Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)
1991-10-31 / 298. szám
1991. október 31., csütörtök uj Dunántúli napló 3 Teleki Pál domborművének avatása Idén 50 éve, hogy tragikus körülmények közt elhunyt gróf Teleki Pál miniszterelnök, magyar föcserkész, a világhírű földrajztudós. Erre az alkalomra készítette el Léka László, a Pécsi Nemzeti Színház művésze a jeles személyiség domborművét. Az ünnepélyes felavatást november 1-jén, pénteken este 6 órakor tartják a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban, ahol Teleki többször megfordult. Kedvezményes szobanövényvásár Pécsett Holland virágtermesztők, a Szombathelyi Kertész Tsz., valamint a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat 30—50 százalékos árkedvezménnyel kínálja a szobanövényeit november 1 — 10. között a vállalót Nagyárpádi úton található virágcsarnokában. Munkanapokon reggel 7-től, szombaton és vasárnap reggel 8-tól délután 4-ig tartanak nyitva. ‘Fórum az épített környezetről Ma délután 4 órakor a Művészetek Házában nyílt fórumot tart az Építészeti Kamara, melynek címe: Az épített környezet helyzete és perspektívája. Vitavezető Getto József építész, országgyűlési képviselő. Rendhagyó énekóra Rendhagyó énekórát tartottak tegnap Pécsett, a Petőfi Sándor Utcai Általános Iskolában, fiatal művészek és a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei adtak hangversenyt. A bemutatott zongoradarabok szorosan kapcsolódtak az énekórán tanultakhoz. A diákok is aktív részesei voltak a koncertnek, ugyanis zenei vetélkedőt rendeztek részűkre. Turisztikai kerékpárút terve az osztrákmagyar határon Kerékpárutat terveznek a magyar—osztrák határon a volt elektromos jelzőrendszer helyén, a Fertő-tótól délre, egészen Szentgotthárdig - jelentették be Szombathelyen szer dán a megyeházán, az érintett 21 vasi település polgár- mestereinek tanácskozásán. Garasos világnap O któber 31-dike Takarékossági Világnap Igazán jó dátum, azt hiszem, ebben egyetérthe tűnk. Pontosabban egyet érthetnek azok a kevésbe jó anyagi helyzetben lévők, a többgyermekes, kisfizetésű házaspárok, a kisnyugdíjasok, akiknek ilyenkor, hónap végén már valóban nem marad más lehetőségük, minthogy a fogukhoz vernek minden garast, a következő fizetésig való létfenntartás érdekében megtakarítanak minden forintot Akik megválasztották óinak idején a világnap dó tumát, minden bizonnyal nem azoknak kívántak un nepnapot teremteni, akik a nagykifli helyett már csak kiskiflit vásárolhatnak a hó- végén. A takarékossági világnap minden bizonnyá! azoknak az ünnepe kíván lenni, akik bankokba, OTP fiókokba, takarékszövetkeze tekbe viszik tartalékolás, gyarapítás céljából köny nyen elguruló forintjaikat. És persze azon pénzintézeteké ez a nap, amelyeknél betét formájában elhelyezik a kisebb-nagyobb összege két. Ami azt illeti, ez utóbbiaknak nogyobb okok van az ünneplésre, mint az átlagpolgárnak. hisz tudvalévő, hogy a csődhelyzet szélén óHó cégekkel, pad lón lévő mezőgazdasági üzemekkel, ingatag helyze tű vállalkozásokkal teli országunkban a pénzintézetek azok, amelyeknek többé-ke vésbé stabil, jó néhányuknak pedig kifejezetten virágzó a helyzete. Nem mintha ez negatívum lenne, hisz más sem hiányzik már ennek o gazdaságnak, mint hogy a bankrendszer is összeomoljon, hogy eletkeptelenségról panaszkodjanak a pénzemberek. Az azonban mielőbb szükséges lenne, hogy e relatíve erős pénzintézetek elfogadható kamat- és visszafizetési feltételekkel nyújtsanak hiteleket a rászorulóknak, induló tőkét az arra érdemes vállalkozók nak. Többek között erről is szó esett a Takarékszövetkezete* Baranya Megyei Szövetségének múlt heti, ünnepi elnökségi ülésén, ahol az egybegyűltek a jövendő lehetőségeikről, a takarékszövetkezetek üzletpolitikájáról. valamint jelenbéli gazdasági helyzetéről cseréltek véleményt. Megtudhattam például, hogy a megyei takarékszövetkezetek eddig jól alkalmazkodtak a változó körülményekhez, mint idei várható nyereségük is mutatja, állják a pénzintézetek közötti versenyt. Apropó, verseny! Való színűleg ez a fogalom, ennek gyakorlati megvalósítása teremtheti meg majd azt a helyzetet, amely nemcsak a pénzintézetek izmosodásához, hanem az ügyfelek megelégedéséhez is vezet. Míg ugyanis az imént említett takarékszövetkezetek nemrég még ar ra lehettek büszkék, hogy az ötvenes évek végétől ők kezdték megtörni az OTP monopolhelyzetét, addig most veszélyeztetve érezhetik a vidéken megszerzett pozícióikat. Mi polgárok nem tehetünk mást, mint szurkolunk a pénzintézeteknek: legye nek minnél erősebb versenytársak és nyújtsanak nekünk minnél kedvezőbb hiteleket, adjanak mind magasabb — s lehetőleg az inflációval is lépést tartó — kamatot betétjeinkre. Sikerüljön például a takarékszövetkezetek azon elképzelése, hogy egyre inkább a vállalkozók bankjává is válI- jónak és végül ne feledjék el a pénzügyi szakemberek azt a (frázisként is értékelhető) mondást, mely szerint: kockázat nélkül nincs üzlet! Balog Nándor Székelyföldi koncerteken a Leőwey vegyeskarával A pécsi Leöwey Klóra Gimnázium vegyeskara a fehéregyházi Petőfi emlékmű előtt Fotó: Pesti András Vastaps, felejthetetlen esték Meghatódva állnak az énekesek a fehéregyházi Petőfi- emlékmű előtt, szólnak a versek, felcsendülnek a Himnusz és a Szózat hangjai, elhelyezzük a tisztelet koszorúját. Igen, itt, ezen a síkon halt meg o magyar nemzet egyik legnagyobb költője. Érdemes volt 800 kilométert utaznunk, hogy lássuk Segesvárt, és elzarándokoljunk leróni kegyeletünket. Megemlékeztünk a székelykeresztúri Orbán Balázs Líceum névadójáról, aki egész életét Székelyföld kutatásának szén telte. Aztán egy csodálatos este a plakátjainkkal tele kisváros református templomában, ahol ezer hallgatónk akarta legalább egy órára - elfeled ni a próbatételeket (a várha tó agyagfalvi események miatt rendőri készültségben volt az egész környék, s aznap hangzott el az erősen kétes hitelű parlamenti beszámoló Bukó restben.) A következő színhely Brosso - utazás drótkötélpályán a közeli Cenkre, s a magaslat ról elénk tárul a szószok szór galma által épített település, amelynek főterét minden eu rópai nagyváros is megirigyelhetné. Néhány spontán dal o Fekete Templomban, majd o nagy élményt adó koncert o hosszúfalui evangélikus temp lombon. Az utolsó nap meglepetése: délelőtt egy kiskoncert részvevőiként énekelhettünk a Budapestről Sepsiszentgyörgyre látogató Karai József zeneszerzőnek, akit először köszönthettek vendéglátóink Székelyföldön. A délutáni önálló hang versenyünkön megtelt a helyi kultúrotthon, s a vastapsok újra jelezték: élő a szövetség o sepsiszentgyörgyi Székely Miké Kollégium diákjai, tanárai és a pécsi leőweysek között. Következzék a tavaszi folyta tás: a márciusi Leöwey-napo- kon, vendégeinkként szeretettel várjuk a kollégium művészeti csoportjait. Or. Szabó Szabolcs karnagy Megállapodás a POTE és a kolozsvári egyetem között A Pécsi Orvostudományi Egyetemen tegnap együttműködési megállapodást irt alá a Kolozsvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem küldöttsége. Nicolae Maier, az egyetem rektora, valamint Aurél A Va- lear.u és Brozea Dórin professzorok - és dr. Kelényi Gábor, a POTE rektora és az egyetem rektorhelyettesei. A megállapodás lényege, hogy a két intézmény kapcsolatba lépett egymással, s jövőre a pécsi orvosi egyetem vezetői viszonozzák a kolozsvári küldöttség mostani látogatását. Abban is megegyeztek, hogy a jövő évben tíz—tíz egyetemi hallgatót fogadnak egymás intézményeiben, s hogy több szakmai együttműködési tervet is kialakítanak, például a bőrgyógyászat, a radiológia, a stomatológia területén. A kolozsvári egyetem általános orvosi, fogászati és gyógyszerészeti karán évfolyamonként körülbelül hatszáz hallgató tanul A kolozsvári egyetem a Tempus-pályázatra is beküldött pályamunkákat, s három témájukat el is fogadták. Kompenzációt kapnak gyógyszerre a kórházak (Folytatás az 1. oldalról) társadalombiztosítás utalja át az intézményeknek. Miután köztudott, hogy egyes fekvőbeteg intézmények súlyos anyagi gondokkal küz- ködnek, sokan attól tartanak, hogy ezután már a szükséges gyógyszereket sem kapják meg a betegek. A miniszter erre az aggodalomra válaszolva többször hangsúlyozta, hogy nem visszalépésről, hanem arról van szó, hogy a kórházakat is át akarják állítani a hatékonyabb gyógyszergazdálkodásra, az értékorientált szemléletre. Az intézmények az eddigi havi fel- használásuk alapján felbruttósított bevételként kapják meg o kompenzációt, amiből gazdálkodniuk kell. A túlzottan takarékos, vagyis elsősorban az olcsóbb gyógyszerek fel- használásától tartó kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy véleménye szerint az olcsó, nem hatékony gyógyszereiéi költségesebb, mint a drágább, de megfelelő. Idén várhatóan még egy központi intézkedés érinti a gyógyszerellátást. Ez az árrésekre vonatkozna, és hozzávetőlegesen 5 százalékkal lefelé vinné az árakat. Foglalkoznak azzal is, hogy bevezetik az 50 százalékos térítési kategóriát. Ebbe azok a gyógyszerek tartoznának, amelyek helyett van korszerűbb, de a beteg a megszokotthoz ragaszkodik. :'letve azok a külföldről be hozatott készítmények, amelyek után eddig semmilyen térítést nem kapnak a bete gek, T. É. Befellegzett a társulásoknak? Vizes beruházások a falvakban Baranya tegnap adta át a pályázatokat a Belügyminisztériumban Október 28-án járt le az önkormányzatok pályázatainak beadási határideje. A Területi Államháztartási Közigazgatási Információs Szolgálat (TÁKISZ) munkatársai tegnap délután adták át a dokumentumokat a Belügyminisztériumban, és indulás előtt gyors információt kaptunk tőlük: 279 ön- kormányzati pályázatot nyújtott be 200 baranyai település. A pályázatok zöme, számsze- rint 159 a vízellátás fejlesztésével kapcsolatos. Nem megelőzve az esetleges döntést, a szakemberek véleményét hallva az látszik, hogy mindössze azoknak van esélye az anyagi erőforrásaik növelésére, akik az elvárt vízjogi engedéllyel együtt adták be a dokumentumaikat, ugyanis többen próbálkoztak enélkül is. Tény viszont, hogy mindössze egy hónapja volt az önkormányzatoknak felkészülni a pályázatra és ez idő alatt hatósági engedélyhez jutni nem kis teljesítmény, mi közben két hét állt rendelke zésükre az önkormányzati mérleg és költségvetés elkészítésére. Nyilvánvalóan folyamatosan készülniük kell ezekre a pályázatokra, milyen jó lenne, ha a kiírásuk is ezt segí tené . . . Az állami támogatás egyébként a társulati úton szervezett beruházásra víznél 30, csatornánál 40 százaié*. Amennyiben önkormányzati beruházásként épül ki a közmű az állam a vízellátási 50, a csatornázási munka 60 százalékát állja. (Ez esetben, ha nem gazdag az önkormányzat feltehetően helyi adó formájában ösztönzi a település lakosságát a hozzájárulásra.) Miután természetesen a több állami pénzt az önkormányzati beruházási forma hozza a településeknek, úgy tűnik befellegzett a korábbi társulásoknak. Ezt most azzal ösztönzi a kormány, hogy amenynyiben két falu közös vízmüvet létesít, úgy 10 száalékkal több állami pénzt kap. Az elmaradott térségben — főként a Dráva-mentén - lévő kistelepülések maximum 70 százalékig kaphatnak állami támogatást - az egészséges ivóvízre is - infrastrukturális, munkahelyteremtő beruházással pályázva. Az idén elkölthető pénzre 203 vizes pályázatot fogadott el a parlament, ebből 49 baranyai volt. Ha csak a Déldunántúli Vízgazdálkodási Társulatok Egyesülésének idei munkáit tekintjük — rajtuk ki- vül is bíznak meg a munka bonyolításával szervezeteket, cégeket az önkormányzatok — igen szépen gyarapodott, gyarapodik idén az egészséges ivóvízzel ellátott települések száma. Idén Gödrén, Csarnáta- Szaván, Gerde—Velény—Pécs- bagotán, Sásd—Meződön, Gil- vánfán, Villányköved—Kisja- ka bf a I va—I ván battyónba n, Nemeske—Kistamási—Pettenden, Bodán, Mekényesen, Márok- Töttös-Lippó-Bezedeken, Vej- tiben és Baranyajenőn elkészült, vagy befejeződik a vizes beruházás még az 1989-es pályázati rendszer kereteiben. Az új szisztéma szerint is sok helyen dolgoznok a DVTE bonyolításában - 1,7 százalékos díjjal dolgozik o társulatoknak — Kozármislenyben, a csatornán, Személy—Löthárd— Birjánban, FeTsöegerszeg— Vargán, Bogádmindszent— Hegyszentmártonban, Kökény— Keszü—Gyód—Aranyosga- dányban, valamint Magyareg- regyen és Mázán a vízi közműn társulati formában, míg önkormányzati beruházásban épül többek között Mozsgó- Almáskeresztúron, Hegyhát- maróc—Tófűn, Pécsvárad—Lo- vászhetény—Nagypallon, Ko vácshi da—Ipa csfa-D róva szerdahelyen, Rádfolván és Erdős- mecskén a vízi közmű, míg Orfün a csatorna. Amíg 1990-ig a kistérségi művek uralták a vizes beruházásokat, az ivóvízzel ellátott 170 baranyai település bői 121-ben így valósult meg az ellátás, ma az látható, befellegzett ennek a korábbi koncepciónak, igazán nem ösztönzik a pályázatok, önállósodási törekvések sem, ám elsősorban az egyre lényege sebb gazdasági szempontok határozzák meg a települések vállalkozásait. Gáldonyi M.