Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)

1991-11-07 / 305. szám

Heti jegyzet Rúgd agyon! Kezd elfogyni a magyar fo­cival kapcsolatos türelem. No, nem az enyém, hanem úgy ál­talában. A nézők a lábukkal szavaznak, a jegyeladásból származó bevételcsökkenés az emelkedő árak ellenére is sú­lyos forintokban mérhető az együtteseknél. A tudósítók is imitt-amott már olyan meg­jegyzésekre ragadtatják magu­kat, amiből világosan kiderül, hogy több gólról, de főleg jobb játékról szeretnének hírt adni, és nem csak a klubcsa­patok, hanem a válogatott meccseiről is, amelynek az EB-sorozatban való 40 százalé­kos szereplése csöppet sem dicséretre méltó^A bíráló sze­repet pedig olyan elismert és a foci mellett elkötelezett publicisták is kezdik fölvállal­ni, akikről köztudott, hogy min­denük a labdarúgás, Így hát szó sem lehet a kívülálló rosszindulatú, vagy kárörömmel teli acsarkodásóról látva honi labdarúgásunk vergődését, csupán a tények sorolásáról. És, kezd úgy tűnni, egyre türelmetlenebbek 'lesznek ma­guk a játékosok is, hiszen ko­rábban soha nem látott sza­bálytalanságok, durvaság, né­ha láthatóan szándékos bele- menések uralkodnak el a pá­lyákon. Az MLSZ pedig fe­gyelmez. Hogy mennyire haté­konyan, az már persze kérdé­ses. A sárga lap immár a hár­mas sípszóval együtt szintén elszáll a fellegekbe, minden meccsen tiszta lappal nézhet farkasszemet egymással védő és támadó. Újabban a kiállí­tásokat is meg lehet váltani pénzbüntetéssel. És, hogy a szabálytalankodó játékost „ko­molyan" elrettentsék a további hasonló esetektől, alkalmasint még több hetes átlagjövede­lem fizetésére is köteleznek mondjuk egy gólhelyzetben hátulról történő akasztásért, ami miatt a sértett fél esetleg két hetet még ágyban is tölt­het. A gáncsoskodó pedig vi­dáman fizet, és legközelebb esetleg kezdi elölről. Mivel a tarifák nem közis­mertek, próbáltunk az MLSZ- ben tájékozódni, hogy mégis milyen elvek alapján vetik ki ezeket a „félelmetes" összege­ket, hiszen gondolom, vannak súlyossági fokozatok. Mondjuk ez jól hangzana: gáncsolás bokaficammal 2000, térdsza- lagszakadássol 5000, sipcsont- töréssel 10 000, kapus nekilö- kése a kapufának csigolyasé­rüléssel (ilyen is volt) 20 000 Ft. Az MLSZ fegyelmi bizottsá­ga azonban, mint megtudtuk, a csöppet sem barátságos hangú úrtól a szövetségben társadalmi munkásokból áll, hetente csak egyszer ülésezik, telefonon akkor sem érhetők el, ha valami konkrétan érde­kel, utazzam föl Pestre. A já­tékosoknak így mi mást is ta­nácsolhatnánk, rugdossák egy­mást továbbra is sziwel, lélek­kel. Csak vigyázzanak, mert a nagy számok törvénye alapján egyszer mindenki sorra kerül a másik oldalon is! Szűcs Zsolt Újra a csúcson a PVSK Ha kellett, a pályaudvaron aludtak a bajnokok A PVSK országos bajnok felnőtt női csapata (balról jobbra): Kovács Ildikó, Bátor Barbara, Kovács Bernadett. Tizenhét éve tart a PVSK tájfutóinak páratlan sikersoro­zata és minden gond ellenére idén sem volt másképp. A hazai élmezőny már a nyár elején unottan legyintett, ami­kor a Hosszú távú, a Sprint és a Váltó OB után kialakult sorrendet nézegették. Tekinté­lyes fölénnyel a PVSK állt az élen. És Pavlovicsék nem is engedték azt a bizonyos saj­tot kiénekelni, mert az októbe­ri csapatbajnokságon és a klasszikus távú egyéni OB-n véglegesen bebiztosították az 1991. évi bajnoki pontverseny­béli fölényes győzelmüket. Sülle Ferenc, a pécsi MAV- igazgatóság igazgatóhelyette­sének, a tájfutók szakosztály­vezetőjének értékelése szerint szinte a csodával határos, amit a lányok—fiúk produkál­tak. A legnagyobb elismerés illeti őket azért is, mert nem siránkoztak az anyagi lehető­ségek alapos beszűkülésén, nem estek letargiába, hanem akár saját zsebükre, de ver­senyeztek, aludtak sátorban, pályaudvarokon, ha kellett. A vasutasok 18 bajnoki ér­met szállítottak Pécsre, közte 7 OB-aranyat, 4 ezüstöt és 7 'bronzot, s további 22 bajnoki helyezést. A legszorgalmasabb vasutas tájfutó Pavlovics Gábor volt. A sprint és a klasszikus távú egyéni OB aranya mellett csa­patbajnoki cím részese is volt, továbbá ő volt a csehszlová­kiai világbajnokság legered­ményesebb magyar válogatott­ja a férfi csapatban. A felnőtt férfiak — Pavlovics, Kelemen, Szieberth, Szabó és Rankasz — 1—1 arany-, illetve ezüst­éremmel még mindig félelme­tes ellenfelei bárkinek! A ta­valyi visszavonulása után ta­vasszal Kelemen János rutin­éból a rövid távú OB-n egyéni ezüstérmes lett. A tegnap klasszikusa, Szabó is bizonyí­totta; jó az öreg a háznál! Szieberth Péter tavasszal re­mekelt, ősszel sehol nem volt. Új neveket is megismerhet­tünk; Rankasz Ernő a honi él­mezőny tagja lett. Kellemes meglepetésre két fiatal tehet­ség is kopogtatott: Gyurina Szabolcs a 14 évesek között nyert bajnoki cimet, míg a 18 éveseknél Gajdos Péter két számban is 3. lett. A lányoknál a Kovács kettős nemcsak itthon villogott. Ildikó a felnőtt Vb negyedik helye­zett magyar válogatott tagja­ként, Bernadette pedig a ju­nior világbajnoki 6. helyezett válogatott tagjaként szerzett dicsőséget. A kisebbik Kovács­lány egyéni OB-cimet is szer­zett az ifjúságiak között sprint távon. A Kovács Ildikó, Kovács Bernadette, Bátor Bar­bara összeállítású csapat a pécsi-baranyai tájfutás törté­netében először nyert felnőtt országos bajnoki címet az ok­tóberi CSB során. A feltűnést keltő siker még értékesebb azzal a ténnyel, hogy a még- csak 22 éves vezéregyéniség Ildikó mellett Bernadett és Barbara ifjúsági korúak. A nagylányok mellett a kicsik is bizonyították; akad új tehetség. A Benedek Virág, Kesztyűs Szilvia, Sértő Nóra ■felállású serdülő csapat a Váltó OB-n aranyérmes lett. A PVSK-tájfutók sikerszériája ellentmondó a napi valóság­gal, az egyáltalán nem ideális szakmai, szervezeti körülmé­nyekkel. Óvjuk őket! (Kiss E.) Kialakulóban az ATP-döntö mezőnye A férfi teniszezők IBM—ATP kör* versenye a héten ér véget Bir­minghamben, Moszkvában és Sao Paulában. A szokásos záróakkord­ra. az ATP-fináléra november 13. és 17. között kerül sor Frankfurt­ban. A 2,27 millió dolláros tornán az aktuális világranglista első nyolc helyezettje vehet részt. A viadal előtti héten már biztosítot­ták helyüket a frankfurti elitme­zőnyben, egyedül a jelenlegi nyol­cadik helyezettnek, az amerikai Andre Agassinak van izgulnivaió- ja. A 21 éves játékos (1749 pont) pozícióját komolyan csak a 10. he­lyen rangsorolt csehszlovák Karel Novacek (1599) veszélyeztetheti, mivel Novacek honfitársa, a 9. Petr Korda (1600) már az első for­dulóban elbúcsúzott a moszkvai Kreml Kupán (Novacek ugyancsak a szovjet fővárosban versenyez, mégpedig első kiemeltként). A szervezők már el is készítették a két négyes csoport beosztását. A két ág egy-egy híres teniszező­ről kapta o nevét: Ilié Nastase-csoport : Jim Courier (amerikai, 2.), Bo­ris Becker (német. 3.). Guy Forget (francia, 6.), Pete Sampras (ame­rikai, 7.). John Newcombe-csoport: Stefon Edberg (svéd, 1.), Michael Stich (német, 4), Ivan Lendl (csehszlovák, 5), Andre Agassi (amerikai, 8.) Ul du Mil Kié legyen a negyei sportdij? A Baranya Megyei Közgyű­lés rendelete szerint a jövőben is odaítélik az arra legérde­mesebbeknek a közgyűlés Testnevelési és Sport Díját. Ebből évente két darab ado­mányozható, és az eddigiek­től eltérően a díjazottakra a sportegyesületek, sportszerve­zetek és szakszövetségek te hetnek javaslatot. Ezt érdemi indoklással minden év január 10. napjáig kell eljuttatni a megyei közgyűlés elnökének, a dijat pedig a március 15-i ünnep alkalmából adják át. Labdarúgás. NB I. ifjúsági bajnok­ság. Veszprém—PMSC 2-0 (1-0). Veszprém. V.: Mészáros. PMSC: Kerényi — Varga, Rózsavölgyi, Fe­hér, Liebel — Benkovics, Baranyi. Dárdai, Schwarzkopf — Rózsahegyi. Dárdai. Edző: Máté Csaba. G.: Beke. Donát. A pécsiek közül jók: Varga, Rózsavölgyi, Dárdai. A BAJNOKSÁG ALLASA 1. UTE 2. Kispest-Honvéd 3. Vasas 4. FTC 5. Tatabánya 6. MTK-VM 7. BVSC-MAVTR. 8. Vác 9. Haladás 10. ZTE 11. DVTK 12. PMSC 13. Gy. Rába ETO 14. Videoton-W. 15. Veszprém FC 16. Siófok 35-10 22 40-15 21 26-15 20 13- 7 17 24-22 16 19-16 14 21- 22 14 28-20 12 21-22 12 22- 27 11 13-21 10 21-32 10 23- 27 9 15-20 9 15-29 8 1 10 14-37 5 Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyyezető igazgató Főszerkesztő; LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út 34. 7601 PL: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármelyik hlrlapkézbesltő postahivatalnál, a hiriapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési d| egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint ISSN 0865-9133 Dunántúli napló Nem sikerült... Werder Bremen— Ferencváros 1-0 (0-0) Werder Bremen: Reck ­Wolter, Bratseth, Hermann — Eilts, Borowka, Bode, Votava, Harttgen (Legat, az 51. perc­ben) - Rufer, Neubarth. Ferencváros: Balogh - Si­mon, Telek, Szergej Kuznyecov — Póling, Lipcsei, Szenes, Kel­ler — Wukovics, Albert, De- szatnik (Rácz, a 77. percben). Az első tapsot Lipcsei ér­demelte ki: távolról kapura küldte a labdát, de Reck jól helyezkedett, különösebb gond nélkül védett. Később is a fradisták akarata érvényesült, Baloghot leszámítva többnyire mindenki a Werder térfelén tartózkodott, s egyik támadá­sukat a másik után vezették. A 22. percben bizonytalanko­dott a ferencvárosi védelem, Telek is rosszul fejelt a lab­dába Harttgen elé, aki 13 méterről kapu fölé bombázott. Aztán meghűlt a vér a hazai drukkerek ereiben: Borowka nagy bedobását Bratseth csúsztatta meg, Balogh és Neubarth verekedett a labdá­ért, amely a kapufára pattant. A játékvezető a kapus ötösön belüli akadályozása miatt idő­közben megállította a játékot. A másik oldalon Wukovics le­hetett volna „király", de közel­ről kapu fölé küldte a labdát. Ez volt az eddigi legnagyobb helyzet! A 40. percben Eilts előtt nyílt nagy gólszerzési lehetőség, ám Lipcsei a 16-oson belül nagy vágtával utolérte, s‘ ha üggyel-bajjal is, de szerelte. A hajrában Si­mon követett el súlyos hibát saját térfelén. Borowka lecsa­pott a labdára, távolról kapu­ra emelt, Balogh a levegőben úszva hárított. A 47. percben egy balolda­li bedobást Bratseth csúszta­tott meg fejjel, Balogh elké­sett a beavatkozással, a labda Bódéhoz került, aki 4 méterről az üres kapuba fejelt (1-0). Hamar jöhetett volna a cáfo­lat: egy jobboldali beívelés átszállt o fejek fölött, Deszat- nik ügyesen megszelídítette a labdát, de aztán csúnyán a kapu mellé durrantott. Szenes szabadrúgásból próbált gólt szerezni — neki sem sikerült. Rufer sem volt rest, ő is bát­ran lőtt, az oldalhálót találta el. Időnként felzúgott a „Haj­rá Ferencváros!" buzdítás, de ezúttal maguk a szurkolók sem hittek a sikerben. (Min­denféle kérés hiábavalónak bi­zonyult, a drukkerek csak nem tudtak példásan viselkedni, egymás után durrantak a pe­tárdák. Sokba kerülhet ez még a klubnak!) A hajrában ismét a brémaiaknak voltak helyze­teik, a ferencvárosiak örülhet­tek, hogy nem kaptak újabb gólokat. A jobb csapattal szemben nem szégyen alulmaradni - ez volt az általános vélemény a lelátón. Tulajdonképpen csak a papírforma érvényesült, a jobb játékerőt képviselő né­metek teljesen megérdemelt sikert arattak a lelkesen, de erőtlenül, elképzelés nélkül futballozó ferencvárosiak ellen. A Werder Bremen kettős győ­zelemmel, 4-2-es összesítéssel iutott a legjobb nyolc közé. További eredmények UEFA KUPA: Bayern Mün­chen (német)-1903 Kopenha­gen (dán) 1-0 (0-0). A dá­nok 6-3-as összesitéssel jutottak tovább. VfB Stutt­gart (német)—Osasuna Pamp­lona (spanyol) 2-3 (0-2). így az Osasuna 3-2-es összesités­sel jutott a harmadik forduló­ba. CSZKA Szófia (bolgár)- IHamburger SV (német) 1-4 (1-1). Kettős győzelemmel, 6-1-es gólkülönbséggel lépett tovább a HSV. FÓKUSZ A számok tükrében 33. ZTE—PMSC TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a PMSC szemszögéből: 32 12 9 11 50*42 34 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1983/84: 3-1, 1984/ •5: 0-1, 1985/86: 2-1, 1986/87: 0-2, 1987/88: 1-0, 1988/89: 2-2. A PMSC az utolsó győzelmét 1987. október 24-én a következő összeállításban érte el: Bodnár — Tomka, Toma, Hámori, Brezniczky dr. - Megyeri, Bérczy, Czérna, Lő­rinci - Túri (Lutz), Lovász (Nagy). Gólszerző: Nagy I. Zalaegerszegen a következő játé­kosok találtak be a kapuba: 3 gólos: Lőrincz, 2 gólos: Kiss S., Lutz, Dobány, Nagy I., 1 gólos: Pál, Réfi, Schulteisz, Lovász, Tú­ri, Czéh. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: ZTE (otthon) : UTE 0-2, Tatabánya 1-1, Ferencváros 0-4, DVTK 0-0, Vasas 0-1, Haladás VSE 1-2. PMSC (idegenben) : Videoton­Waltham 1-0, Váci Izzó 0-2, Vasas 0-3, BVSC-MAVTRANSPED 0-0, Ha­ladás VSE 0-0. A két csapat jelenlegi hazai, il­letve idegenbeli mérlege: A ZTE jelenlegi hazai mérlege: 6 - 2 4 2-10 2 A PMSC jelenlegi idegenbeli mérlege: 5 1 2 3 1-54 13. MOHACS-NAGYKANIZSA TA LALKOZÖ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Mohács szemszögéből: 12 1 3 9 11-23 5 Csak Mohácson: 6 1 2 3 4- 6 5 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményei: 1979/80: 0-2, 1980/81: 0-0, 1981/82: 0-2, 1988/89: 0-1, 1989/90: 3-0, 1990/91 : 1-1. A Mohács a győzelmét 1990. áp­rilis 29-én a következő összeállítás­ban érte el: Lukács - Rumsxauer, Kófiás, Katona, Reit - Becker, Rit­ter, Lőrincz, Gilitsch - Ratting, Hrotkó. Gólszerzők: Gilitsch, Hrot- kó. Hazai pályán a következő játéko­sok találtak be a Nagykanizsa kapujába: 2 gólos: Gilitsch, 1 gó­los: Hrotkó, Martina. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből. Mohács (otthon) : Szekszárd 1-2, Dunaferr 2-0, Baja 2-1, Dorog 0-0, Ganz-Danubius 2-3. Nagykanizsa (idegenben) : Szek­szárd 3-0, Dunaferr 3-4, Baja 0-1, Dorog 0-1, Ganz-Danubius 2-0, Oroszlány 1-0. A két csapat jelenlegi hazai, il­letve idegenbeli mérlege: A Mohács jelenlegi hazai mér­lege : 5 2 1 2 7-6 5 A Nagykanizsa jelenlegi idegen­beli mérlege: 6 3 - 3 9-6 6 Jubileum: a 11. fordulóban 100. mérkőzését játszotta Martina, 50-et Kovács Z. Lehel Jenőné MAGÁN-ÉS TÁRSAS VÁLLALKOZÓK FIGYELEM! A DRÁVA-THERMÁL KFT. szervezésében 1991. december 16.17-én REGIONÁLIS VÁLLALKOZÓI KONFERENCIÁT tartunk, melyre Önöket is szívesen várjuk. Érdeklődni: Barcs, Kandó K. u. 4. Tel.: 547 Konferencia helye: Csokonyavisonta-fürdő, HOTEL VILLA ROSA, Tel.: 83/11-855 ______________________________________________________________________________(536673) R omló körülmények javuló eredmények

Next

/
Thumbnails
Contents