Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)
1991-09-04 / 242. szám
1991. szeptember 4., szerda ti) DunontoM napin 9 politikai vitafóruma Kölcsönösségén alapuló segítsegadas Milyen a mai magyar bűnüldözés? Több mint elgondolkoztató a Rendőrtiszti Főiskola főigazgatójával „Veszélyben az állampolgár" címszó alatt az Új Dunántúli Napló augusztus 12-i számában közzétett beszélgetés, amelynek minden megállapítása találó, és szívem szerint szórólap gyanánt terjeszteném a lakosság körében, mert olyany- nyira igaz és megszívlelendő lenne, ha odafigyelnek rá . . . A becsület kedvéért...! Egy ország bűnüldözése - többek között — aszerint jó, vagy rossz, hogy: milyen a bűnmegelőzés, amelyben az állam és polgárai összefogása különösen fontos és ha már bűncselekményt követnek el, milyen a rendőri felderítés eredményessége, hisz a bűnözési aktivitás köztudottan egyenes arányban nő vagy csökken a tettes ismertté válásának valószínűségével, végezetül — de nem utolsósorban — milyen hatékonysággal működik az igazságszolgáltatás, amely tevékenységnek egyik alapvető eleme az eljárások időszerűségéhez fűződő közérdek, vagyis, ismert tettes esetén az elkövetőt a lehető legrövidebb időn belül vonják felelősségre. JOGOS ELVÁRÁSOK A bűnmegelőzés messze alatta van a kívánatosnak, a rendőri felderítés nagy igyekezettel próbálja követni a „vágtató" bűnözést, de nem éri el, az ítélkezés időszerűsége romlik . . . Ezekután feltehető a kérdés: milyen is a magyar bűnüldözés napjainkban? Mennyiben felel — vagy nem felel — meg az állampolgár igényének, aki elvárja az arra illetékesektől, hogy életét, testi épségét és vagyonát biztonságban érezve dolgozzon, vagy éppen pihenjen és zavaró körülmények nélkül élvezhesse munkájának gyümölcsét. Mert - gondolom — azt senki nem vitathatja el, hogy az állampolgárnak lehetnek ilyen jogos elvárásai. A válaszadás nem könnyű és nem is egyértelmű, hisz bizonyára másként ítéli meg a helyzetet „belülről" az a szakember, aki a bűnüldözési munkát végzi és másként a közvetlen vagy közvetett módon érdekelt állampolgár, ezért a kérdésre kérdéssel válaszolok: Milyen lehet a bűnüldözés egy rendszerváltás közepette, amikor - a főigazgató szavait idézve — éppen hogy csak megkezdődött „az erős kontroll alatt álló társadalom” jogi építményeinek lebontása, amelyek jó vagy kevésbé hatékony működtetésével hosszú ideig „jól kézben tartható volt a bűnözés"? Milyen is tehát akkor ez a mai magyar bűnüldözés? Az új jogrendszerben helyét kereső, időnként működési zavarokkal küszködő, sok esetben önhibájából, de azon kívül is elmarasztalt és dühös támadásoknak kitett, munkával agyonterhelt és közben generációváltással bajlódó .... de nem folytatom tovább, nehogy ellenérzéseket keltsek, hisz mindez az állampolgárt általában nem érdekli. Elvárásai jogosak, a hatalom pedig oldja meg saját problémáit úgy, ahogy tudja . . . És éppen ebben látom én ma - belülről szemlélve - a legnagyobb problémát. NE SZÓLJ SZÁM? Sajnos a polgárok többsége még mindig hajlamos az állam „magánügyének" tekinteni a bűnüldözést és úgy érzi, hogy neki csak és kizárólag akkor van ezzel kapcsolatosan valamiféle feladata és kötelessége, ha ő maga válik valamely bűncselekmény sértettjévé . . . Ha a szomszéd, vagy valaki más, netán egy ismeretlen „járó-kelő", az már — sajnos, és tisztelet a kivételnek - általában nem érdekli, vagy csak állami kényszer hatására működik közre, tesz eleget például tanúzási kötelezettségének, amelyben már rendszerint nincsen sok köszönet. A sértődött, haragos embertől ritkán jut az igazságszolgáltatás objektív vallomáshoz. A „ne szólj szám, nem fáj fejem” szemlélet, az együttműködés hiánya igen sok gondot okoz napjaink bűnüldözésének és terjed mint a ragály. Az állampolgárok többsége zaklatásnak tekinti, ha más érdekében kell valamit tennie, számot adni arról a hatóságok előtt, amit a más ügyéről tud, mert az eseményt látta, ott volt, hallott róla stb. Mindennapos tapasztalat, mire a rendőr a helyszínen megjelenik, hogy számba vegye a tanúkat, kiürül a környék és ilyen „légüres térben" kénytelen végezni munkáját a köz érdekében. A hatósági tanúk megnyerése is legalább ilyen nehézségekbe ütközik, pedig ilyenkor mást nem kell tenni az állampolgárnak, mint jelen kell lennie a rendőri intézkedésnél és igazolnia aláírásával annak hitelét. Többek között ezért is ilyen a magyar bűnüldözés eredményessége. Mit mond a főigazgató? A LEGINKÁBB VESZÉLYEZTETETTEK „A gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények száma 21%-kal, míg az időskorú sértettek aránya 62%-kal nőtt.” A legvédtelenebb korosztály egyre nagyobb arányban válik tehát áldozatává napjaink bűnözésének. Megengedheti-e magának az állampolgár, hogy csak akkor tanúsítson együttműködést a hatóságokkal, ha a saját gyermekéről, vagy a saját szülőjéről van szó? Azt hiszem, hogy nem, mert ha igen, akkor megvan az esélye, hogy legközelebb azok kerülnek majd sorra, akik számára a legkedvesebbek .. . Ezt kellene jobban látni és belátni, hogy előbbre jussunk, mert az egymásra mutogatásnak, az egymásra várásnak csak a bűnözés látja hasznát. Nincs nagyobb bűn, mintha a mai helyzetben az állampolgár „befelé fordul" és nem tanúsít készséget az együttműködésre, mert ha így tesz, még több elkövető marad felderítés nélkül, "növekedni fog az eredménytelen és indokolatlanul elhúzódó nyomozások és bírósági eljárások száma, amely visszaüt, mint a bumeráng. „Áldozattá válása" lehet, hogy ennek a közömbösséget tanúsító állampolgárnak sokkal előbb bekövetkezik, mint azt gondolná. CSAK HATÉKONY RENDŐRSÉGGEL Messzemenően osztom a Rendőrtiszti Főiskola főigazgatójának azt a véleményét, hogy „mindannyiunk biztonságára csak a hatékony, ütőképes rendőrség tud vigyázni". Én azonban kiegészíteném ezt azzal, hogy a jó szándékú állampolgárral szoros együttműködésben. Enélkül ugyanis nem megy ... Ez a kölcsönösségen "alapuló segítségadás a magyar bűnüldözés jobbításának egyik fontos előfeltétele napjainkban és csak ezzel együtt juthat túl megoldhatatlannak tűnő nehézségein állam és polgára egyaránt. Dr. Tamás János megyei főügyész-helyettes Elöljáróban mindjárt leszögezem; nem célom egy még szerveződőfélben lévő párt újonnan választott elnöke tekintélyének aláásása. Ugyanakkor nem tűrhetem szó nélkül, hogy pártom, az MSZDP tekintélye újra veszélyben forogjon. Ha valaki tényeket közöl a vele készült interjú kapcsán, az ellen nem merülhet fel kifogás. De, hogy tényeket elferdítsen, azt becsületes ember nem tűrheti. Kovács Mózes a pártalapítás kapcsán készült interjú bevezetődében az alábbiakat állítja: „Végül is a Petrasovits Anna-féle irányzattal szembekerült, az MSZDP-ből kizárták." Ez így nem igaz! Az MSZDP egyetlen tagját sem zárta ki amiatt, hogy valamilyen irányzattal szembekerült. Magam is számtalanszor szembekerültem már irányzatokkal — jóllehet, volt köztük több esetben az elnök irányzata is — és az én irányzatommal is jó néhányszor Félremagyarázva „A lehető legrosszabb időpontban a nyári szabadságolások kellős közepén kell ösz- szegyűjteni a vállalatoknak dolgozóik szakszervezeti nyilatkozatait, augusztus 17-ig kell megkérdezniük a' volt szakszervezeti tagokat, kívánnak-e továbbra is részt venni az érdekvédelemben." — Ez az idézet augusztus 17-én „Pécsett nő a szakszervezeti tagok létszáma" címmel jelent meg. A fenti bekezdést vagy rosz- szul fogalmazták vagy én értem félre az Országgyűlés által július 11-én elfogadott 1991. évi 19-es törvényt, ami a munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szól. (Magyar Közlöny, júl. 16. 80-as.) Ez értelemszerűen arról rendelkezik, ami eddig törvényileg nem volt szabályozva. Igaz, hogy áttételesen, fondorlatoson a alulmaradtam. Vitatkozó párt vagyunk! Ezt tudnunk kell elviselni, és nem olyan módszerekhez folyamodni, aminek kényszerű következménye — a pártszabályzat értelmében — a kizárás. Nem kívánom tovább szaporítani a szót. Ha Kovács Mózes azt mondja: nem értettem egyet a pártszabályzattal, így nem is vetettem alá magam, ezért kizártak, nem emelnék szót. Hiszen ha finoman is, de a tényeket közli. Még ha kifejezőbb is az ő esetére a „megsértettem a pártszabályzatot" fogalma, akkor is lehetne tolerálni. Azt azonban, hogy szándékosan félretájékoztasson, nem engedhetjük meg. Mindezzel együtt munkájához, új pártjában sok sikert kívánok, hiszen a munkások érdekképviselete nem kis feladat, jól tudom hiszen pártom is ennek szellemében munkálkodik immáron 100 esztendeje. Nyitray Béla, az MSZDP-efnökség tagja- magyarázva szakszervezetekhez való ragaszkodásnak magyarázható az újságcikkben említett nyilatkozattétel. De a törvény szerint és szerintem sem ez a lényeg. A lényeg, hogy a munkabérből csak megbízás alapján lehet érdekképviseleti tagdíjat levonni. A másik lényeges hibás értelmezés, hogy ezeket a megbízásokat nem a vállalatoknak kell (kellett volna) begyűjteni, a tagokat megkérdezni, hanem mindenkinek szabad akaratából önkéntesen kellett volna azt megtenni. Ha nem így történt, ott nem hogy nem győzelem, de egyfajta nyilatkozattétel kényszerhelyzete volt. Ezen lehet elgondolkodni. Tóth Ferenc, a Munkástanácsok Országos Szövetsége Szövetségi Tanácsának tagja (Jf uezetessel A NEMZETŐR SZÖVETSÉG BARANYA MEGYEI SZERVEZETE augusztus 10-én megválasztotta vezetőit, akik ezúttal szeretettel köszöntik a megye lakosságát. Felkérik egyben mindazokat, akik elkötelezettséget éreznek nemzetünk biztonsága és a demokrácia mielőbbi teljes megvalósulása iránt, hogy vegyék fel Szövetségünkkel a személyes kapcsolatot. Szövetségünket támogatja a Politikai Foglyok Országos Szövetsége Baranya Megyei Szervezete, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága Baranya Megyei Szervezete és a Recski Szövetség Baranya Megyei Szervezete, valamint a kormánykoalíció azon pártjai, akikkel már kapcsolatba kerültünk. Ezúttal köszönjük meg az MH. Helyőrségi Klub vezetőjének, hogy úgy a TIB. mint a Recski Szövetség, valamint a Nemzetőr Szövetség rendezvényei megtartásához készségesen rendelkezésünkre bocsátotta helyiségeit. MEDER FERENC ny. honvéd alezredes a TIB B. m-i elnöke, a Nemzetőr Szövetség országos választmányi tagja Hogyan is nő a szakszervezeti tagok létszáma? Számvetés M indannyiunknak van egy sarka, ahonnan kedvünk szerint nézhetjük és láthatjuk a világot. Ez a mi archimedesi pontunk, ahol biztonságban érezzük magunkat, s ahol - mint kifeszített gyöngyvásznon — csillogó képet mutat a régvesztett múlt, az oktalan jelen és az illúzió- pátyolgatta jövő. Kopogás nélkül dugja ide be fejét a megkopaszított gyermekkor, a borotválatlan kamaszság, a gigerliskedő pubertás, a prosperált és olykor prostituált férfikor, ránk-rártk- köszönt a tegnapelötti harcos, a tegnapi zsörtölődő és előreköszön, valami földöntúli bájjal a csendes aggkor. Itt érezzük magunkat biztonságban. Gyermekkoromban nagyanyám vörösre izzót kályhája mögé bújtam, ha ő kiment a homályba temetkezett szobából. Hátam az átforrósodott falnak szorítottam, lélegzetemnél majd elégett a tüdőm, de én mindaddig, míg valaki visz- sza nem jött, ott lapultam, égtem, szenvedtem és féltem. Most oda bújok, ahol biztonságosan kacsintgathatok előre, kandi szemmel vizsgálgatva, mi az, ami felém tart. Tétova mozdulattal söprőm szét a tények félhomályé fellegeit, hogy mögöttük a valót tudjam és merjem kisejteni. Nem mindig sikerül! Sűrű sorokban tartanak felém barátok és ellenék. Kezükben tanaikat, érveiket hozzák, némelyik még élveit is magával cipeli. Hozzák, hogy megütköztessenek vélük. Sokan vannak! Erősnek tűnnék! így együtt! De nem félék! Az én kezem is tele van. Benne szorongatom anakronisztikus megszállottsággal embersze- retetemet, bárgyú hittel teleszőtt segítőkészségemet és még a fejem is a simogató kezek alá idomítom. Nem tart soká a kiábrándulás. A bársonysima kezekben durva sárkefék lapulnak, bőröm bántják, lelkem sértik. összekacsintanak, mint akik jól végzik dolgaikat. S én — megmagyarázhatatlan! - tűröm, hogy kedvükre tüsténkedjenek. Mert látom, hogy hitük, reményük, erkölcseik lopottak, hamisaik, műanyag- szerűek, szériatermékek. Nincs bennük egyéni csillogás, még egyéni árny sem. Kollektív erények furcsa kavalkádja, farsangja pátyolgat. O rr k nem tudják, nekik senki nem mondta, amit az ógörög bölcsődékben hellén dadák rágtak örökéletű memoriterként kölykeik agykérgébe, hogy panta rhei? A világ örökké változik! Hogy megállandósult élvekkel, kölcsönkért és megkövesedett gondolatokkal nem lehet élni? S ha valaki mégis megpróbálja, hát ne kísérelje meg mindazt életnek nevezni. Aligha tudják! A sokadalom uniformizáló ereje, megszédítő illata önmaguk bálványává teszi őket. Innen, a megbízható, bátorságot adó sarokból ki kell nevetni mindezt. Tán röhögni kéne, vagy csak mosolyogni? Nem tudom. De a szám nem mozdul. FaciáJisan vagyok béna. Tehetetlen. Belülről nem indul az inger, hogy idegeim rámozduljanak e groteszkségre. A neuronok másfelé kóborolnak, nem indítanak ingereket, elárulják önmagukat. Az agysejtek atomjainak H-mag-eloszlása nem parancsolja, hogy szememben érzések vetüljenek. De látom őket egyenként! Látom, hogy bizonytalanodnak el, ha az élet téziseit és antitéziseit eqyedül kell szin- tetizálniok. Ha önálló feladattal bízza meg őket az élet, s ha önmagukkal és a többiekkel kell szembenézniük. Megrettennek, Quasimodóként húzzák össze eltorzult testüket és gyáva nyúlszívvel osonnak . . . De hová? Ha nincs egy sarkuk, ahová nekitámaszthatják hátukat, s ahol biztonságban érezve magukat vissza-, ki- és rátekintenek a világra. Akkor hová sündörögnek? T essék mondani: ha az ember megöregszik, mi tartja meg értékét a világon abból, amiben valamikor olyan nagyon, olyan mélyen, olyan forrón, kiábróndít- hatatlanul hitt? Bokrétás András Fotó: Kóródi Gábor gazoltatás a pécsi vasútállomáson
