Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)
1991-10-18 / 286. szám
Sporthetueg* Repülőmodell-verseny Pogányban Szombaton (19-én) délelőtt 10 órakor kerül sor a pogá- nyi repülőtéren a rádióirányítású repülőmodellék Dunántúl- bajnokságára. Ezen vitorlázó és elektromos meghajtású modellek indulhatnak. A teljes pécsi csapat mellett a legjobb budapesti és kaposvári versenyzők is jelezték a részvételüket, de pontos neveket még nem tudni, mivel csak a helyszínen kell nevezni. Ha szombaton rossz idő lesz (esik az eső) a versenyt vasárnap délelőttre halasztják. Adidas tenisz mesterverseny Pécsett Rangos teniszverseny kezdődik szombaton Pécsett, a Balokányligetben: a több fordulós Adidas-körversenyt lezáró Mesterek tornája, amelyen a korcsoportok — gyermek, újonc, serdülő, ifjúsági - legjobb 16 versenyzője küzd mind egyesben, mind párosban a győzelemért, és nem utolsó sorban az értékes díjakért. A 400 ezer forint összdíjazású versenyen ott lesz o teljes magyar élgárda, a válogatott keretek valamennyi tagja. Külön öröm a házigazda Pécsi Spartacusnak, hogy a különböző korosztályokban 10 teniszezője — Hó man, Reisz, Jankovics Réka, Mester, Simon A. a lányoknál, Petrovits, Simon, Solti, Gyenes M. és Gyenis Sz. o fiúknál — indulhat. A Mesterek tornája szombaton reggel 9-kor kezdődik, és jövő héten szerdán fejeződik be. Országfutás ’9I Idén második alkalommal vág neki a csaknem 1600 km-es távnak az a 25 katonából álló váltó, amely tavaly már körbefutotta az országot. Most ugyanerre vállalkoztak, azzal a különbséggel, hogy nem egyedül szeretnék teljesíteni vállalásukat, hanem arra hívják föl az általuk érintett településeken élőket, hogy hosszabb-rövi- débb távon csatlakozzanak hozzájuk. Holnap, szombaton délelőtt indulnak a Parlament elől, és az útvonalterv szerint 20-án este (21.44-kor) a 66. számú úton, Gödrénél érkeznek Baranya megyébe, majd Oroszlán (22.50) és Magyarszéken (00.12) át éjjel egy órakor Pécsre. Magukkal visznek egy Demszky Gábor által írt levelet, melyet a helyi polgár- mesterek is aláírnak, és amelyben Budapest főpolgármestere csatlakozásra szólítja föl az ország népét. Pécsről Szederkény (21 -én, 02.32) felé indulnak a futók az 57. sz. úton, majd Szajkón, (03.00), Lánycsókon (03.35) és Mohácson (04.56) áthaladva Du- naszekcsőnél (05.12) hagyják el Baranyát. A köztársaság kikiáltásának ünnepén, 23-án érkeznek vissza a Parlamenthez, ahol Göncz Árpád kötársasági elnöknek nyújtják át az útközben szalagokkal földíszített kopjafát. Jövőre még nagyobb tervet szeretnének megvalósítani — kellő anyagi támogatással Barcelonába szeretnének futni. Szupermaratoni festőművész Csorba Simon festőművész, a hatalmas távolságok megtételére „specializálódott” futó azt vette a fejébe, hogy körülfutja a világot. A Párizs—Budapest szakaszt (1760 km - 28 nap alatt) már teljesítette. A második merész vállalkozására augusztus húszadikán indult el. A magyar fővárosból szlovák területeken át Krakkóba tartott, majd Varsó-Breszt-Vilniusz—Helsinki—Szentpétervár volt az útirány. A Néva folyó partjáról indulva Moszkvát célozta meg. A nagyszerű vállalkozást siker koronázta: október 16-ikán, 17 órakor a Tretyakov-képtór előtt érte el a célját. 1. Kispest HFC-Vác 2. ZTE—Vasas 3. Leverkusen-Hamburg 4. Rostock-Dresden 5. VfB Stuttgart-Bayern München 6. Torino—Roma 7. Napoli-Juventus 8. Cagliari—Internationale 9. Lazio-Genoa 10. Foggia—Ascoli 11. Messina—Lecce 12. Palermo—Pescara 13. Venezia-Casertana + 1: 14. Rába ETO—Siófok Nemzeti Sport 1 z k 2 1 1 x 1 1 2 x 1 x 1 2 2 Üj DN 1 x 1 1 x 2 1 2 Dü Mil Röviden TEKE: Székesfehérvári Kő- fém—Pécsi BTC 5-3. NB II., nők, Pécs. Legjobb pécsi dobók: Engelsbachné 368, Cset- neki 368, Horvóthné 369, Ru- binsZki 387. LABDARÚGÁS: Jól szerepel a városkörnyéki bajnokságban a Szalánta labdarúgócsapata. Eddig a Nagykozárt 4-0-ra, a Lovászhetényt 1-0-ra, Mágo- csot 4-1-re, míg Nagyárpádot 5-0-ra győzték le. Legeredményesebb játékosuk, Kelemen 9 góllal vezeti a listát. Kosárlabda Magyar Kupa A következő fordulóban az NB I. B-csoportos férfi együttesek is bekapcsolódnak a kupasorozatba, melyben a most elkészült sorsolás szerint jövő szerdán három baranyai csapat is pályára lép. Az NB li es PEAC a Pécsi PTSE gárdáját fogadja, mig a PVSK a Malév SC otthonában folytatja a küzdelmet. Kick-box válogató a világbajnokságra Vasárnap délelőtt 11 órától a PVSK Verseny utcai torna- csarnokában a kick-boxosoké lesz a főszerep, itt rendezik meg ugyanis a Full-kontakt országos bajnokságot. Ezen várhatóan a teljes magyar élmezőny itt lesz, eddig Debrecen, Szeged és a főváros legjobbjai jelezték részvételüket mintegy hatvanon, köztük Eb- és vb-helyezettekkel. Baranyát három egyesület is képviseli, a legnagyobb pécsi DOZSÖ SE mellett a legjobb bere- mendi és komlói kick-boxosok is összemérik erejüket. A verseny tétjét növeli, hogy egyúttal válogatóverseny is lesz a soron következő világbajnokságra. Mai sportműsor .KÉZILABDA: NB I. férfiok. Rába ETO—Komlói Bányász, Győr, 18.00. NB II. férfiak. PEAC—Székesfehérvár, Tanárképző Kar, 15.30. Kézilabda IUB I. Bajnokot vertek Pécsett PMSC-Elektromos 24-20 (10-9) NB I, férfi mérkőzés. Pécs városi sportcsarnok, 1600 néző. V.: Marosi, Sziklai. PMSC: Cziráki - Székelyhídi 3, Németh 8, Kakas 2, Kovács T, 3, Kovácsevics 6, Kunos I. Csere: Szente (kapus), Hang, Kovács J., Kovács I. 1. Edző: Kajcsa András. Repülőrajtot vett a bajnokcsapat ellen az előző hetekben sok viszontagságot megért hazai gárda. Kakas nyitánygólja után Kovács T., majd Kovácsevics lőtt bombagólt, így a 7. percben 3-0-ra vezettek a pécsiek. Horváth ugyan szépített, de Kovácsevics büntetőjével ismét háromgólos előnyhöz juttatta csapatát. Az addig jól védekező piros-feketék sorra hagyták szabadon az egyenesből tüzelő Győrffyt, aki kihasználva a vele szemben gyakorolt jóindulatot, egymást követően négyszer talált a különben jól védő Cziráki hálójába, így a 22. percben 7-7-nél a vendégek befogták a hazaiakat. Ekkor a két pécsi balkezes — Németh és Székelyhídi jóvoltából megugrott a PMSC, egy- gólos előnnyel tudták zárni az utolsó öt perc lövőpárbaját. Szünet után Németh volt elemében, s bár mellette Székelyhídi és Kovács T. is feliratkozott Zsemberi kapujának bevevői közé, ő vitte, cipelte hátán a hazai együttest. Már- már sima mérkőzésnek ígérkezett a találkozó - legalábbis a hazaiak jóvoltából —, amikor a fővárosiak addig is kellemetlen harcmodora egyszeriben durvára váltott, amit mind nehezebben viseltek el a pécsiek. A sok ütés és lökdösődés azt eredményezte, hogy mind távolabbra szorultak a vendégek kapujától. Tetézte a bajt az utolsó 10 percben, hogy a két kiállított, pécsi játékos közül az egyik előbb tért vissza a pályára, amiért újabb kétszer két perces büntetővel sújtották őket. Ekkor a három hazai mezőny játékos és kapus lélekvesztc futamba kezdett. Gólt lőttek csakhogy az ellentámadásnál újabb két percet szedtek ösz- sze, így Cziráki kapus mellett csak Székelyhídi és Németh maradt a pályán. És csoda történt, mert a közönség fergeteges biztatása mellett ők is gólt lőttek. Képtelen volt felzárkózni a bajnokcsapat, mert a lassan pályára visszaszállingózó piros-feketék emberhátrányból is góllál fejeztek be minden támadást, így történhetett meg, hogy az eddig veretlen Elektromos négygólos vereséggel vonult le o pólyáról. Hatalmas taktikai harcot ho zott a két együttes találkozója. A fővárosiak kicsit elaludtak a lelkes, de ezúttal nagyszerűen alkalmazott védőfalban, s mire eszméltek, mái alaposan belemelegítették o pécsieket. Szünet után - bár sok volt a pécsiek ellen elkövetett szabálytalanság - végül is a piros-feketék olvadtak három főre. Amit azonban a pályán maradt csonka csapat produkált, azt bizony mindenki elteheti kézilabdás szép emlékei közé. A PMSC legjobbjai: Cziráki kapus mellett a nagyszerű formában lövő Németh, a bombagólokat teremtő Kovácsevics és a lehe- letfinomságú ejtéseket produkáló Kovács Tamás. Kapu László Negyven percen át tartotta magát a hazai gárda Békéscsabai Előre ESE-PAASC 28-20 (10-9) NB I. női mérkőzés. Pécs, városi sportcsarnok, 800 néző. V.: Koutni, Sziklai. PMSC: Braxatórisz - Mészáros 1, Su- ga 4, Bényei 2, Balázs 5, Andi 1, Szabó 3. Csere: Takaró (kapus), Pucsli 1, Papp-Pálfi, Szemmelróth 2, Gergely 1 Edző: Koleszár György. Alaposan meglepte a pécsieket a vendégek lerohanó stílusa, mert Bényeiék csak a 13. percben érték utol (4-4- nél) a békéscsabaiakat. Sehogy, sem ízlett a PMSC-sek- nek a viharsarkiak letámadó, agresszív harcmodora, Így ismét ők léptek mindig egy-egy góllal a döntetlenről előre. A 25. percben már három gól volt a Csaba előnye, amikor Balázs ellopott egy labdát, és o pályán végigvezetve, lőtte azt Nagy hálójába. Mivel ki- védekezte a vendégek támadását a Pécs, a bokasérülést szenvedett Ancil helyére beállt Pucsli lőhetett nagy gólt, és tette vele szorossá a mérkőzés állását. Szünet után öt percen át Balázs góljaival lépést tartott a Pécs, azt követően azonban két gyors indítással megugrottak a lila-fehérek. Teljesen elkészültek idegeikkel a pécsi átlövők, mert az eladott és ellőtt labdáikból a vendégek 10 perc alatt 11 gólos előnyhöz jutottak. Már-már katasztrófa elé nézett a PMSC — 26-15- re vezettek a vendégek —, amikor egymást követő két kétperces kiállítás zavart okozott a békésiek soraiban, és Mészáros, Suga, Gergely, Szemmelróth góljaival mégis a tízgólos különbségen belülre tornázták magukat. Negyven percen át nemhogy ellenállt a nagyszerű erőkből álló vendégeknek a PMSC újonccsapata, de ha jobban összpontosítanak, és Suga (a levegőben, fehér mezben) átlövéssel veszélyezteti a csabai kaput Fotó: Läufer László csak keveset is átvesznek a ménnyel megúszhatták volna a csabaiak agresszív harcmodo- vereséget. rából, akkor egész szoros ered- K. L. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyyezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hlrlapkézbesttő postahivatalnál, a hlrlapkézbesftőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgafrn jelzőszámra. Előfizetési dj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint ISSN 0865-9133 aj Dunántúli napló Kosárlabda Tungsram SC-PVSK-Co-Or- der 95-73 (42-41). NB I. nők, A-csoport. Budapest, 200 néző. V.: Král, Bacsfay. PVSK- Co-Order: Halász (7), Sajni (8), Sztojkovics (31), Horváth (4), Vilutyte (8). Cs.: Veres (3), Papp (8), Czékus (4). Edző: Vertetics István. A 16. percben még a PVSK-Co-Or- der vezetett, innen kezdve védekezésben feljavult az ellenfél, és a második félidőben állva hagyta a vasutasokat. Akiknél hiába játszott jól Sztojkovics, Horváth és Vi- Jutyte kosarai nagyon hiányoztak. A RENAULT - ORIGÓ BT. és a CAGLARI TÁRSASÁG 1991. november 6-án autóbuszt indít a Ferencváros-Bremen KEK labdarúgó mérkőzésre. Helyfoglalás az ORIGO BT.-nél október 28-ig. Pécs, Tolbuhin u. 94-ben. Telefon: 25-260, 33-313 szombat, vasárnap 15 órától 11 -689 CSAK PÉCSRŐL HÍVHATÓ! (7893)