Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)
1991-09-28 / 266. szám
1991. szeptember 28., szombat aj Dunántúli napló 11 „Rajzaimban mindenütt ott az ember..." Mint a muzsikus a hangszerével Fantázia (1972) Ezt oz elindulást kár megbolygatni (1984) Dekoráció - önmagába visz- szatérő vonal - (1979) Ellenpontos vonalvezetés (1986) Csodálatos ember Nemec Józsi bácsi; akik ismerték, ismerik, megerősítenének benne. Dacos humorral, jó kedvvel látja a világot. Olyan ez az apró termetű, kecskeszakállas öregember, mintha a népmesékből lépett volna elő. Varázslatokra is képes. Néhány esztendeje feleségével — Jucó nénivel — Budapestre költözött az övéi közelébe, de Pécsről álmodik, s ha időnként kilép a Böszörmé: nyi úti lakásból, időről időre mintha a pécsi utcákat járná. Festményei, képei legalábbis ezt a világot idézik, a Havihegy alatti szűk utcák apró házait. . . Nemec. József építész és festőművész éveiben lassan a ki- lencvenötödiket tapossa. Régen nem járt nála újságíró, főleg pécsi nem. Hogy pimasz vitalitással túlélte kortársait, legföljebb ha tanítványai emékkez-nek rá, s talán még néhány, hozzáöregedett barát. S még valaki, aki számára a Dunántúli Napló hírein túl a Mecsek-vidék újdonságairól időnként beszámol, aki levelet ir vagy bekopog hozzá; Dénesi Ödön Ybl-díjas építész. Tőle tudtuk meg mi is, s köszönet érte, hogy Nemec Józsefre, alias Mackó bácsira felhívta figyelmünket.- Mackó bácsi?- Szólíts csak te is így - mondja a megszólításhoz illő komolysággal. — Addig mondták a hátam mögött, míg elfogadott név lett belőle, építész- társaim, s az akkori művészvilág is így ismert. Meg a boltos is. A művészvilág? Nemec József nagyon készült a találkozásra; a lakás belső szobája apró füzetekbe leltározott múlt. Ernitt tervek köteg- ben: lakóházak, középületek, gyárak megálmodott fénymásolatai, redisztollal kihúzott vékony vonalak, kerekített betűk, számítások, amott rajzok, grafikák, régi újságkivágások, kiállítási meghívók. (Az egyik utolsó: 1959. február 15-től invitálja a látogatót a TIT Bartók Klubjába Nemec József képkióllítására, melyet Martyn Ferenc nyit meg . . .) Jucó néni sürög-forog: valamivel kínálna, üdítő, kávé, aprósütemény. S közben megsúgja: a férjét lelki beteggé tette, hogy 1967-ben a 70 éves művész jubileumi kiállítását, melyre hatvan képét zsűrizték le, valami miatt nem rendezték meg.- ön pécsi, Józsi bácsi?- Nem vagyok odavaló, csak kis időt, 37 évet töltöttem ott. A háború után. De nagyon szép éveket. — Ezért a ragaszkodás? — Valamihez kötődjék az ember. Ezért járatom a lapotokat is, úgyhogy ha hiszed, ha nem, téged is ismerlek az írásaid alapján. Csak valahogy másnak képzeltelek el. Idősebbnek, morózusabbnak. Kissé tapintatlanul megjegyzem :- Sehol sem látok palettát, állványt, ecsetet. . .- Beleuntam . . . Hosszasan magyarázni kezdi, hogy annak idején számára mindig az jelentette a legnagyobb eseményt-örömet, ha munkáiról visszajelzést kapott. Ha egy ház fölépült, ha egy kép a nagyközönség elé került. Akkor se, talán ma sem ritka, ha egy építész amúgy másodkézből valamilyen művészeti ág felé fordul, zenél, fest vagy fotókat készít. A pécsi képzőművészek csoportjának 1950 óta tagja volt, s annak is a Rippi- Rónai csoportjához tartozott Soltra Elemérrel, Martyn Ferenccel. Időről időre számtalan kiállításon vett részt, több önálló bemutatkozása volt, képeit a műértők szerették. (Még a Zsolnay-gyár is vásárolt tőle.) — Ma sem értem, hogy ki miatt hiúsult meg az a bizonyos jubileumi kiállítás . . . Keserűen teszi hozzá: — Akkor évekig nem csináltam semmit. Minek? Magamnak? . . . Rettentően elkeseredtem és visszahúzódtam. De csak a nyilvánosságtól. Áttértem a kisgnafikára, s nap nap után rájöttem, hogy ez is csodálatos. Tudod, úgy voltam vele, mint a muzsikus, aki folyamatosan gyakorol, s egyre szebb hangokat csal elő a hangszeréből . . . Az építész precíz ember; Józsi bácsi minden művét, rajzát katalogizálta, s az elmúlt húsz- huszonöt esztendőben pontosan 8909 grafikát készített, s azokat 164 füzetbe gyűjtötte ösz- sze. — Ritka dolog, ha valaki 70 évesen kisgrafikába kezd . . . — Azért volt némi előzmény. Hadd jegyezzem meg, hogy 1916-ban a Felső Építő Ipari Iskola nyári rajztáboraiban Foerk Ernő volt a tanárom, s vele jártuk be annak idején Erdélyt, Kolozsvárt, Meggyest, Segesvárt, Sepsiszentgyörgyöt, Brassót, sok-sok szép templomot, épületet örökítettünk meg . . . Szóval, 1967-ben a festő halt meg bennem, s mint grafikus, születtem újjá . . . Természetes, hogy órákig nézegetjük a rajzökat-grafikákat, s közben egy csodálatos világ tárul föl. Nem vagyok műértő, de engem is megkapott. A szakmai eligazításban később egy levélben segített Józsi bácsi, aki megírta beszélgetésünk kiegészítésképpen művészi hitvallását „Rajzaimban mindenütt ott az ember, még az el; vont tartalmúakban is. A témák sokasága vonzott, a különböző stílusok, irányzatok. A vonalvezetés művészete: a rajz a pedagógiám . . .” — Es az építészet? . . . Elneveti magát: — Van arra időnk? . . . Igen hosszú ám ez az út, s valahoj 1912-ben kezdődött, amikor még mint ifjonc, Szentgyörgyi Gyula építész irodájában, Budapesten megfertőződtem . . . Sokfelé vetette az élet. Tervezett öröklakásokat, aztán blokképületeket, üzemcsarnokokat, gyárakat. — Te nem is tudod, hogy 44- ben a németek letartóztattak, mert Bázakerettyén egy szivaty- tyúházat fotografáltam, s alig tudtam kimagyarázni, hogy nem kémkedek; a saját munkámat fényképezem . . . — Pécs? — Már nem éppen fiatalon, 1950-ben kerültem a Pécsi Tervező Vállalathoz, s ott lettem nyugdíjas, s még 1987. december 31-ig fizettem a szakszervezeti tagdíjat is ... Arra kér; mellőzzük terveinek kronológiai felsorolását, amivel örömmel egyet is értek. Nehéz egy emberöltő munkásságáról mérleget készíteni. De amire emlékszik, ő tervezte a Zsol- nay alagútkemence csarnokát, a Komló, kökönyösi bölcsődét, megannyi lakóházat. . . Talán többet is, de hát az „agybi- csaklás” időnként elkerülhetetlen. Minderre éveinek száma felel. Szoykával, Bálinttal, Dénesivel és a többivel dolgozott együtt, és sok-sok ölelni való emberrel. Olvasgatom a régi kiállítási meghívót, rajta a képek jegyzékét. A Xavér-templom, a Kiss Józsel-kilátó — hol van már? —, Pécsi öreg utca, verőfényben, Zidina-környék, a Dömörka- pu . . . Tettyei utcarészlet. ötvenegytől hatvanhétig hét kiállítás. Már lassan búcsúzunk, amikor megérkezik Józsi bácsi orvos unokája, s megsúgja, az volna jó, ha a riport a nagypapa születésnapjára, mint köszöntő, jelenne meg. Úgy legyen. — Tudod, hogy megszerettelek téged is — mondja az idős művész, mielőtt a lakásajtót behúzná. — S oka van. Bár nem ismertük egymást, évekig egy levegőt szívtunk Pécsett. . . Ha legközelebb erre jársz, mesélj valamit magadról, most már érdekel a te életed útja is . . . Kozma Ferenc Eljárt az idő (1957) Fotó: Benedek Tímea In memóriám Németh Lajos Szeptember 19-én nagy részvét mellett temették Németh Lajost. Művészettörténész volt, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Akadémiai székfoglalójának tervezett időpontjában búcsúztak tőle kollégái, barátai és tisztelői a Farkasréti temetőben. A szakma első embere volt, egyike a legnagyobbaknak. A művészet történetének majd minden korszakában otthonosan mozgott, fő terrénuma azonban mégis az elmúlt másfél száz év magyar és egyetemes művészete. Hollósy monográfiájában a Nagybánya-jelenséget járta körül, monográfiát írt a magányos Nagy Balogh János művészetéről, a zseniális kortárs, Kondor Béla felfedezője és első méltatója. Emellett teoretikus és művészetfilozófus. Munkásságának legfőbb területe, négy évtizedet áthidaló nagy szenvedélye, mesterének, Fülep Lajosnak inspirációjára is Csontváry életművének kutatása és tudományos igényű feldolgozása lett. Fiatalos lendülettel készült a nagymonográfia újabb kutatásait az alapműbe beépítő átdolgozására, a közeljövőben Londonban, Párizsban, Amszterdamban, Brémában és Milánóban rendezendő reprezentatív Csontvárf-életműkiállítás kapcsán kiadásra kerülő angol—francia-német—olasz—magyar hyelvű könyv megírására. Pécshez — és nem csak Csontváry okán — szoros baráti szálak fűzték. 1970-ben, az első legális, múzeumban rendezett neoavantgárd kiállítás, a Mozgás '70 megnyitását vállalta, miként ennek a kiállításnak két évtizeddel később megrendezett emlékező tárlatát. Németh Lajos avatta fel az Endre Nemes Múzeumot és Schaár Erzsébet Utcáját. Kevesen tudják, de az ő szava döntött Pécs mellett, amikor 19834>an már-már kétségessé vált a Csontváry Múzeum jövője, sőt puszta léte is. Sokat köszönhetünk neki nem csak szakmai tekintetben — abszolút tekintély volt —, embersége is csodálatra méltó. Hogy kiállt az igazság, az igaz emberek mellett! Emberekkel való bánni tudása egyébként is bá-mu- latos, kiegyenlítő szerepe a mérleg nyelvét jelentette. Szélsőséges álláspontokat tudott egymáshoz közelíteni úgy, hogy saját elveiből soha egy tapodtat sem engedett, és érdekes mód, mindig lecsendesítette a leghangosabb ellenkezőt is. Hihetetlen munkabírása miatt is tiszteltük, és ami igen nagy szó, az élő művészetet, a kiforratlant is képes volt távlatos mértékkel mérni a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének és az MTA Művészettörténeti Bizottsága elnökeként, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Képző-művészeti Tanácsának, valamint a Soros Alapítvány Képzőművészeti Kuratóriuma tagjaként. Egyetemi oktatóként is betöltetlen űrt hagyott maga után. Tizenkét év alatt képes volt a tanszéket újjávarázsolni, ezzel iskolát teremteni. Rendkívüli érzékikéi választotta ki és vette maga mellé a tehetségeseket. Tanítványait is, nem csak tanár társait egyenrangúként, partnerként kezelte. A pécsiek büszkék lehetnek rá, hogy Németh Lajos a Martyn Klára -díj (továbbá a Munkácsy-, az Akadémiai és a Széc-henyi-díj) tulajdonosa is volt egyúttal. Romváry Ferenc Abaligeti geológus a kamcsatkai vulkánoknál Van teljesen szurokszínű láva is, amely feketén izrilk, feketén folyik, mert sötét szil-i- kátűkat tartalmaz. Ilye-n vulkán a kamcsatkai Avacsa nevű, amelyet a helybéli őslakó korjákak -neveznek így. Itt is járt az a-ba ligeti Konrád Gyula egy ötfős magyar kamcsatkai expedíció tagjaiként. A csoport hat hétig volt ikin-n a Természettudományi Múzeum megbízásából. A három ELTE-s hallgató, az operatőr és a már említett abaligeti fiatalember megkutatott nyolc működő vulkánt, ötöt ebből megmásztak, hazahoztak 120 ki-ló ritka kőzetet, ásványt. Ennyit lehetett repülővel szállítani. Hoztak például hólyagos bazaltot, terméskén kristályt, kénes gőzök lecsapódásait, a gejzírék- ből jáspist, adhátot vagy egy húszkilós vulkáni bambát. Kantád Gyula a-nmak köszönhette részvételét az expedícióban, hogy a főszervezőnek, Farkas Tamásnak Abal'i- g-eten van a nyaralója. Egyébként az abaligeti Mérce Gmk is támogatta a csoportot. Kontód Gyula pár naipot -pihent, s indult Thü-ri-ngiába saját földtani útjára, hogy tanulmányozza a mecsékiíhez hasonló triászko-ri mészkövet, majd a Saar-vidéken a triász- kari homokkövet. A húsznapos u-tat a Magyar Földtoin-i Intézettől nyerte pályázatta-!. Nemrégen az MTA-tól hároméves aspiránsi ösztöndíjat nyert. Képünkön az AvacSa harminc évi szünet után újból megindult fortyogó, fekete lávatömege látható, ajiogy megtölti a kétszáz méter átmérőjű kráterkürtőt. Mindez csaknem 3000 méter magasságban történik, ahol hóbunda borítja a tájat, a gejzír- források sose fagynak be. Cs. J. Fotó: Halmóczky Szabolcs A mester munka közben
