a tanítványokkal való kapcsolatot is. Mig ugyanis Magyarországon az oktató egyre kiszolgáltatottabb, egyre inkább ki van téve a hallgatók kénye-kedvének, addig itt azt tapasztalom, hogy lényegesen nagyobb a tekintélyűk az oktatóknak és az általuk leadott anyagnak. Ennek persze az is oka lehet, hogy a hallgatóknak, a hallgatók szüleinek itt igen komoly összegeket kell fizetniük az egyetemi oktatásért. — Mennyire látja komoly veszélynek, hogy a magyar értelmiségiek, mérnökök, kutatók jó része külföldön próbál szerencsét és tartósan, vagy végleg kint is marad? — A fizetések kétségkívül magasabbak. Ha itt egy egyetemi tanár a feleségével együtt állásban van, akkor egész biztos, hogy nem kell feszítő, a hétköznapokat pokollá tévő anyagi gondokkal szembenézniük. Lakást vehetnek, vagy bérelhetnek, két autót is tarthatnak, a rövi- debb utazások mellett két-három évente távoli, egzotikus országokban nyaralhatnak, és gyermekeiket megfelelő színvonalú iskolákba járathatják. Nem beszélve arról, hogy a hétvégét kirándulásokkal, pihenéssel tölthetik és nem kell a megélhetés miatt akkor is gürcölniük. Ilyen körülmények között természetesen arra is van módjuk és idejük, hogy szakmailag szinten tartsák magukat. Egyébként attól nem kell tartani, hogy a többség elhagyná az országot, hisz kötik az embert a baráti, a családi szálak. — A hazatérés gondolata nem foglalkoztatja ? — Természetesen Magyarországon dolgoznék a legszívesebben. Otthon azonban úgy látom, hogy — bár igyekeznek ma már magas technológiai színvonalat megvalósítani, bevinni az országba — komoly gond van a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazásával. No és a szakemberek anyagi érdekeltségét is meg kellene valahogy termetem, hiszen ők elsősorban a szakmájukból szeretnének megélni. Mára a képlet nagyon egyszerű: a mi munkaerőnk nemzetközivé vált, s az ember annak adja el tudását és munkaerejét, aki azt jobban megfizeti. Ha a magyar cégek ma már tudnak több száz millió, vagy több milliárd forintot költeni a technológiára, a technikára, akkor a szürkeállományra is többet kellene fordítaniuk. Persze, csak azt kell megfizetni, aki napról-napra produkál is. Ezt itt így csinálják. Balog Nándor A modern tornaterem Toliseprű
