Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)

1991-10-26 / 293. szám

c uj Dunántúlt napló 1991. október 26., szombat Megkezdte működését a Hantarex Hungária Kft. (Folytatás ai 1. oldalról) tósoron számitógépes monito­rokhoz (képernyő) elektronikus berendezések készülnek világ- színvonalon. Az első szériák megrendelői maga a Hantarex, illetve az Olivetti. Az újabb gépsorok beállításával rövide­sen megháromszorozódik a tár­saság gyártókapacitása, ezzel együtt az alkalmazottak szá­ma is. Luciano Meoni Így nyilatko­zott a közös vállalat létrejötté­ről : — A Hantarex kimondottan tevékenységének szélesítése érdekében jött Magyarország­ra, Így jöhetett létre szeren­csés találkozásunk a Mechani­kai Laboratóriummal. Eddigi rövid együttműködésünk során máris számos pozitív benyo­mást szereztem a magyar szak­emberek hozzáállásáról. Az el­ső időszakban a közös válla­lat, a Hantarex által gyártott számítógépes berendezések'kü- lönböző elemeit gyártja majd, később azonban innen is vég­termék kerül a magyar és a vi­lágpiacra egyaránt. Meggyő­ződésem, hogy az itteni mun­kaerő is produkálni tudja az ehhez szükséges minőséget. Bízom benne, hogy a Mecha­nikai Laboratóriummal kialaku­ló együttműködésünk nem ma­rad meg ilyen szinten. Szeret­nénk továbbfejleszteni a pécsi vállalatunkat, de nem tartom kizártnak újabb közös vállal­kozás létrehozását sem. Az esetleges újabb együtt­működésről örömmel beszélt Bődi József is.- A jövőbeni kapcsolatnak két formája lehet, a pécsihez hasonló közös vállalat, illetve egyes üzemrészek kivásárlása. Egyelőre még csak tárgyalunk mindezek lehetőségéről. A Me­chanikai Laboratórium számá­ra mindenesetre egyértelműen előnyös ez a kapcsolat, hiszen egy világszerte elismert cég közreműködésével könnyebb végrehajtani a vállalat kény­szerű technológia- és profil- váltását. Kaszás E. VELŐ AUTÓ Nem tudja eladni autóját vagy olcsón és jót akar venni? Mindezt gyorsan korrekten csak a VELŐ AUTÓ-nál. Részletfizetési lehetőség a Mohács és Vidéke tak.szöv. valamint kereskedésünk közös akciójában - valamint utánfutók bérbe adása. Cím: Pécs, Mártírok út|a 24-gyel szemben a főpályaudvar mellett VELŐ KFT. (123671 Kellenek a működő megyei önkormányzatok (Folytatás az I. oldalról) seken élénk vita bontakozott ki a megyei szint jövőjéről, hatás­körének módosításáról. A szekcióülések szünetében kérdeztük dr. tvancsics Imrét, a pécsi Janus Pannonius Tudo­mányegyetem docensét, a mű­ködő önkormányzatokkal fog­lalkozó szekció egyik titkárát. — Legtöbben a mi szekciónk­ba jöttek, és ez talán nem véletlen. Úgy látom, érzik a jelenlévők, hogy a működő me­gyei önkormányzat máshogy, másképpen, más módon is el­láthatná tevékenységét. Sze­mélyes meggyőződésem, hogy az önkormányzati törvénynek leggyengébb pontja az a rész, amely a megyék szerepével foglalkozik. Legsíkertelenebb azért, mert a megyei közgyűlé­seket a helyi önkormányzatok egy fajtájának tekinti, ugyan­akkor az előirt jogosítványaik csupán a régi gamesznek megfelelő hatáskörökkel bír­nak. A szekcióüléseken résztvevők egyrészt ez utóbbi kérdéskört erősítették meg, másrészt pedig erőteljesen állást foglaltak a megyei hatáskör bővítése mel­lett. Ez utóbbi természetesen nem feltétlen a megyei szint hatalmának bővítését jelenti, inkább a szolgáltatási, ellátási funkciók erősítését. Másrészről az önkormányzati törvény ezen passzusa megítélésem szerint azért is időszerű, mert, ahogy a szekcióülésen is kiderült, egyre inkább befelé, maguk fele fordulnak a megyék, egyre inkább saját véleményüket mondják, saját adottságaik alapján. Ez a tendencia pedig már következménye a tisztázat­lan helyzetnek, amely reméljük, mielőbb változni fog. A háromnapos konferencia ma fejeződik be Harkányban. (bozsik) Befejezetlenül ért véget az országos tanácskozás Pécsett Nem jött el a munkaügyi miniszter Az előzetes bejelentkezés és a csütörtök délutáni vissza­igazolás ellenére péntek dél­előtt hiába várták dr. Kiss Gyula munkaügyi minisztert Pécsett az MH konferencia- termében. A Munkaügy—Sze­mélyügy ’92 az emberi ténye­zőkhöz kapcsolódó időszerű kérdések a gazdaságban című kétnapos országos tanácskozás záróelőadásót tartotta volna itt a munkaügyi miniszter, s az előadás témája — A kormány munkaügyi stratégiája a szo­ciális piacgazdaság valóra vál­tásában - az egybegyűlteknek igen sokat ígérő volt. A ven­dégek azonban így sem távoz­tak elégedetlenül. A két nap alatt ugyanis a gyakorlatban is használható ötleteket, informá­ciókat kaptak az előadások során. Így többek között meg­ismerhették a piacgazdasági környezetben a munkaszerző­dések, kollektiv szerződések szerepét, a szociális intéz­ményrendszer vállalkozókat érintő feladatait, a munkagaz­daság jogrendszerét. M. E. B. Tudományos ülés a PAB-on (Folytatás az 1. oldalról) Ezt a hatóanyagot tulajdon­képpen már az 50-es években felfedezték, de később fele­désbe merült. Most ismét elő­térbe került, főként az USA- ban kezdték újból alkalmazni különböző érbetegségeknél. A pécsi egyetemen egy mun­kacsoport ezt eav kicsit meg­előzve, úgy jó másfél évtizede kezdte a hatóanyagot ismét alkalmazni, főként azért, hogy kiváltsanak egy bár nagyon jó, de nagyon drága és nehe­zen hozzáférhető trombózisgát­ló készítményt. Ami az átlagolvasót érde­kelheti ebből a tudományos és szakembereknek szóló szimpó­ziumból, hogy ezzel a ható­anyagot tartalmazó készítmé­nyekkel ki lehet védeni pél­dául a műtétek utáni trombó­zisveszélyt, mert gátolja a trombózis kialakulását, csök­kenti a koleszterint. A szimpó­ziumon a Bene-cég bemutatta, hogy létezik ennek a készít­ménynek kenőcs-, illetve gél­változata, ami kiválóan alkal­mazható visszérgyulladások- nál, sportsérüléseknél, aranyér­panaszoknál. S. Zs. L. Nemzetiségi est a Belvárosi Iskolában Német nemzetiségi műsoros estét rendezett tornatermében tegnap a pécsi Belvárosi Álta­lános Iskola, melyben fellépett az iskola alsós és felsős kóru­sa, valamint a Lenau-ház kó­rusa is. A műsort az iskola két stájerországi testvériskolájának kis és nagy diákjai által elő­adott dalok és versek gazda­gították. A pécsi német nem zetiségi óvodások fellépése mellett nagy sikert aratott az iskola német irodalmi szinpa- da által előadott Hófehérke című darab. A gyerekek az egész műsort német nyelven adták elő, amelynek fináléjá­ban az osztrák és a pécsi diá­kok közösen énekeltek. Jugoszlávia — hágai konferencia Kormányszóvivői tájékoztató Szabó Tamás pénzügyminisz­tériumi államtitkár volt a pén­teki kormányszóvivői tájékozta­tó fővendége. Az adórendszer általános változása, ezen belül a társasági adótörvény és a személyi jövedelemadó szere­peltek a kormány csütörtöki ülésén. E két utóbbiról új tör­vény szükséges, mert az eddi­giek „agyonmódosítása" nem célszerű. A PM-előterjesztés a kormánydöntés után, jövő hé­ten kerül az érdekvédelmi szer­vezetek elé, majd várhatóan novemberben nyújtják be a Parlamentnek. A személyi jövedelemadó­törvény megváltoztatásakor a pénzügyi tárca azt a szempon­tot tartotta szem előtt, hogy szűnjenek meg a különböző cí­meken adott kivételes kedvez­mények, és ezek épüljenek be az egységes rendszerbe. Ezen kívül az a cél, hogy az adó­alanyok minden ügyletnél tart­sák nyilván a bevételeket, mert csak ezek és a kiadások pon­tos nyilvántartása alapján ad­hatók kedvezmények. A különböző területek tevé­kenységi alapon kapnak men­tességet, illetve kedvezménye­ket. így például a mezőgazda- sági tevékenységekre nyújtott eddigi 500 ezer forintos adó- mentesség lecsökken 100 ezer forintra, de további 150 ezer forint kimutatható bevétel a többi adóval összevonva a jö­vedelmi adóalapot csökkentő tényező lesz. Az adókedvez­mény megszűnik a nem álla­mi és önkormányzati segélyek­re. A családi pótlék nem lesz adóköteles. Ugyanakkor a gyermekgondozási segély, vala­mint a közép- és felsőfokú ösz­töndíj ugyanúgy „viselkedik”, mint a nyugdíj: 100 ezer forint határig nem terheli adó, és csak az e feletti többletjöve­delmek adókötelesek. A személyi jövedelemadó- táblázatra a tárca két variációt terjesztett a kormány, illetve majd a Parlament elé. Az A- variációban 55 ezer forintig a jövedelem adókulcsa 0, 100 000 forintig 5 százalék, 200 ezer fo­rintig 25 százalék, 400 ezer fo­rintig 35 százalék, 400 ezer fo­rint felett 45 százalék. A B- variáció szerint — és a tárca elsősorban ezt ajánlja — 100 ezer forintig a jövedelem adó­kulcsa 0, 200 ezer forintig 25 százalék, 500 ezer forintig 35 százalék, 500 ezer forint felett 40 százalék. Mindkét variáció­ban a 250 forint/havi alkalma­zotti kedvezmény megmaradna. Az államtitkár a két adótábla indokaként elmondta: a cél egy alacsony adómentes határ megállapítása volt. Több változtatás várható a szellemi szabadfoglalkozásúak adóztatásában és adókedvez­ményeiben. A vélelmezett költ­séghányad 10 százaléka elszá­molható. Illetőleg mód lesz a tételes költségelszámolásra. Változik az eseti kifizetések el­számolásának módja is. Slobodan Milosevic szerb el­nök pénteken Hágában eluta­sította az Európai Közösségek jugoszláviai rendezési tervének legújabb változatát, amely elő­írná a Vajdaság és Koszovo Szerbia által eltörölt autonó­miájának visszaállítását, vala­mint a nemzeti kisebbségi te­rületek demilitarizálását a köz­társaságokon belül. A konfe­rencián elnöklő Lord Carring­KAIRÓ: Tűz keletkezett az izraeli Dimóna közelében lévő atomerőműben - jelen­tette pénteki számában az AI Cumhurija című kairói lap iz­raeli lorrásokra hivatkozva. A TASZSZ által idézett egyipto­mi lapjelentés szerint a tüzet elfojtották, de a baleset zava­rokat okozott az erőmű bizton­sági rendszerében. Jt MOSZKVA: Emberevés nyomaira bukkant a szovjet rendőrség egy Ural-menti vá­rosban, Nyizsnyij Tagilban. A Postfactum hírügynökség csü­törtöki jelentése szerint az egyik lakásba az oda behato­ló rendőrök egy serpenyőben emberi szivet találtak, s az ott lakó házaspár testrészei a konyhában hevertek szétdara­bolva. A rendőrség keresi a gyanúsítottakat, de a nyomo­zásról további részletek nem ismeretesek. Antall József a recski emlékmű- avatáson Emlékmű-avatási ünnepség volt az egykori recski kényszer­munkatábor területén pénte­ken délben. Az emlékművet — Farkas Adóm szobrászművész alkotását — Antall József mi­niszterelnök leplezte le. A recski táborban — a leg- hírhedtebb magyar Gulagon - az 1950 és 1953 között ártat­lanok százai sínylődtek, s kö­zülük sokan nem is élték túl a megpróbáltatásokat. Az em­lékmű az egykori táborlakók szenvedéseinek mementója. • A WASHINGTON: Már lát­ható a még mélyülő magyar gazdasági visszaesés vége: 1992 második leiében a nemzeti össztermék stabili­zálódni, az infláció eny­hülni log. 1993-ban fellendü­lést, 1994-re reálnövekedést várhatunk - irta Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kap­csolatok minisztere a Fortune magyar mellékletében. Az amerikai gazdasági tolyóirat novemberi számában színes, illusztrált magyar hirdetési mellékletet közölt, amely a legfontosabb gazdasági ada­tokról, a legnagyobb közös vállalkozásokról s az ország re­formjairól tájékoztat 1968-tól napjainkig. Neves külföldi sze­mélyiségek méltatják a mel­lékletben a magyar sikereket. ton élesen bírálta az összes feleket, de közölte, hogyaJu- goszlávia-konferencia folytató­dik. A tanácskozás elnöke „ag­gasztó és fenyegető” tény­nek nevezte a szövetségi had­sereg folytatódó támadásait Vukovár és Dubrovnik ellen. Kijelentette, hogy ezekért az igazolhatatlan akciókért súlyos felelősséget visel a hadsereg. RÓMA: Olaszország olyan új törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy az állam átmeneti időtartamra megtilt­hassa cigarettafajták árusítását - jelentette a Reuter. A tör­vénnyel az olasz kormány a cigarettacsempészekre akar csapást mérni. A jogszabály szerint, ha egy cigarettafajtá­ból egy éven belül több mint 5 tonnányit csempészáruként foglalnak le, akkor 30 napra felfüggeszthetik árusítását. A cigarettacsempészet komoly gazdasági ágazattá nőtte ki magát Olaszországban a má­sodik világháború után. RÓMA: A Puccini-rajon- gók tiltakozásával mit sem tö­rődve, kiárusítják azt a mú­zeum-kápolnát, ahol a nagy olasz zeneszerzőt 1924-ben be­következett halála után ette mették Eladásra kerül ez a ház is, ahol Puccini Turandot cimű utolsó operáját irta, s hagyta befejezetlenül. Egy mi­lánói bíróság csütörtökön en­gedélyezte a zeneszerző Via reggióban fekvő neogótikus stílusú villájának, továbbá a közeli Torre del Lógóban lek vő múzeum-kápolna jónak el­adását. Az elővásárlási jog az olasz kulturális minisztériu­mot illeti, azonban, ha ezzel az olasz kormány nem él, ak- kő* az emlékhelyek a legtöb­bet ígérő vásárlóké lesznek. JEREVÁN: Örményország ban a súlyosbodó energia-ellá- iási gondok hatására a köztár­saság kormánya számos korlá­tozást vezet be október 25-től. A TASZSZ beszámolója szerint egyebek között csökkentik a helyi televízió műsoridejét, kor­látozzák a szovjet központi te­levízió vételét is. A köztársasá­gi kormányzat dokumentuma szerint harmadára csökkentik a városok és a települések közvi­lágítását. Örményország egész területén megtiltják a fényrek­lámok bekapcsolását. Nem en­gedélyezik az utcán árusítók­nak, hogy esténként kivilágít­sák standjaikat. BECS: Repülőgépével a szomszédos Ausztriába dezer­tált pénteken a jugoszláv szö­vetségi légierő egyik pilótája. A hit az osztrák rádióban hangzott el. A szovjet gyártmá­nyú MIG-21 típusú gép a dél­ausztriai Klagenfurtban szállt le péntek délelőtt. Hírügynök­ségi jelentések szerint ez volt az első alkalom, hogy a szerb irányítás alatt álló szövetségi hadsereg és a függetlenségét deklaráló Horvátország közötti háborúban egy pilóta dezertál­jon. Építőipari kft. kőműves brigádokat keres alvállalkozói munkára. Érdeklődni munkanapokon a 26-099-es telefonon. (7972) Szeretne Ön több pénzt keresni? Elég egy levelező­lap egyszemélyes találkozáshoz. M&R KOLLEGGER Marketing-Management AM HOCHSTEG 17 A-8430 LEIBNITZ. (17866) I ELADÓ I Í 70.000 Ft+ÁFA Í | 1dbT100-as j telexgép. I Érdeklődni: J .PIRAMIS" Kft. I Pécs, Alkotás u.3. j Tel.: 26-600. !_ _______________________:tií

Next

/
Thumbnails
Contents