Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)
1991-10-22 / 290. szám
199V október 22., kedd aj Dunántúli napló 9 Szakrális művek az ökumenia jegyében Festett faszobrok Katolikus, református, evangélikus, zsidó é? görögkeleti egyházak templomi művészete tölti meg a Budapesti Történet Múzeum földszinti termeit Arany, ezüst szertartásedényék, szobrok, festmények, fafaragások, evangéliumok, bibliák, textilek. Egy rendhagyó kiállítás amely nem az egyházak tárgyai szerint, hanem kronológia sorrendbe állítja a műtárgya kát. A gótikától egészen a 19 századig. Ézsaiás könyvéből vett idézetet választottak a tárlat címéül: Fejedelmeddé a békességet teszem - a vallások egymás mellett élésére utalva. A2 alcím pedig a tárgyat jelzi. Kiállítás a magyar szakrális művészetből. A legnagyobb magyar közgyűjtemények, vidéki múzeumok, egyházi gyűjtemények és néhány templom, gyülekezet bocsátotta rendelkezésre anyagát a nagyszabású tárláthoz, amelyet szokatlanul hosszú ideig, 1992 áprilisáig tekinthet meg a közönség. Dávid Katalin megannyi hasonló jellegű kiállítás és tanulmány. könyv szerzője ezúttal is rendkívül látványos és különleges bemutatót rendezett. Különlegeset abban az értelemben, hogy a történeti anyag valami ki nem mondott, természetes ökumenia jegyében jelenik meg. A legrégebbi tárgyak a 15-16. századból valók: a katolikus egyház kegy- és szakrális tárgyai, egy Bibliakódex, egy háziöltár, festettfaragott szobrok. És már a 16. századtól vannak emlékei a reformált egyházaknak: úrasztali poharak, térítők, tányérok. Úrasztali térítőkből két nagy tárlót is berendeztek, jelezvén a gyűjtemények gazdagságát. A zsidó tóratáblák, tóraszekrények, tóratartók, chanuka- mécsesek, majd a görögkeleti, ortodox egyházak vallási kellékei láthatók: egy áthosi kézi kereszt (manapság sok magyar turista csodálja meg a görög- országi Áthos-sziget kolostorait, igaz csak kívülről, mert o szigorú rend mo is zárva tartja a kéretlen látogatók elől), egy délszláv diptichon, egy ortodox füstölő a különlegességek. Művészi szempontból az ötvös- és a textilművészetben legnagyobb a változatosság Hazai és külhoni műhelyek reEgy kálvária o kiállításról (Wormser Antal felvételei) mekei nyújtanak élményt, miközben természetesen nem hiányoznak a templomdíszítö szobrászat és festészet kiemelkedő emlékei sem. A nagy művészetek mellett igazi esztétikai élményt nyújtanak a kiállítás népi munkái: a színpompás üvegfestmények, fogadalmi kegytárgyak, naiv ábrázolások, gyertya tartók. Mindezek a vallások - és liturgikus tárgyaik - a Bibliához kötődnek. Ezért is zárul a kiállítás a Vizsolyi Bibliával, és néhány értékes evangéliummal. (Kádár) Tóth Máthé Miklós Álruhában Pattantyús alig ismer ró Kopárosra, amikor egy januári délután összefutnak a budapesti Váci utcán. A mindig elegáns Kopáros, most a csavargók között is lecsúszottnak tűnne. Valami színehagyott, kopott, kirojtosodott téli ka bál van rajta. Nyakában szakadt sál, fején szőre vedlett, foszlott kucsma, lábán foltozott gumicsizma, és a kezében egy rongyos esernyő. — Mi van veled? — képed el Pattantyús. — Statisztálsz egy háborús filmben? — Ugyan, öregem ... — somolyog titokzatosan Kopáros —, attól sokkal hétköznapibb o dolog. Randevúra megyek. — Randevúra? így? Úgy nézel ki, mint egy szabadnapos madárijesztő. — Az a jó, öregem ... — nevet Kopáros bár ez a kabát még túl elegáns is . . . Nem gondolod? — Na ne hülyéskedj! Mi ez az egész? — Rendben van — bólint Kopáros —, neked elmondom, de ígérd meg, hogy egyelőre nem szólsz senkinek. — Megígérem. — öt éve vagyok elvált, te is tudod, és most mór éppen ideje egy újabb házasságba belevágnom. De szeretném, ha az a nő, akit -majd most mutatnak be nekem egy presszóban, kizárólag csak az embert látná bennem. És nem a lakásom, a nyugati kocsim, a főmérnöki státusomat. Úgy mutatnak majd be neki, mint egy állástalan anyagbeszerzőt, oki munkanélküli-segélyen él, alkoholista, és két gyerek után fizet gyerektartást. — Hiszen ez hazugság! — Az hát... tép egyet rongyos esernyőjén Kopáros —, de így legalább módomban lesz megismerni a nőt. Ha elfogad ilyennek, akkor bizonyára kellemes meglepetés lesz számára a valóság, de már nem befolyásolja az érzelmi döntésben. Szeressen meg így elesetten, gyámolítás- ra szorulva. — Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből? — csóválja a fejét Pattantyús. - Hiszen még nem is láttad a nőt. Vagy neked mindegy? — A fenét mindegy! Ha nem tetszik, akkor majd kísérletezem másnál. Addig próbálkozom, amíg sikerül egy kedves, csinos, önzetlen nőt kifognom. Na, szevasz, mert elkésem! Majd felhívlak, hogy mi történt! Egy hét múlva jelentkezik. A hangja szomorúan fátyolos, és Pattantyúsnak kétszer is bele kell fújni a telefonkagylóba, hogy jobban értse a szavait. — öregem - sóhajtja Kopáros —, egy újabb csalódással megint gazdagabb lettem. — Nem tetszettél a nőnek? Megijedt a maskarától? — Dehogy, épp ellenkezőleg. Nagyon szimpatikusnak talált, és azóta már kétszer is találkoztunk. Nem riasztotta vissza az sem, hogy a presszóban húszfilléresekkel fizettem ki a két kávét, és a moziba a második sorba vettem jegyet. A film végére egészen elgémberedett a nyakam. — Akkor nem értem, mi a probléma? Sikerült a terved. — Sikerült, ez azért túlzás! Képzeld, a nőnek semmije sincs. Adminisztrátor valami vállalatnál, albérletben lakik, és ráadásul még az özvegy anyját is segíti. Ezek után csodálkozol, ha boldogan lenne a feleségem? Le akar szoktatni az italról, állást szerezne, és máris tervezgetné közös jövőnket. Ehhez mit szólsz? — Csak azt, hogy az a nő egy angyal! — ördögöt, inkább nagyon is rafinált. Valahonnan meg- neszelhette az igazságot, örömmel belement a játékba, hogy aztán majd szépen betelepedjen az életembe. A lakásomba, a Mazdámba, a nyaralómba Agárdon, és egykettőre máris nagyságos asz- szony lenne mellettem. Nahát, ekkora marha azért nem vagyok! Szívesen játszom, de egyenlő feltételekkel. — Egyáltalán az a nő csinos? Tetszik neked? — Mit gondolsz, miért találkoztam vele még kétszer? Átkozottul csinos, és nagyon tetszik nekem. De hát, vegyem el csak azért? Mint egy romantikától felbolydult balek? Még fiatalkoromban sem voltam ilyen hülye, nem most, amikor már, ugye, azért vittem valamire . . . Tovább játszom, barátom, és ha találok egy olyan nőt, aki egzisztenciálisan is illik hozzám, akkor jöhet a boldog vég . . . De addig inkább maradok egyedül . . . Halló! Figyelsz? Pattantyús nem válaszol. Csendesen leteszi a kagylót, és néhány perc múlva hiába csörög a telefon, már nem veszi fel. Émelygést érez a gyomrában. Szalay Tímea Versek 1. Tükrök nézik magukat tükrökben tükörmély kétségben vergődve: Én is vagyok, vagy téged látlak szüntelen? 2. Magát mesélte némán a nő, ahogy állt ott és ásított. Sejtjeinek csupasz regéjét mereven figyelték a falak. Fázott. És a csendbe régi lantok zenéjét borzongta a teste. 3. Szörnyű, ha az újszülött nem tud sirni, még rosszabb, ha abbahagyni nem tudja. Kár, hogy világrazokogta magát. Mint Matrjoska baba kuporgok magamban. Mélyeimben ott nyavalyog legkisebb énem. Mihez kezdjek vele? 4. A vak házban kialudtak a gyertyák, és mert puhának érezte - mint kivénhedt komondor - gyomba dőlt. Estében testére jajdult. Darabjait hangyák hordták szét. A merev anya fogatlan hümmögött: „Iszapot söprögettem tengerfenéken." És lassan a földhöz idomult. Berták László Nem volt még ennyire közel Úgy éli meg hogy vége van holott csak most kezdődik el halottakkal a kocsiban és mozog valamennyi hely nem volt még ennyire közei befejezhetné boldogan ha tetszik ha nem viszi fel ami az ölébe zuhan állnak a falnál hogy hogyan? mi van? ki lőtt? miért? kivel? de minden színben annyion hogy csak az Úristen felel s inkább élve temeti el mint vállalja hogy megfogan. PákoliLz Ist-ván Kiiktattalak Kiiktattalak ma rád ék-életem bői mert szoborrá merevült szívedben az ördög kiről írva vagyon hogy a Hazugság Atyja Kiiktattalak ma ra d ék - é letem bő I mert szombaton már az Istennek se akarsz emlékezni szerdán elpusmogott nyálkás szavaidra E lőször csak a konyhához ragasztott kemence - mely valójában kinn a fal mögött púposodon, a szomszéd kertjébe könyökölve -, szóval a kemence, vas ajtaja a falban süllyesztve. Nagyanyám minden héten fényesre sikálta, mielőtt nekifogott volna a kenyérda- gasztásnak; fényes csutaszá- rakat hordtam be, szárazon zörögtek és zizegtek, s opólos lánggal izzottak a kemence belsejében. Először csak a kemence fényes vasajtaja jelenik meg az emlékekben, a dagasztott kenyértészta kovászos, sa- vanykás illata — s felsajdul- nak a szótlan éhezések egymásra gyűrűző évei, amikor táguló orrcimpával visszaleb- bent a múltból annak a pirosra sült, hatalmas kenyérnek, s a teknővakarékbol kisütött, zsömleforma gyürkének az illata: a városi esték elhagyatott füstszagú, savanyú levegőjében. Visszalebbent különösen akkor, amikor már a sonkás- kenyeres-szalonnás csomagok is megszűntek, semmivé foszlottak a Bogárdi utcai régi otthonnal együtt. A halál elnyomta az illatukat, vers- sajdulássá változtatva az emléküket; a szótlan éhezések nem fájtak annyira, nem gyötörtek meg úgy, mint a régi kert, valahai kemence pusztulásképe, s ebben a gyötrelemben fogant meg, terebélyesedett ki a költői elszántság, valami megfoghatatlan születés a lélek mélyén, verscsírák, költemény-magzatok életbe-kapaszkodása: a csoda, hogy ami elmúlt, ősködbe burkolódzott, mégis életre kelhet bármikor, amikor felidézem. Esküt tettem az emlékezetre: nem önmagam kimondása, sokkal inkább egy isten világteremtő erőfeszítése, képességének kimunkálása volt a célom, a múlhatatlan nosztalgia, mely megsemmisült világomat képes megidézni. „Sose tudod nekünk meghálálni, hogy fölneveltünk" - hallom a gyakran ismételt szemrehányást gyerekkoromból, s mintha csak fogadalmat tettem volna, Goriöt apónál zsugoribban gyűjtögettem, tartottam számon emlékeim minden felfénylő apróságát. Ezek az évek megismertettek egy másik, szellemibb éhséggel, mely a szív zsarátnokából támadt, mivel nem csak a kenyerem, de a vala mikori mellé kapott szeretet is égetőbben, egyre égetőbben hiányzott, elkezdtem felidézni a szeretetnek emlékeit, hogy a múltból merítve újból megajándékozhassam vele magamat. A szótlan éhezések évei alatt nőtt és izmosodott bennem a világ, s új dimenziója, a negyedik, melyet a tudomány hasztalan keres, és ebben a térben csíráztak, értek meg aztán a versek a valóság vagy éppen az álmok megformált másaként. S most elmondhatom-e, hogy a kollégiumban kapott, ezerszer áldott feketekávé- löttyök, darab kenyerek, a népkonyhán ingyen élvezett paradicsomos káposzták a főtt tojással, vagy remeteségem idején, mikor mesterem betonirodájában verhettem tanyát egy hosszú télen át, s újra csak a hazai csomag volt a menázsim, a Tűzoltó utcai népkonyha meleg levese — mindezek az emlékek még mindig melegítenek, hisz ők segítettek át a magom kenyeréhez, az otthontól való elszakadást velük vészeltem át, a saját-lábra-állás nehéz hónapjait, éveit; és mikor már iparral a kézben felnőtt fejjel ismét vállaltam az iskolapadot, ők biztattak az újabb szótlan éhezések éveiben, most sokkal csendesebben kérdem: a sivatagon bármily messzeségbe vezető út is elvezet a maga oázisához?! Csanády János A szótlan éhezések
